Tolnamegyei Ujság, 1941 (23. évfolyam, 1-94. szám)

1941-06-11 / 43. szám

4 1941 junius 11. rvLsmm üjsie A konyha- és virágkertészetben gyakorlati jártassággal biró, sze­rény igényű, szorgalmas, józan és 320 munkakedvelő kerti munkást keresünk. Javadalmazása: lakás, konvenció és fizetés megegyezés szerint. Herceg Liechtenstein Alfréd Uradalma, Hőgyész, Tolna megye. — Köszönet és kérelem. A szék árdi áll. s. községi polgári fiúiskolái számú »Krammer János« cser- .pat parancsnoksága köszöne* *?d mindazon cserkészpártfo Jóakaróknak és a cserkészek 'ránt érdeklődőknek, akik a otthonavatási ünnepségen negjelenésükkel az ünne emelni szívesek voltak, zetőség ezúton kéri mind- a zászlóavatási ünne .olatban a zászlószeget de akadályoztatásuk esen el nem helyezhet izlórudba való elhelye icsnoksághoz eljuttatni 'ígyei elemi iskolá- A teveli elemi iskolai lyimesy László káplán Jer tanitó vezetésével dránduláson Pécsett .ekintették a város ne­•ás. Vajnai Ferenc faddi ;dő a szekszárdi Horthy rházban rövid szenve unyt. Folyó hó 7-én Fad- . -.cék örök nyugalomra. — Kitüntetett tanítók. A Julián Iskolaegyesület Áddm Jakab murgai ág. h. ev., Szilágyi Gyula murgai rk., Horvay Árpád gyönki ág. h. ev., Kincs Péter teveli rk. tanítót egyen- kint 50 P jutalomban, Buncsdk Jó­zsef győrkőnyi ág. h. ev., Gimesi József bátaszéki községi, Grieszha- ber E. Henrik majosi ág. h. ev., Németh János győrkőnyi ág. h. ev., vitéz Tóth Márton hőgyészi rk., Vár- konyi Antal pári rk., Várkonyiné Sándor Zsuzsanna mórágyi ref. és Vejkey János tabódi rk. tanítót el­ismerő oklevéllel tüntette ki. Hoh- marni Katalin murgai rk. el. iskolai tanulót 10 pengővel jutalmazta meg az egyesület. — Cserkészkirándulás. A szek­szárdi áll. s. kőzs. polg. fiúiskola 685. sz. „Krammer János* cser­készcsapat legénycserkészei folyó hó 8-án, vasárnap kerékpáros ki­rándulást tettek Bogyiszlóra. Utköz- t/fcTí Tolnán meglátogatták Csehi La­jos konih elhunyt cserkészfiu sírját, ahol rövid imával tisztelegtek a cser- készbajtárs szelleme előtt. Majd folytatták Útjukat s Bogyiszlón a Holt-Duna partján verték fel sátru­kat. A nap folyamán úszás, evezés, halfogás volt. Többen letették a vizi különpróbát. A cserkészfiuk az esti órákban a legjobb hangulatban ének­és kürtszó mellett tértek haza. — Iskolaépítés! államsegély. A ■'Vglfcfea-^s közoktatásügyi miniszter tanterem ésumiíői lakás építésére a felsőnánai ág. h. ev. iskolaszék­nek 27.000 P és az őcsényi rk. is­kolaszéknek 30.000 P államsegélyt engedélyezett. Jól főző mindenes szakácsnő I ■ kerestetik, aki a baromfinevelés- | liez is ért. Cim a kiadóban. 324 — Áthelyezések. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a kir. tan­felügyelői hivatalba beosztott Pa- lásthy János bér. áll. tanitó, gyógy­pedagógiai tanárt hivatalból a szol­gálat érdekében f. hó 1-i hatállyal a szolnoki kir. tanfelügyelői hiva­talhoz helyezte át s helyére a szol­noki kir. tanfelügyelői hivataltól Nyitray Leona berend. áll. tanítónő helyeztetett Szekszárdra. Vitéz Butka Ferenc igazgatótanitó és vitéz Butkáné Darvas Gizella ta­nítónő a pincehelyi áll. el. iskolától a nagyváradi, — Thezárovits Éva a szekszárdi mezőgazdasági népisko­lánál szolgálatot teljesítő oki, taní­tónő a Veresegyház-erdővárosi áll. el. iskolához helyeztetett át. Kinevezések. A vármegye egyes nem állami iskoláinál működő ki­segítő tanítók közül Végvári Gyula tanitó a decsi rk. el. iskolától a szentistván-laborfalvi áll, el. iskolá­hoz, Nagy Károly tanitó a bölcskei rk. el. iskolától, valamint Fodor Irén tanítónő a felsőnyéki rk. el. iskolától Udvarhely vármegyébe áll. tanítókká neveztettek ki. — Uj kútfúrások. Medinán és Kajdacson egészséges és jó ivóziet szolgáltató uj kutak fúrására adott utasítást a M. Kir. Országos Köz­egészségügyi Intézet. — Uj tanítói állások. A vallás- és közoktatásügyi miniszter hozzá­járult a szekszárd-csatáritelepi köz­ségi el. iskolánál a II. sorszámú és a szekszárdi ref. el. iskolánál a IV. sorszámú tanítói állás megszerve­zéséhez és a megválasztandó taní­tók részére államsegélyt engedé­lyezett. A Dunafőldvári Levente Egye­sület folyó hó 1-én pünkösd vasár­napján este a Polgári Olvasókörben Simon Béla: Hazamegyünku című népszínművét adta elő nagy siker­rel. Az anyagilag és erkölcsileg jól sikerült előadást Kovács Gyula rk. tanitó, oktató és Gál András oktató tanították be, akik fáradságuk jutal­mául méltó elismerést kaptak a nagy­számban megjelent közönség viha­ros tetszésnyilvánítása által. — Törvényjavaslat a kisiparos­ság öregségi biztosításáról. A kis­iparos öregsége pár évtized óta bi­zonytalan. A gyáripar nagy előre­törésével nem tudott versenyt tar­tani a kisiparos, aminek következ­tében egy tekintélyes gazdasági ré­teg öregségére támasz nélkül ma­rad. A MEP értesítője szerint a kor­mány a kisiparosság öregségi biz­tosításáról törvénytervezetet készít, hogy megoldja ezt az igen fontos kérdést. — Műkedvelő előadás. A Hő­gyészi Róm. Kát. Legényegylet pün­kösd hétfőn előadta Bónyi Adorján Elcserélt ember című darabját — Az együttes művészi teljesítményben messze felülmúlta a megszokott mű­kedvelő gárdákat. Az a döbbenetes csend, melyet a több, mint három száz főnyi nézőközönség tanúsított egyes jeleneteknél és a felzuduló tapsorkán, mellyel jutalmazta e pom pás játékot, bizonyítja, hogy a vidéki vendégszereplésre is készülő gárda teljesen be fogja váltani a hozzá­fűzött reményeket. Ladányi Erzsé bet, Belvoncsik Klára művészien csi­szolt, finom alakitása, Teininger Gyula megrázóan szép és tökéletes játéka olyan élmény volt, mely so­káig visszhangz k a közönség leiké ben. Valamennyi szereplőnek elisme­rés és dicséret jár s elsősorban a legényegylet elnökének, Pásztor En­drének, kinek ötévi pécsi legényegy­leti működése és gazdag tapasztalata máris nagyszerű keretekben bonta­kozik ki egy olyan kicsiny legény egyletben is, mint a hőgyészi. — Betörés. Kelemen Imre kúriai biró, nyug. törvényszéki elnök la­kásába eddig ismeretlen tettes be­tört, nagyobb összegű készpénzt és ékszert lopott el. A nyomozás folyik a tettes kézrekeritésére. — Ifjúsági dalosfinnepély Dom­bóváron. A szegény tanulók segé­lyezésére a múlt évekhez hasonló keretek között szép sikerrel ren­deztek folyó hó 8-án ifjúsági dalos­ünnepélyt a dombóvári, szakcsi, kurdi, gyulaji, kocsolai és döbrö- közi elemi iskolák növendékeinek részvételével. A nemes cél mellett azért is ki kell emelnünk a dalos­ünnepélyt a megszokott ünnepélyek sorából, mert műsorukon a Bartók- Kodály által népszerűsített és mű­vészi tökélyre emelt ősi magyar nép­dalok szerepeltek. Dicséret és el­ismerés illeti Eresei József dombó­vári, Kocsis Margit kurdi, Szíjártó László szakcsi, Hídvégi Géza gyulaji, Márfai István döbröközi, Máté Mi­hály kocsolai és Magyar Lajos dom­bóvári tanítókat, akik az ötfokú ma­gyar dalt hozták. A szép ünnepély Szebényi Lajos dombóvári áll. isk. igazgató rendezői készségét dicséri. MÁVAUT menetrend Érvényes 1941 juniüs 10 tői további intézkedésig V Főlöpszállás—Solt—Dnnaföldvár* A 15 34 Budapest keleti pályaudvar _ 15-59 17-45 Dunaföldvár községháza _ _ 13*35 Dnnaföldvár Szekszárd-Bátaszék* 6 20 11*45 17-55 Dunaföldvár községháza _ _ 8-30 13 30 1626 7*16 12 33 18 43 Paks pályaudvar _ _ _ _ 7 44 12*45 15*29 8 55 20-10 Szekszárd (Szekszárd-Szálló) _ 625 1345 Szekszárd-Kagyarkeszi-Siófok t 6-30 1405 Szekszárd (Szekszárd Szálló) _ 8*50 21*22 17 05 Magyarkeszi postahivatal _ _ 5 40 9 55 Siófok fürdőigazgatóság _ _ 1805 Szekszárd—Bonyhád—Pécsvárad 5 35 13 30 Szekszárd (Szekszárd Szálló) _ 9 10 17 05 6 20 1415 Bonybád (Központi Szálló) _ 8 20 16 15 7-15 15*05 Pécsvárad pályaudvar_ _ _ ft 7*25 15 20 * Csak hétköznap közlekedik. f Csak vasár- és ünnepnap közlekedik. — A Tolnavármegyei Hegy­község Tanácsa figyelmezteti a szőlősgazdákat, hogy a múlt hét utolján meleg légkörben két izbeni pásztáseső a peronoszpóra fertőzést a szőlő levelein meghozta. Saját ér­deke minden gazdának, hogy a permetezéssel ne késsen, — 1%’Os bordói lével mielőbb permetezze meg gondosan a szőlő levélzetét, — mert a jelenlegi csapadékos idő­járás alatt a peronoszpora lappan- gási időszaka megrövidülni fog, nem szabad késni a védekezéssel, meg kell előzni a peronoszpora ki- virágozását, amikor már a levele­ken sárga kerek foltok mutatkoz­nak, ami a levelek táplálkozásában zavarokat, később elszáradást, pusz­tulását okozzák. — A Hegyközségi Tanács figyelmezteti a gazdákat, hogy a rézgálic oldathoz használt mésztejből vagy szódából a kelleté­nél többet ne adjon, — bekeverése alatt ellenőrizze az oldatot piros lakmuszpapír vagy fenoftalinpapir belemártásával, — ha a lakmusz­papír kékülni kezd és a fenoftalin­papir piros szinü lesz, akkor az ol­dat kész és jó. A sok mész, vagy szóda a rézgálic hatékonyságát a peronoszporával szemben csökkenti, tudnia kell minden gazdának, hogy a fenti két anyagot azért kell a réz­gálic oldathoz adni, hogy annak maró hatását tompítsa és hogy job­ban tapadjon az a levélre. Rézgálic- cal védekeznünk kell, nem pedig meszelni, nem a szép szín, hanem az oldat hatékonysága a fő, ezt kell szem előtt tartani. — Ujtermésfi vadrepcemag ér­tékesítése. Nyomatékosan felhívjuk már most a termelők és cséplőgép­tulajdonosok figyelmét arra, hogy a gabona cséplése során az osztályozó henger utján eltávolitott vadrepce- becőkből elnyomtatás és kirostálás után olajgyártási célra alkalmas és jó áron értékesíthető vadrepcemag nyerhető. Az uj termésű vadrepce megvásárlását és összegyűjtését a Futura fő- és albizományosai vég­zik, az átvételi feltételek julius hó elején kerülnek megállapításra. Az átvételi ár előreláthatólag méter­mázsánként 30 pengőn felül lesz. így tehát minden gazdának saját érdeke is és az ország közgazda- sági érdekeit is előmozdija, ha vad­repcemagját összegyűjti és azt a legközelebbi Futuraszervnek értéke­sítésre átadja. M. kir. államépítészeti hivatal 3767/1941. Szekszárd. Kivonatos versenytárgyalási hirdetmény Alulírott nyilvános versenytárgya­lást hirdetek a keszőhidegkuti köz­ségháza építési munkálataira. Az ajánlatokat Keazőbidegkut köz­ségházánál f. évi június hó 30-án délelőtt 10 óráig kell benyujani. A feltételek, tervek, rajzok a szek­szárdi m kir. államépítészeti hiva­talnál a hivatalos órák alatt meg­tekinthetők. — Ugyanott az ajánlati minta díjtalanul, az ajánlati költség vetés nyomtatvány pedig ívenként 50 fillérért megszerezhető. Szekszárd, 1941 június 6. M. kir. államépítészeti hivatal 3i9 Szekszárd.

Next

/
Thumbnails
Contents