Tolnamegyei Ujság, 1941 (23. évfolyam, 1-94. szám)
1941-05-31 / 41. szám
Szcftsftd, 1941 fflúios 31. (Szomtmt) 41. szú EL * hetenként kétszer megjelenő keresztény politikai és társadalmi lap Felelős szerkesztő BLÁZS1K FERENC A lap megjelenik minden szerdán ás szombaton. Előfizetési dijak ás hirdetések, valamint a lap szellemi részét Illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám: 85 Biőflzctésl d If: Egész évre _ 12 pengő || Félévre_______6 pengő Hi rdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1‘60 pengő. — A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon mllllmétersoronkent 10 fillér. A hírrovatban el* helyezett reklám-, eljegyzési, családi hír, valamint e nyllttér soron* ként 60 fillérbe kerül. — llástkeresőknek 60 százalék kedvezmény Bankoknak és vállalatoknak 60 százalék felár. Tüzes nyelvek Dr magyarász Ferenc 0. Gist. Valamikor régen, kétezer esztendővel ezelőtt, az égből szállottak alá a tüzes nyelvek, hogy hősökké avassák a galileai halászokat és oly világosságot árasszanak a világra, minőt nem is sejtett a klasszikus ókor semilyen filozófiája és művészete. Valamikor a Szentlélek választotta magának a tüzes nyelvek találó szimbólumát, mikor elindította az emberhalászokat ujjáterem- teni a föld szinét. Valamikor a lángnyelvek egy addig szinte teljesen ismeretlen társadalmi elemet, — a szeretetet gyújtották meg a szivekben, s ahol ez a láng égett, ott lehullt a rabszolgák kezéről a bilincs, ott szegényházak, kórházak épültek hidakul a nagy mélységek fölé, melyek eddig elválasztották a társadalmi osztályokat egymástól és nem engedték, hogy az embertestvérek egymásra találjanak. — Valaha az Isten Lelke töltötte be, a lelkeket és Isten országa volt a szivekben. Valaha lepattant a zár az utolsó vacsora ebédlötermének ajtajáról és akik ott menedéket kerestek a zsidóktól való félelmükben, most kilépnek a római birodalom hatalmasságai elé, hogy vérükkel pecsételjék meg világszerte, amit hangoztattak a jeruzsálemi főpapi tanács előtt: »Istennek jobban kell engedelmeskedni, mint az embereknek". (Ap. Csel. 5., 29.) A tüzes nyelvek lángbetükkel Írták be a világtörténelembe a kereszténység mai születésnapját. S ezt az iniciálét hiába akarta elhomályosítani vagy kitörölni az ellenséges hatalom vagy a tagadás szelleme: a pünkösd és minden, amit e szó jelent, világtörténelmi tényezővé lett. És ma ... ? I Ma nem az égből szállnak le a tüzes nyelvek, ma a földről emelkedik égnek a félelmetes lángoszlop, hirdetve a háború pusztítását, em- - bereknek és alkotásaiknak megsemmisülését, kultúráknak vesztét, a gyűlöletnek paroxizmusát, melyben mindenki csak vesztes lehet és csak egy győző van: a Mors Imperator, a halál... Tüzes nyelvek szálldogálnak, de fényük nem tavaszi verőfény, hanem a béke sírja fölött égő kandeláber imbolygó lángja, melynek látása gyász és szomorúság. De a keresztény sir nemcsak a Mors Imperator néma és sötét palotája, hanem egyúttal a föltámadásnak is kiindulópontja. A temető kandeláberei, sőt a legkisebb mécsesei is világítanak, s a pünkösdi szivek ezt a világosságot nemcsak látják, de olvasni is tudnak mellette. És mit olvasnak a mai ünnepen? Hálát és reménységet. Hálát azért, hogy a közelmúlt vérzivataros óráit használta föl a Gondviselés arra, hogy két évtized olthatlan reményeit valóra váltsa és annak reményét, hogy nincs messze az az idő, amikor a mostani viharok elülnek, a gyűlölködést fölváltja a szeretet, a béke és a kölcsönös megértés, s a győző és a legyőzött vetélkedése helyett a küzdő felek a testvéri jobbjukat nyújtják egymásnak. Az a pünkösdi tűz aztán az egész világot beragyogó hálaáldozatnak tüze lészen. Oly lehetetlen gondolat ez? De hisz az első pünkösd is lehe- | tétlennek látszott és mégis valósággá I vált. Legyen is záloga annak a | pünkösdnek, mely után epekedünk. A borfogyasztási adó A múlt év fekete esztendőjük volt a magyar gazdáknak. Fagy, árviz, jég, peronoszpora alcímek alá lehet foglalni az átszenvedett gazdasági bajokat. Különösen kijutott a szőlősgazdáknak. A holdanként termett 1—5 hektónyi bor, a folyton növekvő munkáltatási költségeknek egytizedrészét is alig fedezte. S a múlt év fagy, jég, peronoszpóra hármas csapását megsinylik az idén is a tőkék. Különösen a fehér fajták alig hoznak termést. Annál inkább megdöbbentették a vidék szőlősgazdáit a fővárosból ideszivárgott híresztelések, amelyek szerint pénzügyi körök, — bizonyára a feltűnő magasságba szökkent mai boráraktól elkápráztatva, a pár évvel ezelőtt, az ország közvéleményének nyomása alatt leszállított boradó újbóli felemelésére gondolnak. Hogy a dolog miben állásáról meggyőződjenek, ezúttal is többen keresték fel dr Örfjy Imre kincstári főtanácsos, felsőházi tagot, a szekszárdi választókerület egykori agilis képviselőjét, aki a szőlősgazdák bajait mindenkor saját szívügyévé tette s főtényező volt annakidején a borértékesítés javítására életre hivott, ma is hivatást teljesítő »Szekszárdi Borszövetkezet*' nek megalapításában. A tudakozódóknak általa adott válasz bizony nem megnyugtató: nA borfogyasztási adó ügyében tényleg veszély fenyegeti a bortermelő gazdákat", Minden lehetőt el kell tehát követnünk e ránk leselkedő, ujabbi csapás megelőzésére 1 Amint tudom, dr örffy Imre, amikor arról értesült, hogy illetékes helyen a borfogyasztási adó felemelésének tervével foglalkoznak, levélben wkü- lönös nyomatékkai felhívta úgy Re- ményi-Schneller József, m. kir. pénzügyminiszter, mint Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter uraknak figyelmét a magyar szőlősgazdák katasz- trófális helyzetére és arra a rendkívüli nagy hatásra, mellyel a bor fogyasztási adójának emelése és csökkentése mindig járt", Emlékeztette őket arra, hogy „a 20-as években párjuknak a legnagyobb harcát eme adó csökkentése érdekében kellett megvívnia és szerény nézete szerint nemcsak gazdasági, hanem politikailag is nagyon súlyos kihatással lenne, ha ennek az adónak az emelése megtörténnék*. Valóban úgy is van. Mert a bor- fogyasztási adó felemelése ma a szőlő jövedelméből élő egy, vagy másfél milliónyi ember legéletbe- vágó létérdekét érinti. Csodálkoznánk, hogyha egy olyan egészséges szociális érzékkel bíró pénzügy- miniszter, mint Reményi-Schneller József,—ha teljes valójában feltárják előtte a helyzetet, — maga is be nem állana ezt a méltánytalan adóemelést ellenzők táborába. Mert vizsgáljuk csak meg, hogy miről is lehet szó? Tudjuk, hogy az államnak ma nemzeti érdekből fokozott jövedelemre van szüksége. Nem magyar ember, ki ezt el nem ismeri. A borfogyasztási adó eme- lésésébői várható több bevétel azon* ban nem fogja sokkal gyarapítani az állam jövedelmét, hiszen tudomásunk szerint ez az adó majdnem egészen a községek, városok háztartási kiadásainak fedezésére van átengedve. Nem állítjuk, hogy ezek a közületek is nincsenek segítségre utalva, de ennek a segítésnek nem az a módja, hogy éppen a legszegényebb gazdaosztály megélhetési gondjait szaporítsuk. Nagyon jól emlékszünk még reá, hogy amikor néhány évvel a 10—15 filléres borárakkal küzködő szőlősgazdák a boradó teljes eltörlésében reménykedtek, az akkori pénzügyminiszter nyíltan kijelentette, hogy ehhez különösen a főváros miatt nem járulhat hozzá, mivel az erre eső 6, vagy 8 millió részesedést másból pótolni nem tudja. Ha most is erről lenne szó, bármilyen büszkék vagyunk is fővárosunkra, mégis vétót kell kiáltanunk a vidék rovására történő ilyenféle megsegitési mód ellen. Nyiltan megmondjuk, hogy például a zsír, cukor-adagban való megkülönböztetés sem jó vért szült a vidéken. így a jövő bortermelés érdekében nem szabad tovább folytatni a kiváltságolást. Mert gondoljunk csak vissza a múltra. A bor- italadónak felére mérséklését annak az akkori tarthatatlan állapotnak felismerése tette szükségessé, hogy a 10—15 filléres bort a fővárosban közel 20 korona boradó terhelte. Vagyis ha a szállítási költséget, kövezet vámot is hozzávesszük, 32—33 fillérbe került egy liter, bármily silány minőségű bornak adózási terhe. S ezt az óriási terhet akkor sem a közvetítő kereskedelem viselte, mivel azt, a borár leszorításával, kizáróan a bortermelőre hárította. így lesz ez most is és sokkal fokozottabb mértékben. Mert ne tévesszenek meg bennünket a mostani tekintélyesnek mondható borárak. Borkereskedő, korcsmáros szépen kereshetett addig, mig régi beszerzése tartott. Újabb vásárlás esetén azonban már ő neki is magas áron kellett megvásárolni készlete kiegészítését, összezsugorodott tehát a régebbi haszna, igy következésképpen a borár lecsökkentésére kell törekednie. Viszont csak a termelők kis része láthatta hasznát a felszökött boráraknak, mivel ezeknek zöme, nagyobb borkereslet hiánya miatt, főleg közterhei nyomasztó hatása - folytán az elmúlt ősszel csak a legminimálisabb áron volt kénytelen értékesíteni amúgy is gyöngébb minőségű borait. Azóta pedig óriásit emelkedtek a munkabérek. Megdrágult a szénkéneg, kötöző anyag s majdnem duplájára szökött a rézgálic ára. Szabad-e tehát a kétségtelenül ránk nehezedő bor- italadó ujabbi terhét is ezeknek a gazdáknak váilaira rakni ? S kivált I most, amikor úgyis kevesebb terEgyes szám ára 12 fillér
