Tolnamegyei Ujság, 1941 (23. évfolyam, 1-94. szám)
1941-04-12 / 28. szám
1941 április 12. TOLNANEGYEI ÚJSÁG A názáreti házat, melyben a | „testté lett Isten igéje" növekedett korban és bölcseségben, már az első keresztények igen nagy tiszte* letben tartották. Szent Ilona, Konstantin első keresztény császár anyja, fényes templomot építtetett föléje. Cédrusfa és téglából volt e kis házikó építve. Az 1291-ik esztendeig állott e ház Názáretben, ahová a keresztény világ minden tájáról ezri* vei tódult az élőhitfi népsokaság, hogy lássa, megcsodálja és megtisztelje azt a helyet, ahol Gábriel főangyal megjelent, elhozva Joakim és Anna szentéletü leányának, Máriának az egek üzenetét, az üdvösség örömhírét a Megváltóra várakozó emberi nemzetnek, igy kö- | szöntvén a leányt: „Ave Maria, \ gratia plena!" „üdvözlégy Mária, znalaszttal teljest" 1291-ben Ptolomais, a nyugati hatalmak utolsó védfalaa szent földön, az egyiptomi szultán kezébe került. A mohamedánok elárasztották ezután egész Palesztinát, rombolva a kolostorokat, templomokat. . Nehogy a názáreti ház, a keresztények e szent ereklyéje is elpusztuljon, az csodás módon Názáretból Dalmátországba, Tersattóba, innen pedig 1294-ben az ankonai kerületbe, Rekanati vidékére egy erdőbe került. Ez az erdő egy Lauretta nevű istenfélő gazdag asszony tulajdona volt és tőle nyerte e csodálatos módon oda került ház a „lorettói ház", ettől pedig a minden keresztény által ismert Mária-litá- nia: a »lorettói litánia" elnevezést, mert a hagyomány szerint e házban végeztetett ez az ima legelőször. Végre 1295-ben kivitetett az erdőből egy halomra. E csodálatos események óta az egyház fejei versenyeztek, hogy minél előbb tiszteletet adjanak e szent háznak. V. Sixtus pápa székes templommá emelte a házat és a legügyesebb művészek és kőfaragók szent áhítattal és teljes örömmel dolgoztak azon márványboritékon, mely e szent hajlékot övezi. Jelenleg is ékesítik e templomot a leghíresebb művészek remekei, szebbnél-szebb festmények és szobrok. Ez tehát a názáreti ház rövid története, melynek adatait Mandl Gáspár jezsuita »Die christlichen Erinnerungen etc,“ című Regensburgban 1863-ban megjelent művé- - ben találtam. Befejezésül igy fohászkodom: Emberek, olyan kincsetek” van, melyet . hatalmasságok kerestek fel, a szent kincs előtt leborultak. Keressétek * fel ezen kincset, boruljatok térdre és elmélkedjetek arról, hogy a názáreti házban a békesség fejedelme az uj Ádám szeplőtlen kebeíben fo- gantatott. Ott foganjon meg kebletekben a lelki béke gondolata, a szent gondolatot kövesse a jóaka- ratu tett és lesz tartalma élteteknek, lesz békéje telketeknek 1 H • ■ ■ • ■ VERT ADOK újabb ellenőrző vizsgálatra jelentkezzenek. — Egyben újabb vért adók sürgős jelentkezését kéri a szekszárdi kórház igazgatósága. I I TE AZT MONDOD . . . Te azt mondod, hogy nincs erőd, Csak vagy úgy bizonytalanul . . . Reggel robotba állsz s viszed A terhed mig bealkonyul. Körötted minden tűzben ég: Világok dőlnek, omlanak, Milliók könnye, jaja tép És szörnyű sorsuk rádszakad . . . Fejed fölött lebeg a kard, Lábad alatt inog a föld ... Kezedben a kenyér botja Remeg: holnap tán összetört . . . S megsimogatod gyermeked '. . . A kedvesedre mosolyogsz . . . ültetsz, plántálsz, vetsz, dolgozol S holnap talán minden halott . . . Te azt mondod, hogy nincs erőd! Hát élhetsz igy erőtlenül? Hát nem tudod, hogy csoda ez S a titka jő onnanfelűl? Hull, hull rád naponta ... Ha szemed Lehunyva sóhajtsz: Istenem, Ma megint oly gyenge vagyok, Ma megint nincs erőm, hitem . . . Hitetlenségemben itt vagyok . . . Erőtlenségemben ráborul Atyai szivedre szivem: Ne hagyj elbukni botorul! Ez a szikrányi kis ima, Ez a sóhajtás: ez neked Egyik napról a másikra : A hited, erőd, mindened! KOVÁCSNÉ HUSZÁR JOLÁN. Két fészek Irta; Pénfekné Bereczk Gizella Már öreg gyerekek vagyunk. Mindenünk megette a kenyere javát, a puháját könnyen nyelte, a szárazát megrágta. Mindenünket meg hányta- vetette az élet. Szenvedésre teremtett emberek vagyunk. Az a láthatatlan árny, amelyik beoson az ajtórésen valahányszor egy gyermek napvilágot lát, hozzánk is bejött mikor én születtem. Nagy batyu volt a hátán, letette mellém, aztán sietve kiszökött, mint aki nagy rosszat tett és menekül. Az a sápadt arcú törékeny asszony, az én anyám, nem látta meg ezt a látogatót, fáradtan, de boldogan mosolygott, örült a szép uj gyerme kének, örült az én daliás apámmal együtt és büszkén mondták egymás nak: »milyen szép, talán még szebb mint az első, mint a második volt.« Én sem vettem észre a sötét árnyat, a sorsbácsit, aki a könnyekkel, gondokkal és csalódásokkal megtö- mött batyut letette mellém, csak kinyújtottam csöpp kis kezemet és öntudatlanul megfogtam a sorsbatyu csomóját, mintha csak éreztem volna, hogy ezt tőlem senki el nem veheti, azt nekem kell végig cipelni az életen, ha még olyan nehéz is. Múltak az évek. A mi szüléink úgy értettek ahhoz, hogy hogyan kell a gyermeknek boldoggá tenni az ünnep napokat, mint senki más. Jött utánam a negyedik, ötödik, a hatodik, de az mindegy volt Ha sok is volt a kis cipő Mikuláskor az ablakban, mindegyikbe telt cukorka és Husvétkor minden fészekbe került pirostojás. Pedig én egyszer csaltam is, két fészket tettem ki egy helyett a bokor aljába. Akkor nem tudtam min vitatkoznak szüleim a kert ajtajában de a vége az lett, hogy egyik fészek se maradt üresen. Régen voltl Tavaly Husvét előtt meglátogattam az öregeket. Szegény apám már többnyire csak a nagy karosszékben üldögélt. Nem utdta, hogy a másik szobában vagyok, mert már nehezen hallott. Az anyámhoz szól: »Most Husvét jön ugye? Az ám, az jön most. El ne feledkezzünk a gyermekekről gondoskodni, az unokáról és mindenikről.« »Hm« — mosolygott jóságosán — soh’ se felejtem el, mikor az egyik, a »Ragyogó« két fészket tett ki. Azért megraktuk mind a kettőt, de nem ment a többi rovására, csak annyit kapott mint a többi, csak hát szétraktuk bennük a tojásokat. Emlékszel, hogy örült a kis »Ragyogó« ? Mosolygott és elaludt, mert bizony már majdnem mindig csak aludt szegény kis öreg. November végén megint megszólalt az áldott jó szive. »Mikulás jön, meg ne feledkezzünk a gyermekekről, unokákról. No addigra talán itt lesz már az első dédunokánk is, az kis cipőcskét kap és csörgőt teszek bele. Szent Miklós reggelére térítőn feküdt a mi apánk, békés, csendes örök álomra lezárva két jóságos szemét. Husvét közeledik ! Magam elé né zek, könny fénylik a szememben, fáj nagyon fáj a szivem. A sírjához készülődöm, el akarom hozzá vinni a szeretetemet. Meg akarom neki mondani, hogy én vagyok itt, a »Ragyogó«, aki egyszer két fészke tettem ki a bokorba. Mig élt soha se panaszkodtam neki, nem akartam meg szomoritani, de most kiöntöm a lel kernet, mert hiszen a csillagok mögü ő úgyis mindent lát. Kiöntöm nála a szivemet és elpanaszolom, hogy nehéz, nagyon nehéz a sorsbatyum Alig bírom már cepelnil Bevallom neki amit mindig titkol tam előtte, hogy soha sem nó tázom már, soha se ülök le a zongorához, nem tudom már, hogy a hegedűn melyik a g húr és nem tudom pen* getni a hárfa mesemondó húrjait. »Nem látom meg a mezőn a virágot, a lombos erdőt, a ragyogó kék eget, nem érzem meg a fűnek friss illatát, nem hallom meg a madáréneket.« Hozzá menekülök, két fészket teszek te a fejfája mellé, ö közel van a jő Istenhez, kérje meg, hogy szálhasson ci egy percre a sötét sírjából és a cihült, megfehérült áldott két kezével rakja meg mind a két fészkemet azokkal a kincsekkel, melyeket az élet lassanként elszedegetett tőlem. Rakja meg hittel, bizalommal, lelki- erővel, emberszeretettel, meglátással, megbocsájtanitudással, dallal, virággal, mosollyal és imádsággal. Fonom hát a két húsvéti fészket csak úgy mint gyermekkoromban, télről maradt száraz ágból, barkaszárból, friss gyönge fűszállal. S elindulok, mintha szent zarándok útra mennék. Valami melegség járja át a telkemet, hang üti meg a fülemet. Édes jó apám, én járok az utón egyedül, körülöttem senki 1 Akkor hát... a hang ... a dal... ? Én dudorásznék ? Az egyik fészekbe madár röppen, aranyszárnyu száz színű dalos madárka, a te kis küldöncöd apám, velem dalol, mert már ketten dalnak. Hogy hivják a tarka tollú madarat ? Hit — bizakodás — remény ? Nem tudom, de biztosan érzem, hogy az én két húsvéti fészkemet nem fontam hiába. Szerkesztői üzenet. M. M. Szakadát. Szives sorait késve kaptak. Kiadó: Tolnamegyei Újság Hírlapkiadó Rt. Vezérigazgató: Schneider Elemér. Tengelic község elöljáróságától. 774/1940. Árverési hirdetmény Közhírré tesszük, hogy Tengelic község határában levő tengelici 2357 kh. 923 Q öl kiterjedésű területen gyakorolható vadálZ&tl jogot 1941. évi április hó 21-én délelőtt 10 órakor tartandó árverésen 5 évi időtartamra (1941. évi augusztus hó 1 tői 1946. évi julius hó 31-ig haszonbérbe adjuk. Az árverést Tengelicen a községházán tartjuk meg, ugyancsak ott az árverési feltételek a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Tengelic, 1941 április 7. 227 Elöljáróság. Eladó jókarban levő szóló Érdeklődni lehet Széchenyi-utca 64 alatt Tolna megyében, mfiut és vasút közelében 126.000 o-öles birtok •Iadl6. — Talaja homokkal kevert agyag. Gazdasági épületek és lakóház jó karbaa. Ára Q-ölenként 45 fillér. — Az eladással Wleaner Ratfö ingatlanirodája, Bonyhádi (Telelőn 111) van megbízva. 234 Veszek jókarban levő fekete ruhíkat szmokingot és frakkot a legmagasabb áron. Kamui Ferenc szabómester, Szekszárd, Arany János utca 5, szabó üzlet.
