Tolnamegyei Ujság, 1941 (23. évfolyam, 1-94. szám)

1941-04-12 / 28. szám

vissza ezt a nagyon drága ajándékot annak az orosz népnek, amelyiknek talán egyszer nagyon nagy szüksége lesz még erre a lobogóra... 1 >A mi Istenünk nevében zászlót lobogtassunk!« ezt üzeni nékünk a zsoltárban, Igéjében a mi Királyunk büszke boldogságot, amit akkor ér­és Urunk. Lobogtassuk lányaink és zett a szivünk, mikor a negyven- fiaink, népek, nemzetek előtt, hogy nyolcas lobogók lelke és emléke — ezzel köszönhessük meg és fizethes- rongyos selymével — újra a magyar sük vissza majd az orosz nemzet földre borult, fiainak azt a feledhetetlen, könnyes, Kovácsné Huszár Jolán* és Dr őrffy Imre gróf Teleki Pálról az első világháború óta eltelt időkről Kevesen vannak az országban, akik a magyar politikai életben az első nemzetgyűlés megalakulása és a kormányzóválasztás óta aktív részt vesznek a magyar politikai életben. Ezek közé a kevesek közé tartozik dr Őrffy Imre Tolna megye felső­házi tagja, aki bár ma a napi po­litikában kevéssé vesz részt, immár huszonegy év óta közvetlen tanúja, sőt nem egyszer résztvevője volt sok a magyar sors kialakulására nézve fontos politikai és kormány­zati tevékenységnek. Emellett tud­valevő, hogy a most tragikusan el­hunyt miniszterelnökhöz közelálló politikusok közé tartozott attól az időtől kezdve, amikor ez húsz évvel ezelőtt első kormányát megalakí­totta. Még jól emlékszünk arra a vezető szerepre, amelyet akkor az u. n. „Őrffy-Schandl csoport“ vitt, mely az akkori kereszténypárt és a keresztény kisgazdapárt egyesülésé­ből származott és Prohászka volt püspöK elnöklete alatt állott uj egy­séges pártnak legtekintélyesebb kép­viselőiből alakult, őrffy Imre attól az időtől kezdve állandó kapcsolat­ban maradt gróf Telekivel, nem­csak mint politikus, hanem mint a Cserkész Nagytanács szakosztályi elnöke, amely minőségében nagy segítségére volt Telekinek a cser­készszövetség alapjait — különösen anyagiakban — lerakni. Éppen ezért megkértük dr Őrffy Imrét, mondjon el nekünk egyet- mást az oly tragikusan elhunyt ál­lamférfiról és az ezzel kapcsolatos több, mint húsz évi emlékeiről. „Akkor is, mint most — kezdte érdekes visszaemlékezéseit Őrffy — mozgott alattunk a föld ... A tria­noni diktátummal valószembehelyez- kedési szándékunkkal kapcsolatos megszállási fenyegetés a kisántánt részéről, Károly király visszatérési kísérletei, különítményeknek, kom­munista elemeknek megfékezése, később a frankper izgalmai mind­mind nehéz állomások voltak a magyarság kálváriáján, amelyek so­rán bizony-bizony nem egyszer for­gott kockán állami létünk is. Ezek túlnyomó részénél döntő felelőssé­get kellett vállalnia szegény Teleki -Pálnak! A Gondviselés — úgy lát­szik őt szemelte ki arra, hogy a magyar sorsért a világháború után a legtöbb felelősséget ő vigye. Feledhetlen előttem a kép, amikor fizikai kényszer súlya alatt elfoga­dott trianoni diktátum törvénnyé válása után saját maga tett önmaga ellen az első nemzetgyűlésen vád- indítványt. Ez nem színpadi lépés volt részéről, hiszen semmi sem állt távolabb egyéniségétől s senki­nek sem vérzett jobban a szive ak­kor, mint az övé ... Akkor is csak a magával szemben szigorúbb mér­tékkel mérő államférfi szólalt meg benne, aki magától többet követelt, mint bárki mástól I Az ítéletalkotásra hamar kapható mai fiatalabb nemzedék egy részé­nek, sőt az öregebbek közül is azoknak, akik akkor jobban látták a felelősség elől való menekülést, nagy a hajlamossága az akkori idők megbirálására. Pedig a történelem meg fogja állapítani, hogy a ma- gyarság átmentése jobb időkbe, a hu­szas évek első felében történt meg. Az alkotmányos szerveitől, legele­mibb életfeltételeitől megfosztott ma­gyar csonk életben maradása egye­nes csoda és csak vezető jiainak páratlan bölcsesége és bátorsága, valamint a magyar nép fegyelmezett­sége tette lehetővé ezt a nemzetek életében páratlan teljesítményt. Eb­ben a munkában Teleki Pál min­dig az élen járt. Pedig milyen egyéni áldozat volt részéről a közéleti szereplés! Nem egyszer voltunk ennek tanúi. Soha­sem feledem el azt a benyomásomat, amelyet akkor szereztem, amikor Teleki első kabinetalakitásai után, átadván a miniszterelnöki széket Bethlen Istvánnak, újból kedvenc élethivatásainak, a földrajztudomány­nak és a cserkészet' fejlesztésnek szentelhette idejét. Valóságos gyer­mekként örült felszabadulásának és a hárshegyi cserkészparkban diák­ként labdázott és örült cserkész- vezető társaival. Engem az a sze­rencse ért, hogy a magyar cser­készi intézmény megalapozásánál és fejlesztésénél munkatársa lehettem. Eme kedvenc munkája közben nem lehetett őt rosszkor zavarni, mert arra mindig ráért, azzal sokszor napokat, heteket foglalkozott szü­netelés nélkül és boldog volt, ha a magyar közéletből segítségül sze­gődtek melléje egyesek. Teleki valóban nem szerette a po­litikát. Ezt, ha nem is vallotta volna be annyiszor oly őszintén, meg kel­lett állapítanunk. De a politikusok­ért sem rajongott, különösen azokért nem, akik — pedig a magyar köz­életben gyakori típus — csak poli­tikusok és semmi egyéb komoly mun­kára nem kaphatók. Ma már el­mondhatjuk róla, hogy szemben a mostani miniszterelnökségével a húsz év előtti időkben igen sok­szor adta be lemondását és még többszőr határozta el magát erre a lépésre. De akkor is mindig győ­zött benne a kötelességérzet szem­ben a hajlammal és kedvteléssel. Az Országos Kaszinó szerdai va­csoráira éveken keresztül szorgal­masan eljárt és ez alkalmakkor nem egyszer volt szerencsém vele hosz- szasan elbeszélgetni. Meg kellett állapitanom e bizalmas beszélgető­sek alkalmával, hogy milyen hősi küzdelmet folytatott mindig pesszi­mista, borúlátó alaptermészetével. Százszor és ezerszer kellett legyőznie önmagát s nem csoda, hogy ebben a küzdelemben végre elbukott,... Hiszen testi állapota is folyton rom­lott, a számban és minőségben egyre növekedő feladatok súlya egyre jobban nyomta, felesége be­tegsége is nagy mértékben meg­viselte. Nem fogom elfelejteni azt a köz­lését sem, amit az idén télen tett, amikor a kormányzóválasztó tör­vényhozók összejövetelére kisértem. Elég rossz napja volt és vigaszként — kettesben voltunk — megemlí­tettem, hogy mi, régiek — úgy lát­juk, hogy a miniszterelnöki terhet most több kedvvel viseli, mint az­előtt húsz éve. Válasza — sajnos — már akkor cáfoló volt, de azt is megmondotta, hogy lemondani nem fog, akármilyen nehéz is les^ a helyzet, feltévé, ha az alkotmányos bizalmat feni és lent élvezni fogja. Hát nem mondott le szegényt Mondják, hogy erre a második nagy vállalkozásra önkéntes Ígéretet is tett, mert ezzel is meg akarta az alkotmányos tényezőket nyugtatni, hiszen mindenki látta előre, hogy milyen idők következnek és hogy mennyire szükségünk lesz rá. Láttuk hősies küzdelmét és biz­tosra vettük, hogy győztes lesz ön­maga felett is. A gondviselés más­ként akarta s hogy megdöbbené­sünk nekünk is határtalan volt, en­nek az az oka, hogy hittünk győ­zelmében. Most már ebben — saj­nos — nem hihetünk. Annál inkább hiszünk azonban másban 1 Hisszük azonban, hogy történelmi eseménnyé magasztosult hősi halála a magyarság történelmének kiala­kulásában — bármennyire volt is tragikus — nem lesz kárthozó, el­lenkezőleg .... A Megváltó feltámadásának ün­nepe előtt minden magyarnak ezért kell imádkoznia. De az imádságon felül bölcsen, nyugodtan és önérze­tesen — magyar módra — amint azt a boldogult annyiszor mondotta mindnyájunknak — kell viselked­nünk/ * Nem kételkedünk benne, hogy Örffy Imre nyilatkozatátvármegyénk- ben mindenki nagy érdeklődéssel és tanúsággal fogja elolvasni... Ha talán nem is kaptunk benne a nagy „miért"-re teljes választ, hisszük, hogy a nyilatkozat hozzá- | járul majd a közvélemény megnyug­tatásához és helyes irányításához. Bárdossy miniszterelnök a NÉP pártvezére A Magyar Élet Pártja kedden!a parlament miniszterelnöki tanács­termében értekezletet tartott. Az ér­tekezleten vitéz Lukács Béla orszá­gos elnök elnökölt és a párt tör­vényhozó tagjai igen nagy számban jelentek meg. Itt mutatkozott be Bárdossy László miniszterelnök és az uj kormány. Erről az érteked létről, amely az egész^ország lakos­ságát érdekli, az alábbiakban szá­molunk be. Vitéz Lukács Béla országos elnök az értekezletet megnyitva, meleg szavakkal üdvözölte a miniszterelnö­köt és kormánya tagjait. A párt nevében biztosította őket arról, hogy a párt, mint a múltban, a jövőben is sziklaszilárdan áll a kormány mö­gött és megadja számára azt a po­litikai támasztékot, amelyre minden­kor, de különösen a mai súlyos és gondterhes időkben szükségünk van. Az országos elnöknek ezt a be­jelentését a párt tagjai élénk he­lyesléssel fogadták. Vitéz Lukács Béla jelentette ezután, hogy a mi­niszterelnök levelet intézett hozzá, amelyben közölte, hogy a párt tagja kíván lenni. A párt tagfelvételi bi­zottsága örömmel vette ezt tudo­másul és a miniszterelnököt a párt tagjai közé felvette. A miniszterelnök ur — folytatta Lukács Béla — hozzám intézett le­velében azt is kifejezésre juttatta, hogy politikájában egyedül és kizá­rótag a mi pártunkra kíván támasz­kodni. Amikor ezeket bejelentem, egyben hivatkozom szabályaink 7. szakaszára, amely kimondja, hogy a mindenkori miniszterelnök, ámeny- nyiben a pártnak tagja, egyben a párt vezére is. Most tehát — fordult ezután az országos pártelnök a miniszterelnök felé — ebben az ünnepélyes pilla­natban nemcsak a miniszterelnök­höz szólok, hanem tisztelettel jelent­kezem a pártvezér előtt is és jelen­tem, hogy a párt. mindenkor szere­tettel és hűséggel viseltetett vezérei iránt. Ugyanilyen szeretettel és hű­séggel kíván viseltetni az uj párt­vezér személye iránt is. Az országos elnök beszéde után

Next

/
Thumbnails
Contents