Tolnamegyei Ujság, 1940 (22. évfolyam, 1-94. szám)
1940-03-23 / 22. szám
TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1940 március 23. — 1040. március 15 én. „Itt látható a szerencseszáma, nosza gyorsan kapjon utána.“ Bízzon a 45.612 számban. Rendelje meg levelezőlapon ! Reménybank, Budapest, VI., Anrássy-ut 3. — A Dombóvári Nemzeti Társaskör most tartott évi rendes közgyűlésén Vér Vencel nyug. gimn. igazgató, közgyűlési elnök bejelentette, hogy Kenézy László főszolgabíró, a társaskör 15 éven keresztül volt elnöke erről a tisztségéről le- hiondott. A közgyűlés Kenézyt érdemei elismeréséről diszelnökké választotta. A tjsztujitás során elnök lqff, Vér Vencel, alelnök Szanyi István, Zdébovszky Vilmos igazgató, Kovács István jegyző, dr Szenczy Sándor pedig ügyész. — Kettős ünnepély. A Szekszárdi Kereskedelmi Kaszinó folyó hó 16-án hagyományos vacsora keretében hódolattal emlékezett meg Főméftóságu nagybányai vitéz Horthy Miklós kormányzó Ur 20 éves országosáról, akinek nemzetmentő államférfim’ bölcsességét és emberi kiváló tulajdonságait Pinit- ter Ede a kaszinó elnöke méltatta. A márciusi nagy napokról lendületes beszédben emlékeztek meg és kidomborították a függetlenség és szabadság együttjáró eszményét. — Légoltalmi tanfolyamok Dunaf öld váron. A légoltalmi'oktatás már az ősz óta folyik itt rendszeresen. A kerületi felügyelőség az oktatók támogatására kiküldte Bálint Géza légoltalmi oktatót, aki ötvenes turnusokban hívta be a hallgatókat, a házcsoport parancsnokokat. Az érdeklődés oly nagy, hogy minden előadáson 18—20 érdeklődővel szaporodott a hallgatók száma. Ez nemcsak az oktató érdeme, hanem az előrelátó helyi vezetőségé is, amely határt nem ismerő áldozatkészséggel úgy felszerelte a helyi légoltalmat, hogy a hadtest parancsnokság területén csak Pécs városa múlja felül Duna- földvárt. — Nyulrágta fákat hogyan lehet meggyógyítani? Erről ir a Növényvédelem és Kertészet leg- ujabb száma. Ismerteti még az elfagyott ágak metszését, a szőlő fagykárait, az őszibarack fagyérzékenységét és metszésének hibáit, a takarékos permetezést, a gyümölcsösök elfagyását, a trágyázás mostani elvégzését, korai burgonya termesztését, a tél hatását a kár- tező rovarokra stb. A színes gyümölcsképet is közlő két szaklapból a „Növényvédelem* kiadóhivatala (Budapest, V., Vécsey-utca 5.) egy alkalommal e lapra való hivatkozással díjtalanul küld mutatvány- számot. — Zöldmező Szövetség alakuló közgyűlése!. A Felvidék visszacsatolásával előállott örvendetes területi gyarapodás szükségessé tetté,, hogy az ország zöldmező szervezetei más beosztást kapjanak. A> m* kir. földmivelésügyi miniszter intencióinak megfelelően az Országps Zöldmező Szövetség végrehajtotta a területi átszervezéseket és f. hó 16 án Keszthelyen, 17-én p(e.d>g Komáromban tartotta meg a Dunántúli, illetve a Kisalföldi Zöldmező Szövetségek alakuló közgyűlését. Mindkét. Szövetség elnökévé naev lelkesedéssel Albrecht Királyi herceget választották meg. — A Dunántúli Zöldmező Szövetség Keszthely székhellyel Baranya, Fejér, Somogy, Sopron, Tolna, Veszprém, Vas és Zala vármegyék területén, a Kisalföldi Zöldmező Szövetség pedig Komárom székhellyel Bars, Hont, Esztergom, Győr, Moson, Pozsony, Komárom, Nyitra, Pozsony, vármegyék területén fog működni. — Alapszabályjóváhagyás. A m. kir. belügyminiszter a Nagy- szokolyi Vadásztársaság alapszabá- jait jóváhagyta. — A pálfai róm. kát. népiskola illő keretek közt ünnepelte meg március idusát. D. e. ünnepélyes szt. misét hallgatott a növendéksereg s utána a zsúfolásig megtelt iskolaterembe vonult, hol szép műsorral lepte meg az ünneplő közönséget. — Az ünnepi beszédet Szamosi Ferenc tanító mondotta. — Egy szabadságos katona halálos balesete. Kláris József pécsi gyalogos több társával hazafelé igyekezett Boronkára. Tekintve, hogy akkor már a vonatok nem közlekedtek, gyalog indultak el. Azonban a szerencsétlen ember csak a kapospulai temetőig tudott eljutni, mert itt egy ledőlt villany- ducba megbotlott, esés közben pedig a vezetéket is érintette és az áram agyoncsapta. Mire orvosi segítséget nyújthattak vplna, meghalt. A szerencsétlen katona holttestét a Dombóvári Levente Egyesület vasárnap ünnepélyes keretek közt temettette el, a leventezenekar és levente diszszázad kivonulásával. JUv&Ue éd yfifUXíí Városközi mérkőzés Szek- szárdon Minden év husvétján nagyobb nevű ellenfelet lát vendégül a TSE, igy ez évben is minden igyekezetével azon volt, hogy a körülményekhez és lehetőségekhez mérten megfelelő húsvéti programmot nyújtson a labdarugósport kedvelőinek. Sikerült megnyerni a Bajai Turul és Bajai Sport Egylet csapataiból összeállított válogatott együttest husvét hétfőjére barátságos mérkőzésre s igy a bajai válogatottnak is beillő csapat komoly sportot nyújt majd. Jó mérkőzést láthat a szekszárdi közönség annál is inkább, mert a TSE is legjobb Összetételében veszi fel a küzdelmet. A mérkőzés hétfőn délután, március 25-én 3 órakor kezdődik. — Bajnoki mérkőzések. Az elmúlt vasárnap, március 17-én a bajai alosztály csapatai az árvíz okozta utazási nehézségek miatt mérkőzéseiket nem tudták lejátszani valamennyien. A DVSE—Bácska Bajára kitűzött mérkőzést a dombóvári csapat utazási lehetetlenség folytán kérte elhalasztani, mig a a BMOVE—BSE mérkőzés is hasonló kérésre halasztatott el. A BMTE—MTE csapatai mérkőzésüket megtartották s 2:0 (1:0) arányul bajai győzelemmel végződött, mig az NSE—BTK találkozó 8:1 | (3:0) végerenménnyel zárult * I ■ ■ I Kiadó: Tolnamegyei Újság Hírlapkiadó Rt. Vezérigazgató: Schneider Elemér. Magyar királyi államépítészeti hivatal, Szekszárd. 1681/1940. Kluonstfos Versenytárgyalási hirdetmény. A szekszárdi m. kir. államépítészeti hivatal a bátaszéki polgári iskola igazgatóságának felkérésére nyilvános versenytárgyalást hirdet 81 bétaszéki óvoda és leány elemi iskola tatarozást és átalakítási munkálataira. Az ajánlatok beadási határideje f. évi április hó 8*a délelőtt ÍO óra, felbontása ugyanaznap a bátaszéki polgári iskola igazgatói irodájában délelőtt 11 órakor. Ajánlatok, tervek, kiírási tervek megtekinthetők a hivatalos órák alatt az alulírott hivatalnál, ívenként 50 fillérért. Bánatpénz letétele kötelező. Szekszárd, 1940 március 19. M. kir. államépítészeti hivatal 158 Szekszárd. Eladó hisblrtak ? Szakály községben (Tolna megye), a 132. számú polgári ház, szöjó, pincével és 5 hold lucernás eladó.' A földek nagyobb része a háztól 500 méterre, a' község szélétől 300 méterre vannak. A lakásig le van az utca kövezve. 124 1 A dombóvári járás főszolgabírájától. ad. 44/1940. szám. Pályázati hirdetmény. Tolna vármegye dombóvári járásához tartozó Ujdombóvár községben lemondás folytán megüresedett segéd** jegyzői állásra pályázatot hirdetek. Az állás javadalma 62.000/1926. B. M. számú körrendeletben megállapított fizetésből és természetbeni lakás élvezetéből áll. Felhívom azokat, akik ezt az állást elnyerni óhajtják, hogy a törvényben megkívánt képesítésűket, eddig alkalmaztatásukat, erkölcsi és politikai megbízhatóságukat, valamint a 7720 —1939. M. E. számú rendelet 9. $-ában előirt igazoló okmányokkal felszerelt kérvényüket hozzám 1940. évi április hó 8-ig nyújtsák be. A később érkező kérvényeket nein veszem figyelembe. A járás területén szolgálatban állóknak kérvényükhöz okmányokat csatolniok nem kell. A választás idejét később fogom kitűzni. Dombóvár, 1940 március 18. i6i Kenézy, főszolgabíró ■I Fbchhof Mór * InMttankSzoílltó Alapítva 1912-ben. — Szekszárd, Bár« Augusz lmre-u. 22. — OFB eng. 1922 óta HT Levélbeli érdeklődésnél válaszbélyeget kérek Itzak Jzekszflrtfon. j hás, pincés ház, kis udvarral, ára 2000 pengő. (3055) A város központjában, a gimnáziumhoz közel 2 szoba konyhái ház, ára 4000 P. (3077) A város központjában, a gimnáziumhoz közel 3 szoba konyhás ház, ára 4200 P (3C61) A város központjában 5 szobás ház, ára 650Ó pengő. (3074) A vasúthoz közel 4 szoba konyhás ház istállóval 600 öl területen, ára 8500 P. (3073) Az újvárosban 3 szoba, előszoba, nyári-téli konyhás ház 320 öl területen, ára 6500 peng6. (3051) A Rákóczi-utcában 2 szoba konyhás ház, ára 4500 peng6. (3076) A város központjában 5 szobás ház, — ára 11.000 pengő. (3072) Az újvárosban 4 szobás adómentes ház fürdőszobával, ára 12.000 pengő. (3070) A felsőuccán 1 szoba konyhás, nyári köny- hás, tanyás pincés ház, 150 öl kerttel, ára 2500 pengő. (3048) A vasnthoz közel 4 szobás ház (konyha, éléskamra, kocsiszín, vil'any, pince, kút, kert) 280 0-81, ára 7000 pengő. (3018) FBMeh m fictfenul ftatdrlnn. Az őcsényi határban Soványtelken 842 öl, ára 0ölenként 90 fillér. (3058) Az őcsényi határban 849 öl, ára O-ölenként 95 fillér. (3029) Az őcsényi határban, Soványtelken 737 öl, ára □-ölenként 1 P 10 f, (3078) ffildek tatodon. 800 öl, ára Qölenként 2 P 30 f. (3025) A szekszárdi határban Kenderhidason 622 öl, ára □-ölenként 40 fillér. (3024) A szekszárdi határban, a Baktában 1000 öl, ára 0öIenként 3 pengő. . (3023) Gyertyánosban, hegytetőn, 2300 öl lapos szántó, ára 1300 pengő. (3080) Hidasi oldalon 640 Öl, ára 80 P. (3043) Szőlők. A városhoz közel, nádtetős ————— tanyával és a városban külön tanyával 1600 öl, áraQ-ölenként 2 pengő 20 fillér. (3036) A városhoz közel 500 öles sz31ő, cserép- tetős tanyával, ára 950 pengő (3068) Az őcsényi határban 4800 öl szőlő, 2 szoba konyhás, tanyás, istállós lakóházzal, ára 5000 pengő. (3060) 200 öl szőlő (házhely), ára 1000 P. (3050) Pörkölábvölgyben 1900 öl szőlő, cseréptetős tanyával, ára 15.000 pengő. (3022) ttnanaM tartom fa pnrceiuiztlsofc. Tolna megyében 57 kis.hold birtok épületekkel, 4 hold öreg erdővel, kis halastóval, ára kínból dankénl 750 pengő. (3002) Tolna megyében 64 kát, hold hullámos humusz talaj, épületekkel, müuttól 2 km-re, községtől 4 km re, ára kát. holdanként 800 P. (3054) Tolna megyében 27.000 öl épülettel, 0öle 55 fillér. (3052) v Tolna megyében 40 kisholdas birtok a vá- - rostót 2 km-re, 4 szobás fürdőszobás lakással, gazdasági épületekkel, ára 44.00« - pengő. (3079&' MW Üzlet. Tolna megyében vendégtő, nagy ■I magyar faluban, felszereléssel, — ára 8000 pengő. (3046)Tolna megyében vendéglő a vasútállomás mellett, felszereléssel 1500 öl területen,, gyümölcsössel, ára 12 600 pengő, (3045). Tolna megyében, — nagy magyar faluban korcsma felszereléssel, ára 11.000 P. (3041) Tolna megyében, élénk nagyközségben öreg pékség házzal együtt, ára 10.000 P. (3020) Telek. Háztelek 200 négyszögöl, áru J 1500 pengő. ' ' (3016) Pince. Lyukpince a beltelekben, ára ff-y 2oo pppgő, (3043) Ingósüsolt eladdig, jjjyfrfc pengő. (3026) Egyéb ingóságok: Márványlapos mosdó, márványlapos éjjeliszekrény, — női ruhaszekrény nagy tükörrel stb. stb. 200 as Kühne keltetőgép, ára.140 Fj.. (3030/5) Süllyesztés nagy Singergép, ára 2j>9 P/-(|QQ,0/ó) 2 puhafa szekrény, arojá l!> P. (3ÖÖÖ.1o) 100-as Kühne keltetőgép, ára 120 P. (3000/1 j) 300 kg os tizedes mérleg 7J/, kg sn'JyfL ár4 ŐÖ pengő. 8 (3000/1Q) Molnár-féle nyomdai müintézet éa szab. iróalzatgyár rt., Szekszárd. (Fel. vezető: Rácz Pál.)