Tolnamegyei Ujság, 1940 (22. évfolyam, 1-94. szám)
1940-03-06 / 17. szám
nil Wiliam. Jietoírt, 1940 mírclni 6. (Szerda) 1). utm TOLNAMEGYEI ÚJSÁG HKI'fcNKÉNT KjfclSZKR MEGJELENŐ KERESZTÉNY POUmcAl fej tApratiat MM AP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám: 85 Előfizetési díj: SSgéez évre _ 12 pengő || Félévre_ _ _ 6 pengő | Fe lelős szerkesztő: BLÁZSIK FERENC A lap megjelenik minden szerdán és szombaton. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1*50 pengő. — A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon mlltlmétersoronként 10 fillér. Állást keresőknek 60 százalék kedvezmény. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét Illető I A hírrovatban ^emeTvezetT'reklárn „,i , . közlemények a szerkesztőséghez küldendők. | A ,r^OV",,>",, ^|?d‘ h,r* Egymillió pengős alapítvány Csendben, minden kfilsö disz nélkül, de lélekben egybeforrva ftnnepelte Kormányzó Urunk ország- lásának húszéves fordulóját a magyar nemzet. A mély érzéseknek, melyek ezen a napon az egész magyar társadalmat eltöltötték, legszebb, megnyilvánulásai közé kell soroznunk azokat az alapítványokat, amelyeket szociális és kulturális célokra tettek a törvényhatóságok, intézmények és szervezetek. Ezeket az alapítványokat Magyarország Kormányzója is — aki pedig elzárkózott minden hangos ünnepléstől — szívesen vette, mert bizonyságát látja bennünk annak, hogy a nemzet legszélesebb rétegei átérzik és gyakorlatilag, áldozatokat is hozva követni kívánják az ő országépitő célkitűzéseit. ‘ Az ország hálás megemlékezésének kétségkívül jelentős állomása az a három alapítvány, amelyet együttesen egymillió pengős ösz- szegben a Magyar Nemzeti Bank, a Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete, valamint a Gyáriparosok Országos Szövetsége létesített vitéz nagybányai Horthy Miklós nevére. Ennek az alapítványnak célja a közszolgálati és közgazda- sági pályákra készülő magyar ifjak alaposabb elméleti és gyakorlati kiképzése s a Kormányzó Urunk által megjelölt országépitő munkában váló felhasználása. Milyen nagy jelentősége van ennék az összegben is nagyszabású alapítványnak, — ezt gróf Teleki Pál miniszterelnök rendkívül érdekes nyilatkozata mutatta meg legszebben a nemzet közvéleményének. Elmondja a nyilatkozat, hogy régi gondja és gondolata Kormányzó Urunknak az elitnevelés és ezzel kapcsolatosan az állami igazgatás megjavítása. Gróf Teleki Pál miniszterelnök éppen legutóbbi, Mátyás király emlékezetéről tartott hatalmas beszédében mutatott rá arra, hogy nagy szellemi és erkölcsi átalakulás előtt áll az egész világ. Kétségtelen, hogy az uj alakulásban nem a születési és nem a vagyoni kiváltságosoknak, hanem az erkölcs és szellem kiválóságainak, tehát az elitnek kell vinni a döntő szerepet, mert csak ez lehet biztosíték arra, hogy az uj világ valóban — jobb, nemesebb, emelkedettebb, igazságosabb lesz. Ezért van rendkívüli fontossága annak, hogy a tehetségek részére különleges és magasabb kiképzést biztosítsanak. Mert a tehetségnek tudással, széleskörű ismeretekkel is párosulnia kell, hogy teljes egészében hasznos és alkotó munkát végezhessen. Ebben a felismerésben több külföldi államban, Amerij kában, Olaszországban, Angliában, i már évekei ezelőtt megszervezték azt a magasfoku iskolát, amelynek feladata a szellemi ‘kiválóságok, az i elit nevelése. És ez az elitnevelés szorosan | összefügg az államfigazgatás gyor- j sabbá, olcsóbbá, jobbá és haszno- | sabbá tételére irányuló törekvésekkel is. Az állami tisztviselők látókörének szélesítése, felelősségérzetének fokozása, az egyes hivatali ágazatok harmonikusabb együttműködése fogja megjavítani az apparátus működését, amiből pedig nemcsak a közönségre és magára a tisztviselői karra, hanem egész nemzeti életünkre kiható' mérhetetlen előnyök fakadnak. Mélyen érintő célt szolgál tehát a nagyszabású alapítvány. Méltó az ünnep jelentőségéhez és méltó ahhoz a nemzethez, amely sok megpróbáltatás és szenvedés után megtalálta a biztos jövőhöz vezető I utat. Tolna vármegye hódoló díszközgyűlése Előző lapunkban már megírtuk, hogy Tolna vármegye törvényhatósági bizottsága rendkívüli közgyűlésen ünnepelte meg huszadik évfordulóját vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzóvá választásának. Az ünnepi díszközgyűlés lapunk zártakor még nem zajlott le és nem tehettük közzé Braun István paksi apátplebános, kormányfőtanácsosnak, a közgyűlés ünnepi szónoká- 1 nak beszédét, amely eképpen szólt: Braun István apát ünnepi beszéde Tek. Törvényhatósági Bizottság! Nem tagadom és megvallom, hogy bizonyos elfogódottság vesz rajtam erőt, midőn ma először, szólalok föl szülővármegyém közgyűlési termében. Eddig csak mint a szomszéd Baranya vármegye törvény- hatósági bizottságának tagja, távolról kisértem szülővármegyém működését és csak éltem alkonyán részesülök abban a szerencsében, hogy tevőlegesen is részt kérhetek ebből a munkából. De elfogódottság vesz rajtam erőt azért is, mert ilyen kiválóan ünnepélyes alkalomból kifolyólag emelhetem föl itt gyönge, szerény szavamat. Húsz esztendő, világtörténelmi mértékkel mérve, nem sok idő. Azonban nekünk a most letűnt 20 esztendő, ha nem is számánál, de annál inkább fontosságinál fogva nagy idő. Nem kell ecsetelnem, milyen állapotban volt 20 esztendővel ezelőtt lealázott, meggyalázott, kiuzsorázott, szegény csonka hazánk I Nem kell vázolnom, hogyan ülte alig néhány száz főből álló vörös csőcselék orgiáit az elesett- ségében lethargiába merült ország fölött 1 Azt hiszem, alig akad itt köztünk néhány bizottsági tag, aki nem élte volna át ama szomorú időnek borzalmait. Jó magamnak is alaposan meggyűlt a bajom a vörös martalócokkal, mert nem voltam hajlandó meghátrálni előlük. Szuronyt szegeztek mellemnek, három revolvert is fogtak rám egyszerre, proletárbiróság elé állítottak. És hogy ma még itt állok, csakis a jó Isten különös kegyelmének köszönöm 1 Akkor éreztük igazán árvaságunkat, elhagyatott- ságunkat I... ' Mikor teljesen beborult körülöttünk az ég, mikor úgy látszott, l hogy minden elveszett: akkor léptetett mint Hadúr küldötte Szeged felől egy vitéz, kinek közeledtére szétrebbent a vörös patkányhad és visszabujt odúiba, ahonnan előmerészkedett. — Vitéz nagybányai Horthy Miklós volt a fehér lovas, aki-újra felrázta a nemzetet alélt- ságából, kézbevette a gazdátlanul hányódó hajó kormányát és vezeti, erős, biztos kézzel országunk sorsát immár 20 esztendeje. Nemes szerénysége ki akart térni minden ünnepeltetés elől, mert nem olyan időket élünk ma, hogy ünnepelni lehessen, mondja ő maga. — Azonban egészen némán mégsem mehetünk el a húsz éves határkő melletti Bármilyen komoly időket élünk is ma, ha külsőségekben szerényebb keretek között is, de annál bensőségesebb lélekkel illik ma ünnepelnünk azt a férfit, akinek Isten után első sorban köszönhetjük, hogy áll Buda, él magyar mégl Viharfelhőktől terhes máma is az ég. Villámok cikáznak északról, harcikocsik dübörögnek, ágyuk bömbölnek, repülőgépek kelepeinek, a háború saskeselyüi vijjognak körülöttünk és keresik az alkalmat, hogy belénk marhassanak. És mi mégis ünnepelni jöttünk össze, ünnepelni azt a férfit, aki eddig elűzte fejünk fölül a viharfelhőket, elűzte a háború jégverését, fegyver nélkül is megvédte eddig ezt a csonka hazát. Uraim 1 A Duna tőszomszédságából jövök. Irodám ablakából naponként nézem a szőke Dunát. Láttam, amint a hideg megdermesztette, jéggé fagyasztotta a vizet. Zajlott a nagy folyó, a jégtáblák egymásnak sodródtak, ezer meg ezer darabra törték, zúzták egymást, de igy csak sűrűbb lett a jég, mig végre megmerevedett az egész > Duna háta, jégpáncél az egész. A hideg, a jég pedig megfagyaszt, elpusztít minden életet. Várjuk mára tavaszt, mikor lágyan lengő, langy fuvalmu, lepke szellő táncot jár a napsugárral és a tavasz éltető napsugara, melege felolvasztja a jeget, a megmerevedett cseppeket újra folyékonyabbá teszi, hogy azok szépen egyesülve a melegben újra csobogó, locsogó hullámok alakjában hömpölyögjenek végig a nagy Alföldön és termékenyítsék meg párájukkal a magyar rónát. Uraim 1 A szeretetlenség, irigység, telhetetlen kapzsiság és boszu- vágy jéghidege merevíti már évtizedek óta a világ népeit, jobban mondva egyes elvakult vezetőit. — Mint a zajló folyam jégtáblái mennek egymásnak, összetörik, zúzzák egymást.... Pedig mind tudhatnák, amit a költő már régen oly szépen zengett: „Nulla salus in bello. Pacem te poscimus omnesl“ . . . Mikor jön el a belátás, a szeretet éltet adó napsugara, hogy megolvassza a jeget, a szeretetben egyesítse ismét a nemzeteket, hogy azok ne törjék, zúzzák egymást, hanem újból baráti kezet fogva munkálkodjanak egymás boldogitásán, a szebb és jobb jövő megalapozásán ? I... A jég alatt most is halak húzódnak meg. De azok is belefulladnának a Dunába, ha nem volnának gondos halászmesterek, akik lékeket vágnak a jégpáncélba, hogy le* vegőt kapjanak. Ilyen férfit adott nekünk a Gondviselés, aki a nagy jégzajlásban, a nagy jégpáncél alatt is megőrizte az életet. Jelenleg is herkulesi erőfeszítéssel dolgozik azon, hogy bennünket is össze ne zúzzanak, össze ne morzsoljanak a zajló jégtáblák, meg ne fojtson a jégpár cél. Magam is mentem át már a zajló Dunán, mikor igy kívánta a helyzet. Valahányan voltunk a csónakon, mindegyiknek megvolt a maga szerepe. Nekünk utasoknak meghagyták, hogy arányosan helyezkedjünk el és ne mozogjunk, hogy meg ne bolygassuk a csónak egyensúlyát. Voltak, akik eveztek erős férfikarral, voltak, akik csáklyával tartották a jégtáblákat, hogy fel ne boríthassák a csónakot. Egy, csak egy volt, aki kezében tartotta a kormánylapátot Az ő feladata volt a legfontosabb, de egyúttal a legnehezebb is. Éles szemmel, biztos kézzel vezette a csónakot, hogy baj nélkül partot érhessünk valamennyien. De mi lett volna velünk, ha a zajló Dunán az egyik előre, a másik hátra, az egyik jobbra, a másik balra evezett volna; há az utasok valami esztelen mozgolódással felbillentették volna az egyensúlyt? Nemde mindnyájan a jeges hullámsirban leliük volna halálunkat ? Azonban valamennyien egyértelműen a kormányos akaratának, rendelkezéseinek vetettük alá magunkat és a legnagyobb zajlásEgyes szám áfá 12 fillér.
