Tolnamegyei Ujság, 1940 (22. évfolyam, 1-94. szám)
1940-12-04 / 88. szám
1940 december 4. — A debreceni kollégium szekszárdi igazgatója. Ismeretes, hogy dr Kun Sándort, fiatal szekszárdi fóldinket a debreceni ref. kollégium fenntartó hatósága 1934-ben 6 évre gimnáziumi igazgatóvá választotta. Ha valakit 6 év eltelte után újból megválasztanak igazgatónak, akkor annak igazgatói megbízatása a ref. egyházi törvények értelmében egészen tanári szolgálatának végéig tart. Ez történt most dr Kun Sándorral is, akit a tanári kar október 27- én egy szavazat kivételével igazgatónak jelölt. E szavazás eredményeképpen a kollégiumi igazgató- tanács november hó 12-én tartott gyűlésén egyhangúlag gimnáziumi igazgatónak meg is választotta és ezt a határozatot a november hó 28- án tartott egyházkerületi közgyűlés jóváhagyta és megerősítette. A debreceni ref. gimnázium most már végleges igazgatója, a szekszárdi gimnáziumnak volt mindvégig jeles tanulója és nevelt fia Koretzky Jánosnak, a szekszárdi Molnár- nyomda régi, kiváló alkalmazottjának. — Tűzrendészet! vizsgálatok. Dr Sík Lajos Pécs th. város tűzoltó főparancsnoka, továbbá Baranya, Somogy és Tolna vármegyék tűzrendészed főfelügyelője, aki pénteken vizsgálatot tartott a szekszárdi vármegyei, valamint a központi járási és városi tüzrendészeti felügyelőségnél, szombaton a simontornyai járási tüzrendészeti felügyelőség ügyvitelét vizsgálta meg. — Vanek mester Szekszárdon. A magyar karrikaturista gárda egyik legrégibb s legjobb nevű művésze érkezett városunkba pár napi tartózkodásra. Vanek mester mint festőművész a „Magyar képzőművészek országos egyesületének“ a tagja nevével szerepel a nem rég megjelent s előkelő színvonalú „.Művészeti Lexikon “-ban. Eddig a kiváló s villámgyoskezű mester a postán s főleg a városházán karri- kirozott, a h. polgármesterrel az «élén a főbb tisztviselőket, derűs hangulatot keltve. Holnap folytatja a pénzügyigazgatóságon a főispán!, valamint a többi hivatalokban is. — Tolna vármegye Iskolán- kivfili Népművelési Bizotisága f. hó 2-án tartotta élénk érdeklődés mellett őszi ülését Szongott Edvin alispán elnöklete alatt% ki szívélyesen üdvözlő a megjelent bizottsági fagokat. Az 1939/40. évi népművelési évadról Rajczi Péter számolt be. E szerint a megyében volt 2710 népművelési előadás, 381 műsoros délután, '260 műkedvelői előadás, 32 népművelési hangverseny, 329 gyermekszói akoztató délután, 36 tanulmányi kirándulás, 230 rádió- előadás. Összesen 7562 egység; volt 9 analfabéta, 13 alapismeretterjesztő, 9 közműveltségi, 8 művészeti, 2 férfi jellemképző, 13 nőnevelési, 1 gazdasági, 3 háziipari s 1 ügyességi tanfolyam. E kulturmunkát, amelyen 240.034 hallgató vett részt, 783 elő- adó látta el. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter e beszáTOLNANEGYEI UJSÍfl molást jóváhagyóan vette tudomásul s a bizottság is elismeréssel adózott az értékes munkáért. Az 1940/41. évadra 2271 népművelési előadás, 208 műsoros délután, 16 műkedvelési előadás, 3 népművelési hangverseny, 106 gyermekszórakoztató délután, 3 analfabéta, 20 alap- ' ismeretterjesztő, 4 közműveltségi, 7 | művészeti, 4 férfi jellemképző, 21 j nőnevelési, 3 egészségügyi, 1 gaz- | dasági s 3 háziipari tanfolyam, ösz- szesen 5799 egység van tervbe véve, de 27 község helyibizottsága még nem terjesztette be tervezetét, ame- lyek megsürgettettek. Az 1941. évi költségvetés megállapítása s az el- nöki: javaslatok * elfogadása után a bizottság hálás köszönettel adózott Szongott Edvin alispánnak a nép- művelési munka lelkes felkarolásáért s vitéz Madi Kovács Imre főispán- nak a népművelés támogatásáért, az ülés alispánunk zárószavaival véget ért." jjjj — Előadás a szekszárdi sze- retetház javára. Egyik előző számunkban megírtuk, hogy a Szekszárdon újonnan épített szeretetház berendezésére a kormány 7000 P-t adományozott. Mivel ez az összeg a szükségletet nem elégíti ki és mert még sok "minden hiányzó tárgyat kell beszerezni, a Szegénygondozó Nővérek erre a célra a Szekszárd Szálló nagytermében f. hó 15-én délután 6 órakor karácsonyi előadást tartanak. Kérjük Szekszárd város közönségét, hogy ezen az előadáson minél többen vegyenek részt és a szeretetház berendezésére minél többet adakozni szíveskedjenek. IGMÁN Dl KESERŰVÍZ minőségé' egyedüli — Könyveket Erdélynek. A Hazához visszatért részek közgyűjteményeit és közkönyvtárait minél előbb el kell látnunk az 1918. és 1940. évek közt megjelent magyar szépirodalmi, ismeretterjesztő, tudományos munkákkal, valamint magyar klasszikusokkal (Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai, Mikszáth, Gárdonyi munkáival), hogy erdélyi magyar véreink is részesei lehessenek az elmúlt 22 szomorú év magyar kulturális fejlődésének. Kérjük, hogy akinek ilyen nélkülözhető könyve van, juttassa el sürgősen a Szekszárdi Vármegyei Muzeum igazgatóságához, hogy az viszont ezeket a könyveket összegyűjtve elküldhesse a Magyar Nemzeti Muzeum vezetése alatt álló KözgyüjTVNflSRAM a® temények Országos Felügyelőségéhez, amely a könyveket rendeltetési helyükre juttatja. — A Mezőgazdasági Szakiskola szekszárdi ösztöndijasai. Szekszárd megyei város képviselőtestülete az itteni M. Kir. Mezőgazda- sági Szakiskolánál alapított ösztöndíjait Bors István és Sz. Kovács György tanulóknak adományozta. — Halálozás. Dr Lehel József előbb szekszárdi, néhány hónap óta budapesti pénzügyi titkár hosszas betegség után Budapesten e hó 2-án meghalt. A megboldogultat gyászolja özvegye és árvája. — Megszűnik a sajtó »közkincs“ jellege. A lapkiadófőosztály az elmúlt napok során az Országos Sajtókamarában tartotta ülését, amelyen foglalkozott a lapkiadás kérdéseivel. E kérdések közül azokat, amelyek a nagyközönséget is érdeklik, az alantiakban közöljük. — Megállapították, hogy a lapkiadást egyre súlyosabb terhek érik. A nyomdai munkásság fizetésének minimalizálása után életbeléptették a 7 százalékos emelést, de drágult a papír, ólom, festék, stb., csak a lapelőfizetési ár maradt változatlan. Ezért kérik az előfizetési ár felemelését. Egyhangúlag kimondták, hogy január elsejétől kezdve megszüntetik az összes tiszteletpéldányokat úgy j a fővárosban, mint a vidéken, de ' megszüntetik a sajtó „közkincs“ I jellegét is és a jövőben még a közületi és egyesületi hirdetéseket TELEFON: 143 Szerdán, dec. 4. Csütörtökön, dec. 5. 9ILÁ6A makrancos űr MOZI Igazgató: KRENNER JÓZSEF Az elfiadások kezdete: hétköznapokon: */a7 és Va9 órakor, vasár- és ünne&nap: 3, 5, 7 és 9 órakon (A kis undok) Főszereplők: Hans Moser. — A többi szereplő: Herman Relin, Josephine Dora, Hans Junkermann stb. Vildghiradó gg* A terem kellemesen ffitve vanl sem közük díjtalanul és ezt a határozatot a legszigorúbban megtartják. Megütközéssel vették tudomásul, hogy amíg a fővárosi lapok 33 fillérért, a vidékiek 63 fillérért kapják a rotációs, illetve hengerpapirt s kérték a Kamara intézkedését. Végezetül kimondták, hogy a lapelőfizetést előre kell fizetni s a lapok csak így küldhetik az újságot a rendelőknek. — A Tolnamegyei Tejszövetkezete Szövetkezete 1940 október havi forgalmi jelentése. Tagszövetkezeteink október havi összes tejforgalma 1,468.822 liter volt. — Ebből helyi fogyasztásra eladtak 69.404 litart, illetményként kiadtak 840 liter), teljestejként elszállítottak részben sajtgyártásra, részben pedig fogyasztásra 379.258 litert és lefölözésre került 1,019.320 liter tej. — összes bevétel októberben 277.871 P, az összes kiadás 18.183 pengő. Ebből kezelési költségre kifizettek 17.830 P-t, építkezés és egyéb kiadásokra fordítottak 353 pengőt. Az egész havi nyers tejár átlagban 18.91 fillér, a kezelési költség 1.21 fillér, a termelőknek kifizetett tiszta tejár 17.70 fillér. Az október havi összes vajtermelés 62.293 kg, a 100 fiter tejre átszámított vajnyeremény 4.45 százalék volt. Októberben 14 filléren felüli tejárat 7, 15 filléren felül 7, 16 filléren felül 17, 17 filléren felül 24, 18 filléren felül 15, 19 filléren felül 6 tagszövetkezetünk fizetett ki tagjainak. Tagszövetkezeteink október havi vajfogyasztása 2943 kg volt. A vaj elszámolási ára 19-ig 3.16 P, 20—31-ig 3.90 pengő. — Váratlan haláleset Pajor János 39 éves tolnai vendéglős november hó 26-án éjjel váratlanul meghalt. A megejtett orvosi vizsgálat megállapította, hogy Pajor régóta szívbajos volt és ez váratlanul megölte. — Megjelent a repülök lapja. A Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap támogatásával szerkesztett repülésügyi folyóirat, a Magyar Szárnyak decemberi száma most jelent meg. A lap közli B i s i t s Tibor repülőőrnagy, Karvai Prugberger