Tolnamegyei Ujság, 1940 (22. évfolyam, 1-94. szám)
1940-10-12 / 74. szám
XXD. évfolyam. Szekszard. 1940 okUber 12. (Szombu) 14. atm. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG nmiNAfcNTltem MHPJFTJgMft KFHKSZTéinr POTJTnTAI TÁmiUlJII LA» Szerkesztéséi; és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám: 85 Elfiflzetésl d 1J: Egész évre _ 12 pengő || Félévre. ____ 6 pengő Fel elős szerkesztő BLÁZSIK FERENC A lap megjelenik minden szerdán és szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét Illető | közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árait egy fillér széles hasábon mllllmétersoronként 10 fillér. Allástkeresőknek 60 százalék kedvezmény. A hírrovatban elhelyezett reklám-, ellegyzéal, családi hír, valamint nyllttér soronként 60 fillérbe kerti l. Hábargó mocsár Irta: Jánosi György Hát nem megdöbbentő, hogy Erdély visszatérése döntőbírósági ítélet eredménye ? Rövid értekezés, két államférfi kezébe veszi az irónt, maga elé teríti a térképet, beleszólja az uj határt és ezzel egy nagy történelmi fejezet lezárult Egy csapat ellent nem áll, egy sortűz el ném dörren. A világtörténelemben páratlanul álló esemény következik be: egy államnak nevezett alakulás ellenállás nélkül adja át jogtalanul bírt területét egy másiknak. A döntőbirák óriási tekintélye mellett két tényező ad magyarázatot. Az egyik a magyar nemzet katonai talpraállása. Nem titok: évekkel ezelőtt hangsúlyoztuk, hogy a magyar hadsereg puszta léte és jelenléte elég ahoz, hogy megfélemlítse a nemzet ellenségeit. — Kétségtelen, hogy a magyar honvédség a magyar jelen történelmi súlypontja, olyan ütőerő külpolitikánk kezében, amelynek nagyszerűségét a közelmúlt hősi példái Oroszvégnél kezdve igazolták. Ez a hadsereg az ősiség izzó mélyében gyökerezve nemzet a nemzetben, öntudat és magyar fentmaradás, élet és magyar nemzeti biztonság. Hallottam, hogy a bevonulás tanúi: az oláh értelmiség elképedve és borzadva emlegette, hogy hála Istennek, hogy harcra nem került a sor, mert elképzelhetetlen lendületes, tökéletes honvédségünk — letiporta volna az ellent. A másik magának Romániának, ennek a Trianonban megkotyvasztott mocsárnak benső élete. Az oláh államrendszer bomlása és széthullása egyre világosabban tárja fel azokat a zavaros alapokat, amelyeken felépült és élt ez a fura tákolmány. A legképtelenebb tolvajszellem vésődött bele a közéletbe. A lopás, a panama, a megvesztegetés egyértelmű volt az állameszme iránti hűséggel. Csalások, önkény, hamisítások megengedettek, bizonyos esetekben hősi cse- lekvények voltak, amelyeket közönségesen meg is jutalmaztak, Nem csoda, ha az a faj vadul gyűlöli a magasabb erkölcsi világrend iránt fogékony magyarságot. Alacsony- rendű életének ellenségét látja mindenkiben, aki magasabbrendü, mint ő s mert a régi, szabad Erdély kaput nyitott Bukarest felé, nyugodtan áraszthatta el Erdélyt, ott a magyarsággal élt együtt, azt gyűlöli fogcsikorgatva és ősidők óta orvtámadója volt. De az sem csoda, hogy ez a tömegcsapda, Románia, szózatokban hősnek állított hadseregével nem mert ellenállni sehol. Csak magasztos, művelt és valóban hős nemzet képes arra, hogy megvédje életét, hazáját. Diákkorunkban tréfásan mondogattuk: MGyáva népnek nincs hazája*. Ez Románia. Mi sem természetesebb, mint az, amit most Románia a területén maradt magyarsággal szemben elkövet Nyilvánvaló, hogy egy gyáva, megfertőzött nemzet véres bosszút liheg a védtelenekkel szemben, kenyeréből, vagyonából kiforgatja, mindé néből kirabolja a szerencsétlen székelyeket, tüzes üszköt köpköd a magyar nemzet felé, öklét rázza, átkozódik ... igen: háborog a mocsár. Nem sokáig. A nemzeti öntudatában magasan álló magyar kormány türelme vége felé közeledik. De Európa közvéleménye is felháborodottan figyeli az eseményeket, látja a gyújtogató bandát, tisztában van eredményeivel, erejével, összekuszált agyrendszerének minden felelőtlen tettével és nem azonosítja ezekkel magát. Beszéljünk őszintén I Ma olyan kort élünk, amikor a tömegek, a nemzet zömének szava előtt meghajlanak a vezető akaratok. Most itt a kérdés világos: kész-e Románia arra, hogy a magyarság ellen tett ballépéseit megváltoztassa, — helyrehozza, vagy számol azok következményeivel ? A magyar nemzet a béke nemzete. Isten őrizzen meg tovább is minket a béke állapotában. Ez mindenképpen a legolcsóbb és a leghasznosabb ránk nézve a világháború roppant véráldozatai után. De ne hívják ki, ne erőszakolják aljas tettekkel a magyarság fegyveres megtorlását, mert ha ez a nemzet egyszer arra kényszerül, hogy ököllel sújtson oda, ahonnan feléje a megaláztatás minden elképzelhető eszközét kovácsolják, igaza lesz a moszkvai rádióbemondónak, aki bukaresti találkozóba hangolta a magyar lelkeket. Romániának ezer oka van vigyázni, millió oka tőlünk rettegni. Nem felejtettük el a fegyvertelen és védtelen magyarokon elkövetett szörnyű kegyetlenségeket. Ha Románia elfelejtette is. Tolna vármegye közigazgatási bizottsága október havi rendes ülését f. hó 8-án tartotta meg vitéz Madi Kovács Imre főismpán elnöklete alatt. Ezen a hivatalos tagokon kívül résztvettek dr Bernáth Béla, Döry Frigyes, báró Fiáth Tibor, báró Jeszenszky József, báró Schell József és Schneider Gábor választott bizottsági tagok. Elnöklő főispán üdvözölvén a megjelenteket s az ülést megnyitotta. Napirend előtt dr Bernáth Béla és Döry Frigyes bizottsági tagok a Vadászat Petelén i Petele tiszta szászajku község, Szászrégen mellett. Ránk nézve lett csak nevezetes, akik a szászrégeni vadásztársaság meghívására és rendezésében végig vadászgattuk környékének erdejeit. Reánk nézve is csak azért, mert abba a zárt körbe, amit itt a szászság a maga különállóságában alkotott s amelyben a mai napig meg tudta őrizni fajisá- gát, népi jellegét, külön kis kultúráját, itt pillanthattunk be először. Erdély történelmének néma betűi itt szólaltak meg először a maguk nyelvén, hogy igenis van Erdély, amelynek egyedüliségét nekünk kell megérteni. Reggel hét órakor gyülekeztünk Szászrégen főterén, ahonnan különböző alkalmatosságokon mentünk ki a területre. Magam két szász úrral kerültem egy kocsira és persze miről beszélhettünk másról, mint a megváltozott uj helyzetről. Általában széles intelligencia, — nyugodt öntudat és magabizás jellemezte minden szavukat. És mégis minden tárgyilagosságuk dacára is az volt az érzésem, hogy minden ól megszerkesztett mondatuknak épületén ott leng, lobog a horog- keresztes zászló. Ugyanügy és ugyanannyi, mint* Szászrégen főI terén. És mégis mégsem egészen az. Amikor a régi és ma is létező | szász-székely rivalitásról esik szó, elmondom nekik, hogy a szászság kulturális elsőbbségét a székelység mindig is elismerte és respektálta, láthatólag jól esett nekik s a válaszuk az volt, hogy a székelység inkább reprezentatív fajta, a szászság produktiv. Amíg a szászság bírja Erdélynek mind a három nyelvét, addig a székelység csak a maga nyelvén beszél, még ott is, ahol egyetlen faluközösségben élnek mind a hárman, pedig ezen háromnyelvü- ségnek kulturális és gazdasági előnyei kétségtelenek. Amikor fölhozom, hogy ők olyan hatalmas népközösségtől kapták a történelem folyamán az impulzusokat, amely népközösség egy egészséges, nyugodt és zökkenésmentes történelmi fejlődésen mehetett keresztül, ahol a polgáriasodás már akkor megindulhatott, amikor nálunk még csak nem is álmodhattak róla, mert nyomorúságunkban, szét- szaggatottságunkban még élni sem mertünk, nemhogy haladni és tanulni tudtunk volna, amikor mindezeket részleteiben is elsorolom, látszik rajtuk, hogy elismerik az érvelések igazságait, de viszont azt is láttam, hogy ezt nemcsak átérteni, hanem át is kell tudni érezni. Es hogy ezt átérezhessük, elsősorban magyarnak kell lenni és őseink minden erénye, bűne, fölényessége és urisága kell, hogy ott kavarogjon abban a nagy ködben, amelynek végleges tisztulását most várjuk. Bizonyos öntudatos tiltakozás van a szavukban, amikor arról esik szó, hogy a nagy német kulturváltozá- sokat, mint elkerülhetetlen kultur- hatásokat tulajdonképpen csak átvették és időrendben előbb vehették át mint a székelység, szerény tiltakozásuk olyasféleképpen ölt testet, hogy a német és a szász kultúra mégis csak más. Elismerik, hogy ők is csak Kanton, Nietzschén, Lutheren, Goethén, Schilleren nőttek föl, ezt természetesnek találják, de ugyanúgy természetesnek találják azt is, hogy mindezek dacára mégis van különálló szász kultúra is. És itt önkénytelenül is Kós Károly jut eszembe, — akinek történelmi könyvét Szekfü Gyula egyébként inkább regénynek minősiti — amikor azf Írja, hogy igenis van egy különálló erdélyi psziché, amelynek kialakításában a szász—székely- román közösség determinálólag hatott és ez a külön erdélyi lélek sokszor őrizte egyes-egyedül a nemzet nagy kultureredményeit és sokszor fejlesztette azt tovább akkor, amikor bent nálunk minden csak haldokolt, az ezernyi változó érdevasuti közlekedési nehézségek s a zsúfolt vonatok ügyében interpelláltak. A vármegye főispánja ígéretet tett, hogy azonnal érintkezésbe lép a panaszok megszüntetése végett a pécsi MÁV üzletvezetőséggel. — A pénzügyigazgató javaslatára az adófizetés fokozása végett a felelőséget kimondotta Felsőnyék, Kop- pányszántó, Magyarkeszi, Ozora Pári, Báta, Szedres, Paks, Dúzsj Högyész, Pálfa, Diósberény, Vari kék megbénító kalodáiban. Ezt a különálló erdélyi mentalitást kell nekünk megérteni, úgy a szászság- nál, mint a székelységnél. Egyben tökéletesen egyetértünk a szász testvérekkel, hogy amit az erdélyi magyarság az elmúlt 20 év alatt magából kitermelt mint kultúrát, az eléri őket is és irodalomban túlszárnyal bennünket bentieket; Egyetértünk abban is, hogy a három nép között ebben a keleti Svájcban egyedül a románság képviselte a keleti mentalitást, s a nyugatit a másik kettő. Az a körülmény, hogy a román politika ezt a vidéket elhanyagolta, a románságban az elmellőzés érzését váltotta ki, mig a másik két népnek ugyanez a körülmény csak fokozta vitális értékeiket. Sehol egy jó ut, egy rendesebb vasútvonal, csinosabb falu, egy jobban megmivelt táj — minden pénz a Regátba vándorolt — mintha a románok a tervezett telepítést a szelekre bízták volna. Egyik-másik falu olyan, hogy egy kis havasi szél, könnyűszerrel áttelepíthetné akár a harmadik völgybe is. így megyünk egy hosszúra nyúló és megértést kereső beszélgetésben, amikor odaérünk 'Petelére, az első hajtás helyére. Szélén vagyunk a Mezőségnek, nehéz a terep s mindössze három hajtásra futja csak a Egyes szám ára 12 fillér
