Tolnamegyei Ujság, 1940 (22. évfolyam, 1-94. szám)

1940-01-06 / 1. szám

1040^áfttiáP'6. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG sában. Úgy yan ez bölcsen és jól, ahogy van f |l||i kockáztatni sem­mit, nem keFesÉjj badarul kalando­kat, kibőjtolm mindazt, amit meg­érlel az idő, á' téttek órájában kellő eíhalározással és szilárdsággal be­lépni az esenjenyek közepébe, — ez a mai idők fórvénye, kényszere ránk. Béke, békj> és békel De nem ’ mindenáron és nem homok badugott struccfejként. hanem a keresztyén nemzeti érdekék megértésével és annak meggondolásával, hogy csak az- a nemzet ér valamit, amelyik favédelmi intézkedéseiben megelőzi korát, amelyiknek hadserege olyan, hogy az ma már # holnap hadserege. A magyar jövendő legerősebb biztositéka az, ha áthatja a nemzet minden tagját T!az a tudat, hogy Isten nevében mindannyian a nem­zet katonái vagyunk és éberen őr­ködünk azok felett, amelyeket az Isten gondviselése ránk bízott. Ez nem azt jelenti, hogy az állam vegye át minden szellemi, vagy társadalmi alakulás szerepét,:« hogy magát bál- ványoztassa, vagy épp imádtassa hanem azt jelenti, hogy az alkot­mányos magyar nemzeti állam esz­ménye ábrázolódjék ki a polgárok életének minden vonatkozásában, — röviden: értse meg mindenki e hazá­ban, hogy magyarnak lenni a leg­szebb feladat és a legnagyobb dicsőségl A keresztyén Magyarország ke­resztyén öntudattal, vallásos és áldo­zatos hazafias jellemmel rendelkező polgárai ma Európa közepén a leg­erősebb sziklagát. Nem vagyunk idegen politikai szándékok és szá­mítások vak eszközei, hanem sza­bad cselekvéssel bíró független nem­zeti állam. Munkánk, életünk, szel­lemi, fizikai, lelki megnyilvánulása­ink benső hatóerők eredményei. — önmagunkért vagyunk s ezzé minket Isten elrendelése avatott! Ezért szép a magyar jelen, biztosított a ma­gyar jövendő, tekintélyes a magyar nemzet élete; az ut, amelyen járunk jó és arról letérni nem jogunk, mert azon csak előre lehet haladni l Előre: az örök magyar nemzet és a válto­zatlan Nagymagyarország felé — Európa népeivel igazságos békében. Egymillió hétszázezer liter oz uj szekszárdi artézi kút napi -------vízszolgáltatása „K EGYELET“ PIRMTZER JÓZSEF És FIAI cis ELSŐ SZEKSZÁRDI TEMETKEZÉSI VÁLLALATA Alapítva 1840. évben a fővárosi hasonló intézetek SZERINT FELSZERELVE Elvállalja egyszerű és díszes temetések rendezését exhumálásokat és transferálásokat hatóságilag megállapított mérsékelt árakon Köztudomású, hogy a szekszárdi vízvezetéki hálózatot tápláló három városi artézi kút nem adott annyi vizet, amennyi a lakosság szükség­leteinek megfelelő lenne. Éppen azért, hogy az esetleges zavarok megelőztessenek, a képviselőtestü­let akként határozott, hogy az ed­digi körülbelül 200 méter mélysé­gen túl uj víztároló réteget keres. A munka a m. kir. geológiai in­tézet szakvéleménye alapján indult meg és a fúrás több vizvezető, illetve víztároló rétegen hatolt át. Közben vulkáni lávára is bukkant a fúró és a szakértők a láva alatt sejtették azt a mélyben rejtőző viz- rezervoárt, amely kielégítő mennyi­ségű vizet szolgáltathatna Szek- szárdnak. A többszáz méter vastag vulkáni láva (valószínűleg kráter) átfúrása után taláttak ugyan több esetben is vizet, de mert a rétegek mennyi­sége nem látszott kielégítőnek, a geológus szakértők véleménye sze­rint tovább folytatták a kutatást azzal, hogy lefúrnak ezer méter mélységig. A több, mint ötven hő­fokú egyik vizréteg feltárása után — közel 900 méter mélységben — alapgránitra, ősgránitra bukkantak, í ami azt jelenti, hogy ez alatt a kő- zet alatt a tudomány mai állása szerint kilátástalan a további munka, mert az ősgránit alatt vizet nem lehet találni. Ennek az adatnak a birtokában először meghasitották a legmélyebb vizvezető réteg helyén a furócsővet és kompresszorozás utján megálla­pították, hogy onnan megfelelő mennyiségű vizet nem lehet kapni. A szakértők vizsgálata alapján az­után akként határozott a városi képviselőtestület, hogy a csövet visszahuzatja a legbővebbnek látszó vizrétegig és ott kompresszoroztat. Ez a művelet azzal az örvendetes eredménnyel járt, hogy a komp­resszorozás percenként 1200 liter vízhozamot állapított meg úgy, hogy a szóbanforgó mélységből napi egymillióhétszázhuszonnyolcezer lit. vizet lehet nyerni. Az eredmény igen kielégitő, — mert ez a mennyiség jóval felül­múlja a mostani artézi kutak bár­keményitette s csempe kis poharába virágot áljitott az asztalára s meg­simogatta a tehetetlen, beteg ura fejét agyondolgozott, kérges, de gyöngéd, jóságos asszonyi kezével. . . ., Még az öreg Benkő nénit is iderajzolom. Széles-terebélyesen mindig csak ülni láttam egy alacsony zsámolykán a piactéren. — Előtte ponyvadarabon kis skatulyákban, kosarakban*, papirosokon különféle álombéli csemege volt kirakva: aszaltszilva, narancs, krajcáros- csokoládé, fütyülőcukor, pattogatott kukorica, sülttők, gesztenye, vagy ami gyümölcs éppen érett. Az ebédlőablakból odaláttunk rá a piactéren, vagy ha esett, a nagy­korcsma állása alá. Minden krajcá­runk, amit elég gyakran kaptunk, hozzá vándorolt. Lobogó hajjal, ki­tolt lélegzettel álltunk meg kincsei előtt s nagy lelkitusákat vívtunk, hogy mit is válasszunk a sok jó közül? Mindig többet adott, mint ameny- nyit értek krajcárjaink s mindig oly finom volt minden, hogy jobbat el­képzelni se lehetett... Néha meg­esett, hogy nem volt éppen pénzünk és sóvárogva néztük — távolabb­ról — a kis ponyva csábító kin­cseit. Ilyenkor intett egy barátságo­sat s széles, nagy tenyerével meg­simogatta fejünket: hát melyikből szeretnének a kis kisasszonyok ? Szégyenkezve, pirulva hallgattunk s hosszas noszogatásra rá-rámutat­tunk az áhított csemegére. Nevető arccal a kezünkbe nyomta s mi el­kullogtunk, mint akik érzik, hogy most alighanem rossz fát tettek a tűzre.' Egyszer Pepi néniéknél aludtam, mert anyukáék elutaztak valahova és vacsora után Antal bácsi el akarta vinni a cipőjét megtalpaltatni. „Én is megyek,“ csipogtam belecsim- peszkedve és kézenfogva átmentünk a harmadik szomszédba egy nagy keresztházba, ahol többen is laktak. Ekkor tudtam meg, hogy a Benkő néni ura csizmadia s mikor benyi­tottunk egy piciny, alacsony szo­bába, hol az izzó vaskályha mellett egy.priccsen vagy hat gyerek go- molygott — egészen megijedtem. Az ablaknál egy alacsony kis széken töpörödött emberke ült és a kaptafán valami ócska bakkancsot kalapált. Mellette az asztalnál négy gyerek kártyákat csapdosott és du- rákot kiabáltak diadalmasan. Egy csepp kis lámpa tenyérnyi fénye odahullott a fejükre és én sóbál­vánnyá dermedve kérdeztem ma­gamban : hát itt lakik a Benkő néni és ez a sok gyerek mind az övé? Éppen jött is már a sok üléstől el­gyengült lábakkal, tipegve. Széles köténye tele volt valamivel s egyik kezében kis kézilámpát lógatott Nevetve a gyerekek közé öntötte a* kiválogatott rothadó almákat, na­rancsokat s hamar széket lódított be a tiszta szobából Antal bácsinak. Engem meg kézen fogott s bevitt a kis lámpával egy sötét, hideg, nyirkos kis kamarába, ahol nagy kosarakban, ládákban, skatulyákban ott hevert felhalmozva a sok földi jó. Kiválasztott egy szép vérbélü narancsot, a kezembe nyomta s kedvesen visszavezetett a zajgó gye­reksereg közé. A narancsot valami furcsa, fáj­dalmas érzéssel szorongattam s bár­hogy biztattak is, nem mertem meg­enni, csak néztem, néztem a sok siválkodó eleven gyereket. Míg Antal bácsi a cipője beteg­ségét tárgyalta, a gyerekek kár­tyázni hívtak, megmutatták a vörös disznót s elmagyarázták, hogy az a durák. Arra már nem emlékszem, ho­gyan is jöttünk el, s megettem-e a narancsot, csak azt tudom, hogy uj világot nyitott meg a szivemben ez az est. Láttam Benkő néni tiz gyerekét, a nyüzsgő kis szobát, kötényében a rothadó gyümölcsöket s az érte nyúló sóvárgó kis keze­ket... Sohasem fogadtam el többé Benkő nénitől semmit ingyen. Jó messze elkerültem, ha nem volt pénzem s valami megmagyarázhatatlan fényes­ség vette őt körül ezután, aki a jó­szívűség eleven, drága szobraként ma is itt él a szivemben... melyikének vízszolgáltató képessé­gét és hosszú évtizedekre biztosítja Szekszárd vízszükségletét. A fúrást és a komresszorozást végző Lapp Henrik mélyfúró vállalat itteni be­rendezéseit már le is bontotta és a kutat megfelelő szivattyúval nem­sokára be fogják kapcsolni a víz­vezetéki hálózat táplálásába. Mint előzőleg említettük, a ha­talmas mélységig történt fúrás nem volt fölösleges, mert ez a műszaki munka felfedte a föld színe alatt közel 900 méter mélységben rejtőző összes víztároló rétegeket, amelyek esetleg idővel fokozatosan bekap­csolhatók lesznek a városi vízmű táplálásába. Az uj réteg vize most van vegyi vizsgálat alatt. Mihelyt ez a tudományos munka elkészül, annak eredményéről is fogjuk ér­tesíteni olvasóinkat. Reméljük, hogy az uj kútnak a hálózatba való bekapcsolásával meg­indul majd az utcák öntözése és Szekszárd lemond majd arról a dicsőségről, hogy mint a legporo­sabb és emiatt legegészségtelenebb levegőjű várost emlegessék. Ezzel kapcsolatban arra is felhívjuk az illetékesek figyelmét, hogy az egész­ségre végtelenül káros, ha az utca­seprők a késő délelőtti és kora délutáni órákban végzik munká­jukat és a szemét felkavarásával akkor csinálnak bacillusmilliókkal telt porfelhőket, amikor a fertőzésre leginkább hajlamos legtöbb gyer­mek jár az utcákon. Időjelzés. Hőmérsékleti szélsőségek és csa­padék Szekszárdon, 1939 december 28—1940 január 3-ig. Hómérséklet: maximum : 1*8 C° január 1-én. minimum: —13*3 C° december 31-én. Mérhetó csapadék n m volt. Az elmúlt december hó első felében a napi középhómérséklet egyetlen egyszer sem érte el a fagypontot, mig a hó második fe­lében —8, —9 C° középhó mérsékletit napok is ' oltak. A túlsúlyban levó enyhébb napok miatt a 0'8 C°os havi középhómérséklet a 0'4 C°-os 16 évi átlagnál valamivel maga­sabb maradt. Csapadék tekintetében december normá- . lisnak mondható, amennyiben 24'4 mm-es I csapadékmennyise a 16 évi átlagnak teljesen I megfelel.

Next

/
Thumbnails
Contents