Tolnamegyei Ujság, 1939 (21. évfolyam, 1-101. szám)
1939-12-20 / 99. szám
XXI. évfolyam Szekszárdi 1999. december 20. (Szerda) 99. szám. Szerkesztftség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám: 85 Blóflzetóal díj: Egész évre — 12 pengő || Félévre ________6 pengő Pe lelós szerkesztő: BLÄZSIK FERENC A lap HCflelenik mhtden szerdáa és szombaton. Előfizetési dllak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét lllctó közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés «Ufa I'M pengő. — A hirdetés egy 69 milliméter széles hasábon milllmétersoronkéat 10 fillér. Állistkeresőknek to százalék kedvezmény. A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hír, valamint a nyllttér sorsaként 60 fillérbe kerti 1. Ónálló existenciák Azt mondotta a földmivelésügyi miniszter a Felsőházban, hogy a magyar földbirtokpolitika célja minél több önálló exisztencia teremtése. Időszerű ma, — amikor külön önállósitási Alap is független, saját számlájára dolgozó, vállalkozó és kizárólag a tulajdonos irányítása alatt álló kisüzemek szaporítását kivánja előmozdítani, — kissé részletesebben foglalkozni a független kisgázdaporták jelentőségével és magasabb nemzeti szempontokból mért fontosságával. A földbirtokpolitika már Károlyi Sándor és Darányi Ignác úttörő munkássága idején az önálló, a család megélhetését feltétlenül biztosító kis mezőgazdasági üzemek létesítését illetve szaporítását tűzte ki célul. Pontosabban ez volt a cél, hogy a falvak kéményeinek száma növekedjék, uj kisgazdaporták épüljenek, megfelelő belsőséggel és olyan külső szántóterülettel, amely a népes gazdacsalád egész munkaerejét kimeríti, és nemcsak a saját szükséglet számára, hanem a piacoknak is tud elsőrendű árut termelni. A magyar nemzet évtizedek óta sínylette az önálló kis mező- gazdasági üzemek számának apadását és a mellettük kívánatos kőzépbirtoktipusnak szétporlását. — Egyre kevesebb lett az Olyan ember, aki erős gyökereket verve a főidbe, szilárdan meg tudott állni a saját lábán. Részben a könnyelmű gazdaságvitel, a takarón túl nyújtózkodás, az urhatnámság, részben a szakértelem hiánya, a maradiság, nagyrészt pedig a gazdasági életben megismétlődött dekonjunktúra — apasztotta a magyar önálló, független földbirtokosok, elsősorban a kis- és középbirtokosok számát, nem szólva a reálöröklés rendszeréről, ami viszont az egészséges üzemeket egészségtelen apró parcellákra szabdalta. Ennek a helyzetnek nemzeti szempontokból veszedelmes volta nyilvánvaló. A magyarság erőforrása, a földön élő népréteg az, amely magának mondja a kenyértermő földet és azt maga is dolgozza meg. Ez a népréteg volt mindenkor az, amelyik a magyar nemzeti tradíciók szellemében született és élt. A föld- mives portákon és kis falusi kúriákban égett az ezeréves magyar nemzetálom szellemi örökmécse. Itt élt és itt konzerválódott a magyar rege, az ének, az ősi magyar mesevilág. Az a valami mindennél drágább szellemi érték, amelynek tárházát magyar népiéleknek szokták nevezni. Ez az érték volt fogyóban, tehát ezt kell konzerválni, pótolni, növelni. Nemcsak romantikus érzelmi okokból, nemcsak hagyománytiszteletből, hanem azért is, mert ez az érték egyúttal a magyar nemzet életfenntartó ereje. Minél több az önálló gazdaporta, annál intenzivebb az ösztönös magyar élet, a nemzeti szellem, a magyar mivoltunkhoz való ragaszkodás. Tehát minél több kisgazdaporta áll, annál több a magyarság bevehetetlen végvára. Ezt láthattuk a közelmúltban is a húszéves idegen megszállás alól felszabadult területeken. Nem ingott ott meg magyarságában egyetlen egy magyar földmives sem. Nincs az a mesterséges és ráerőszakolt névelemzés, vagy vérvonal- vizsgálat, amely ki tudná mutatni, hogy a magyar földmives nem tör- zsökös magyar. S azt sem szabad elfelejteni, Jhogy amig a nagy uradalmakat viszonylag könnyű az elnyomó idegen hatalomnak egyetlen egy gesztussal kisajátítani, addig az ősi földjén szilárdan élő földmive- sek tömegét alig lehet onnan kimozdítani. Nemzeti szempontból kétségtelenül viharállóbb a kisüzem, mint a nagyüzem. Ezért volt fontos mindig például a határőrvidékek betelepítése. Kétségtelen azonban, hogy a nagyüzem javára kell Írni azt, hogy többet és minőségileg jobbat termel. De csak addig, amig az agrikul- tura, a mezőgazdálkodás tudománya nem lesz a nemzetnek közkincse. Ha ez az időszak bekövetkezik, egyébként is, minden külső beavatkozás nélkül is, lendülettel indul meg az erős kezek térfoglalása a földön. Az okos reform tehát arra hivatott, hogy ennek a térfoglalásnak útját építse és egyengesse. Dr Szakáts Pál beszéde a költségvetési vitában Megemlítettük már, hogy ismer- j tetni fogjuk dr Szakáts Pálnak, a : szekszárdi kerület országgyűlési képviselőjének az 1939/1940. számadási időszakra szóló állami költségvetés törvényjavaslata tárgyalásánál mondott képviselőházi beszédét, amelyben igen érdekes és részben helyi jelentőségű kérdésekre is felhívta a kabinet figyelmét. Beszéde elején rámutatott arra, hogy különösen azért támogatja a kormányt, mert gróf Teleki Pál kabinetje megfelelő és a nemzet céljai szempontjából minden tekintetben helyes földbirtokreformot vitt a ház elé és azt úgy képviseli, ahogy csak a nemzet legjobbjai tehetik. Adópolitikája, melyet a kisemberekkel folytat, szintén olyan, hogy mindazok, akik egy szociális kormányzat működését kívánják, csak helyeselhetik, csak aláírhatják és nem kívánhatnak többet ettől a kormánytól, mint amit manapság ebben a tekintetben megtesz. A kormány a munkabérek szabályozásával és a munka elismertetésével szintén a kisemberek segítségére siet Működése a honvédelem megszervezése, — honvédelmünk erőssé és naggyátétele terén, nemkülönben a külpolitikai vonalvezetés terén is olyan, hogy minden magyar embernek, aki ennek az országnak jobb jövőjét és boldogulását kívánja, a kormány mellett van a helye. Mi most — úgymond — nem kereshetjük azokat az okokat, amelyek elválasztanak bennünket, most nem folytathatunk szőrszálhasogató politikát : nekünk csak azt kell látnunk, — és látjuk is — hogy ez a kormány igenis népi politikát folytat, ennek a nemzetnek jobb jövőjét akarja. Ennek érdekében minden magyar embernek kötelessége összefogni most, amikor igazán bajban van ez az ország és I { amikor a külpolitikai konstelláció ' olyan, hogy nem lehet azon vitat- I kozni, hogyan lehetne másképpen csinálni a dolgokat. Ha tehát valaki azt látja, hogy ez a politika nagy vonalakban megfelel a nemzeti kivánalmaknak, akkor álljon mögéje. A túloldalon igen sok barátom és régi jó ismerősöm van, akikről tudom, hogy szintén jót akarnak és éppen ezért nem tudóm helyeselni azt, hogy ezekben a nehéz napokban nem a kormány munkáját támogatják és nem törekednek arra, hogy most létrejöjjön az összefogás minden magyar között. Leszögezte azután felfogását a földreform kérdésében. Én azt tartom, — úgymond — hogy az országot, illetőleg az államot két tényező alkotja. Az egyik az ország földje, a másik pedig a népe. Az ország földje nem olyan tulajdon, hogy a magyar állampolgár, illetőleg bárki azzal anélkül rendelkezhessék, hogy abba a nemzetnek, a népnek beleszólása ne lehessen. Igenis az ország földjét köztulajdonnak, a Magyar Szent Korona tulajdonának tekintem és azt vallom, hogy csupán az ország törvényei szerint használhatja azt a telekkönyvi tulajdonos. Ha ez így van, akkor az országnak, a nemzetnek jógában áll meghatározni azt, hogy az ország földjét kik birtokolhatják, kik munkálhatják. Természetes tehát, hogy az ország földjét csak olyan magyar ember birtokolhatja és művelheti, aki nemzethüség szempontjából minden tekintetben megfelel a követelményeknek és aki tényleg a föld megmunkálásából él, azt vagy a saját kezével munkálja meg, vagy pedig annak megmunkálását maga vezeti, de a föld semmiképpen sem lehet jövedelmi forrása olyan valakinek, aki azzal egyáltalában semmiféle kapcsolatban nincs, legfeljebb csak a jövedelmét fölözi le. Biztosan tudom, hogy nemcsak kerületemnek a lakossága, de az egész ország lakossága hőn óhajtja annak a kérdésnek újabb rendezését, hogy kik birtokolhassák e földet. A javaslat nagyon bölcs és mérsékelt abból a szempontból, hogy ne nagy ugrással haladjunk előre, és a javaslat módot ad arra, hogy a föld azoknak a kezébe kerüljön, ha fokozatosan is, akik azt megérdemlik. Hosszasan, nagy figyelmet keltve fejtegette ezután felfogását a munkásság és a munka kérdéséről, többek között ezeket mondván: Ha az egyed életét vizsgáljuk, akkor azt latjuk, hogy az három részből áll: a munkából, amellyel magát és családját fenntartja, a pihenésből és szórakozásból. Sajnos a mai társadalom nagyrészének jóformán csak az első kettőből, a munkából és pihenésből jut, de nagyon kevés a szórakozása. Éppen ezért arra kell törekedni, hogy az ember a létfenntartásához szükséges munkát emberi körülmények között végezhesse és úgy, hogy becsületes munkával meg tudja I szerezni mindennapi kenyerét és a fenntartáshoz szükséges más eszközöket. E téren, sajnos, nem történt a múltban annyi, amennyire szükség lett volna. Én azt hiszem, az emberiség élete azért is olyan nehéz, mert az emberek egészen más gazdaságpolitikai szempontok szerint rendezték be életüket, túlságosan hódoltak a kapitalisztikus felfogásnak. Ha mi a termelést úgy állítjuk be, hogy vezetőszerepe a munkának legyen és a tőke csak kisegitőesz- köz legyen a termelésben a munka részére, akkor egészen bizonyos, hogy más feltételeket tudunk szabni ahhoz, hogy a munkás a szükséges javakat megszerezhesse. Ezt tulajdonképpen a szocializmus hirdette, aminek viszont az volt a hibája, hogy egyedül csak a munkát ismerte el és egyáltalán nem gondolt a tőkére, nem gondolt arra, hogy ha a munkás megszerzi a maga becsületes munkájával a maga mindennapi szükségletét és még félre is tehet, akkor az tőkévé alakul át és ha sok ilyen apró tőkét összegyűjtenek egy szövetkezetbe, vagy takarékpénztárba, az mint dolgozó tőke, szintén a termelés javára jöhet számításba. Az volpa az ideális, ha minden ember kétféleképpen juthatna hozzá a mindennapi megélhetéshez szükségesekhez: az egyik a maga munkaerejének eredménye, amely lehet szellemi vagy fizikai munka, a másik pedig megtakarított kis tőkéjének a hozama. Miután a munkának jobb értékelését kívánom, arra kérem a kormányt, hogy e tekintetben járjon elől jó példával* Az állam az, ahol a legtöbb ember dolgozik és különösen a kistisztviselők és alkalmazottak azok, akik igen kis fizetést kapnak. Idős emberek kénytelenek 100-150 P- böl nagyszámú családjukat eltartani, | ami igen nehéz. Éppen azért ez a • kormány, amely elismeri a munka (gyet wám ára 12 fillér*
