Tolnamegyei Ujság, 1939 (21. évfolyam, 1-101. szám)
1939-07-15 / 56. szám
XXI. évfolyam. Szekszárdi 1939. Julius 15. (Szombat) 56. szám. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG H&lmgÉNT KÉTSZER MEGJELENŐ KBBFSTTáwY POirmrAT ft tAbsatutjuí tap Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám: 85 Előfizetési d IJ: Egész évre — 12 pengő || Félévre _______6 pengő Fe lelős szerkesztő: BLÁZS1K FERENC A lap megjelenik minden szerdán és szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét Illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1*50 pengő. — A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon mllllmétersoronként 10 fillér. Állástkeresőknek f 0 százalék kedvezmény. A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hír, valamint • nyllttér soronként 60 fillérbe kerül. Testvárkőzségönk! Szivünk túláradó szeretetével, igaz testvéri érzéssel üdvözlünk szép, regényes fekvésű máramarosi Kökényes! Városunk képviselőtestülete egyhangú határozatával testvérünkké fogadott Benneteket, derék köké- nyesiek, pedig még nem tudott többet rólatok, mint amit a térkép és a helységnévtár sejtet arról a négyezer lakosú máramarosi községről, amely huszévi idegen uralom után az őshazához visszatért. Kökényesiek! Mi testvérünkké fogadtunk Benneteket, de érezzük, tudjuk, hogy ti már ezelőtt a formaság előtt is rég a testvéreink voltatok. Derék, becsületes, szorgalmas, békés magyarlelkü russzin testvéreink, mi régi, nagyon régi ismerősök vagyunk. Nem beszélünk őseinkről, nem beszélünk a régmúltról, mert annak emléke nem él Bennetek, de beszélhetünk a nagy világégés előtti közös, — boldog éveinkről, beszélhetünk a kárpáti harcokról, közös katonasorunkról, amikor igazi testvériség fűzött egymáshoz bennünket. Emlékeztek-e arra a régi időre, amikor Ti adtatok nekünk sót,fát, gyermekeinknek üde- zöldkarácsonyfát s a Ti izmos karotok segített az alföldi embéreknek, hogy a drága, magyar őstelevény gyümölcsét, az acélos búzát betakaríthassák, emlékeztek-e arra az időre, amikor nálatok is a rend volt az ur és nem kellett azok önkényétől rettegnetek, akik rokonoknak hazudták magukat, de minden tettükben ellenségeitek voltak. Ugye emlékeztek ?! És mi örülünk, hogy hazatértetek, örülünk annak, hogy a Trnovo nad Teresvon újra Kökényes lett, de még jobban örülünk annak, hogy Kökényest testvér községünkké fogadhattuk. Ha emlékeztek még ránk és emlékeztek huszévelőtti boldog életünkre, arra is emlékezhettek, hogy mit jelent nekünk ez a szó, ez a fogalom: „testvér“! Ez a szó áthidalja azt a sokszáz kilométernyi távolságot, amely Tőletek most elválaszt, ez a szó megérteti velünk idegenhangzásu, de magyarérzésü beszédeteket, ez a szó közőssé teszi velünk minden örömötöket és bájtokat! Mi majd ellátogatunk Hozzátok, meglátogatjuk kies fekvésű, vadregényes falutokat, Ti pedig jöjjetek el hozzánk, ebbe a szép, ősi, magyar városba, amelynek minden egyes lakója örömmel, szeretettel vár Benneteket, derék magyarlelkü, hűséges ruszin testvérek! Kökényesiek! Szekszárd üzen, Szekszárd vár és meleg magyaros, szeretettel ölel a keblére Benneteket! Vármegyénk közigazgatási bizottsága julius havi rendes ülését f. hó 11-én tartotta a vármegyeháza kistermében vitéz Madi Kovács Imre főispán elnöklete alatt, amelyen a hivatalos tagokon kívül résztvettek gróf Ap- ponyi Rezső, dr Bernáth Béla, dr Csapó Dániel, Döry Frigyes, báró Fiáth Tibor, báró Jeszenszky József, dr Pesthy Pál és Schneider Gábor választott bizottsági tagok, — mig Bernrieder József és Pongrácz Lajos bizottsági tagok távolmaradásukat kimentették. Elnöklő főispán üdvözölvén a megjelenteket, az ülést megnyitotta, majd megköszönte gróf Apponyi Rezső bizottsági tagnak a képviselő- választások alkalmából a múlt ülésen — távollétében — hozzá intézett üdvözlést, azon reményének adott kifejezést, hogy a vármegye országgyűlési képviselői szivvel- lélekkel fogják támogatni gróf Teleki Pál kormányának nemzetépitő munkáját s egyúttal üdvözölte dr Kalith András m. kir. pénzügyigazgatót előléptetése alkalmából, ki a szívélyes üdvözlést hálás szavakkal köszönte meg. Szongott Edvin alispánunk közölte a múlt ülésen hozzá intézett kérdésre válaszolva, hogy a szekszárdi sorompóvám ügyében semmi akadálya nincsen többé, hogy a Szek- szárdra bejövök a várossal átalány- összegben egyezzenek meg. A szakelőadók jelentéseinek megnyugtató tudomásul vétele után báró Jeszenszky József szóvá tette a szedresi aratók sztrájkba lépését, bejelentve egyúttal a mai napon a munka megkezdését is. Az alispán megnyugtató válaszát a bizottság tudomásul vette. — Gróf Apponyi Rezső, Döry Frigyes és dr Bernáth Béla az adóhivatalok által eszközölni szokott adóalap kiderítésére szolgáló becsléseket tették szóvá. A választ, melyet a pénzügyigazgató adott meg, megnyugvással vették tudomásul. Szóba került a rézgálic- szükséglet is, amelyre dr Bernáth Béla bizottsági tag adott megnyugtató felvilágosítást, hogy a szükségletet a kormány biztosította s az mindenki által beszerezhető. A közigazgatási bizottság ülését a napirend letárgyalása után vármegyénk főispánja berekesztvén, — utána az igazoló választmány, az adóügyi, gyámügyi, gazdasági, népoktatásügyi, egészségügyi és útügyi albizottságok, majd ezek után a vármegyei kisgyülés tartották meg üléseiket. A „BOTRANKOZO r éé 99 Délutáni szieszta van. A háborús feszültség és politikai manőverezések labirintusaiban keresi a „Bot- ránkozó,, a béke reménysugarát, a nemzetek megbékülését. Már a kinevezések, előléptetések fekete cim- festékei előtt futtatja sóvárgó tekintetét, már-már nevét látva megjelenik szemei előtt a jobb sors délibábja, mikor álmodozásaiból a rídeg valóságba zökkentik, a nyitott ablakon át fülébe csapódó káromkodás hangfoszlányai. Az ujságlapok zizegve hullanak az asztalra tán a földre is. midőn az olvasó megbot- ránkozva lép az ablakhoz, hogy meggyőződjék, ki meri ma, — mikor a rengő kalászok bólogatva simulnak kévébe — hála ima helyett szitokkal illetni a kenyeret adó Mindenhatót. Megbotránkozása megkétszereződik, mikor a következő pillanatban szeme a világ ingyenélői, a kultúra szégyeneinek egy rongyos, piszkos csoportján: egy cigány karavánon akad meg. Cigányok, akik még a más dolgozó emberekkel egyforma levegő sziv- hatásáért is hálát adhatnának az Istennek, cigányok akiknek nincsenek megélhetési, munkaszerzési gondjaik, mert ők privilegizált haszonélvezői a nehéz munkával megszerzett kenyérdarabokból a munka- I képtelenek és tehetetlenek részére I letört inségadó morzsáinak. Cigágányok, akik létüket Isten után csak e szociális gondolkodásnak, humánus érzésű, dolgozó emberek kö- nyőrületének köszönhetik. Cigányok akik nem hálálkodnak, csak reni- tenskednek, követelőznek, ma még Istent is káromolnak. Mily jó, könyörületes az emberi porszemhez a nagy Teremtő. Na, de nézzük csak a képet, mely a „Botránkozót“ arra késztette, hogy a munkahét egyetlen szabad veekend délutánját is áldozatul ejti e kellemetlen epizódnak. A házelőtt az utón egy összetákolt kocsironcs előtt vonaglik egy bögölycsipések és ostor, sőt husángcsapások sebzéseiből vérző, kinveritéktől habzó, roskadozó lóroncs. A szánalomra méltó állati roncs magában véve is sajnálatos látvány volna s létével csupán az állati élőcsontváz tanulmányozás célját szolgálhatná. S itt a kínba megvakult, kidülledő szemek elhalt izom és idegrostjait is kénytelen e szerencsétlen állat megfeszítve tán egy oly végső erőkifejtésre összpontosítani ernyedt izmait, mely- lyel őrökre befejezheti testéről leolvasható legújabb gazdái keze között átélt kínjait. Szegény állat, tán 20 éve diadalra vitte a magyar „vőrösördögöt,“ vagy Doberdó érckövein kapaszkodott a nehéz tarackokkal, hogy mostani kínzóinak élete megvédésében maga is kivegye oroszlánrészét. Milyen bölcs az Isten hogy az állatnak csak ösztönt adott. Na, de nézzük a képet tovább. A szegény állat után düledezik egy kocsi, melynek 3 felemás kereke és a negyedik összerogyott helyett egy lőcsből rögtönzött csusztatója tartja a rajta lévő hordók, vödrök, bográcsok tetején kuporgó purdékat. Hiába a káromkodás, ostornyél biztatás, a szegény állaton látszik a mindenre kész elszántság, még utolsó páráján is megváltaná a kocsi megmozditását, de még ahhoz sincs ereje, hogy magát megszakítsa. „Botránkozó“ leparancsolja a népséget és a hajcsárt a düledező szekkérről és ámulva látja, hogy a kocsin munka termék van. Meglepődik. Mi az, a cigányok dolgoztak ? Az ütött-kopott edények tele vannak szederrel, melynek a nebulók súlyától kisajtolt leve csepegni kezd a rozoga edényekből. A látottak nyomán „Botránkozó“ egy hanggal lejebb, megértő, tanácsszerüleg neki irány ittat ja a szurtos cigány váltakat a kocsioldalnak s a kocsi recsegve megindul, magaelőtt tolva a meglepődött állatot is. Kérdezősködé- sére a vajdájuk felvilágosítja, hogy az epret eladják a szeszfőzdének s az árán kenyeret, ruhát vesznek. „Botránkozó* várta, mig szeme elől eltűnik az ujjongó had s újságja mellé visszatérve lelkiismeret furda- lást kezdett érezni, amiért oly szigorú előítélettel volt az ime bebizo- nyosuló mégis dolgos, munkás, szorgalmas népségről. Estefelé sétálni megy „Botránkozó“ s az egyik utcasarok járdája mellett megpillantja, lármázó, pöfékelő, bor mellett civakodó karavánját. Oda az illúzió! E fölötti elkeseredésében nem rest, belép a butéliába s indiszkrécióra kényszerítve a tulajdonost, meggyőződik, hogy bor, dohány (még szivar is), cukorka, — de kenyér egy falat se,— bevásárlásuk cc 3 óra alatt 9*14 pengőt tett ki. De most már megy tovább a szeszfőzdébe, ahol megtudja, hogy a beszolgáltatott eperért 8*20 pengőt kaptak. Etámul mikor a két szám összevetéséből megállapítja, hogy több a kiadásuk, mint a bevételük. Hát ezek életművészek! De a rejtély azonnal megoldódik, mikor az utcába befordulni látja a kissé uj erőre kapott, de alig ván- szorgó állatot, amint a kocsiderékot megtöltő, cukrot ropogtató sisere- hadától űzve oda támolyog a részeg karavánhoz. Itt a purdék átadják a kocsikázás közben is összegyűjtött „kenyérre való“ filléreket, kiürülnek a zsebek, még telik egy utolsó literre. Sorra jár az üveg s két kidőlt távivójukat a hordók közé dobva ki kocsin ülve, ki azt tolva, ki az ut- szélen koldulva elindulnak haza, tán hazaér még szegény pára. „Botránkozó“ álmában kiirtotta í a cigányokat, sokat vesződött a | szegény paripával s azóta se volna Egyes szám ára 12 fillér.