Tolnamegyei Ujság, 1939 (21. évfolyam, 1-101. szám)
1939-06-28 / 51. szám
TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1939 junius 23. — Az tij tanév szept. 4-én kezdődik és jun.^7-én- ■'ér véget. A^ küítuszminiszíer rendeletilep intézkedett a jövő tanév »megnyitásáról^ és az eddigi rendelettel’ szemben,1 amely szeptember 10-ében jelölte meg az első tanítási napot, ar jövő tanév kezdetét szeptember 4-ében állapította meg.' Az uj tanév junius 7*én<fog végződni, illetve eü'lesz az »utolsó tanítási- nap. Az utolsó tanítási napot követő hat nap alatt tartják meg az évzáró vizsgákat, amelyeket junius 13-án kell befejezni. Ezt követő egy héten belfll ‘tartják a tanév ünnepélyes Záróünnepségét, majd a kővetkező tanévre szóló behatásokat, A jövő tanévben egyébként életbelép a gimnáziumokban az uj tanügyi rendtartás. Az erre vonatkozó rendelet többek között I így szőT: A gimná- ztürh a nemzeti életben vezető szerepre hivatott értelmiség nevelését szolgáló iskola-' Ezért nem szak- nfűveltséget ad, hanem a nemzet korszerű művelődési eszményének megfelelő általános műveltséget, arhefy1 a magasabb értelemben vett sZéllemi munkára, bármilyen tudományos tanulmányra, továbbá az élet szerteágazó kérdéseinek kellő itiégértésére és megítélésére képesít. Uj rendelkezés szerint a diákok item járhatnak nyilvános táncmulatságokba és nyilvános táncmulatságokon nem vehetnek részt. Magánvagy zártkörű tánciskolát, vagy mulatságot csak az látogathat, aki- nek érre az Igazgató a szülők kérésére és felelősségére engedélyt &d> Nem csak a tanulók kapnak előmeneteli osztályzatot, hanem az osztály Í9. Az osztály előmenetelének általános jellemzésére az osztály kőzépérdemjegye szolgál. Ha az egyes tanulók középérdemjegye az 1.5-et nem haladja meg, az Osztály előmenetele jeles érdem- jógyet kap, 3.1 átlagos eredménynél azonban már elégtelen osztályzatot kap az osztály. —1 Gyermekotthon Tengelicen. Tengelicen — Szolga István plébános kezdeményezésével s vezetésével — f. évi junius hó 1-vel nyári gyermekotthon létesült, melynek 67 látogatója van. Vezetője Oszter Uona oki. óvónő, ki vasárnap, f. hó 25-én értékes s mindvégig érdeklődést fenntartó értekezletet tartott. A megnyitót Vitkovics Imre ig. tanító mondta. Az értekezleten a szép számmal megjelent szülőkőn kívül jelen volt Szolga István plébános s az iskola tantestülete. '— Az ujburgonya minimális ára 1,V;— P. A főrdmivelésügyl miniszter további intézkedésig a belföldi forgalomban az étkezési minőségre válogatott 1939. évi termésű ujburgonya legkisebb termelői árát budapesti paritásban métermázsán- VinVlí (tizenegy) bőgőben álja- pitotta meg. Két centiméter átmérőnél kisebb, apró uiburgonyáért a fenti ártlak legalább fele (50%) fizélendŐ. — A Világ-filmszínházban szerdán és Csütörtökön rég nem látott fogalmakban és fordulatokban ‘gazdag* filmbén a: „Ntcsévo** 9 felvonásában Marcelle Chantal, Harry Báur és fvan Mosjoukiné főszereplésévek eredeti óceáni felvételekkel ; lejátszódó,'a kém- és a sőtétlelkü ' Bcósz Üzérvilág mindenre elszánt j tfíegázertiélyesitőinek mesteri alaki- f tasa kerül a vászonra. Egy énekesnó ( Viszontagságai és szerelmi drámája, ! aNicsevo csempészt! a jó és egy ! buyárkülönitvény tengeri ütközete, j Mentés a tenger mélyéből, a zsa- I fotó csempész bosszújának Össze- 1 omlása után a félreértések hieg- | nyugtató és ideális befejezésével e film feledhetetlen élményt nyújt a közönségnek. — Paksi könyvnap. Junius hó elején Pakson a Stefánia szövetség helyi fiókjának rendezésében nagyszabású könyvnapot tartottak. Szokatlan, de Pakson már nem újszerű megnyilatkozása volt az irodalmi érdeklődésnek a könyvnap, hiszen már évek óta minden esztendőben a Stefánia hölgyközönsége az elnökséggel karöltve nagy lelkesedéssel és önzetlenséggel munkálkodik a magyar kultúra terjesztésében. Nagyban emelte a könyvnap erkölcsi és anyagi sikerét Tamási Áron a nagynevű erdélyi Író és dr Benedek Marcell az országos könyvnapok fáradhatatlan szervezője, akik kedves közvetlenséggel és fáradhatatlanul látták el dedikációval a kiadott és a közönség által megvásárolt könyveiket. A könyvnap tiszta bevételét Rósenbaum Ignác könyvkereskedő teljes egészében a Stefánia szövetség paksi fiókjának engedte át. — Étlappályázat Indul a Szln- házifMagazin uj számában! Sok élénkség, tarkaság, sok szín jellemzi a Színházi Magazin uj számát A munkatársak szerteszéledtek a világ minden tája felé, s adnak színes jelentést a Magazin közönségének. A szindarabmellékletben is, ezen a héten könnyű és vidám mókákból összeállított vacsoraegyveleget nyújt, amik között olyan tréfa is szerepel, min t a Vígszínház nagysikerű Francia Orvoskisasszony — paródiája. — A lap ára külön kotta-, kézimunka- ósfgyermekmellékletekkel őOjfilléT. £eitente ÁfsfiftMt — A délnyugati labdarugó al- szövetségnek új tisztikara van. Tudvalévőén az MLSz önkormányzatát felfüggesztették és a szövetség ügyeinek irányítására Gidófalvy Pál dr-t rendelték ki miniszteri biztosul. A miniszteri biztos, látva, hogy a délnyugati labdarugó szövetség tisztikarában is hibák vannak, az alszövetség tisztikarát a következőképpen állította össze: Elnök: dr Várnagy Elemér, főtitkár: Kovács József, pénztáros: Sági József, ellenőr: Deák Ferenc. Az egyes- birókat az uj alszövetségi elnök jelöli ki, akije minden ügy elintézésével fel vannak ruházva, amennyi- bén-az egyes bizottságok megszűntek. Az égyesbiró határozata ellen egyfokú fellebbezéssel lehet élni, melyet nyolc "napon belül kell benyújtani és amely felett! az országos egyesbrrák hoznak végleges döntést. A délnyugati egyesületek őrömmel fogadták e rég várt változást; mert - rémélik. hogy ezután nem az egyesületek önző érdekei, liánén) á tiszta sporférdekek fognak érvényesülni. Dr Várnagy Elemér városi tanácsnok, főiápáni titkár, uj^ elnökót'már ismeri a délnyugati kerület minden tagegyesülete. Kiváló és komoly sportember; veszi át az alszövetség vézetését. Dr Várnagy Elemér körlevelében bizalmat, munkát és fegyelmet kér a tagegyesületektől. Mindez meglesz, ha munkáját abban az irányban kezdi meg és folytatja, mint azt az elmúlt időben volt elnöksége alatt tette, de a mai sportérdekek fokozottabb szemelőt tartásával. — Uszóverseny Szekszárdon. A gimnázium és a polgári fiúiskola pénteken délelőtt 9 órai kezdettel tartotta meg iskolaközi tehetségválogató uszóversenyét a városi strandon. A verseny megtartását a „Szekszárd és Vidéke Strandfürdő RT.M Önzetlen és hazafias szolgálatkészsége tette lehetővé azáltal, hogy a strandot díjmentesen engedte át a verseny lebonyolítására. Ezért az önzetlen áldozatkészségéért ezúttal is fogadja a részvénytársaság igazgatósága úgy a versenyrendezőség, mint a város uszósport iránt érdeklődő közönségének hálás köszönetét. Városunk azelőtt egymásután adta az országos viszonylatban is számottevő uszőtehetségeket, akiknek sorát néhai Sipos Márton, a világrekorder melluszó fenomén kezdte meg. A versenyen örömmel láttuk a fiatalság nagy, lelkes lendületét és tehetségét, amellyel csiszolatlan, nyers stílusa ellenére is aránylag szép időket úsztak. — Bajnoki nevezések. 1939/40. évi bajnokságra julius 1-ig kell benevezni. Tehát mindazon egyesületek, melyek a pécsi, vagy bajai alosztály bajnokságáért játszani kívánnak^ nevezéseiket julius 1-ig az al- szövetséghez küldjék be a benevezési dij egyidejű befizetésével. (A pécsi I. oszt. 15 P., bajai I. oszt. 10 P., II. oszt. 6 P. A TSE óvásában Budapesten döntenek. A május 28-án lejátszott MTE—TSE 3:3 arányban végződött bajnoki mérkőzés ügyében a TSE óvást nyújtott be, melyet az alszövetség — „régi vezetősége“ — „egyesbirája“ elutasított. Fellebbezés folytán az ügy nem Pécsett és a régi szabályok szerint a fellebb- viteli bizottság előtt folytatódik, hanem az alszövetség felterjeszli az országos szövetséghez és ott „érdektelen“ egyesbiró dönt. Reméljük, hogy az alszövetség idejében terjesztette fel a fellebbezést! ’ — Országos tenniszverseny Szekszárdon. A TSE eddig nem látott nivóju tenniszversenyt rendez Tolnavármegye bajnokságáért. A versenyen a szekszárdi és vármegyei játékosokon kívül a legjobb fővárosi versenyzők ' is szerepelnek, amely külön élménye lesz Szekszárd közönségének. Küldi'! Tolna megyei Újság Hírlapkiadó R\ '' (Vezérigazgató Schneider Elemér.) fennálló fOszerüzlet haláleset miatt, elónyös feltételeit mellett bérbe kiadó. Cim: özv. Müller Ignácné, Szekszárd. *1 375 ELADÓ FÖLD. ö - £ L JiOI 1 ad \Cit] 1 1 {771) V t Jit J Egytagban levő 16.0C0 O-olT oszt. príma szántóföld közvetlen az országút mellett. Várdomb éZ Bátaszék között- a 162. és Í63‘mas km kó között. — A föld ára G-öienkint 1*10 P. Eladó terméssel is, vagy termés nélkül is. Érdeklődni tehet a tulajdonosnál: Lukácsi Pál DecS, 309. Szekszárd megyei várót. 13.635/1939. polgármesterétől;- > Hirdetmény.1 Szekszárd város képviselőtestületének 13.581/1939. számú vághatja rozata alapján az alsóvárosi temető mellett levő régi szeretetházat nyilvános árverésen, a legtöbbet I Ígérőnek eladom.- Az -árverés folyó I évi julius I19 10-én, hétfőn d. e. 10 órakor 'tartálik mégra városháza emeleti 10. sz. alatti szobában. Az eladási feltételek a közigazgatási tanácsnoknál (városháza, emelet 10. szám alatt) a hivatalos ör&k alatt megtekinthetők. 1 Szekszárd, 1939 junius 21. Pr Cs. Papp Jenő 381 polgármester h. "*• • M. kir. államépitészetl hivatal, Szekszárd, -Kivonatos 384 versenytárgyalási hirdetmény.' Tolna vármegye alispánjának felhatalmazására az alant felsorolt út' szakaszoknak kőolajos hengerelt ka- Vícspálvával való ö s s z e s kiépítési munkáira nj ilvános versenytárgyalást hirdetek. 1. Sárszentlőrinc községet a szekszárd— simontornyai úttal összekötő 0 000—1300 km szakasza. 2. Maios—apar—kisveike—lengyel! 1h. közút 13.570—17 279 km Utóá* kasza. Mindkét útépítésre vonatkozó ajánlattétel esetén mindegyik ajánlat ’kU lön borítékban nyújtandó be, s lá borítékon feltüntetendő, hogy az me1 lyik építésre vonatkozó ajánlatot tar* talmazza — Építtető fenntartja nia gának a jogot, hogy az egyes munkanemek kiadását egy-egy útvonalra nézve megoasza. - 1 <,<»n<*in Az ajánlatok 1939. évi lulfut hé 18 án délelőtt 10 óráig Szekszárdon^ az alispáni hivatal iktatójában nyújtandók be, s azok ugyanaznap délelőtt 11 órakor a vármegyeház kis termében fognak bizottságilag fél bontatni, ahol az ajánlattevők igazolt megbízottai jelen lehetnek. Bánatpénzül at ajánlati összeg 2 °/o- a teendő le közigazgatási letétbe, készpénz, értékpapír, megfelelően záradékolt betétkönyv, vagy elfogadhatóan kiállított bankkézességi levél alakjában a szekszárdi m kir, adó* hivatalnál s az ajánlathoz a letéti, nyugta csatolandó. Tervek és feltételeik a szekszárdi m. kir. államépitészetl hivatalhál megtekinthetők. Ugyanott az ár tétel ékkel kitöltendő költségvetési nyomtatvány ívenként 50 fillérért, mig az ajánlattételhez szükséges többi nyom - tatvány díjmentesen beszerezhető. Az ajánlathoz részletes versenytárgyalási hirdetmény csatolandó. Egye bekben az ajánlat megtételénél a részletes versenytárgyalási hirdetményben j előírtak az irányadók.’ Szekszárd, 1939 junius 24. M. kir. államépftószeti hivatal. KI uh" TÍLEFOtf : W Szerdán, junius 28. Csütörtökön, junius 2^. Csütörtökón délután 3 órakor a helyár 40, 60 és 70 t VILÁ6HÖZI Igazgató: KRENNER JÓZSEF NICSEVé • J- f* ) \| . 5 (Hősök a le víg er alatt) Az elóadások kezdete; hétköznapokon: */»7 és 9 órakor, vasár- is ünnepnap : 3, 5, 7 és 9 órakor u< ii;is^ tuioi u ew iotenih Uijyj||ViJM4iM Egy elsüllyedt tengeralattjáró személyzetének izgalmas menekülése. — FószeieplBk T‘ Marcelle Chantal, Harry Baur és Ivan Mosjoukiné Fox világhiradó Molnár-féle nyomdai müintázet és szab. iróaizatgyár rL, Szekszárdi (Fel vezető: Rícz Pál.)