Tolnamegyei Ujság, 1938 (20. évfolyam, 1-103. szám)
1938-12-24 / 102-103. szám
1938 december 24. TOLNAMEGYEI UJSÄG 5 Karácsonyi alándékok manikűr-, fésű-, parfőmkazet- ták, fényképezőgépek stb. mélyen leszállított árban KLINGER illatizertirában szerezhe- 765 tök be. Telefon szám 190 most Imrédynek, Kányának, Horthy - nak hívtunk 1 Te, — aki büszke magyar voltál, keleten nőtt törzsöké fadnak, — vezess minket a Kárpátokból kimosott, Titelnél lerakott Tisza iszapjáért, Széchenyi Vaskapujáért, Arad bitó dombjáért, a születendő magyar gyermekek bölcsőféjáért. Te, kinek ükapja ott volt a pajzs- raemelés szent titkánál, vezess minket Vereckére Árpád lábnyomáért 1 Régi harcok emléke Irta: Major Imre. A nervesai csatát igazában a 44-esek kezték, mi csak folytattuk és az óla szók fejezték be. Először mi nézegettük az előttünk fölmagasodó Mon teliót, mindig fokozódó respektussal, ahogyan az offenziva napja közeledett, de közben a csata előtt kivon tak bennünket s azután a 44 esek nézegették meredek oldalait. — Ott hagytuk a hires villamattai és fonti- goi őrsöket és Conegliánón át feljutottunk a gyönyörűséges Frattába. Alattunk a tó kék tükrével, benne a kis Lago kedves házacskáival, mint leheletfinom pasztel. Lejebb Torcella hatalmas zöld hátával nekünk feszül, szinte tart minket, hogy le ne csusz- szunk a nagy velencei síkságra Nagy hegyek ezek, de mégis kedvesek, szinte játszani lehet velük és csak akkor hallgatunk el, amikor az Alpok irtózatos ormaikkal ránk komolyodnak. Ezeknek rengő hátukon már egyszer ültünk Tirolban a Monte- Cornon, a Grappán meg a Zugna- Tortán. Azok félelmetesek, ezek kedvesek itt és el is felejtetik velünk, hogy holnap már csata lesz, holnap hajnalban megindul itt minden: az ég, a föld, a hegyek és még a Piavet is kilövik a medréből. Nem is igen aluszunk és ha tesszük sem alvás az. Már hajnal előtt talpon van mindenki. A sötétség lassan beoson a he gyek közé s a jégsima tengeren csu szik felénk a hajnal, hoz ölén egy nevezetes napot, az 1918 as év június lö-éjét. Tüzérségünk már el is kezdte a munkát, az olaszok meg nyomban felelnek rá. Órára történik itt min den, órára történik ez a megrendelt szörnyű perlekedés. Ballonok szállnak föl sűrűn egymásután, pirosak, mint a vér s úgy is szállnak föl az ég felé, mint óriási kerek vércseppek. ők mutatják a szélirányt, meg az utat az utolsó sóhajoknak. Reggel 6 óráig tart a fülsiketítő zenebona és utána hirtelen csend lesz. Félóra sem telik belé, már jön a hire, hogy a 44 esek feljutottak a Montellóra. Nemsokára mi is megindulunk. Ismerős helyek jönnek: Castella, Pra nale, San Daniel s Villa-Jacür, ahol elhelyezkedünk. Hajnalban lenne az átkelésünk a Piaven, de hajnalra szétlövik a hidat. Capronik, Fokkerek, mint surrogó, búgó óriásvércsék, sasok csapnak le a hidra és nincs silód, erő, hogy helyrehozzák. Utászaink minden mozdulatában benne rémlik a küzdés iszonyata, a nézé sükbe bele lehet szédülni Pokoli já- ték ez. Végre jön a parancs, hogy pontonokon történik az átkelés. Intézkedek, hogy az első szakasz- szál magam megyek, a következők kel László és Banner hadnagyok, az utolsóval Kapy, ez a félelmet nem ismerő zászlós. Neki külön feladat is jut. Előre kell mennie egy széles viaduktig, ahonnét kilátni a Piáve medrére és jeleznie kell, ha üresen visszaérnek a pontonok. Indul is már, egy egy gránátrobbanásnál el-elvágó dik, végre odaér. Nagyobb ágat tör le, mint ő maga, hogy majd ezzel jelez: »meszel«. Pár perc csak, izgalmas szivdobogtató perc s végre jelez. Nagy lendülettel nekiindulunk, el- i érjük a viaduktot. Kapy zászlós ott l áll a kőfalhoz lapulva s gránátot, re ! pülőt tulharsogva kiált felénk: — Sukoró. Nagybossány felé tes sék beszálli, harmadik vágány a vo nat. Ezt mondta és hahotázott Ránk fagynak fura szavai torz hahotája, futunk, már csikorognak alattunk a medernek csúszós kavi csai, amikor egy k*’s Fokker, mint a vércse jön felénk Surrogva, berregve ereszkedik le ránk, a géppuskája kattog s mint a villám irtózatos sistergéssel suhan el felettünk. Szinte su rolta a rohamsisakjainkat. Aztán újból és újból megfordul és jön vissza ő is, mások is, sokan s mi csak lapulunk a ponton fenekén egymás hegyén hátán. Csak a kis foglyok tudnak összebújni igy, amikor a vércse csapdos fölöttük. Mégis túljutunk veszteség nélkül. Sorban jön a többi szakasz is majd a végén Kapy szakasza. Kapy a csónak orrában áll, hozza magával azt a nagylombu pia tánágat és meszelt vele a kis Fok kérnék, hogy nincs találata. Befutnak hozzánk, odakuporodik mellém. Mosolyog Úgy tartja az ágat, hogy beárnyékoljon bennünket. Fúj nagyokat és azt kérdi, láttam-e hegy mennyire kancsal volt az egyik Fokker pilótája. Nem felelek rá, mert csak most bontakozik ki előttünk az átkelés és a csata minden iszonyata. Emberek, lovak szanaszét, robbanás, zaj mindenfelé. Újabb pontonok is jönnek, de már a hid is kész és szótlanul szemléljük ezt a véres panorámát. Uj Capronik jönnek és tarthatatlan helyzetet teremtenek. Kúszunk tovább, menekülünk föl á Montello peremére. Most rálátunk a chiarai kútra, ahol nagy a sürgés-forgás A repülők is észreveszik ezt, pillanat csak és fe lettünk vannak. Rettenetes nézni és mégsem lehet a szemet levenni róla, amint emberek, lovak százai menekülnek a bombazuhatagból. Több mint 80 ember és 36 géppuskás ló az áldozat a futó pillanat alatt, de éveket lehet ugyanakkor öregedni a látásától is. Mire beesteledik jön a hir, hogy az olaszok bent vannak Nervesában. így leszakadt az áttörés balszárnya, amely a Piavera támaszkodott. Ezt a rést kellett nekünk betömnünk. Itt avatkoztunk be a harcba. Feladatunk az volt, hogy Nervesan keresztül előrenyomuljunk a bortalottói vas- útig. Meglehetős sötét van már. Szaka- szonkint majd rajonkint kúszunk előre mig elérjük az első házakat. —- Az olasznak nyoma sincs. Tiszta csen des terep A szomszéd század parancs- nokávai elosztjuk Nervesat két részre és búcsúzunk. Kapynak megint külön feladat jut, ő záija le a Piave partján a széles utat, mig a többi szakaszok a várost kutatják át. Minden fényerősségben állandó raktárt tart Fábián Sándor, Hitelbank-épQlet. Tel. 139 Amint suttogunk ott a teendőkről, azalatt kiváncsi embereink közénk lopakodnak. Valamelyik ablakból egyetlen puskalövés csattan. Valaki szó nélkül elvágódik. A következő pillanatban kézigránát robban a lábaink alatt. Egy halottunk s vagy nyolc sebesültünk van. Ezeket ellát juk és gyorsan előre megyünk ház- ról-házra, utcáról utcára. Itt ott pár fogoly esik Remegve bújnak elő egy egy ajtómélyedésből. Mire hajnalodig, már végig tisztítottuk a vá rost A déli kijáratnál egy téglagyár mögött lapulunk. Kapyt várjuk, meg a legszélső szakasztól az összeköt tetést. Izgalmas percek telnek el, amikor az egyik árokban egy olasz rohamsisakos alak mozgolódik Fölkapom a puskám, embereim is felfigyelnek, de Kapy int a kezével, hogy ne lőjjünk és olasz módra tiszteleg Állítólag behorpadt a rohamsisakja és ez »éppen jó volt« neki. Több mint egy órát várunk itt, mert nem teljes az összeköttetésünk. Már a harmadik járőrt küldjük, de egy sem jön vissza. Mindenhol harc. Géppuskák, golyószórók berregnek körül, mig végre egyik járőr mégis visszatér, megtalálta az összeköttetést. Újból megyünk előre. Valóságos guerilla harc Négy-öt olasz puskázik ránk valamelyik elhagyott árokból s ahogy közelükbe férkőzünk, elmenekülnek. Pár foglyot is ejtünk, de a helyzet egyre tarthatatlanabb, míg végre 10 órára Villa Bertinél végleg megállunk. Itt már minden oldalról tüzet kapunk, még a Piavén túl a saját csapatunktól is. A ház mögött, ahol állunk, hatalmas széles olasz árok húzódik el, amelyben a legénységgel együtt el helyezkedünk Az árok tömve van elhagyott olasz holmikkal. Hátizsákok, puskák, tőrök és ezer más szanaszét hevernek. Itt láttuk először az olaszoknak félelmetes »lámpás gránátját« szemtől szembe. Akkora volt és olyan is volt, mint egy kézilámpás. Ártatlannak látszott, de roppant rossz volt a hire. Ravasz volt a szerkezete és csúnya recsegő a hangja Embereim igen nagy respektussal kerülgették őket. Amint itt figyelünk, várunk, egy szer csak irtózatos robajjal beérke zik Kapy szakasza. Úgy hullanak ránk az emberei nagyokat huppanva, mintha valami fáról egy hirtelen vihar rázta volna őket a nyakunk közé. Golyók suttyannak el az árok fölött és emellett a kísérőzene mellett ugrik Kapy is az árokba. Keres a szemével, de nem vesz észre és érdeklődik utánam. Akkor látja csak, hogy ott kuporgok mellette. Poros, piszkos az arca, csorog róla a verejték, de nevet. Nem szól, csak mosolyog, nézelődik. Egyszer aztán két marokra fogja az egyik félelmetes lámpás gránátot, odateszi mellém és rá ül. — Azt hiszi hadnagy ur különben néz ki mint én ? — mondja és szuszog, törülközik. Embereim rémülettel húzódnak el mellőlünk és magam is a legbizonytalanabb érzésekkel nézegetem Kapy alatt a lámpás-gránátot, amikor figyelőink ugranak a nyakunk közé és kitör belőlük a rémület: itt vannak a digók Egyszerre szökünk föl Kapyval az árok szélére s a kép, amit látunk egy cseppet sem megnyugtató. A szomszéd századoknál valószínűleg rés lehetett s azon átszivárogva az olaszok ide kerültek a hátunkba. Állva lövöldöznek ránk egy ház két oldala mellől, irtózatos vakmerőséggel. Sokan lehetnek. Megint izgalmas pillanatok telnek cl, amig embereink, géppuskáink tüzelni kezdenek. Mi visszahúzódunk az árokba, ahol Kapy szembe fordul velem, igazgatja a ruháját, simítja a ráncokat, törli le a port, valósággal kelleti magát és különösen néz rám. Én meg vissza rá, szinte megdöbbenve, teljesen értetlenül, mire elérti az én kétségbeesett pillantásomat éB azt mondja: — Nem, nem, ne gondolja, csak azt akarom kérdezni, elég fess le«, szék e ha elfognak. Az ezerfelé futó árkokon át azután körülfogjuk az imént lövöldöző olaszokat, akik meg is adják sorban magukat. Kapy is ott volt már rég közöttünk »tanult olaszul«. Ezzel azután pillanatnyilag tisztázódott a helyzet. Nemsokára segítséget is kapunk. Már akkor dél elmúlt, mire a 31» ezred két rohamszázada beérkezik a sorunkba Egészen megtelik velők az árok Az olaszok rettentő tüzeléssel fogadjak őket Szakadatlan pergőtüzet zúdít rájuk s amikor beérnek a sorainkba nincs többé nyugalmunk. Fáradhatatlanul döngetik az árkainkat. Egymásután omolnak be árokrészek és mi egy hirtelen elhaiáro- zással előre megyünk. Az olaszok
