Tolnamegyei Ujság, 1938 (20. évfolyam, 1-103. szám)

1938-11-16 / 91. szám

1938 november 16. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 3 A kassai bevonuláson a vármegyé­ből többen résztvettünk és annak a bevonulásnak felejthetetlen emlékeit 'egy életen át fogjuk magunkkal hor dozni. Uraim 1 Én ha akarnám se tudnám ottszerzett gyönyörű benyo másaimat itt most visszaadni. Ahhoz gyönge volna Munkácsi Mihály ecsetje, hogy szin^ompás képben felfesse, Liszt Ferenc drámai ereje kevés volna a megzenésítéséhez és Vörös­marti nem tudná annak a napnak minden gyönyörűségét megénekelni. Kassa főutcájának hatalmas tér­sége, a magyar országgyűlés tagjai nak feketén zárt sorai, a felvidéki magyarság és a kassai magyarság vezetőinek a meghatottságtól néma csoportja.és az a hatalmas, minden talpalatnyi földet elfoglaló, ujjongó, lelkesedő tízezrekre menő tömeg, amely egy szívvel lélekkel önfeledt örömmel kiáltotta: Éljen a Kor­mányzónk! Ennek a gyönyörűséges képnek a mélyén, az egész várost megűlő párás ködfoltokon áttörve emelkedtek a klasszikus szépségű, tömör és mégis karcsú Dómnak, a vezérlő fejedelem örök pihenő helyé nek, égfelé nyúló nemes vonalai. Előtte a régi honvédszobor csonka talapzata, ahol az elpusztított bronz honvéd üres helyén ott lobogott a felszabadulás örömtűze. És ennek a megragadó képnek a középen ott csillogott, ragyogott, világított a sok-sok apró fénypontból ki rajzolt Magyar Szent Korona. Uraim 1 Én annak a képnek a szép ségét szavakbaönteni nem tudom és annak a képnek megrázó fenségét átérezni csak az tudja, aki ott azon a gyönyörűséges Felvidéken született, aki át és át van itatva a Rákóczi kor kultuszának elragadó szépségé­től, amelyről Kassa városának min­den történelmi emléke regéket mond. Egyet azonban szavakba tudok önteni és azt mint ottszerzett leg­mélyebb érzésemet szeretném mind- annyiuk szivébe vésni. Amint a köd fátyolos képbe belemerültem és a Szent Korona ragyogásában gyönyör­ködtem, úgy láttam, hogy fénysu­garai küzdenek a ködtengerrel. Azok a fénysugarak még nem jutottak el, de át akarnak hatolni és fel akar­nak törni a gerlachfalvi csúcsig, áz uzsoki szorosig, a Vihorlátig — az én Vihorlátomig — és át akarnak törni a ködtengeren el a messze Verhovináig. Tisztelt Barátaim! Amikor a Kor­mányzó Ur, mint a magyar seregek első hadura honvédéi élén a felsza­badított magyar területre bevonult, kiáltványt intézett felvidéki magyar testvéreinkhez. „A Szent Korona fénye sugároz felétek“ hirdeti ez a szózat« Kedves Barátaim ! A Magyar Szent Korona nekünk nemcsak drága kin­csünk, felmérhetetlen becsű erek­lyénk, hanem magyár államiságunk, ősi alkotmányunk, nemzeti létünkéi ezeréves dicsőséges történelmi múl­túnk kikristályosodott közjogi szim­bóluma. A' lelkekben élő széttéphe- tetlen kapocs sok-sok millió' ember köpött; évszázadokon keresztül test­vérkéül együttélt népfájok és évszá zadok büézke történelmi eseményei vei egybeforrasztott országrészek kö­zött. A régi magyar birodalom ország* részei a Szent Korona ékkövei. Egy sor drágakő a magyar Felvidék gyé- mántkoszoruja már csodás fényében felragyogott. Ékkövei Érsekújvártól Beregszászig régi fényükben tündö­kölnek. De sok sok drágaköve, ru binja, gyémántja és smaragdja még megtört fényű, sugaruk még erőtlen, még nem tudtak áthatolni a kassai felszabadítás napján a tömegek fö lőtt elhúzódó párás ködön, még nem melegítenek bele a magyar nemzeti életbe. Mélyen tisztelt közgyűlés: Mi, uj erőben összeölelközött tízmillió ma gyár, törhetetlen hittel hisszük, el­szánt bizalommal várjuk a Magyar Akinek a neve a lap élén állt hosszú esztendőkön át, olvasom ugyanabból, hogy meghalt. Szo­morú hir azoknak, akiket rokon- szenv fűzött ehez a férfiúhoz s bár meggyőződésen épülő elvből ném írtam soha senkiről u. h. nekro- lógust, most meg kell emlékeznem arról a tényről, amelyet azért fo­gadunk el ténynek, mert az ő lapja közölte le. Schneider János egyénisége olyan volt, mint az erdőkoszoruzta bérc, amelyen az Isten kezéből kikerülő teremtőmunka minden változata — meglátszik. Lebilincselő egyénisége sugározta azt, ami nélkül üres az élet: a bölcsességet, az életismerő ókóssáfgon alapuló ítélőképességet. Sohase tudtam róla azt, hogy iparos, vagy más családból származott-e, annyira lekötötte figyelmemet ő maga. Királyi bölcső nem adhatott volna neki nagyobb fényt, mint ami­lyet hordozott s a koldusviskó se tehette volna személyét közvetle­nebbé, mint amilyenné Isten keze kialakította az élet számára. Ha az embereket kitüntetések szerint kel­lene és lehetne értékelni, ő állana áz élen. Nemcsak azért, amit tett, hanem azért, ami és aki mindenütt minden dologban volt. ő maga se gondolta, hogy any- nyira ismerem őt, mint amennyire ismertem. Ostobák azt gondolják, hogy titokzatos oka van annak, hogy kerülöm némely ember közel­ségét, mig másokhoz rajongóan ragaszkodom. Schneider Jánoshoz való nagy ragaszkodásom ismer­tette meg őt velem. Akkor is ma­gam előtt láttam, amikor távol volt tőlem. Mint egy szobrot, amelynek képe elkíséri az embert az élet hosszú utján. Láttam őt, a bank­vezért, puritán jellemének, megér­tésének tisztaságában azon intéz­mény élén, amely különb embert arra a méltóságra és helyre, ame­lyet betöltött, nem találhatott volna. Körültekintő zsenialitása erre hívta el őt elsősorban. Láttam őt a poli­tika élén. Határozottsága, tudása itt emelkedett ki szembetűnően. Szív vplt a nagy szervezetben, amely az ország intézését volt hivatott irá­nyítani. Nem félt, nem halászott az érdektengerben és nem hizelgett senkinek. Szent volt előtte a min­dennél szentebb: a haza, érték a mindennél értékesebb: a magyar nemzet. Amikor a szekszárdi kerü­let megbízólevelét dr órffy Imre kezébe kívánta adni, amikor ma­gának Szekszárd városának irányí­tását vitéz Vendel Istvánra óhajtotta bizni s ezen elhatározásában szinte emberfeletti hűséggel tartott ki, ami­kor a magyar áúameszme és kor- raányhűség volt vezérigéje, akkor csak a magyar nemzeti géniusz és történelem örök akarata előtt hajolt l meg. Ismertem szellemi képességeit azok- I ból, amiket lapja számára írtam. A I mai túlságosan buján burjánzó uj- | ságirásban számomra egy-egy lap Szent Korona régi fényességének, csodás felsugározását. hisszük és vár juk Nagymagyarországot. Tomboló lelkesedés lett úrrá a fő ispán beszédének elhangzása után az fgybegyült közönségen, amely sora ünnepelte a főispánt. Az impozáns ünnepély a Szekszárdi Daloskor Szózatával végződött. értékét, valamint a lap köré cso- portosulók fajsulyát az szabja meg, mi az, amit nyilvánosságra hoznák és mi az, amit félredobnak? Az ő újságja volt számomra az akadémia. Amikor országos lapok hívogattak, azért hívogattak, amiket Schneider János ítélete tőlem világ elé hozott. Csak a napokban kellett felmutat­nom egy 1936-ban megjelent Tolna­megyei Újság példányt, amelyben szőról-szóra ez jelent meg: „Nem kell már sokáig várnotok I Nektek se, testvéreink! Nektek se, ellensé­geink 1M A magyar revíziónak nem volt öntudatosaim harcosa nálánál. Mig odatul rabéjszakás, világváitozá- sos gúnyolódások üres tömege zu­hant rám, ő meg nem ingott. A cikkek célzatát átértve csak ennyit mondott, ha szóbakerült valamelyik tartalma a közlés előtt: „Helyes4*. Egyetlenegyszer gondolkozott el a beküldött és később személyesen is közlésre kért írásom felett Neki volt igaza. Érdekes és szinte hi­hetetlen. Éveken át írtam lapjának és nem ismertem személyesen. Mikor meg­ismertem, úgy könyveltem el, mintha gyermekkorom óta ismertem volna. „Kalandos életemben“ — amint mél- tóztattak néhányan kegyesen tőlük végtelen távol álló életemet elbí­rálni — sok újságíróval, szerkesz­tővel volt dolgom. Érzem, soha senki se értette meg annyira, mint ő és senki felfogása se állt annyira közel politikai világnézetemhez, mint övé. Sohase volt üres, pökhendi, felületes, gőgöt gőzölgő, mint gyak­ran hallottam, hogy panaszos sza­vaikban fel-feltárták mások életét előttem újságíró barátaim. Ma, ami­kor szinte húsz esztendő az az idő, amit lelkirokonságban lapjával meg­futottam, azt látom, hogy ma is eleven, életbevágó mindaz, amit lap­jában nyilvánosság elé juttatott. Csak nem rég tettünk tájékoztató utat külföldi újságíró barátommal az egyik országos napilap berkei­ben s állapítottuk meg a lapról, hogy nincs benne egy sor, amiért megérdemelte azt, hogy kézbe­vegyék. Csupa szemét és handá- bandázás minden sora. Schneider János nem tűrte ezt el. Neki gon­dolkozni kellett, neki szüksége volt arra, hogy érték jelenjék meg lap­jában. A Tolnamegyei Újság neki köszönhette Üde, magas színvona­lát, klasszikusan nyugodt mélysé­gét, az igazságért való harcban biz­tosságát, a hazához való hűségben tántorithatatlanságát Olyan volt a lap, mint az ő lelke. Tiszta, mint a forrás, amelyre az Isten napsugara Hullik. S most elgondolkozom azon, amit a lap első hasábjain olvasok, ősz. Levelek szállanak a múlandóság sodrában. Értéktakarodás a termé­szetben. öt-hat hónapig olyan lesz minden, mintha megszűnt volna az élet. Jézus is elgondolkozott egy- { szer azon, hogy mi van a földbe- 1 esett gabonamaggaL S azt mondta róla: „Ha elhal, sok gyümölcsöt terem.- Az élet végtelen folyamat. Állítom, hogy nincs halál. Van va­lami megszűnési tünet, amely at élők elől elszakítja, elrejti az életet. Van egy átmeneti állapot, amit nem értünk meg. Csak akkor, ha Isten értelmével vizsgáljuk. Ez a szá­munkra való elmúlás előhangja an­nak az életnek, amit megelőz a halál. De meg nem szüntet Hiszek az élet halhatatlanságában. Ez az egyetlen változatlan és örök a vi­lágrendben. Az élet 1 Mert Isten ál­kotta I Az ő kezének munkája, gon­dolatának remeke, lelkének szikra­fénye, őmagal Mindnyájan az Isten létének képmásai vagyunk 1 Több, mint múlandó elgondolás 1 Több, mint változó 1 Isten személyes lété­nek feltárulása : ez az ember 1 Ez az emberi élet! Ezért tudom, hogy Schneider Já­nos nem halt meg. Elment az élők előtt egy lépéssel, az eltávozottak után, akiknek élén az halad, akiről ezt mondja az Isten: „Mert ami­képpen Ádámban mindnyájan meg­halnak, aképpen a Krisztusban mind­nyájan meg is elevenittetnek.“ Jánosi György. A rádió révén már pénteken a kora délutáni órákban elterjedi Schneider Jánosnak, a Szekszárdi Népbank vezérigazgatójának, lapunk alapitó főszerkesztőjének a halál­híre ős a tragikus eseményt a szom­bati lapokból megtudta az egész ország. Mindenfelé, Szekszárd és á megye határain túl is mélységes rész­vétét keltett az Ő váratlan elmúlása, mert jól ismerte őt nemcsak a buda­pesti gazdasági világ, hanem a vidék is. A szövetkezeti élet terén fel­mutatott sikerei révén neve fogalom, volt és tavaly, mikor igazgatói mú-’ ködösének huszonötéves jubileumát ünnepeltük, Csohkamagyarország- nak úgyszólván minden városából üdvözölték. Tekintélyes pozíciója volt a vidéki sajtó előkelő vezetői között is, akiknek körében éppúgy, mint a sajtóügyekkel foglalkozó miniszterelnökségen is megkülön­böztetett megbecsüléssel fogadták. Itthon, ahol gyermekkora óta úgyszólván mindenki ismerte, ter­mészetesen sokkal nagyobb és sok­kal mélyebb a részvét iránta. Itt' sokaknak és sokáig fog hiányozni' mindig mosolygó és német Őséi’ dacára is tatáros metszésű szép arca, melyen Világitóan szellemes szemei fénylettek. Itt jobban érzik azt a veszteséget, amelyet az Ő ki­váló tulajdonságainak a hiánya ié^ lent közéletünkben. — Veleszületett bámulatos intelligenciája révén foly­ton gyarapította nemcsak széleskörű közgazdasági tudását, hanem az ismeretek minden terére kiterjedő enciklopédikus műveltségét is. ßz a széditő tudás jellemezte mindig eseményszámbamenő beszédeit, á közélet különböző fórumain elhang­zott költői szépségű és úgyszólván mindig rögtönzött felszólalásait A beszédnek költői- ihletettségü avatott művésze volt és szónoki sikereit a mondanivalók emelkedett­ségén, a gyönyörű formán kívül nagyban emelte rendkívül kellemes, férfias orgánuma is. Parádés szó­noklatain túl azonban a megnyilat­kozásaiból kicsendülő igazság fogtá meg leginkább hallgatósságát, mert az igazságnak, az igazságosságnak fanatikusa volt, minden igaz ügy­nek tüzön-vizen keresztül való hű­séges harcosa — és megvolt az a képessége, hogy az igazságra meg­győzően rá is tudott világítani. Az igazság védelmében félelmes, I SCHNEIDER JANOS f |

Next

/
Thumbnails
Contents