Tolnamegyei Ujság, 1938 (20. évfolyam, 1-103. szám)

1938-07-13 / 56. szám

2 6TÖLNAMEGYEI ÚJSÁG Én a kerületemben kevés embert süvegelek meg úgy, mint ezt az egyszerű falusi tanítót, annak a ki* váló tanítói gárdának egy tagját, amelyre igenis bátran építhet ez az ország és amelyre bátran rábízhatja a magyar jövendőnek nevelését és kiépítését. Jiiíek Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — mennyország! Fáklya (Anyuokám névnapjára,) Már a bölcsömre rávllágolt Egy hajnalfényű, kedves fáklya; Elkísérte a tipegésem És elkísért az Iskolába. Mellettem volt, ha golyózápor, Vagy csöndes munkaasztal várt rám; Mellettem volt és világított Az életem örömén, átkán. Ezzel a fáklyával kerestem Mindazt, ami e földön érték, Mert hittem, hogy az Igazságot Mindenkinek egyformán mérték. Volt úgy, hogy egy kis boldogságot, Vagy egy kis dalos csöndet leltem; Volt úgy, hogy a Bánat tavában Nagyon soká fürdőtt a lelkem. De mindig világolt a fáklya S én mentem, — mindig csak előre I Soká — sokáig el nem hittem Hogy ez a küzdés milyen dőre. Verekedtem az ordasokkal S a tüske-erdő összetépett; Nem tőrök már a magasságba És nem haiszolok álomképet! Leülök kissé megpihenni S most látom: van egy örök érték S boldog, kinek a boldogságát Ezzel a szent mértékkel mérték I Virágos ott a pihenő rét, * Hol Anyaszeretet a fáklya; Sokáig éljen két fiának Egyetlen, édes Anyuskájal Miklós Vitéz. — Hóman BAllnt lemondott A hétfőn tartott minisstertanáoson Hó­man Bilint tároanélkUli miniszter lemondott, mert ő lesi ai elnöke a most létesítendő nemietfelvilágositó és népnevelő siervnek, amelynek ai less a feladata, hogy a sajtó és fo- koiottabb propaganda bekapcsolásá­val egységes nemieti kösBiellemet alakítson ki. — Nyugdíjazás. László Aladár müssaki főtanácsos, a siekssárdi m. kir. államépitésseti hivatal érdemek* ben gaidag főnöke siolgálati idejét betöltvén, f. hó l*ével nyugalomba vonult. A vármegye köaönsége bitó* nyára a legnagyobb sajnálkoiással vésni tudomásul Lásiló főtanácsos távolánál, mert köstudomásu, hogy ai ő munkásságából fülődik utaink modernizálása, fejlesztése és a kösle- kedési vonalak szaporítása. A keres* kedelmi minisiter as igy megürese­dett állásra Emericzg Zoltán müssaki tanáosost, Bihar vármegye államépité- eseti hivatalának veeetőjét helyezte át Berettyóújfaluból Ssekssárdra. Aa uj főnök megérkeeéséig a szekszárdi államépitésieti hivatal ügyeit ideigle­nesen Szerényi Gésa kir. főmérnök veieti. — A dombóvári IskolánklvDIi nép­művelési helyi bizottság dr Halmos Andor tanügyi tanácsos, kir. tanfel­ügyelő elnöklete alatt tartott ülést, melyen se 1938—39. évi népművelési munkarendet tárgyalta meg. A szegedi szabadtéri játékok julius 23—augusztus 15 Többssör is bejelentettük már, bogy a világhírű szegedi Dóm-téren ebben as évben is megtartják aa eurépai érdeklődésiéi kiéért saabadtéri játé­kokat. Mint eddig, most is nagy köiönségre ssámitbatnak esek as elő­adások vármegyénkből is. Erre való tekintettel a Ssegedi Szabadtéri Játé­kok kösponti irodája akként intéz- kedett, hogy Szekezárdon a Városi Drogéria árusítsa a féláru utazási kedvez ményre Jogosító Igazolványokat, mert a vasúton julius 23-tól auguss tus 15-ig féláru jeggyel lehet Sie­ge dre utaini. Ugyancsak a Városi Drogériában lehet as előadások jegyeit előjegyez- t >tni. Ha kellő ssámu résztvevő je­lentkezik, Szekzsárdról filléres vo­natot is indítanak majd Siegedre. A Ssabadtéri Játékok során színre kerül: Az ember tragédiája ju’iui 23 án, augusstns 7 én és 11-én. Főszerep­lők : Tőkés Anne, Lebotay Árpád, Kiss Ferenc, Táray F.renc. Turandot, Puccini lírai zene­drámája augusztus 4 én és 8-án. Fő­szereplők : Gina Cigna, Giuseppe Brevierio, Dora Doria, Székely Mi­hály. Bizánc, Heroseg Ferenc tragédiája ju’ius 25, 31 éa auguiatui 15 én. Fősaerep'ók: Táray Ferenc, Tőkés Anna, Kies Ferenc, Lebotay Árpád, Tímár József. Háry János, Kodály Ziltán dal­játéka ju'ius 24 én, augusztus 1 én éz 13 án. Főszereplők : dr Palló Imre, Nagy Izabella, Budánovita Mária, Sebők S ári, Kiss Ferenc. István király népe, Ujháay György történelmi tragédiája, auguestue 6, 9 és 14 én. Főasereplők: Tímár Jó* ssef, Tőkés Anna, Kiss Ferenc. Hangversenyek julius 31 én, au gusatus 2, 7, 10 és 15 én. JuHua 31-én délután a Dómban orgona- hangveraeDy, augneatue 2 án a Dóm­téren Kodály hangverseny, augusztus 7-én különleges müsoru egyházaenei hangverseny, auguistus 10 én a Dóm téren Verdi requiem (asólókat énekli) Gina Cigna és Giuseppe Braviario, auguistus 15-én délelölt a dómtemp­lom bucsuünnepén bemutatják Lieat Esztergomi miséjét. I Mindezekre vonatkozóan kimentő | és pontos felvilágosítással ssolgál I Szekszárdon a Városi Drogéria. A ragályos száj- és körömfájás Knefély Ölön országgyűlési képviselő Tolna határában fekvő Schleicher* tanyai bérletéről átterjedt újabb két tanyára, aaonkivül felütötte a fejót a kór dr Csapó Dániel gazdasági főtanácsos dunaeaentgyörgyi birtokán is. Bár a hatóságok minden ssüksé- ges intézkedést megtettek a betegség helyhez kötésére, a ragály elhurcolá­sát mégsem lehet mórt, az aratás és oséplés idején megakadályozni, mert ezeknek a legnagyobb és legfonto­sabb mezőgazdasági munkáknak a megbénítása a forgalom teljes leaárá sával elképzelhetetlen károkat okozna. A veszedelmes kór terjedésével kap csolatban megnyugtató körülmény, bogy az eddigi megbetegedések le­folyása általában jóindulatúnak lát­ásik és Knefély Ödön tehenei már gyógyulófélben vannak. A szakértői vélemény szerint egyébként jobb, ba az egész hasitottkörmü állatállo­mány átvészel a száj* és körömfájá­son, mert az állatok ellenállóbbak lesanek, a fertőlő virulok pedig ve­szítenek ragályosó képeBBégükből. Jövőt építő magyar ifjúság Hosszú előkészítő munkák ered­ményeképpen egyre többször és többfelé halljuk emlegetni az „Ifjú Magyarok“ szervezetét, mely leg­utóbb együttműködését az Országos Cserkészszövetséggel is kiépítette. Az „Ifjú Magyarok“ jelszava azt mondja, hogy „minden magyar ifjú­nak húsz éves korában legyen három­ezer pengő bankbetétje, amit a maga eszével keresett meg*. Hosszú jelszó, de ha megvalósul, uj Magyarország kezdődik utánna, mely nem is fog hasonlítani a ré* gire. És az az érdekes, hogy a jel­szó elharapódzik, egyre több szak- és laikus elmét hódit meg a leg­magasabb társadalmi színvonaltól a legalacsonyabbig, még pár hét és az Ifjú Magyarok mozgalma az or­szág területén felállítja a kétezredik szervezetét. A társadalom tennivalója ebben a nagy nemzetépitő megmozdulás­ban egyelőre a kővetkező : Az ifjú­ság jelentkezzék a legközelebbi cser­készparancsnokságon, ahol meg­kapja szervezeti beosztását, vagy azonnal, vagy a legrövidebb idő alatt. A »felnőttek* pedig tegyenek számadást magukkal és gondolkod­janak. A magyar üzletember azon, hogy l ime egy szavára tizezer megbízottja lehet szerte az országban, akik áru­kát kutatnak fel, megbízásokat vé­geznek, nem jutalékért, hanem ön­kéntes adomány ellenében, amit a megbizó saját maga szab meg olyan mértékben, ahogy azt a vett szol­gálat számára megéri. Az adományt az üzlet lebonyolítása után fizeti le az ifjúság helybeli „kereskedelmi kamarájánál*. A magyar kisiparosnak az ifjú­sági „iparkamarák“ munkát szerez­nek, akár a legtávolabbi helyekről is. Ezért is adomány jár, érdem sze­rint, utólag. Az ifjúsági szervezet minden el­végezhető megbízást lebonyolít min­den magyar ember számára s szer­vezete úgy vehető igénybe, mint a posta és táviró. Az ifjúsági „műszaki kamarák* műhelyeiben trükkfilmek készülnek, könyvkiadó vállalataiban talán uj életre kel a szinmagyar irodalom s más ezerféle működés hangya mun­kájából, Isten segítségével el tudjuk érni, hogy egy magyar jelszó meg is valósuljon; — a mienk, — az a bizonyos háromezer pengő ifjúsági bankbetét húsz éves korra. Akinek e mozgalommal kapcso­latban mondanivalója, vagy érdek­lődése lenne, keresse meg levélben 3 „Magyar Világnézet Szövetség“ irodáját, Budapest, VII., Erzsébet- körut 43. Pátria Klub cim alatt. 1938 julius 13. — Cim adományozások és előlépte, tétek a tanügyigazgatásnál. A k0r. máuyzó a vallás- és közoktatásügy} miniszter előterjesztésére dr Berze- Nagy János pécsi (volt szekssárdi) kir. tanfelügyelő, tanügyi tanácsosnak és Tamás Viktor volt aaekaiárdi most njpesti gimnásiami igaagatóns|| a tanügyi főtanácsosi címet adomá- nyoita, Faludi Ferenc sseksairdi állami éa Madocsai Pál dombóvári kir. kát. gimnásiami megbízott igái. gatót a VII. fisetéBi osztályba ki* nevezte gimnáziumi igazgatóvá. — Házasság. Fekete Stefánia és dr Horváth Ferenc ügyvéd folyó hé 7-én tartották esküvőjüket Szeksaár* dón. (Minden külön értesítés helyett.) — A közegészségyi állapot janim hó folyamán általánosságban jó volt, mert a fertőző betegségek — a ka* nyárét nem számítva — csak szór* ványosan kerültek észlelés alá, as egyéb megbetegedések sem fordultat elő a megszokottnál nagyobb szám* ban, az ólveszületések száma jóval tu haladta a halálozások számát, vé, gül a csecsemőhalálozások száma aránylag kicsiny volt. A fertőző be* tegségek közül csapán a kanyaré fordult elő egyes helyeken nagyobb ssámban, mig a veszélyesebb termé­szetű fertőző betegségek közül a hasihagymáz — Garjen községet ki* véve — csak egészen szórványosan került észlelés alá, épp igy a vörheny és a roncsoló toroklob is. A hasi- hagymáé csapán Gerjen községben jelentkezett a lakosság számábos viszonyítva kissé nagyobb számban, a éppen ezért a vármegye alispánja elrendelte a község egéBZ lakosságé* nak védőoltását, aminek foganatost* tása a hónap vége felé meg is kes- dődött. Egyébként a hasihagymás- megbetegedések megelőshetése céljá­ból vármegyeszerte fokozottan foly­nak a baoillasgazda-katatások min* den megbetegedéssel kapcsolatban éB azonkívül is, az élelmiszerek árusítá­sával foglalkozók között. — Az új­szülöttek gümőkórellenes B. C. G. védőoltása az elmúlt hónapban is rendszeresen folyt a vármegye sok községében. — Tanári kinevezések és előlép­tetések. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter Hubai János volt szekssárdi, most pécsi tanügyi fogal­mazót tanügyi segédtitkárrá, dr Szabó Pál Zoltán egyet. m. tanárt, volt szekszárdi tanárt, a pécsi gyakorló gimnézinmhos tanárrá, ilfuAorai And­rás, Surányi Károly és Létag Meny­hárt szekszárdi állami, Misánggi Fe­renc dombóvári kir. kát. gimnáziumi helyettes tanárokat rendes tanárokká, Zelezing Olga szekszárdi, Csató László bátaszéki, Thüringer Lajosná paksi, Kiss József bátaszéki, dr Szalag Lászlóné, dr Bornemisza Jánosné és Müller Mária dombóvári polg. isk. tanárokat áll, poig. iskolai rendes tanárokká, Végh János tolnai és Németh Ferenc dombóvári oki, polg. isk. tanárokat helyettes polgári iskolai tanárokká nevezte ki, Németh Béla dnnaföldvári gaid. szaktanítót igazgató szaktanítóvá léptette elő s Rátkai Amália szekszárdi áll. gazd. óradíjas szaktanitónőt gazdasági szak­tanítóvá nevezte ki. — Az „ingyencukor“ akció tovább folytathatáBa céljából 3 havi időtar­tamra a m. kir. belügyminiszter njabb 950 kg. ingyenenkorra szóló cukorutalványt bocaájtott a vármegye rendelkezésére azzal az utasítással, hogy abból 1938 junius 15-től ssep- tember hó 15 ig a csecsemőket és i 2 évesnél fiatalabb gyermekeket, továbbá a szoptató anyákat is ingyen­cukorban kell részesíteni ráutaltságuk esetén.

Next

/
Thumbnails
Contents