Tolnamegyei Ujság, 1938 (20. évfolyam, 1-103. szám)

1938-01-12 / 4. szám

TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1936 január 1$ 4 ssönetet a 7 év alatt tapasztalt ti- I A kereskedelmi ssakositály elnökévé mogatásért s ígéri, hogy mindig sie- I pedig 10 ssótöbbséggel Bnrgert An« retettel fog visszagondolni síülőváro- I talt, a Baross Szövetség pécsi alel* ■ára, az itt eltöltött időre, ahová sok I nőkét, régi köztiszteletben álló keres - szép emlék ftizi. Dr Korniss István I kedőt, Mindkét megválasztott rövid meleg szeretettel köszönte meg a szives I beszédben köszönte meg a megvá- üdvözléseket s ígérte, hogy az Jelő- I lasztást és Ígéretet tett, hogy ngy az legezett bizalmat igazságos és szere- I iparnak, mint a kereskedelemnek tetteljes munkával fogja viszonozni. I érdekeit melegen szivükön fogják Leventebuceuztatás. Az 1916 ban I VÍ8elm* született leventék folyó hó 9«én tar- I — Színészet Károlyi János szín* tották a Katolikus Körben búcsúzó- I társulata e hó 5* én megkezdte négy* jukat. A búcsúzó leventék számában I hetes szekszárdi szezonját. Az eddig erősen jelentkezett azon körülmény, I bemutatott darabok jó és gondos elő* hogy ssttletési évük a háború ide- I adásban kerültek színre és az együttes jére esik. A búcsúzén megjelentek I kiváló erői tudásuk javával igyekez aa elnökség tagjain kivttl Kiss Lajos I tek a kultúrát szolgálni. Kár, hogy apátplebános, felsőházi tag, dr Ru- I a közönség eddigi pártolása nem áll . binstein Mátyás iraelita főrabbi, a I arányban a színészek munkájának testnevelés részéről vitéz Fing Béla I művészi értékével. A műsort az igaz* főtanáosnok és vitéz Markos Albert I gatóság szinlapokon közli, altanácsnok, továbbá dr Dulin Jenő I — Halálozások. Pesthg Béla ny. országgyűlési képviselő és még igen I gazdasági akadémiai igazgató, rövid sokán a Levente Egyesület választ- I szenvedés után január hó 7-én, 56 mánya, a levente-ügy barátai és ok I éves korában Keszthelyen elhunyt, tatói köréből. Kiss Lajos apátplebá- I A megboldogult CBak pár hónappal nos üdvösölte a megjelenteket, mint I ezelőtt költözött el tolnamegyei bir- a kör vendégeit, Aszalai levente ke I tokáról, mert Keszthelyre vágyott, rekded beszédben búcsúzott a Le- I ahol, mint az ottani akadémia tanára vente Egyesülettől és az oktatói kar* I és igazgatója, életének egy igen to­tói. Schneider János, mint a Levente I kintélyes részét élte le. Az elhuny- Egyesttlet elnöke köszönte meg a I tat özvegyén, született Kovács-Peöcze vendégeknek a levente intézmény I Lujzán kívül gyászolják vitéz dr iránt megjelenésükkel is kimutatott I Pesthy János, dr Pestby Endre, érdeklődésüket és a távozó leventé- I Pesthy Gergely és Pesthy Lidia férj. két arra kérte, hogy tartsák meg I vitéz Zerinváry Jánosné testvérei és továbbra is a Levente Egyesülettet I a kiterjedt rokonság. A temetés ja- és a levente intézménnyel a kapcso- I nuár hó 9-én délután 3 órakor volt latot és kint az élet küzdelmeiben is I az akadémia aulájából, nagy részvét fogják meg egymás kezét s egy aka- mellett. rattal igyekezzenek megteremteni a Súlyos csapás érte László Géza leventék jelszavát, a „Szebb Jövőt*. | nyugalmazott szekszárdi főgimná- A társasvaosora után jól sikerül tánc aiumi tanárt és családját. Fia, ifj. mulatság I László Géza református lelkész folyó — Jellegadományozások. A kor- I hő 3-án élete 36. évében hosszú szén- mányzó a belügyminiszter előterjesz- I védés után meghalt és 6 án délután tésére dr Griczman Gyulának, a I temették a rákoskeresztúri temető szekszárdi kapitányság rendőríőtaná- I halottasházából. A Szekszárdon szü- csosi címmel felruházott vezetőjének, I letett és középiskolai tanulmányait * rendőrfőtanácsosi jelleget, Ágoston I itt végzett kiváló képzettségű fiatal Károly detektivnek pedig a IX. fize I papot Szekszárdon élő szülőin és test- tési osztály jellegét adományozta. I vérein kívül gyászolja özvegye szül. — Tantlgyl előléptetések. A kor- Képes Ilona és három árvája, mányzó a vallás- ób közoktatásügyi — A „Hangya* helyreigazító nyl- miniszter előterjesztésére Csaplovits latkozata {a hasított sertésszállitás József a székesfehérvári tankerületi ügyében. Előző számunkban közli a kir. főigazgatósághoz beosztott kir. I „Hangya* központja helyreigazító kát. gimn. igazgatónak a tanügyi nyilatkozatát, amelyre a sajtótörvény tanácsosi cimet, dr Vanek Géza tan- értelmében, ugyanabban a lapszám­ügyi segédtitkárnak a tanügyi titkári ban visszatérni nem szabad. Erre címet és jelleget adományozta. vonatkozóan vitéz Vendel István ki­— Kulturdélután a Szekszárdi Ke jelentette, hogy a városi közgyülé reskedelml Kaszinóban. A Vas Ge- sen tett nyilatkozatát változaélanul reben Irodalmi és Művészeti Kör fenntartja. Egyúttal az alábbiakat január 16-án, vasárnap délután 6 óra. mondotta: — A múlt hónapban meg­kezdettel a Szekszárdi Kereskedelmi jelent nálam a „Hangya* Központ Kaszinó nagytermében kulturdélutánt vezetősége által a hasított sertések rendez az alábbi műsorral: 1. Meg- szállításának lebonyolítására kikttl- nyitő. Tartja Blázsik Ferenc működő dött ur, aki előadta, hogy 93 fillér- tag. 2. a) Mendelssohn: Rondo cap ért nem tud Szekszárdon sertéseket riccioso, b) Schubert: Impromptu, kapni, tehát a „Hangya* hasított o) Debussy: Toccata. Előadja P. sertésvágása Ssekszárdon most nem Szedő Margit zongoraművésznő, a I 1®B1- Hozzátette egyúttal, hogy nem Városi Zeneiskola tanárnője. 3. No 4rti, miért veszi össze a „Hangya* vella. Irta és felolvassa dr Halmos I Budapesten 103 fillérjével a sertése1 Andor tanügyi tanácsos, a Vas Ge- I bet, mikor Szekszárdon 96 fillérjével reben Kör diszelnöke. 4. Költemé- I lőhetne kapni. nyék. Szavalja Engel Alfrédné mü- — Füthelő-e a szekszárdi SZhl- ködő tag. 5. Záróbeszéd. Tartja vitéz ház 7 Lapunk legutóbbi számában dr Bogdándy György működő tag. I szóvátettttk, hogy a szekszárdi szín- Belépődíj tetszés szerint. házterem füthetetleneége miatt a szín­— A Pécsi Kereskedelmi és Ipar- társulat a 4 éré hirdetett első élő- kamara alakulása. E hó 10 én tar- adását nem tarthatta meg. Erre vo- totta a Pécsi Kereskedelmi és Ipar- I natkozóan a polgármesteri hivatal fel­kamara alakuló ülését Vöröss Mihály I világositása alapján közöljük, hogy tanácsnok elnöklésével. Az alakuló I a színházterem legutóbb december hő ülés elnökké egyhangúlag ismét Visnya I 18 -án volt kifütve, azóta azonban a Ernő kormányfőtanácsos, felsőházi I színtársulat ideérkezéséig senki sem tagot választotta meg, “aki meghatva I vette igénybe. Természetes, hogy ily mondott köszönetét megválasztásáért körülmények között a 16—20 fokos | és a felszólalók elismerő nyilatkozz- hidegekben a falak annyira áthttltek, j taiért. Az ipari szakosztály elnökévé hogy az átfütést « nagyteremben már I egyhangúlag Molvay Ferencet, a Pécsi egy nappal előbb meg kellett volna j Ipartestttlet elnökét választották meg. | a színtársulatnak kezdenie. A sein- * társulat technikai okokból osak az első előadás napján reggel 8 órakor fűtötte be a kályhákat és a terem nagy szárnyas ajtaja a berakodások miatt délután 1—2 óráig volt nyitva. Ily körülmények között az esti elő­adásra a megfelelő hőmérsékletet nem érhették el. A kályhák egyébként kifogástalanul működnek, amit iga­zol az, hogy másnap az előadást meg­felelő melegben tarthatták meg. A színház igazgatója mindenesetre he­lyesen járt el, hogy a fenti körül­mények miatt az AlAadAat lAitmndnilfl. és nem tette ki a közönséget a meg­betegedések veszélyének. — Külföldi kitüntetés. Somos (Sohlenker) Rémig m. kir. állam- rendőrségi detektívet — aki a mi­niszterelnökségen teljesít szolgálatot — a jugoszláv Szent Száva Rend lovagkeresztjével tüntették ki. — A kitüntetett, derék rendőrtisztviseló Schlenker Mihály ny. igazgató, a Tolnavármegyei Általános Tanító- egyesületnek hosszú iveken át volt elnökének a fia. — A Szekszárdi Garay János gim­názium tanulóinak szülei január hó 16 án délután 5 órakor Szekszárdon, a vármegyeház nagytermében vita- délutánt tartanak a következő mű­sorral: 1. Mécs László: Kamaszok, szavalja Fajth Gy. VII. o. t. 2. Meg­nyitó beszédet mond Faludi Ferenc igazgató. 3. L vitapont: A szülők álláspontja a szelekció Ób ezzel kap­csolatosan az osztályozás kérdésében. A vitát vezeti dr Goal Dezső kir. ügyészségi elnök. 4. Gyergyóy Olga- Mária operaénekesnő énekszámai, zongorán kisár dr Klicgl Lajos városi főjegyző. 5. II. vitapont: A szülők kívánsága a tanterv, a tankönyvek és iskolasserek kérdésében. 6. Gyer­gyóy Olga Mária operaénekesnő ének­számai. 7. Zárszó. Mondja Faludi Ferenc igazgató. — Sürgősen kell Jelentkezni a kon­gresszusi olcsó vonatokra. Az Euoba- risztikus Kongresszus főbizottsága re­méli, hogy a magyar vidék megér­tette azt a kötelességét, hogy vidéki népünk minél nagyobb számban ve­gye ki részét a kongresszus ünnep­ségeiből. Az egész világról idejövő katolikusok előtt aligha lehet szebb látvány, mint katolikus vidéki né­pünk hitbusgalmának szemlélése. — Éppen a rend miatt, amelyet a kül­földi árgus szemekkel fog figyelni, tette az előkészitő főbizottság azt az intézkedést, hogy január hó 15 ével kénytelen z kongresszusi különvona- tokra a jelentkezéseket lezárni. Ez a lezárás a kongresszusi filléres kedvez­ményű kttiönvonatokra vonatkozik, mert a rendes járatok ezekben a na­pokban különösen meg lesznek ter­helve. A főbizottság ezért felhívja a plébániáik és az egyházközségek ve­zetőinek figyelmét, hogy január 15-ig feltétlenül jelentsék be a kongresz- szusi filléres vonatokon felutazni szán­dékozókat, mert január 15-e után már lehetetlenség lesz a filléres kedvez­ményű különvonatokra újabb jelent­kezéseket elfogadni. — A Szociális Misszió Társulat, tamási Szervezete 35 iskolásgyerme- két réssesitett karácsonyra uj cipő- és ruhsadományban. Ugyanennyi ta­nuló kapott as Ifjúsági Vöröskereszt révén nagyon jó használt finom hol­mikat. Az Ifjúsági Vöröskereszt és Szent Anna Leánykör sok családot részesített élelem segítségben. A Szo­ciális Misssió tagjai gyűjtés Utján sze­relték a ruhaneműéire a pénzt, azon­kívül 150 kg finomlisztet, 160 kg kenyérüsztet, 22 kg zsírt, 160 kg I babot, 500 kg burgonyát éa más j élelmiszereket gyűjtöttek, mely- december hő 22-én osztottak |J egyes személy és család köaöU, A kívül a szegényháziak fa- éa jj segélyben részesültek. A szeiS vezetősége ezúton is mond hál^l szünetet minden kegyes szűrt J kanénak. — Gyászhír Lapzártakor vés* a hirt, hogy Aczél József füssar- és csemegekereskedő, a§] mon Testvérek cág tulajdonosa, fc den délután fél 4 órakor a aseksn Horthy Miklós közkőrházban u halt. Váratlan halála egész Saeku dón óriási részvétet kelt. — A szekszárdi belvárosi 4 Iskolában december 23 tartott^ karácsonyíaünnepélyt a szegény nulók felsegi tésére. A gazdagon & rakott karácsonyfa körül a kis nulók szavaltak, pásztor játékot, ég, számokat adtak elő és ügyességi kel igyekeztek mulattatni a tető zsúfolásig megtöltő közönséget, szép előadás és karácsonyfa falait lése fárasztó munkájáért zz el in rés z leányiskola tanítótestületét illő akik Raff&y Sándorné vezetési igyekeztek örömet szerezni ugu jelenlevőknek, mint az iskola nih dékeinek. — Az Országos Stefánia Szft ség Tamási Szervezete nagyszil» kzrácsonyfaünnepélyt rendezett | megajándékozta a támogatásra c ruló gyermekeket. Erre az akeii adakoztak: Báró Kornfeld Móric 30 P, herceg Montenuovó Nándori vitéz Makray Lajos, Bischits Sánc 20—20 P, Heisler Jakab 15 P, Li desmann Andor 10 P, Fekete íz 8 P, Breuer József 5 P, dr Ke deressz Jánosné 3 P, Magyar Zik mond, dr Gyeney László, N. N., I Mann Józsefné, Szabó Elemér 2-§ P, 15 egyén 1—1 pengőt, 8 egy. 50—50 fillért adott, míg dr Halná Gyuláné és Rákösy Tamásné rum nemüeket adományozott. — Az ügyészség statisztikája, szekszárdi kir. ügyészség az 192 évi ügyforgalmának részletezése : i lamellenes bűncselekmény &, ko mányzÓBértés 2, izgatás 10, hatóig közeg ellem erőszak 56, hamis tani zás és hamis eskü 24, hamis vm rágalmazás, hecsületsértés 76, hit# rontás 2, szemérem elleni bűnöseim mény 1, gyilkosság, szándékos ei berölés 46, méhmagzat elhsjtás l hamis pénz kiadás 6, személyi su badság megsértése 1, gondatlanséj ból okozott emberölés 85, testi iá tés 224, magánlaksértés 47, ismeri len tettes 25, fogolyszöktetés 2, li pás 550, lopás, orgazdaság 27, 0 gazdaság 12, rablás 24, zsarolás S magánosok elleni erőszak 1, sikkad tás 91, hűtlen kezelés 4, csalás löt adócsalás 3, okirathamisitás 51, hit felen halál és megsérülés 88, tuzsoti 2, gyújtogatás, tűivészokosás 15, mej vesztegetés 1, hivatalos hatalommi való visszaélői 17, árdrágítás 1, sajti ügy 1, tisztességtelen verseny 2, kör veszély ü cselekmény 12, családi ill# elleni bűntett 1, pénzhamisítás 1( bűnpártolás 1, gyermekülés 1, gyei mekrablás 2, kerítés 1, hitelsártés IV valutaUzérkedéB 1, hivatali titok meg sértése 1, megfertőzés 1, zugirá szat 3, közegészség elleni kihágás II fajtalanság 1, vizáradás okozás 1| határjelhamisitás 1, szédelgő feldíeséf jós 1, összesen 1828 ügy. — Befagyott a Duna. Paksról jel lentik, hogy a Duna befagyott. Egj román tebergősös 6 uszállyal Paksoi* rekedt.

Next

/
Thumbnails
Contents