Tolnamegyei Ujság, 1938 (20. évfolyam, 1-103. szám)
1938-01-05 / 2-3. szám
1938 január 5. TOLNAMEGYEI, ÚJSÁG 5 ■ 1 —i Elsőrendű cser hasibb j 74 pengő Otenkiat. — Aprított bükkfa | 100 kg ként P 4'50-ért. Dorogi tojás- szén a legelőnyösebben beszerezhető, házhoz szállítva Ekés József és Társa cégnél, Szekszárd, az újvárosi templom mellett — Telefon: 137. i* — Tőrvivóverseny. A bajai III. Bála gimnázium óa a eieksaárdi G*ray János gimaáxiaca vivői folyó hó 9-én össxemérik erejüket. A verseny dólelőtt 10 órakor keadődik csapatversennyé!, délután egyéni versenyeket tartanak. A bajai gioanásistákban erős elienfáire akadtak a szépen fej lődő sieksiárdiab, m irt as orsságos elsitercita bajnokságon a budai cisztercita gimnásium mögött a második hslyet foglalták el és így a — remélhetőleg — nagyszintű közönségnek szép versenyekben lesz része. — Gyanús gyermekhalál. A ssa- kályi erendőrőrs távbeszélőn jelentette a sseksiárdi kir. Ügyészség élűikének, hogy Ragöly kösságben Fazekas Ferencnének gyermeke sstt- eltett és az újszülöttet folyó hó 4én raggal az ágyban halva találták, a halált orvosi vélemény sierint fulladás okozta. Nyomozás indu't annak megállapítására, hogy nem forog e fenn bűncselekmény vagy gondatlanság a csecsemő elhalálozásánál. — Betörés. Balaskó József diós- herényi lakos nyitott ablakán át be mászott egy ismeretlen egyén és a szekrény bői egy pénztárcát 72 pengővel és 2 ezüst gyűrűt ellopott, majd az ablakon kimáasva megszökött. Á csendőrség a tolvajt kézrekeritésére nyomozást vezetett be. AlpAr Gitta a Művész Színházban ;. totói nette“ a legnagyobb ojierettsilcer, A Művész Színház a Láz és a Barbara őrnagy száz előadása után karácsonyra a könnyebb műfajnak adott helyet és bemutatta Komjiti Károly Antoinette cimü operettjét Alpár Gittával a címszerepben. Már most megállapíthatjuk, hogy a karácsony előtt színre került sok zenés darab köat kétségtelenül az Antoi' nette z legsikerültebb. Igazi békebeli nagy operett ez, érdekes szöveggel, Harmath Imre mulatságos verseivel és Komjáti Károly remek zenéjével. Már sok Komjáti muzsikában gyönyörködtünk — a Pillangó /ó* hadnagy, a Cirkusz csillaga, az Éjféli tangó bejárta az egész világot, — mégis ilyen meleg éB fülbemászó zenét talán még sohasem irt. A közönség az előadás végén már dúdolja a melódiákat és ma, alig egy héttel a bemutató utéD, már egész Budapest az Anioniette zenéjére táncol minden mulatóhalyen. A Művész Színház legjobb együttesét állítja aa Antoinette szolgálatába, az előadás főattrakciója azonban Alpár Gitta f [lépése. Alpár utoljára Londonban énekelt a boro názási revüban és márc'usban lép fel először Ni"vr Yorkban a Metropoatain operahizban, ahol R goletto Grldáját és Traviata címszerepét fogja éne kelni. Amerikai fellépése előtt hass- napos vendégjátékot vállalt a Művész Színházban, ahol most január közepéig fogja énekelni az Antoinette címszerep it. Itt énekelte néhány év előtt a Dubarry-l száz táblás ház előtt és most hangjának régi csillogásával mint Auto.nette h5ditj» meg * kötöttséget. Nagyszerűen énekel és remekül játszik ez a nagy műv'taaoő; j hogy tud nevetni és hogy tud köny- nyeani I Muzsika az •‘gésa lénye és I zene a megjelentse. Kilencsser öltön | ködik, — rnháit SsUcs Endre terveste és a Berkovics szalon késii- tette. Máris beszélnek ró'uk. És milyen mulatságos Latabdr Kálmán, csupa ötlet és úgy táncol, mint senki. Partnere a vidéken is ismert ssubrett, a fiatal Lantos Ica, aki ezzel a eaereppal került fel a fővárosba. Aranyos, Oda teremtés, nagy jövő vár rá itt is. Szilassg LíbzIó, az uj bonviván, Debrecenből került fel és eddig prózai szerepeket játszott nagy sikerrel. Most énekel és táncol. Meleg hangja van, fess, kitünően mozog. A köaöoság máris szereti. Sailassy lesz a jövő sátraimén asinésze 1 Bájos Egry Mária, remek Kovács Terus, Oross Vilma és Mi hályfi Béla. Szabó cs Ernő rendesése színes és ötletes. Gara Zoltán a leg- p<tzarabb díszeteket tervezte. Ismét siker van a Művész Színházban 1 Kiadó a „Tolnamegyel Újság“ Hírlapkiadó Rt. A szekszárdi kir. törvényszéktől. B. 41-1937-5. sz. A Magyar Szent Korqn i nevében 1 A sze szárdi kir. törvényszék, mint büntető birós g a sajtó utj in elköveteti rágalmazás vétsége miatt Blazsik Ferenc elles indított bűnügyben a lőmagánvádlónak B 41 — i937. számú vádiratában fogl lt vádja feett megtartott nyilván >s őtárgya ás alapján meg hozta a következő Ítéletet; B azsik Feienc ádlott, aki 1875 november 25 éu született Csongrádon, Szekszárdon lakik, magyar á lampolgár, nős Steiner Ilonával, 3 gyermek atyji, nyug mív. főintiző, hírlapíró, katona nem vo t, vagyontalan, beszél magyar, német és olasz nyelven, bűnös a 2 rendbeli, a Bv. 1. §-ába ütköző, a 3. § 2. bekezdés 1. pontjának első esete szerint minősülő, sajtó utján elkövetett rágalmazás vétségében miül szerző. A kir. törvényszék ezért; Blazsik Ferenc vádlottat a Bv. 3. § 2. bekezdése, a II. Bp. 4. § 1. bekezdése és az 5. § 1. bekezdése és második bekezdés 2. tétele és 7. § a alapján behajihatatlan ág esetén a II. Bn. 8. 9. és 10. § ai alapján öt (5) pengőnként tgy (I) napi, (sszesen tizenhat (16) napi fogházra átváltoztatandó nyolcvan (80) P pénzbüntetésre ítéli. A pénzbüntetést az Ítélet jogerőre emelkedésétől számítóit 15 nap alatt ke 1 végrehajtás terhével az 1892 : XXVII. te. 3. § ában meghatározott célra a m. kir. postatakarékpénztár központjánál, vagy bármely posta hivatalnál az »Igazságügyminisztérium Büntetéspénzek bevételi számlája Budap st« c - men nyitott 108 807 számú csekkszárrra javára befizetni. A vádlott a Bp. 479—430. § a értelmében köteles az ezután esetleg felmerül bünUg i költséget az államkincstárnak m-gtériteni. A Bp. 479—430. §-ai alapján vádlott köteles Pápay Káro y és Fög'ein János főma- gánvidlóknak hetvennégy (74) P ügyvédi és béiyegköhséget az i élet jogerőre eni lkedé- sétöl számított 15 nap alatt végrehajtás terhével megfizetni. A*Sf. 40. és 42. S-ai alapján az ítéletben megállapított pénzbüntetésért és a bűnügyi költségekért, ideértve a lőmagánvádlóknak fizetendő kö!tsége<et is, első sorbin a biz- 'osité»ul letett összeg erejéig a »Tolnamegyei Újság« cimü időszaki lap kiadója, amennyiben pedig ezeket a biztosíték nem fedezné, másodsorban az elitéit, harmadsotban a kiadó egyéb vagyonával, végül ped g a Molnár-féle nyomdai müintézet és szabadalma zott iróalzatgyár rt. szekszárdi cég, mint syomdatulajdonos egész vagyona erejéig felelős. A St 45. § 3. bekezdése alapján köteles a »Tolnamegye: Újság« cimü időszaki lap szerkesztője az: ítéletet indokaival együtt a nevezett időszaki lapban, u jogerős ítélet ké besitise ul n megjelenő legközelebbi, vagy azt közvetlenül köveiő számnak elején rendes nyomáisal minden lappéldányban közzétenni. Indokolás; A kir: törvényszék Biazsix F.renc vádlottnak a főtárgyaláson t tt vallomása, a »Tolnamegyei Újság« cimü időszaki lap XVIII évfolyam 64. számában, az első oida on »A ármegyei fegyelmi választmány fém ntó ítél- te vitéz Vendel látván polgár- mester ügyében« cim a'att megjelent cikk, min tugyi bizonyíték alapján a lö/etkező tényállást állapította meg ; A »Tolnámégyei Újság« cimü dőszaki lapnak 1936. évi augusztus hó 18 napján ni -gjelent 64 számában Blazsik Ferenc vádlott >A vármegyei fegyelmi, választmány felmentő ítélete vitéz Ve del István polgárin-st r ügyéiben« címet viselő cikkét irta. , E cikkben Pápay Károly és Főgleia János ! fő vagánvád ókra vonatkozóan a következő kitétel fog'altdtik; ».. • . ha a közélet puriükalá a volna a cél, akkor nem egy Pápay Istvánt vagy egy Főgleia Jánost állítottak volna ebbe a« odió zus ügybe strohmánoknak azok, akik talán országos, vagy várospolitik-d szempontból, esetleg egyéni érvényesülés céljából akarják kiszektrozni állásából a Dolgármes er .« Vád ott a főtárgyaláson előadta, hogy cikkében a fő magánv á d 16k ra vonatkozó ezen kitételt azért irta, mert vitéz Vendvl István polgármester ellen lett fegyelmi feljelentés tulajdonképpen nem a főmagánvádléknak, hanem másoknak a műve, ők tulajdonképpen csak a nevükéi adták oda ; erre vonatkozóan közérdek védelme címén kérte a valóság bizonyításának az elrendelését. A kir. törvényszék a valóság bizonyításit a Bv. 13. § első bekez :ése el>ö pontja alapján elrendelte, mert úgy találta, ho 'y a vádlott cikkében foglalt s a f imagánvádlókra vonatkozó állítás, a váltott részéről a közérdek megóvása céíjából történt és mert a valóság bizonyításának Irendelését fŐmagán- vádlók nem ellenezték. A ki -. törvényszé t Pápay Károly, Főglein János főmagánvádlók, Fogarasy |ó»sef, Leo- polj Mihály, Horváth Károly. Simon László, Pintér János, Szab) András Till, Székelyt István, Ferencz Péter és Till J nos Schmidt tanuk vallomása, a szekszárdi kir. járásbíróság B. 11.207— 1936 számú iratai között hiteles máso'atban elfekvő, Tolnavármegye alispánjához intézett feljelentés mint tárgyi bizonyíték alapján a következő tényállást állapítja meg; Főglein János Pollermann és Pápay Károly aláírásokkal ellátót . Szekszárdon, 1936 évi április hó 24. napján kel , Tolna vármegye alispánjához intézett panasz eadvány — fegyelmi feljel -ötéi vitéz Vendel István, Szeks/á o megyei város polgármestere ellen — adatait az azt aláírók s Főglein |áuos PoUermann és ápay Károly gyűjtötték össze, a feljelentést ezen adatok alapján Pápay Káro y szerkesztette s azt Főglein János PoUermann mindenben magáévá téve irta alá. Ezen tényállás szerint meg van cáfolva a kérdéses cikkben fog alt az az állítás, hogy P-ipay István és Főglein János fŐmagánvád- lók a Tolna vármegye alispánjához beadott fegyelmi félj - entés. él csa »strohmanok«- ként szerepelnének, azaz csak nevüket adták volna a feljelentéshez, amelyhez egyébként semmi közük sincs — s Így vádlottnak a valóság izonyitása nem sikerű t A kir törvényszék megállapítása szerint a vádlottnak a fentebb hivatko ot cikkében foglalt az a tényállítása ; ». ..ha a közélet purifikálása volna a cél akkor néni egy Pápay Istvánt és Főglein Jánost állítottak vo'na oda eb e az odiózus Ügybe slrohmsnoknak azok, akik talán országba, vagy varospo itikai szem, untból, ese leg egyéni érvény esü és cé jabó akarják kiszekirozni állásából a polgármestert* — valóság esetén a lőrnagánváJlókat közmeg vetésnek tenné ki, mert igeu elitélendő dolog az ha valaki egy közélet' férfi — polgár- mester — elleni lejelentéshez nevét odaírja abból a célból, fibgy a ra az esetre, ha a feljelentésben fog'a t tényállítások valótlanoknak bizonyu nának, az igni lejelentő az alaptalan feljelentés következménye tői sza ba dúljon, igy vádlottnak ez a tényá litása kirneiiti 2 rendbeli a Bv. 1 § ába ü fcö-ző és a 3. § 2. b kezdés 1. pontja első esete sze int u- nő.vülő saj-tó utján e követ ti rágalmazás vétségének a tényiiladéki elemeit, ezért őt abbani beszámítást kizáró és büntethetőséget megszüntető ok hiányábao, miután a szükséges magánmditv.lnyt az arra jogosított főmagánvaulok k«*tlő időben előterjeszU-tiék — bűnösnek kellett kimon Jani és megbüntetni. A kir. törvényszék a bünteté. kiszabása nái súlyosító körülményt nem ész lé i, e-iyhiiő kö ülménvüi vetta a vádlott csa ládos állapotát A kir. tö Vény szék, le kint éttel a vádlott egyeuis gére ugv talá la hogy megölelő súlyos penzbünietés alkalmazásával ől éppen úgy lehet megbünl tni - s t ujab bűncselekmény e követésé ól éppen úgy lehet visszatartani, m nt a cselekményével a ányban álló szaoadsá.v sztés bűn • lés alkalmazásé vaí, miért is a II. Bn 4 § áriak a alma/á- sával a vádlottal a r.ndelkező lés/béri irt — alanyi bűnössége fokává1, cselekménye táigyi súlyával, valamint egvéai, v győri és kei eseti viszonyaival aránkban' állónak tálá t pénzbüntetés meg izetésére itá te. Az Ítélet egyéb rendelkezései a 1 Ínivott törvényszakaszokon alapulnak. A kir törvé yszék Pá av Károly és F g- lein János fŐmagánvád ókai a va ló fisukra azért eskette meg, mtn veiM Szí mben a me lő zés e tő-vényes oko: fennforogni nzin Iá.otl és n ért a Bp 222 § áti. k utolsó be keidése szerint megesketésük különbé is a biróság belátásától függ. Szekszárd, 1917. évi április hó 10. Wandi Rudolf sk. kt. t elnök, >/ rima, Laj w sk, kt. bíró, Bolgár Kálmán sk. k . ono itéletszerkesaó. » A pécsi k r. iielö.aut« B. IF. 916-1937-10. sz. A Magyar Szent Korona nevében ! A pécsi kir, ítélőtábla a sajtó utján elkö vetett rágalmazás vétsége miatt B a sík Fe renc ellen folyamatba tett bűnügyet, melyben a szekszárdi kir. törvényszék 1 >37 évi április hó 10-én B. 41 1937—5. s/ám aUu ítéletet hozott, a vádlott által bünöso; ginek megállapítása miatt és felmentése véget', a védő által a Bp. 384 §-ának 9. ponttá alapján a vitéz Vendel István polgármester e lent fegyelmi iratok beszerzésének mellőzese miatt, továbbá Pápay károly és Főglein |á,ios fő- magánvádló tanuk megesketése miatt, a Bp. 385. §. I. a. pontja alapján az ililét rendelkező része és iudokolása ellen a vádion felmentése végeit bejelentett é< a vá jlóit által védője utján 7. so. szám a tall uasbaii is indokolt fellebbezés folytán meg arto.it nyilvános fellebbviieli fő tárgyaláson vizsga lat alá vette és a következően ítélt: I A kir. ítélőtábla az e sőbiróság ítéletit ! helybenhagyja azzal a helyesbue/scj hogy a vádlott büntetésének kiszabásé mii a Bv. 3. Iának 2. bekezdésére való hiva.kozási mellőzi. I indokolást A védőnek a Bp. 334. §. 9, pontjában meghatározó t alaki semmiségi okból az..ii az alapon bejelented fellebbezése; hogy az j elsőbiróság a va óság bizonyítasz kapcsán a I kért fegyelmi iratok beszerzéséi mér őz te, I alaptalan, mert a valóság bízón vltisá >ak tár gyát képező lények a kihallgatott tanult vallomásával és a szekszárdi kir. jáiásbirusag- I tói beszerzett B. 11207—1930. számú iratok I tarta mával tisztázva vannak. A védőnek ugyancsak a Bp. 384. § 9. pontjában meghatároz o t alaki semmiség! ok j alapján azért bejelentett fellebbezése, mer. az elsőbiróság a tanúként kihallgatott ló* magányádlók megeAetésél elrendelte, szintén alaptalan. Egyrészt az elsőb róság áh*, felhozott o'rokból, másrészt azért, mert Pápay Károly fŐmagánvád ló meg skeílé ének mellőzésére törvényes ok fenn nem lorg nt. Pápay Károly lőmagánvádlónak az e söbuó ság élőt meglinoit főtárgyalásoti ismert: I lett szekszárdi kir. járásbíróság! B. í 120íí— 1936. számú iratok al-pj m nn gálUpah <to büntetett előéletére való tigyelemmei, a Bp I 222. § 1. bekezdés 3. pon.j t alapján, az l elsőbiróság a neve. evt főmagáuyád ót a meg esketéstő el/áiha t i volna ugyan, ez azonban di iii volt kötelező és a eisoon óság belátásától lügtíöti De mindezektől eltekintve a biróság a tanuk vallomás n s abadon mérlegeli és ez függeilen attól', hogy a iami tett-e esküt a vahomasárvagy sem. Az e sőbiróság tehát a tői vénynek a vé delem szompon jából lényeges rendéihez - sét vagy elvéi egyik köztien szó l.ó ha áro/a- tával sem sértette meg. Érdemben: A kir ilé őláhla az elsőbiróság ítéleté >ea 1 foglalt é-> e/. ír.lila iiiegiarto t fői rgy lason felvett bizony ukok he yes mérlegelésével í n egállapdo t a on tényékét, a in e yek a bűn Cselekmény k léuyálladeki elemeit foglalják magukban, vulokna < fogadj r <i. A r:i iiéhVáolr az eisőbi óság által meg- állapit ól ain . lé yekéi, ámeneket a va óság bi.onyitása el, dmznye/etl. az elsőbiróság á tál meg ailu t lőtárgyaláson lanukkéu kihallgatott s e • é yek vallom is i alapján a, követkcöőkkei e é z ti ki: A (őinag ruvádlók vitéz Ve rdéi |s yin polgármester eilen többektől pa aszokat hallot- U|j az ál nólag is sérelmeknek utána jár ak, a pahas/ooükat a lakásukon Ír-Iker slék, a zó-, kát panasza >ra riie^ha villák és egysekkel jegyzőköi ivet veit k lel. A> ■ ss/egyujtötl adatok aapjiii I ápay Ká.o y lőm^ga .vádio Főglein János ’őmagauvació kö. reinükodesc- : ||1 a teljele rtest megsztrke»/U te é. ahhoz néhány ál aia meg nem ne e/r-u szakember " únácsát is felhasznált^. Ezzel a kiegészítéssel a Mr i él Tibi« valóknak fogadja el az t sőbnó-ág uélee bei foglalt és a lő tárgy. «Ms n feliéit bizony tás helves mér ege éséve megállapított azon tényeket i>, amelyek t | '«I .ág b zo nyilasa eredménye eit E tények alapul vétele melleit »/ es - biróság helyesen vont köve k / etés. a vád* lóit bűnösségére. Az elsőbiróságnak ama ok ejtése, hog« a valóság b Zó nyitás a nem Sikerűt, h-lytáló, mert az a tevékenység, amelyet ä lőma^án vádiók a vitéz Vendel István polgái ni ester ellen tett feljelentéssel kapcsolatban az első- bíróság megállapítása és a kir. itMőtáb a ide vonatkozó kiegészítése szénit kifejtettek, a feljelentést létrehozó és meglévő olyrn tevékenység volt, amely nélkül a feljelentés n.i-g nem löriénhetett Vjlna.