Tolnamegyei Ujság, 1938 (20. évfolyam, 1-103. szám)

1938-04-16 / 31-32. szám

1938 április 16.

TOLNAMEGYEI ÚJSÁG

7

1

« magyarság történelmének Báoosal ftiembeo jellegsetesan szomorít és éllsodó vonása maradt, érdemleges eredményt elérni nem tadott.

III. Károly 1714 sseptembér 8-ira •Poisonyba országgyűlést hirdetett. A vármegye erre aa országgyűlésre, mely többek között Erzsébet,Krisztina királyné megkoronázását ób az aj nádornak a megválasztását is hivatott volt végrehajtani, a szokásban volt két követ helyett, valószínűleg anyagi lehetőség hiányában, udvari ágensét, Száraz Györgyöt kérte fel -képviselőjéül. A vármegye az 1714. évi augusztus 12>én tartott gyűlésében megállapított sérelmeit ágense, •«suttal követje, Száraa György utján a következőkben kívánta feltárni aa orsaággyűtés színe előtt:

1. Mérey Mihály szekszárdi apát. mint földesur az ujpalánki hidakon vámot szed. Való ugyan az, hogy ezeket a hidakat az apátur, mint földesur a saját erejéből igen nagy költséggel tartja fenn, mágia e vámoknak szedése a haza törvényeivel ellenkezik és a kereskedésnek igen nagy kárára van.

2. A Bimontornyai vár parancs« □okának, Schütz kapitánynak min dennap három favart tartozunk kiszolgáltatni. Ezenkívül tartozunk adni még tetssése szerinti időben külön is 2 vagy 3 fuvart, amelyek neki fát hordanak. B fuvarokat magánügyeinek intésése céljából négy nagy magyar ménfőid távolságra is igénybe veszi és a nép nagy romlására kötelesek vagyunk a Baját élveaetére vásárolt borokat a simontornyai várba még a legnagyobb téli időben a legrosszabb utakon is beszállítani. Nam- kűiömben 2 napszámost is kell számára adnunk, akik neki fűtenek, lovait gondozzák és etetik, az itatáshoz vizet hordanak és a parancsnok számára gyalogosan a nagy német mérföld távolságra levő gyanthi forrásból ivóvizet szállítanak. Azt sem hallgathatjuk el, hogy azóta, mióta Heister gróf Simontornyát ö Felsége hűségére visszakényszeritette, mily sokeser öl fát, hány száz font gyertyát, a simontornyai katonai raktárhoz naponként 2 munkaerőt, a tolnai katona* raktárhoa hány száz favari, munkást és hány öl fát kellett kiszolgáltatnunk. Ezekről a szolgáltatásokról a legtöbb esetben senkinek sem adtak nyugtát, vagy ha adtak is, meghalt alispánunknak, Broderics- nek adták és így azok összegét nem ismerjük/) A szegény adózó népnek munkája nagy késedelmével és annak nagy hátrányára rengeteg fuvart kellett kiszolgáltatnia. Mindezekért pedig úgy a magánk, mint a mi népűnk nagy romlására a mai napig semmiféle ellenszolgáltatást és adóba való beszámítást nem kaptunk. Ha a •katonaságot el nem viszik innen, a környező falvak lakossága ezek miatt a terhek miatt kénytelen lesz innen elmenekülni és Simontornya olyan elhagyatottá és a nép olyan meggyötörtté válik, hogy csak az elmeneküléssel tud majd segíteni magán.

3. A simontornyai hidakat, bár rajtuk a fiscus, illetve a kamara harmincadvámot szed és utánuk állandó évi jövedelmet élvez, a nép 'nagy kárával és muakáinak az elhanyagolásával mégis mi tartozunk megépíteni és fenntartani. Minthogy annak, aki a jövedelmet élvezi, a

) Ezt azért sérelmezi a vármegye, mert nyugták hiányában a szolgáltatások ellen- értékét a hadiadóba beszámíttatni nem tud a megye lakossága tulajdonkép PM kétszeresen is adózott, tudniillik természetben és készpénzben is. Ez az eljárás a császári hadsereg egyes tagjai részéfői igen Sjakran alkalmazott és rendszesen űzött ▼wszaélés volt.

terheket is vállalnia kell, a vámot szedje az, aki a hidakat és az utakat építteti és fenntartja.

4. A nemesek előjogaik alapján az allodialis, valamint a saját es a családjuk szükségleteit szolgáló javak uián vámot és harmiocadot fizetni nem kötelesik. A hasa törvényeinek ellenére nehinyaa, de kűlöaösen a császári vámosok és harmioadosok a vámok és harmiocadok megfizetésére kötelesék a nemes embereket, miként ez Simontornyán néhai Haydy Mihállyal és másokkal is már megtörtént.

5 Solt és mis községek Pest és Solt megyében a mi nagy kárankra és romlásunkra Összes telepeseinket, akik hozzájuk átszőkaek, befogadják, pártolják és másokat is odacsábítanak. Enaek pedig az lesz a következménye, hogy ezek a falvak az át- vándorlás következtében gyarapodai fognak, a reájuk kivetett adókat könayebben tudják megfisetai, minket pedig nagy sérelem ér ezáltal, mert az elszökött jobbágyoknak az adóját az ittmaradtaknak kell megfiaetni, pedig ezek már amugyis túl vannak terhelve. A nagy adóteher miatt már olyan nagyfoka pasztalásra és szegénységre jatoituak, hogy tehetségűnk a többi megyékéhez képest a semmivel egyenlő és máshol bárom lakott hely tehetsége a mienket teljesen eléri, sőt felül is múlja aanyira, hogy más megyéknek még az árnyékai sem lehetünk.

6. A reánk kivetett adóterhek nagysága miatt és a 2. pontban jellemzett szolgáltatások következtében odáig jutottunk, hogy most lakosságunknak alig egynegyedrésze van olyan helyzetben, hogy annyi terhet tudjon elviselni, mint azelőtt. Most is tíz regimentnek itt lévő alakulatait kell eltartanunk, számukra késierőt és favart szolgáltatnánk, pedig Baranya megyét kivéve sehonaan sem kapánk segítséget. Ei a segítség is kevés, mert csak 20 kézierőt és 6 fuvart adaak s ezek is alig vannak itt 8 napig és már is elmennek. Hogy mankóra terhet jelent eunek a tiz regimentnek a beszállásolása és eltartása, ki- és bevonulása, kitűnik lakosainknak más vidékre nagy számban történt elköltözéséből. Ha ezeknek a regimenteknek az eltávozásakor más megyékből favart, kenyeret és húst nem kapánk segítség gyanánt, kimerültségünkben képtelenek leszünk számokra ezeket a szükségleteket kiszolgáltatni. így aztán alig fog megmaradni egy vagy két falu, mert a többi falvasnak már teljesen kimerült a több szolgáltatásra már nem képes lakossága az elköltözésben fog egyedüli menekülést látni éB találni. Az elhagyott falvakat vadak és állatok fogják ezentúl benópesiteni és megyénk nam embereknek, hanem vadállatoknak válik lakhelyévé.

B tömör fogalmazása követi utasítás a rideg valóságot csak az utolsó mondatában tárja elénk a maga igazi mivoltában. Megyénk nem embereknek, hanem vadállatoknak válik lakhelyévé, panaszolja a vármegye. És valóban, a jobbágyok egyre-másra szöktek meg a terhek és sanyargatások elöl más megyék területére és elmenekülésüket a vármegye többrendbeli tilalmával ás példás büntetések alkalmazásával sem tudta megakadályozni. Az idegen nemzetiségű és szellemű katonaság a jobbágyságot napoata gyötörte és hinozta és sem életűket, sem javaikat semmiképen nem kímélte. A vármegye e katonai túlkapásokkal szemben tehetetlen volt. Fonák helyzetét, tehetetlenségét és e viszonyokat mi sem jellemzi jobban, mint Sslovenics Mihálynak, a vármegye főszolgabírójának és helyettes alispánjának egykorú nyugtája : , Aláb meghirt recog- nosotlom vigors praessntium, hogy amidőn bizonyos súlyos és a szegénységin exosssivs úgy ipsa aotuali exs* oatione median te az itt való Cimea- d ms Schütz uram által oontra aasig- nationem Bsllioi Cmmisariatus inter reliqae elkövetett helytelen dolgok végei in anno 1713. die 30. measis Oatobris ugyanittSiaiontorayáa oeleb- rait ezea tekiatstes nemes vármegye pariioalaris gyűlés alkalmatosságával ezen okbul, hogy keményen tartván magánkat a szigiaységat opprimilni nem eagettűk voaa, akkor fsieb említet Cemendans Uram mindenkori régi exoassivas szokása szerént az egész akkori jelenlevő nemes vármegye tiszteit és tagjait az én sabstitatai vioeispáaságo n alatt megharestatváo oireiter harmad vagy negyed napig beanűakst, arestansekat nemes vitézló Madarász Jiaoi Uram akkori simon- tornyai praefeotas a mtga böciűletes hálánál miayájuakat étel és italbéli kötoséget tett rank az eö kegyelme m iga oonsoiantiosa recogaitiója see- ráüt miathogy a bornak akkor étzéje kr. 10 folyt volna, tett költséget nyolo fonatig, melyrűt adón esea reoeg- nitiomit. Simoatoraya, dia 3. Ne- vambna 1713U. A várparancsnok tehát a tutsapiaainak elleat mondó megyei tiestisar és kisgyűlés tagjait egyeserűen elsáratta. Megtörtént az is, hogy a vármegye aliapinjának, G/ars&ovio* P éternek a beszállásolástól mentes házát a tisztek maguknak lefeglalták és as alispánt, valamint feleségét ssemélyűkban ás javaikbaa is angtáaudMk. (Vége köv.)

Mázsás Kis Rózája

Irta dab Mozi Fekete Lászlóné

Egy virágba ájult tavaszestén hallottam róla előszór. A hegyek közül jöttünk fáradtan, ódesizü ba- gyadtsaggat, amikor az ember leg- joboan szeret leülni a tornácon, a hunyt pillák alatt mosolyogni és nem gondolni sem ni masra, csak arra, hegy milyen kegyelmes az Isten, nogy adott nekümc fűt, fát, virágot, levegőt, szivet, hogy mindezt a gyönyörűségét erezhessük vele.

Fáradtak voltunk. Valahol azonban szolt a nóta, szépségesen, lelket álliton, mintna az emoer véreben simogatott volna vele valatci. Hullámzott a hegyek felett, gügyögött, hajladozott, simult. Olyan volt a magja, amit az esti szeiio dobált felenic, mint a nóvendékiany szemhordozása. Vad, igéző, gyönyörűséges és tiltakozó.

Álltunk valamennyien, fáradt emberek, nem tudtunk mozdulni, nem igézett mar az otthoni pinenes. Valaki mondta:

— Dalol az uj kanász felesége. Surranva mentünk. Csillagjelené- sig ott álltunk a takaros kis ház előtt s hallgattuk azt a különös magyar daloiást, amilyet nem daloltak soha errefele.

Eltelt néhány esztendő, megismertem a kanasznét. Valami cseled- ügyben járt nalam. Leültettem, elbeszélgettem vele. Hatalmas alakja teljesen betakarta a konyhaszéket. Piros kendője alól úgy villogott ki két kék szeme, mint a széldobálta nefclejcsvirag. Hallgattam a szavát, amely muzsikás zengessel sírta el bánatát.

— Úgy, úgy tekintetes asszonyom, Kis Rózái az én nevem, Mázsás Kis Rózái. Nem erről a vidékről való vagyok én. Ott termettem Eger mellett, ahol a jo bor is terem. Sok Kis volt a falunkban, csak Andrásból volt három, úgyhogy a jegyző

ur egyszer behivatta a Kis Andrásokat és azt mondta nekik:

— Hallják kendek, én nevet adok kendeknek, mert nem járja, hogy délestig jár kisbiró a Kis Andrásodhoz, ha adóügyben keresi kendeket. Egy sem akarja vállalni a rosszat.

Ha meg jóféle miatt jár-kel, veszekedés adódik néminemű dolgok miatt, mint a minap is azzal az Amerikas levéllel, amit idéküldtek Ditroitból Kis András részére. Annak egyszeriben akadt gazdája, mert dollár volt benne. No hát keresztelás lészen.

Atvégi Kis András hátrahusódoft a többi háta mögé. Tömték a testét egymáshoz, mintha eggyé akartak volna lenni egyszerre. Nigy szó volt d‘ kereszteles, hiszen a legfiatalabb is ótven felé járt. Topogtak a csizmák, Zümmögött a sok vén ember, nem igen akarta állni a ke- Tesztelést addig, míg el nem nevette magát az a Kis András, akinek olyan szakálla volt, mint az esed hó.

— Jól van jegyző uram, nem bánom, kereszteljen meg, legyen az ón nevem Szakállas Kis András. Adott oelőle elég nagyot a Teremtő.

Oldva volt mar a nehézség. (Jgy álltak ott az asztal mellett, mint az iskolás gyerek. Tanakodtak a néven, ki milyet válasszon. Szinte tetszett nekik a módi. Mokányul pödórgette a bajuszác az a Kis András, akinek meg olyan volt a haja, mint a nyirfakáreg. Adódott benne fekete is. A Teremtő tudja, mitől lett kacki egyszerre, mikor odaá lt a jegyző asztala elé.

—- Tessen az én nevem elé azt Írni, hogy Honvéd Kis András. Az voltam kérem, két esztendős, tény* leges.

Marsba lépett el az asztal mellől, katonás* forgassál, mintha düliesz- tené az a belső forrongás a szivo- táját, amivel a katonasort szokta a vér szóvá érlelni benne vasárnapokon, ha templom után kiültek a kispadokra.

— Én megmaradnék Templomos Kisnek, kérem alazattal — mondta a szelíd szemű harmadik Kis András, akinek a keze mozgása is imára járt. Jo ember volt, alazatos, templomos. Tálán még hálát is adott ott menten a jó istennek, nogy ama felséges haiiekról lett elnevezve. Úgy lágyult a szeme pillantása, hogy megtoröigette a toobi háta mögött.

Jött a negyedik. Nem is nagyon jó, nem is nagyon rossz emoer. Gondolkodott, sietett, neki is kellett név, mert mar háromnak volt, nem akart utolsónak maradni. Pillogott hátrafelé, hogy meg ne előzhesse az utoiso, mert amilyen a falusi nép, még rásütik, hogy utolsó Kis és nem mossa le róla azt többé semmiféle keresztvíz. Nem, nem akarja azt, inkább segítségül hívja a jegyzőt, hogy gyorsabban menjen. Annak úgyis olyan hivatalos forgásu eszjarasa van, hogy nem leszen abban a névben semmi hiba, amit ráad. Tessen engem elnevezni» jegyző uraml

Mindegyik megadta eddig a saját nevét, varta is a jegyző. Zavarodott lett maga is. Nem mondhatta ki azt az igazat, hogy izé — mondjuk — dolláros Kis András, — pedig nagyon a nyelvén állt már. Csúfság lenne belőle, ellenségeskedes, falu szégyene, mert hiszen azt a detroiti dolláros levelet Honvéd Kis Andrásnak küldték. No, hiszen nem is volt vele más baj, minthogy egy, csupán egyetlen egy hiányzott, az is ígéretben van, hogy cséplés után visszaflzetódik...

Nézte a jegyző ur, mintha hamis- kás mosollyal kerülgette volna azt a negyedik Kist. Nem bánom —*