Tolnamegyei Ujság, 1937 (19. évfolyam, 1-100. szám)

1937-10-01 / 76. szám

1937 október 1. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 3 Mint a törvényhatósági biiottság érzéseinek tol mácsol ója, azzal búcsú­zik az aiispáni siókból távoió Perccel Bélától, hogy tövissel behintett uj utain adjon neki az Isten erőt, egész­séget a haza, a vármegye és kerü­lete szolgálatára. A nagyhatású beszéd végeztével a tárgysorozat került megvitatásra. Az időszaki jelentés, a közigazdatási bi­zottság és a számon kór őszék jelenté­sének tudomásulvétele után megálla­pították a lemondott alispán nyug ditát, majd megkezdődött az alispánválasztás. A kijelölő választmányba a vár­megye közönsége részéről Morvay László másodfőjegyző Forster Zol­tánt, Nagy Lajost, Tolnay Knefély Ödönt, a főispán dr Pestby Pált, Kiss Lajpst és Vértessy Lászlót dele­gálta. Ä választmány a főispán el­nöklésével visszavonulván, a folya­modványok áttanulmányozása után megállapította, hogy Szongott Edvin szekszárdi főszolgabíró, Scbuitheisz Beeső vármegyei főjegyző és dr Szabó Elemér tamási főszolgabíró az aiispáni állás jelöltjei. E tény beje­lentésekor a jelöltek nevének fel­olvasása után fdlzugó éljenzésből már érezni lehetett Szongott Edvin győ­zelmét. Az első szavazatszedő kül­döttségbe a főispán gróf Apponyi Bezső elnöklése alatt dr Martin Józse­fet és Sipos Ernőt, jegyzőül dr Ré- ber Tibort delegálta, mig a máso dikba dr Kováts-Sebestény Étidre elnöklésével Pongrácz Lajost és Vissolyi Gusztávot, jegyzőül pedig dr Horváth Gyulát. Több mint egy óra hosszat tartó szavazás után hirdette ki gróf Apponyi Bezső a választás eredményét, amely szerint a leadatott 338 szavazatból Szongott Edvinre esett 215, Szabó Elemérre 71, Schullheisz Rezsőre 52. Szűnni alig akaró lelkes tetszésnyil­vánítások közepette jelentette ki a főispán Szongott Edvint Tolna vár­megye megválasztott alispánjának, majd gróf Széchenyi Domonkos ve­zetésével küldöttség hívta meg az uj alispánt a közgyűlési terembe, ahol hosszantartó éljenzéssel és tapssal fo­gadtak, mig a főispán az alábbiak­ban üdvözölte: A főispán üdvözli Szongott Edvin Alispán Ur 1 Tolna vármegye Törvényhatósági Bizottsága döntött, a megejtett vá lasziáson önt alispánjává választotta. A törvényhatóság ezzel a választás­sal nemcsak teljes bizalmával tün­tette ki, hanem a vármegye ügyei­nek intézését, tehát saját sorsának irányítását is hosszú időre az ön kezeibe tette le. Alispán urra nehéz és komoly fel­adat vár, mert az aiispáni szék nem­csak diszes méltóság, de súlyos fele lősséggel is terhes. Alispán ur széles és nagykiterjedéstt jog- és hatáskör birtokába jutott, a törvényhatóság­nak első tisztviselője lett, a törvény- hatóságot képviseli, az egész vár- megyei közigazgatást vezeti, annak tisztviselőkarával rendelkezik. De ne­héz feladat vár Alispán urra azért is, mert ez a vármegye az aiispáni székbe mindig a legkitűnőbbeket, legkiválóbb fiait ültette. — Elődei Döryek, Simontsitsok, Perczelek vol­tak, követésreméltó, ragyogó példák. Már pedig kitűnő elődök után méltó utódnak lenni égési embert, égési férfit kíván. Alispán ur múltja, közigaigatási pályája, tehetsége és jelleme feltét­len reményt nyújtanak arra, hogy a reáruhásott disies méltóságot elódei példájához híven, a törvényhatóság beléj ehelyezett bizalmához méltóan, a vármegye kösönségének teljes meg­elégedésére, majd pedig teljes elis­merését is megBiereive fogja be­tölteni. Alispán ur eddigi közéleti szerep lése biztosítékot nyújt nekünk arra, hogy uj hivatása gyakorlásában is mindennemű mellékszempontok&t fél rétévé, felekezeti és osstályérdekek- től mentesen, politikai felfogásoktól függetlenül, egyedül és kizárólag vármegyéje közérdekét szem előtt tartva fog működni. De biztosítékot nyújt arra is, hogy törvényhatóságá­nak nemcsak első tisztviselője less, hanem egyúttal első munkása is, aki­nek veiérelve, sőt íratlan törvénye az, hogy vármegyéjét minden erejé­nek, képességének és tehetségének felhasználásával minél eredményeseh ben szolgálhassa. Abban a biztos reményben és vá­rakozásban, hogy Alispán ur a ma reáruházott méltóságot ily értelem­ben fogja fel és hivatását ebben a nemes szellemben kívánja betölteni, a vármegye pecsétjét, mint az alispáni hatalom, jogok és kötelességek szim bolumát átadom, alispáni működésé­hez pedig, mint a vármegye élén álló főispán, de mint igaz jóbarátja is, sok sikert kivánok és támogatásomat őszinte szívvel felajánlom ITT AZ ŐSZ AMELY IDÉNYRE OJDORSÁÜAIHK BEÉRKEZTEK NŐI SZÖVETEK _ _ J-so pengőtől FÉRFI SZÖVETEK _ 9eo pengőtől FÉRFI KALAPOK— _ 7- pengőtől NŐI— _ «f BkfÍEJ 12-pengőtől FÉRFI _ riPlIK 12-pengőtől GYERMEK VITUKl 5-_ pengőtől PIRNITZER JÓZSEF ARUHAZA SZEKSZÁRDON FIAI Isten áldását kérem vármegyéje és hazája érdekében kifejtendő munká­jához. Az üdvözlés után ai alispán át véve a vármegye pecsétjeit, letette az esküt és az alábbiakban ismer­tette programját. MéltÓ8ágos Főispán Úr! Tek. Törvényhatósági Bizottság I Amidőn a Tekintetes Törvényható­sági Bizottság kitüntető elhatározása folytán, Tolnaa vármegye aiispáni székét elfoglalom s a régi nemes szo­kásoknak megfelelően a vármegye történelmi hagyományoktól megszen­telt címeres pecsétjét megőrsés vá gett átveszem, úgy érzem, hogy ez ünnepélyes pillanatban, elsősorban az Isteni gondviselésnek kell hálatelt szívvel köszönetét mondanom azért a kegyelemért, hogy e napot számomra megérni engedte b az nj ut első lé pésénél alázatos lélekkel mindjárt a jó Istan t.ovábbi segítségét és áldá­sát kell kérnem, azon feladatok el­látásához, amelyekre a Tekintetes Törvényhatósági Bizottságtól meg­bízást kaptam, mert jól tudom, bogy enélkül élet, munka, eredmény létre nem jöhet. Tolna vármegye történetében talán most sdódik először, hogy a vár­megye közönségének megnyilatkozott bizalma olyan tisztviselőt hiv el az aiispáni székbe, ki nem e nemes vár­megye szülöttje és akit a vármegye közönségéhez nem fűz más, mint a vármegye valamennyi társadalmi ősz tályáhos való őszinte ragaszkodás, tisztelet és a hivatás szeretetéből folyó kötelesságteljesitás legtisztább ssándéka. Amidőn e percben már mint Tolna vármegye törvényesen megválasztott első tisztviselője állok a közgyűlés színe előtt, hogy egyrészt szeróoy személyem kiválasztásában rejlő bi­zalmat megköszönjem, másrészt pe­dig, hogy felelősségteljes n*h*z mnn kám ellátásához Főispán Ur őnéltó- aágának és a Tekintetes Tői vény- hatósági Bizottság támogatását kór- jem, I mint ennek a nagymultu vár­megyének első szolgája jelent­kezem, a'ű az önfeláldozásig menő kötelesség- teljesítésben az első, a megállásban viszont az utolsó akarok maradni. S ba öltözetem képe sem az, ame­lyet a Tekintetes Törvényhatósági Bizottság az aiispáni installációnál megszokott és ajkamon nem hang­zanak el olyan nemes veretű ékes szavak, ameyebet a közgyűlési te r im ódor, nekünk éppen ezért olyan kedves falai s a terem törtéhelmi le­vegője az »'ispántól joggal megvár­hatnak, mindezek a megnyilatkozás és érzések őszinteségét nem kisebbít hetik. Mert már csak azért sem vet tem m«g*mra díszesebb köntöst, hogy a Tekintetes Törvény ha ósági Bizott­ság tsp <szta hassa azt, hogy a pol­gári öltözetben is a vármegye múlt­jához és dicsőséges emlékeihez ra­gaszkodó hll ss>v dobog, a gyönyör­ködtető szavak helyett p dig tettek­kel és cselekedetekkel fogom a vár­megye nagyérdemű kösönsógét kár- póto'ni. Ez ünnepélyes órában teljesen tisz­tán áll előttem az a feladat, mely nek ellátására szerény személyemet felajánlottam és egészen világosán látom azon igényeket is, amelyeknek kielégítését ngy a vármegye közön­sége, mint a központi szervek tőlem nemcsak az általános közigazgatisi teendők elvégzése, de a vármegye közönsége gazdasági, szociális és kulturális követel­ményeinek szolgalat* tekintetében tőlem joggal megköve­telnek. Es ebhez a munkámhoz mély tisztelettel és hálával fogadom Fő­ispán Ur Ófőméltóságának az imént elhangzott üdvözlő szavaib«n meg. nyilatkozott nagyértékü támogatásé nak kilátásba helyezését, továbbá a vármegye közönségének mély tnste lettel kérem ast a kegyes támogatá sát, amely nélkül minden legjobb törekvésem meddő maradoa. A vármegye büszkeségének az immár megdicsőült lelkű Simontsits E emérnek alispánsága idejében lép­tem Tolna vármegye szo'gálatába s ha az alispánok Borát nésem, igen könnyű lenne az Ideális alispán képét magam elé megrajzolni. Én azonban Tekintetes Törvényhatósági Bizottság, ngy érzem, legegyenesebb és legtermészetesebb, ha e komo'y órákban közvetlen hivatali elődöm dr Perczel Béla volt Alispán urömétó* ságának személye feló fordul tekinte­tem és as ő hivatali működését állí­tom követendő például magam elé. Mert dr Peresei Bála Öméltósága hivatali működése nemcsak a vár­megyei adminisstráció tekintélyét és jóhirét öregbítette és ast országos viszonylatban is az elsők kösé he­lyezte, de biztosito'ta a maga szá­mára a vármegye közönségének osz­tatlan bizalmát, társadalmi osztályra, felekezeti, any*nyelvre; és foglalko­zásra való tekintet nélkül. Mert Öméltósága hivatali működésével a vármegye nagy és értékes hagyomá­nyaihoz nemcsak szeretettel, de ke­ményen és kitartóan ragaszkodva a vármegyei adminisztrációt a modern idők szellemének es kívánalmainak megfelelő irányába állította be és 26 fillér helyett 16 filier az uj alakú, 64 oldalas Rddlúélet Rádió, irodalom, sainhás, film I A magyar család hetilapja Megjelenik minden pénteken Kapható az összes árusítóknál Szongott alispán székfoglaló beszéde

Next

/
Thumbnails
Contents