Tolnamegyei Ujság, 1937 (19. évfolyam, 1-100. szám)
1936-12-30 / 1. szám
I TTf TOLNÁMEGfEÍ trJSÁG 1936 ^écéSitó §ib. tulajdonítottak, hogy nem bírta a gőzös gyorsabban hosni Ssekszárd felé a világhír ilyen hatalmas terhét. A hosssu utón as volt egyik társas játékunk, hogy minden utas papírra irta, hány levelet kapott Pétery Sándortól. As összehajtogatott papírok «létbontása után kitűnt, hogy a legkevesebb levél, amit egy meghívott kapott — 15 volt. Ekkora lelkesedésnek teljes sikert kellett aratnia 1 Mi teljes számban megjelentünk s mindannyian ason voltunk, hogy a nemes cél — a leventék ügye is teljes sikert arasson. Mert össze kell fognunk, egyet kell akarnunk, ha ast célozzak, hogy * magyar ifjúság szemében valósággá lobbanjon a jövő tüze, hogy valóban felvirradjon a — „szebb jövő !a Kovács Károly, a Ludovika Akadémia szakoktatója, az Ökölvívó Szövetség kiküldötte: Meleg szeretettel fogok mindig gondolni a szekszárdi Olympiai estre, mert minden pillanatban érezni lehetett azt az őszinte magyaros vendégszeretetet, amellyel bennünket vendégeket fogadtak éB körülvettek. — Örömmel jöttünk. Soha nem fogjak és fogom feladni azt a nemes és törekvő, hazaszeretettel teli lelkesedést, amelyet a magyar sport szerény har- sósainak juttatott a város minden polgára. Nem feledjük és nem feled hetjttk el, mert bebizonyosodott, hogy „nem vész ett kárba a munka, ahol gyökeret vert a szeretet la Dr Gerey-Gerevich Aladár, olympiai kardcsapatbajnok: Az előttem levők már mindent meg dicsértek (még magukat is), de elfelejtették a legfontosabbat megdicsérni, ennek a ragyogó estnek a rendezőjét: Pétery Sándort. Én ezt a hibát most kijavitom és a legmelegebben kösönöm a pompás rendezést. Kendőr—Kúócz Kóruly kiránságaji az Ezőrkiléncszázharminc 7 szűk esztendőre •ér^TsdÓi Károly ; s??»*. ..W-t* *3™ Irta: Kívánok magiknak midönféle lyókat, Hízott récét, tikot, gúnarat tojókat. Kívánom az Isten aggjon sok böségöt, Sovány emböröknelc kövér felesigöt. Mindön öggyes asszony gyerököt nevejjen. Ne sokat aluggyék, röggee korán kejjen! Szüntelen dóggozík, ne loptya a napot*». Ne szigyeniccsék mög beszídbe a papot. Gondjuk lögyön rá, hogy embör, állat ögyön, Szóvá a ház körül, mindön röndbe lögyön. A polétlkába se ártsák magukat, Ne emancibájják asszonyi fajukat. Ha ezt mögfogaggyák, rönd lösz mindenfele A fehírnípsfgnek lösz otthun lyó hele. Most a polétika kerül pedig sorra, Hogy rá ne fizessünk az idei borra. Nincs a bornak ára, nagy baj ez minálunk, Uj esztendő előtt igy piz nélkün állunk. Polétikus urak emejjik az árát, A választásokná nem látik majd kárát I Váccsák be most ríszbe a sok ígéretet, Talán úgy megérünk még egy jobb szüretet. De, ha nem csinájják, ájjanak ám fére .», Ne számijjanak egy újabb szótöbbségre. Genfbe mög üzenem a következőket: Egy jó Frankó bomba robbancsa szét őket I Ha üres a fejük, ne Genfbe járgyanak, Hanem ha eső van, alája ájjanak 1 Még a lomha főd is termékeny lösz tüle. Genfi kiküldött se lőhet mög nélküle... Bár nem éppen nagy baj, hogy üres a fejük, Mer köny ebben tanál utódot a helyük. Csak a sok badarság, amit mögbeszfnek, Az a borzasztóság, az árt a békének. Ezér azt ajánlom, mönnyenek csak széjjel, Ha nappal röstelik, hát egy sötét éjjel. Csak mán ne foltassák a sok butaságot, Szabadidd mög Uram tülük a világot I Add, hogy elmujjék mán mindönféle bánat, Hadd vögyem el végre 100 éves babámat. A lapunknak adott mindenesetre érdekes nyilatkosatok után meg kell még emlékeznünk arról, hogy a rendezés sokirányú és nagy körültekintést igénylő munkájából Darvas Sándor, vitéz Gerenday Ádám, Beszter- czey István és Krammer János vették ki a részüket. Hogy milyen nagy szerűen, azt a páratlanul fényes siker bizonyította be. Kellemes feltűnést keltett Erdős Miklósnak, a Ssekszárd Szálló bérlő- as az intézkedése, amellyel költséget nem kímélve — gyönyörű módon feldíszítette a Szálló bejáratát, az előcsarnokot és a lépcső- házat, csakhogy ezzel is Ünnepélyesebbé tegye Ssekszárd nagy sporteseményét. A Szekszárd-Belvárosl Katolikus K6r negyvenéves Jubileuma A Ssekszárd- Belvárosi Katolikus Kör december 27-én tartotta 40 éves jubileumi ünnepségét. A tagok a kör helyiségéből zászló alatt vonultak a szentmisére. Ezután ismét testületileg tértek vissza a kör nagytermébe a díszközgyűlés megtartására. Veszter* gombi József világi elnök nyitotta meg a gyűlést, majd a gyengélkedése miatt távollevő Kiss Lajos apát- plebános elnök megnyitó beszéde .került felolvasásra. Méltatva a nap jelentőségét, rámutatott az egyesületek életét bomlasztó és veszélyeztető modern kor hibáira, utat mutatva a további jubileumokat megérő építő— munkára. A lelkes helyesléssel fogadott beszéd után Hábel Vince ügyvezető elnök felolvasta a Kör 40 éveB történetét. Felsorolta a Kör eseményeit, 40 év örömeit, küzdelmeit. Meleg szeretettel emlékezett meg a Kör még ma is életben levő kezdeményezőiről: Preimájer József, Csat János, Steiner József, Szabó Imre tagokról. A Kör fáradhatatlan most működő tagjai közűi pedig kiemelte Petz Hubert titkárt, aki hosszú évek óta vezeti a kör dalárdáját, az ének- és zenedarabok betanítását fáradhatatlanul végzi; Szűcs Mhályt, aki főképp a műkedvelő gárdában, Takács Istvánt, aki a dalárdával kapcsolatban szerzett sok érdemet. Majd meleg hangon emlékezett meg Taksonyi Jánosról, a körnek 30 éve állandóan tisztséget viselt tagjáról, aki mint könyvtáros, jegyző, jelenleg pedig mint pénztáros szerzett érdemeket. Fiatalabb éveiben mint tehetséges műkedvelő, a közönség kedvence volt. Későbben a műkedvelő ügy teljesen az ő kezébe került, amelyet katolikus gondolkozással, hozzáértéssel és lelkesedéssel végez. A tagok lelkes tapssal ünnepelték. Majd a történet befejeztével a Himnusz zárja a közgyűlést. Este szép műsor szórakoztatta a közönséget. Már jóval az előadáB előtt minden jegy elfogyott. A Szekszárdi Daloskör nyitotta meg a műsort a Szózattal. Ezt követően a műkedvelő gárda „Szent Mór“ egyfelvo- násost hozta színre annyira szép alakításban, hogy sokaknak könny csillogott a szemében. A szép előadás Keiner Erzsiké, Vesztergombi Rozika, Prantner Erzsiké, Németh Erzsiké, Tóth István, Tóth János, Klézli Antal, Ferger Mihály, Vas József, Simon József, Dorogi Ferenc és még két kis angyal: Taksonyi Jucika és Simon Lacika szereplők érdeme. Majd Petz Hubert cigánykisérettel szólószámokat énekelt. Ä közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta az alkalmasan megválasztott, érzéssel előadott nótákat. Ezután a „Csíki gyöngyvirágok“ irredenta színműben az elszakított magyarság szomorú haza- vágyását, bizakodó reménykedését érzékeltették és szemléltették ugyanazon szereplők, azonkívül díszes, magyarruhás leányok és leventék. Befejezésül a Szekszárdi Daleskör szép nótái, végül a Himnusz zárták a felejthetetlen napot. HÍ R E K Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — mennyországi Előfizetési kérelem 1 Tisztelettel kérjük Tolna megye közönségét, hogy 1937. évre szóló előfizetésével lapunkat támogatni kegyeskedjék. Immár tizenkilencedik éven át szolgáljuk vármegyénk hazafias, kulturális, gazdasági és minden rangú ügyeit. Tárgyilagos hűséggel örökitettük meg a vármegye eseményeit és komoly hangú cikkeinkkel és hireinkkel mindenkor odatörekedtünk, hogy olvasóinknak élvezetet szerezzünk. Törekvésünk mindig építés volt lelkiekben és gazdaságilag egyaránt Tudjuk, hogy ma mindenkire erősen nehezedik a megélhetés gondja, de ez nem vonhatja maga után, hogy oly csekély áldozattal, mint amit lapunk kér a vármegye közönségétől, ne tartsunk fenn olyan sajtó- orgánumot, amelyet a forradalmak utáni időkben e vármegye komoly elemei azért indítottak meg, mert szükségét érezték, hogy a vármegye ne maradjon hazafias, megbízható sajtó nélkül. Hogy hűen megőriztük ezt a szellemet és megalkuvás nélkül küzdöttünk azokért a célokért, amelyek alapitóink előtt lebegtek: annak bizonyítéka múltúnk. A konszolidálódás nagy munkájából becsülettel kivettük részünket és ma ezer gond között is megőriztük idealitásunkat és csak azért szállunk harcba, amit hazafiasnak, nemesnek és felemelőnek ismerünk. STEIGER FA- ES SZENKERESKEDO szekszArp, alkotmAny-utca 1, Telefon 46. TŰZIFA — SZÉN — FASZÉN — MÉSZ — TÉGLA — HOMOK Nagy szilárdságú portlandcement. Dunakavics, Biber, Sicurit és falszigetelő lemezek. Teljes vagon, vagy kicsiben házhoz szállítok. Szükséglete fedezése élőit saját érdekében kérje ajánlatomat. Steaua Magyar Kőolaj Rt benzin ős olaj lerakata Megrendelőhely á fióküzletben, Hitelbank-épület Vármegyénk tisztelt közönségének támogatásától függ, hogy eredményesen tovább küzdhessünk a nagy céljainkért Reméljük, hogy erre hű előfizetőink megadják az alkalmat. Ebben a hitben köszöntjük olvasóinkat és kívánunk boldog újévet. A Tolnamegyei Újság szerkesztősége és kiadóhivatala. Időjelzés. A szekszárdi meteorológiai állomás 1936. évi december 17—29-i feljegyzéseiből : Hőmérséklet: maximmá: 7*8 C° december 18-án. minimum: —-6*2 C° december 29-én. Csapadék: köd 0*2 mm december 2t-éa, eső 0*4 mm december 25-én. összesen 0*6 mm. A levegő nyomása december 29-én növekvőben volt. Este 9 órakor a barometer 3*3 CJ mellett 761*4 mm-t mutatott Azontúl tovább emelkedett. Előlisetőinkek, hirdetőinknek, olvasóinknak, lapunk barátainak él munkatársainak boldog újévet kívánónk. Lapunk legközelebbi száma, a Jövő heti ünnep miatt 8-án, pénteken délben Jelenik meg. — Kitüntetések. A Kormány só öfő- méltósága a vallás* és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére Róder Pál tanügyi tanácsosi cimmel felru- hásott és a miskolci tankerületi kir. főigazgatósághoz középiskolai szakelőadóként beosztott gimnáziumi igazgatónak a tanügyi főtanácsosi címet és G év ay-Wolff Aladár kir. közalapítványi főfelügyelőnek a kir. közalapítványi igazgatóhelyettesi címet adományozta. — Közjegyzői kinevezés. Az igaz- ságügyminiszter dr Szakáts István budapesti királyi kösjegyzőhelyettest Ssekszárdra kir. közjegyzővé kinevezte. Kinevezések. A Kormányzó öfőméltósága az igazságügy miniszter előterjesztésére dr Kocsis Mihály tamási kir. járásbirót a szekszárdi kir. ügyészséghez kir. ügyésszé, dr Tóth János dombóvári kir. járásbirősági jegyzőt a berettyóújfalui kir. járásbírósághoz járósbiróvá kinevezte és Lantai Gyula szekszárdi kir. törvényszéki irodatisztnek az irodafőtiszti címet és jelleget adományozta. — Helyőrségi bál. A szekszárdi farsang egyik legérdekesebb szenzációja lesz a helyőrség tisztikarának a szekszárdi Kaszinó helyiségeiben január 16-án tartandó táncestélye, melyre a meghívókat már szét is küldötték. A bál iránt megyeszerte óriási az érdeklődés és ngy tudjuk, hogy nemcsak Szekssárd környékéről, hanem a vármegye távolabbi vidékeiről is sokan készülnek a megye- székhely ezen ilynemű első mulatságára. — Jánosi György budapesti előadásai. Jánosi György váraljai ref. lelkész, a kitűnő író, lapunk illusztris munkatársa január hó 16-án délután 16 óra 15 perces kezdettel felolvassa a rádióban A sánta csikó cimü meséjét. A Székesfővárosi Népművelési Bizottság keretében működő Kis- anyák Iskolájában a „Gyermeknevelés“ eimű folyóirat rendezésében tiz előadás lesz. Ezek közül egyiknek a megtartására Jánosi Györgyöt kérték fel. Ez az előadás Egyszer volt, hol nem volt. • . cjmet viseli. Időpontja január 19, színhelye a budapesti Nagymező*utcai polg. iskola.