Tolnamegyei Ujság, 1937 (19. évfolyam, 1-100. szám)
1937-03-27 / 23-24. szám
1937 március 27. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 7 Bábhuszár: Semmi más. Két vén 'embernek, megállt az élet, — tessék uram, (a dobozra mutat) beléphet. Bohóc: (szemét törli, majd anyóra 'mutat) Köszönöm .. . Az ő szerelme flesz a szemfedőnk í jBoftdc * (képnek a dobozba. Együtt beszélnek) Mivel lejárt régen az időnk — ' Búcsúzét mondunk, drága asszonyunk Köszönjük, hogy nyugodtan alhatunk. Ha világok állnak is sírunk között.. . a két vén ember összeköltözött... az élet repülhet, felettünk, mehet, „az ön szivében egy tanyánk tehet., Bohóc: (megöleli Bábhuszárt; tá volról halk zongora szó, régi melódiák). •f Tö • _ — 00 Uj vízözön. Dr Pongrácz Lóránt úimisésnek ajánlom nagy szeretettel. "Beálltam építőnek, •én nem rombolhatok. 'Zúzó kedvem dagadó folyója •egyszerű vízimalmokat hajt és papírcsónakot visz a hátán. Bolyó lettem, partok között és íves, karcsú hid. Azért, hogy összekössek gonoszt a szenttel, rosszat jóval, káromkodót az ájtatoskodóval. Hogy etcepeljék minden szennyet, hogy megtisztuljon nálam, bennem mocskos piszkától, aki piszkos. Folyó lettem partok között. Kis folyó, de az álmom: tenger. fia álmodom, néha tenger vagyok és elborítok minden vétket. Tenger vagyok és hánykolódom, ^belefitődök partjaimba és sír a tenger, mikor ébred. Ti folyók! te többi folyó 1 erek! patakok! folyók! folyamok! ]érték, együtt leszünk a tengeri Áradjunk tikkadt világunk fölé, tisztuljon bennünk, nálunk minden ember, ne csak ki hűvös partjaink közé „menekül fénylő tisztulásért. Erek! patakok! folyók! folyamok! '„olvadjunk széles, kék végtelenné, mint Isten erős vízözöne egykor, fiadd ragyoghasson új reményszivárvány Békésen, megbocsájtón és megértőn ez egymástól mindig messzebb szakadó .pártok fölött új, összekötő hid gyanánt az Isten és az ember -S az ember és az emberek között! GIMESI JÓZSEF , RÉGI MESE i Irta: Radványni Ruttkay Emma 'Szomorú, szép, barna asszony volt. S. szemei kékek, mint a nefelejcs. Másnak nem tudta elképzelni az életet, csak igy, amilyen volt, telitve szenvedéssel, vigasztalansággal. Az ura durva, goromba ember, 'amikor ivott s mert sokszor ivott s az ital hamar kiöltöztette emberi formájából, alig látta szelídnek valaki. Bujt mindenki elől, éppen a nyers természete miatt, meg az elmúlt dáridós éjszakák miatt, amikről jogtálanul nem tudott semmit. Nem is hitte, hogy okos, tudós ember létére annyira elfeledkezzék magáról, •hógy a felesége, Julka néni beszélte el neki, mikor a mámor maradéka már komorrá tétté körülöttük a világot. .'Julka néni sírva panaszkodott, arcán a virrasztás és rettegés fakó sápadtságával : .— Látod, mit csináltál megint? Le, nem is kellett panaszkodnia. -Eltorzult arca eleget beszélt. Szemei -alatt, a szék kék szemek alatt, ökölütés kék. vörös, sokszor véres nyoma s a selymes barna haj tépett kócosán mesélt iszonyú meséket arról, hogy a Jani bácsi megint a hajánál fogva hurcolta az asszonyt, a szobákon keresztül. . Későn járó szomszédok, uccabéliek néha megálltak az ablak előtt s csodával és iszonyattal hallgatóztak. — Mit művel már megint ez az ember 1 Hogyan tudja ennyire elveszteni az eszét ! Jó, hogy a kamra tele volt és termett Julka néni verejtéke, a kert. Jó, hogy Julka néni örökké dolgo zott, varrt a gyerekekre, sajátmagára, hogy ne kelljen pénzt kiadni a házból, mert Jani bácsi úgyis eldorbé- zolta, ha mégannyi volt is. — Megvarrnám még a cipőtöket is, — mondta a gyerekeknek sokszor, — de azt már nem tudom. Vigyázzatok a cipőtökre, mert ha apátok elsején megint elcigányozza a fizetést, nem tudom miből fizetni a susztert, meg a fűszerest. A suszter, meg a fűszeres volt a ház két legnagyobb réme. Most is 42 koronát mutat a vásárló könyv. Teremtő atyám, hogy is lehet ennyi, töprengett Julka néni az örökké hulló könnyein és sóhajtásain át s tehetetlen magábaroskadással lapozgatta a szürkefedelü vásárlókönyvet. Pedig hát, három gyerek, cseléd, itt-ott disznóknak és baromfinak való, ha sehogy se lehetett megtölteni már a megürült zsákokat. Most is ott állt a korpás zsák is, meg a kukoricás is, az Isten tudja mióta. Üresen, ráncosán, mint a selyemhernyó levedlett hüvelye. Névnap volt, egypár hajcihős éjszaka s a pénzt mintha a szél fújta volna ki az ablakon. Hiába volt szép fizetése Jani bácsinak, hiába volt szorgalmas, kevéssel beérő kékszemü, szenvedő Julka néni, hiába volt olcsóság, hiába termett zöldséget, gyümölcsöt a kert s hiába vett két lánc földet bérbe az asszony, gondolván, hogy a cselédke, meg annak anyja meggyőzik rajta a munkát, — felibe. Legalább a krumpli megterem rajta. Ha kiment a cseléd ültetni, kapálni, töltögetni, nem hordhatta hírül, hogy a tekintetes asszony már megint sírva borult a varrógépre. A varrógép, — ez volt a menedék, az oltalom és a felejtés. Varrnivaló akadt mindig. Ha nem is lett volna három gyerek, Jani bácsi a duhaj éjszakákon gondoskodott róla, hogy reggelre egy halom szakadt holmi várja a munkát. A nappali inget darabokra tépve szedte le magáról, az éjjeli ruhának nehezen lelte ujját, gombját s a vége az lett, hogy az is ronggyá szakadt, mire magára I szedte. Hajnal felé azzal érkezett: — éhes S vagyok! Julka néni jött ment, hozta a ko- I csonyát, a libazsírt, szaldnnát, főzte a rumos teát, mert ital nélkül nem lehetett elkezdeni a kővetkező napot. Vigalomból érkezett Jani bácsi, a pénzén megvette az éjszakai kocsmák, kávéházak, meg a »jó barátok« kacagását is, nemcsak a mosolyát s most elég volt ránéznie a rettegő, szomorú asszonyra, a csillogó kék szemekre, amiknek mélységébe örökké vissza kellett parancsolni a könnye két, — már is előkerült zsebéből a nyitott bicska. Ezer csoda, hogy mégis, sohasem fürdött vérben a ház. Hanem a bicska vadul dolgozott, versenyt a szitkozódó szóözönnel, ami úgy árasztotta el a szenvedő asszonyt, mint pocsolya a fehér áldozó ruhát. A kés sercegve szaladozott és ugrált a politúros kerek asztalon, abroszon, párnán, paplanon, de még a függönyök is rongyokban hevertek a földön. Egy fél óra se tellett bele, a hálószoba romhalmazzá vált. — Jani, Jani, az Istenért, legalább a gyerekeket kíméld 1 Iskolába kell menniök reggel. Késő estig tanultak. — Mit nekem a gyerek, mit ne kém az egész had. Én vagyok az igavonó, én keresem a pénzt, a többi senki és semmi. Felzabáltok mindent, szétrugod a pénzt, én csak húzzam az igát... Jani bácsi félt, azért kiabált. Hal ványan derengett előtte az éjszakai pénzpocsékolás. Marékszámra dobálta szét az ötkoronásokat: — Itt van, vigyétek! Én nem ci pelem ezt a nehéz pénzt. Kitépi a zsebemet megint. Arra emlékezett, hogy a pincérek serege négykézláb szedte össze a guruló ezüstpénzeket, nagyokat* kurjongatva : — Hej, szüret, fiuk, szüret! Mulat az ur! De most aztán mi lesz ? Jön a munka, persze, hogy jön. Ez még hagyján, de üres a zseb és ez a nyo morult asszony már idekészitette a fűszeres könyvet, a patikaszámlát, a lyukas cipőt, — könyvrészlet is van, az mindig van és a három gyerek nyüvi az irkát, — ki győzi ezt? Szegény Julka néni semmit se készített oda, csak számolt az este. Azon töprengett, mi lesz, hogyan lesz ? A becsületet, azt, hogy mégse maradt adósság, mégis csak Julka néni mentette meg. Mert a csodák ma itt születnek szenvedő anyák verejtékében és akaratában. A szentek TELEFON: 143 Szombaton, márc. 27. Vasárnap, márc. 28. Vasárnap délután 3 órakor a helyár 40, 60 és 70 fillér VILÁGHOZ! Igazgató: KRENNER JÓZSEF Az előadások kezdete: hétköznapokén: */i6 és l/«9 órakor, vasár- és ünnepnap: 3, 5,7 és 9 órakor Magyar film! Csortos Gyula és Kiss Ferenc főszereplésével Café Moszkva Magyar világhiradó Húsvéthétfőn délután 3, 5, 7 és 9 órakor 3 órakor a helyár 40, 60 és 70 fillér Csak 1 napig 1 Magyar film 1 A királyné huszárja Vígjáték Főszereplők: Gőzön Gyula, Balogh Klári, Berky Lili, Dajbukát Ilona, Vaszary Piri . ma is itt születnek, szétvagdalt, poz- dorjává tört otthonokban, csuhajot éjszakák után, amikor az »igavonó« kidorbézolta zsebéből az -— utolsó filléreket. A gyerekek már felneszeitek a szomszéd szobában. Piroska, a kisebbik lány, nem is aludt, ő — szokása szerint — reszketve, fogvacogva virrasztotta át az éjszakát. Most itt állt az ajtó mögött, rémülten figyelt; Apja szörnyű szitkozódásai undorral töltötték el, mintha valaki nagyon, nagyon bepiszkította volna Minden mocskos szó után jó lett volna langyos vízben megfürödni. Beleülni illatos szappanhabba és beleájulni, hogy soha többé ne szállhasson lelkére ez az irtózat. Ott reszketett az ajtónál és várta anyja első sikolyát. Mert az megjött. Nem lehetett kikerülni. S akkor gyerek kezével erősen kivágta az ajtót s az anyja elé vetette magát oltal- mazónak. Csúnya, rettenetes éjszakák voltak ezek. És mennyi volt! Hogyan láncolódtak egymásra, hogyan torlódtak, mint viharkorbácsolt felhők. A gyerek már alig emlékezett csendre, békességre, napsütéses örömre. Most megbújt az anyja mellett a szétrongyolt ágyban. Egymást melengették, mint a téli verebek. Jani bácsi végre letört. Úgy aludt ágyában, tátott szájjal horkolva, ólomszürkén, kábultan, szinte mint egy ágyú, mely még az imént várat ostromolt. — Elmúlt, kislányom, ez is elmúlt, zokogta Julka néni. Átszenvedtük az éjszakát, de mi lesz holnap ? Fizetni kell a fűszerest, a susztert, a patikát. Negyvenkét korona! Úristen, honnan teremtem elő ? A fűszeres negyvenkét korona! Csak a fűszeres! Piroska lassan lekuszott az ágyról. Figyelve, óvatosan, erre arra lesve forgatta ki apja zsebeit s öröme határtalan volt, mikor reszkető kezei pénzre tapintottak. Két korona, három, a tárcában két darab ötkoronás, egy marék apró, meg valami papírpénz. Istenem, mégis, mégis maradt valami. Ez a manőver mindig Piroskára várt. ö volt a legbátrabb s a legelszántabb a három gyerek közül. A vagyonnal besompolygott a szomszéd szobába. Annus és Imrike már várták. — Van ? — Mennyi ? — kérdezte suttogva mind a kettő. Számolás, tanakodás. Az eredmény bizony kevés. Jaj, csak az a patika számla is ne jött volna hozzá. Annus, szegény Annus a »bűnös« ebben. Megint ő volt beteg. — Mert neked is minden betegséget meg kell kapnod, — suttogta Imrike csüggedten, fia már apa ilyen, legalább te ne volnál annyiszor beteg. Hiszen Annus mindig megfogadta, hogy nem lesz többé beteg, állta volna ő becsülettel, de a betegség itt leselkedett a gyerekszoba ajtajában és mindig őt kapta el, aki pedig a legcsendesebb, a legjobb volt a három gyerek közül. Tűnődés, töprengés itt mindhiába, tenni kell valamit. Csendes a kora reggel. Áldott, ritka vendég: — csend. Már mindenki alszik, csak Piroska tanakodik magában a körülményekkel. A múlt hónapban el kellett adni a fehér kecskét. Ma is sírva gondol rá. El kellett adni, mert apa akkor is elmulatta a pénzt. Mit érünk vele, ha most sajnál bennünket, mert a játszópajtásunkat hentesnek kellett adni. Megígérte a másik kecskét és most itt van. Nem lesz kecske, de még gida se. Pedig kabáttal is tartozik hármunknak. Volt rá pénz, volt, mama
