Tolnamegyei Ujság, 1936 (18. évfolyam, 1-102. szám)
1936-08-26 / 68. szám
1936 augusztus 26. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 3 Kétéves női Keret Kénél ml sznKtonfolynmot nyit a dombóvári Szt. Orsolya- rend. Azonkívül a Rendnek van tanitónöképzöje, nöipar-, polgári leány- és elemi iskolája is internátussal egybekötve. Képjen prospektust S — NÉP mulatság Nagykónylban. A Nemzeti Egység nagykónyi szer* veiete folyó hó 20-án, Szent István napján délután tánccal egybekötött, igen jól sikerült műsoros erdei mulatságot rendezett a nagykónyi tölgyesben. A mulatság a helybeli és környékbeli intelligencia és Bök vendég részvételével és a résztvevők leg teljesebb megértésével a reggeli órákig tartott. A műsoron szerepeltek: Koppányi Zoltán, ki művészies hegedű- játékával és szavalásával gyönyörködtette a hallgatóságot, továbbá Daxner Géza kir. postamester, a helybeli szervezet vezetőtitkára, aki régi magyar dalokat énekelt, végül köszönetét mondott a hallgatóságnak, amiért oly nagy számmal megjelentek a ezáltal is kifejezésre juttatták a Nemzeti Egység gondolatához és a Nem xeti Egység vezéréhez való ragaszkodásukat. — Szerdán és csütörtökön mutatja be a Világmozi Shakespeare Szent- ivánéji álom cimü vigjátékának film- változatát Mendelssohn zenéjével. — Szerdától kezdve minden előadáson a rendes világhiradón kívül a berlini 'Olimpiáén részleteit fogják vetíteni. — Lókiállitás és fogatszépségver- seny. A Tolnatamási és Vidéke Félvér Lótenyésztő Egyesület a tenyész- körletébe tartozó Döbrököz, Felső- ireg, Felsőnyék, Gyulaj, Magyar- kessi, Nagykónyi, Nagyszokoly, Pincehely, Regöly, Szabály, Tamási és Tengőd községek törzskönyvelt lóállományának bemutatása végett szép tember hó 8-án Regélyben a majsai léten díjazással kapcsolatos lókiálli- iást és fogatszépségversenyt rendez. A lókiállitáson, mely délelőtt fél 10 órakor kezdődik, 410—430 törzs- könyveit kanca és kancacsikó kerül bemutatásra. — Vonatok érkezése: Keszőhidegkut—Gyönk vasúti álló— -másra Budapest felől személyvonat délelőtt 10 óra 3 perckor, gyorsvonat 11 óra 03 perckor, Ujdombóvár felől .személyvonat délelőtt 10 óra 36 perckor. Visszautazás: Budapest felé 16 óra 43 és 18 óra 10 perckor. Ujdombóvár felé 16 óra 44 és 21 óra 15 perckor. A vonatok érkezésekor kocsi, autó és autóbusz áll rendelkezésre. — Halálos áramszerencsétlenség Dombóváron. Ozorai Ferenc 11 éves -dombóvári fiú az Árpád-utcában játék közben egy a villanyos vezetékről lelógó sodronyt vett észre, amelyről le akart törni egy darabot. Mind két kezével a dróthoz nyúlt, de abban a pillanatban összeesett éB rövidesen meghalt, mert az árammal telitett vezetékből katasztrofális ütés érte. A vizsgálat megállapította, hogy *> egyik házba bekötő villamosvezetőket egy magasra megrakott teherautó rakománya leszakította és ez -okozta a gyermek halálos szerencsét- Jenséget. Állítólag napokon keresztül tebben is látták az elszakadt vezetéket, de nem értesítették erről a villanytelepet. A fogyasztó, akihez a -huzal az áramot vezette, már napok Lélekemelő ünnepség keretében ün nepelte városunk kösönsége folyó hó 23-án se Országos Stefánia Ssövet- ség siekssárdi fiókjának helyiségei ben a sokgyermekes anyákat. A külsőségektől mentes, de annál melegebb 8 belső értékében kimagasló ünnep séget dr Lichtenberg Andor, a sző- vétség siekssárdi intézetének főorvosa nyitotta mag, üdvözölvén a nagyszámú hölgyközönséget s a hatóságok képviselőit, rámutatva a Stefánia Saö vétség lelkes és értékes munkájára s kiemelve az anyák kultuszát, melegen köszöntötte a sokgyermekes anyákat. A tetszéssel fogadott megnyitó után Kiss Lajos felsőházi tag, m. kir. kormányfőtanácsos, apátplebánoB mondott mélyenszántó gondolatokban gazdag, sziyhes bsóIó beszédet, dicsőítve óta nem használta vezetékét, úgyhogy nem is tudta, hogy nincs árama és vezetéke el van szakadva. A nyomo zás megindult annak a kiderítésére, hogy a halálos szerencsétlenségért kit terhel a felelősség. — Kenyérszállitás a katonaság részére. A m. kir. 4. honv. vdd. területén elhelyezett csapatok részére 1936. évi október hó 1 tői 1937. évi október hó 31-ig szükséges kenyér, kincstári lisztből való sütésének, esetleg kész kenyérnek nyilvános versenytárgyalás utján történő biztosítására a szekszárdi sütőiparosok is felhivattak azzal az értesítéssel, hogy a versenytárgyalás ideje és helye Saekszárdon, 1936. évi szeptember hó 17-én délelőtt 10 órára és a polgármester által a városházán rendelkezésre bocsátott helyiségre van megállapítva. — STEIGEBNÉL, Alkotmány-álca 1. — Tel. 46. — Gazdaságos, aprított tűzifa kapható mótermázsája házhoz szállítva: puhafa 2*80, keményfa 3 pengd. — Az Olimpiai versenyek filmen. Nagyon sokan hallgatták rádión a magyarok győzelmes szereplését a berlini Olimpiászon, szerdától kezdve a Világ-mozi sorozatos bemutatóin a mozilátogatók láthatják fiaink remek munkáját, láthatják a jelenlevő magyarok örömtelt arcát a magyar győry a 1 m olr n ál — Tehén- és üsződíjazás és kiállítás Tolnanémediben. A Tolnamegyei Gazdasági Egyesület a vármegyeim, kir. Gazdasági Felügyelőséggel karöltve Tolnanémediben szeptember hő 13-án bonyhádi és simmenthali fajta tehén-, üsződijazást és kiállítást rendez. A díjazások programmja: A bírálat délelőtt 10 órakor kezdődik. A díjazási versenyben Tolna vármegye bármely kistenyésztője részt vehet. Nagy tény észtők is bírálat alá bocsájt- hatják állataikat, a vásáron való rész vételük felette kívánatos, de csak oklevéldijakra tarthatnak igényt. Díjazásra csak bonyhádi és simmenthali tájfajta I1/,—3 éves üszők és tehea sokgyermekes anyákat s rámutatva a családi élet siBépségeire. Isten áldását kérte az anyákra s családjaikra. Dr Cs. Papp Jenő városi tanácsnok — tolmácsolva a hivatalos elfoglaltsága miatt távollevő polgár- mester üdvözletét, a város kösönsége nevében köszöntötte az anyákat, majd átnyújtotta azoknak a város adományát, mig Kiss Lajos apátplebános, az országos bizottság dissérmét adta át meleg üdvözlő szavakkal. A lélekemelő ünnepség dr Lichtenberg Andor főorvos záróssavaival ért véget. A kitüntetett anyák: Czakő Jó- zsefné, Mészáros Istvánná, Nyakas Istvánná, ifj. Moizes Károlyné, Szászi Istvánná és Klézli Jánosné voltak, kiket a jelen volt közönség szeretetteljes ovációval vett körül. nek kerülnek. A 3 éves üszőknek azonban vemheseknek kell lenniök. Minden állatfelhajtó gazda hozza magával az állat járlatát, vagy egy községi bizonyítványt, mellyel igazolja, hogy a kiállított állat legalább is egy éve birtokában van, vagy hogy Baját tenyésztése, mert esek előnyben részesülnek. — Eltűnt német csónakázók. Alt- meyer Kurt 19 éveB langenbeoki (németországi) festő a Danán egy barátjával a Fekete tengerre akart csónakázni. Mint megállapították, a fiatal német utasok ladikja Dombodban kötött ki és abban egy idegen férfi volt. Altmeyer Kurt ésj társa eltűnt. A hatóság kutatja hollétüket. — A Szekszárdi Tekeegyesület e hó 30-án, vasárnap délután 2 órai kezdettel az Iparos Székházban pályamegnyitó verseny tart, amelyre vendégeket szivesen fogadnak. — Egy kerékpáros halálos szeren csétlenságe. Folyó hó 19-én, szerdán éjjel, a hőgyészi országúton összetörött kerékpárja mellett eszméletlen állapotban találták Streitenberger Ádám szakadáti lakost. Beszállították a szekszárdi közkórházba, ahol hamarosan meghalt anélkül, hogy ki lehetett volna hallgatni. A csendőrség nyomozást vezetett be az eset részleteinek a felderítésére,- illetve az esetleges bűncselekmény tettesének késrekeritésére. — Tiltott műtót áldozata lett egy madoC8al asszony. Árki Istvánné 44 éves madocsai községi ssülésznő egy fiatalasszonyon tiltott műtétet hajtott végre. Az asszony három nap múlva iszonyú kínok között meghalt. A szülésznőt letartóztatták és bekísérték a szekszárdi kir. ügyészségre, ahol eljárás indult ellene. — Elszökött menhelyi gyermek. Dittrich József 11 évas pincehelyi menhelyi gyermek gondozójától Mohai Ferenctől ismeretlen helyre szökött. A fiú 120 cm magas, arca ■ szeplős, haja vörös, szürke menhelyi | ruha volt rajta. ■ rANKONYVEK minden iskola részére beszerezhetők o Molnár-féle Rt könyv- ét popirkeiesKedétében Telefon 37 Iskola- és Szekszárd, Kaszinó-bazár Telefon 37 egyéb könyvek kötését jutányos áron készítjük ISS'SwSta poldnkl szőlő kettős tanyával, terméssel együtt eladó — akár egy darabban, akár 1000 ölenkint parcellázva. Értekezni lehet a tulajdonosnál : Béri Balogh Ádám-utoa I. szám alatt. Ugyanott úri berendezésű ebédlő-, Mló- és előszoba-bútorok eladók. 580 — Bicskázás, daczó József 19 évea pusztafáoánkerti sommásmunkást egy társa össsessólalkozás közben kéisel megszűrte. A sérültet beszállították a szekszárdi kórházba. ^ Vlzbefutladt borbólytanonc. Káldi Sándor 16 éves deosi borbélytanono munkaadójától ismeretlen helyre távozott. Az a gyanú, hogy fürdés közben a vízbe fűlt. — Lugköoldatot Ivott. Búzás Julianna 17 éves szekszárdi leányt eszméletlen állapotban szállították köz- kórházba. A szerencsétlen leány eddig még ismeretlen okból tömény lugköoldatot ivott. Állapota súlyos. Nyilttér. E rovat alatt kflzlöttekért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. Köszönetnyilvánítás Hála és köszönet a jó Istennek, aki hosszas betegségemből kimentett. Hála és köszönet nagyságos dr Treer István igazgató- főorvos urnák, aki Tolna vármegye Horthy Miklós-közkórházát oly tökéletességre emelte, mint amilyen nemcsak hazánkban, hanem külföldön is ritkán található és ahol a beteg gyógyulást talál. Hála és köszönet nagyságos dr Novák Miklós egyetemi magántanár, kórházi főorvos urnák, a zseniális operatőrnek, valamint nagyságos dr Pongráoz Sándor tanársegéd urnák, kiknek nehéz betegségemben javulásomat köszönhetem, melyhez hozzájárult Erzsébet és Aranka kedvesnővérek gondos ápolása. Hála és köszönet nagyságos dr Szüle Dénes egyetemi magántanár, kórházi főorvoB urnák, úgy dr Fábián Ármin egyetemes orvostudor urnák, valamint dr Kelemen József városi tiszti főorvos urnák, akik az újabban keletkezett súlyos betegségemből az életnek visszaadtak. Végül hála és köszönet mindazoknak, akik hét hétig tartó betegségemben,állapotom iránt érdeklődni és jókívánságaikat hozzám juttatni szivesek voltak. Szekszárd, 1936 augusztus 22. Pirnitzer Manő s. k. LEVENTEÉS SPORT Augusztus ZQ-ún, Szent István nuuJtn Budapesti Törekvés SE—TSE-NSE kombinált 6:3. (1:2.) Barátságos, vezette Árpássy. Dr Horváth Árpád elnök, a mecos előtt üdvözlő szavak kíséretében — ajándékborokkal kedveskedik a vendégeknek, majd a játékosok nevében Patakfalvi csapatkapitány virágcsokrot nyújt át a pestieknek és a kezdésre így állnak fel a csapatok: Törekvés: Kiss—Farkas, Szilágyi —Ssttos, Keszelyi I., Dezső—Miha- lovszky, Virág, Béki, Dóri, Gregor. TSE—NSE kombinált: Mezey— Sokgyermekes anyák ünneplése