Tolnamegyei Ujság, 1936 (18. évfolyam, 1-102. szám)
1936-06-06 / 45. szám
4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1936 junius 6. — Alapi Nándor Országos Kamara színházának szekszárdi vendégszereplése. Mist értesülünk, ii Orsii* gos Kamaraszínház junius 12 én a Szekszárd Szálloda színháztermében kezdi meg 10—12 napra tervezett vendégjátékait. A kitűnő együttes az ország nagyobb városaiban mindenütt a legszebb sikerrel működött és örülünk, bogy nekünk is részünk lesz, habár csak rövid időre is — az igazi művészi és valóban irodalmi értékű sainelŐadásokat élvezhetni. Színre kerülnek a magyar és külföldi szinmfiirodatom remekei, drá- mák, színművek, de főleg vígjátékok, mert a közönségnek felzaklatott idegei mostanában inkább csak a vígjátékok felé hajlanak. Révész Emii, a társulat titkára a bérlete* aést már meg is kezdette és mivel igen olcsó helyárakkal dolgozik, nem is kételkedünk, hogy fáradozása sikerrel fog járni. Junius 4. TRIANON Nem I Nem I Soha I — Rágalmazásért elítélték a Tolnainegyei Hírlap szerkesztőjét Lapunk szerkesztőségét február közepén rágalmazó kifejezésekkel illette a Dombóváron megjelenó Tolnamegyei Hír- lap egy közleménye, melyért szerkesztőink sajtó utján elkövetett rágalmazás miatt bűnvádi eljárást indítottak. Csütörtökön került ez az ügy a szekszárdi kir. törvényszék Waodl tanácsa elé és a cikk írója helyett Asztalos Imre a T. H. felelős szerkesztője vállalta a sajtójogi felelősséget. A vádlott szerkesztő kihall* gatása során nem árult el bűntudatot és azt vitatta, hogy az inkriminált kifejezésekben nincsen rágalmazás. Szerkesztőink képviseletében dr Hordát György ssekszárdi ügyvéd mutatott rá a Tolnamegyei Hírlapnak ellenünk évek óta folytatott piszká- lódásaira és éles okfejtéssel kérte a vád tárgyát képező rágalmazó kifejezések megtorlását. A kir. Törvényszék két rendbeli rágalmazásért 30 pengő pénzbüntetésre, nem fisetés esetén 6 napi fogházra és 52 pengő 'ügyvédi és bélyegköltség megfisetésre ítélte, egyben kötelezte az ítéletnek a T. H. ban való közzétételére. — Nyugdíjazás. A vallás* és közoktatásügyi miniszter Jártas Róza szekszárdi róm. kát. tanítónőt 35 évi ezolgálat után — saját kérésére — folyó évi sseptember hó 1-tŐI nyugdíjazta. A kiváló tanítónő 35 éven át teljesített szolgálatot a szekszárdi róm. kát. iskolában. Ez idő alatt úgy a szülők, mint az elöljárók elismerését érdemelte ki. Péntek—Szombat—Vasárnap Elnök-kisasszony a Világ-moziban —A szekszárdi ifjúsági dalosQnnepen, mely folyó hó 14-én lesz a sportpályán, kedvezőtlen idő esetén a gimnázium tornatermében, a bátai, bá- taszóki, decsi, őcsényi, bogyiszlói, várdombi, zombai, dőrypatlaui, szálkái, alsó- és felszőnánai, őcsány-sső- lőhegyi, szekszárdi és a csatári iskolák tanulói, közel 1000 gyermek fog énekelni. Aa iskolák aznap délután */• 3 órakor gyülekeznek a vármegyeháza előtt és onnan a gimnáziumi cserkészzenekar vezetése mellett vonulnak a dalosünnepre, melyen 17 gyermekkar fogja gyönyörködtetni a közönséget magyar dalok éneklésével. Az ÜDnepi beszédet dr Varga Gábor reálgimn. tanár mondja. Ni wm ■ N AN NN M FA- ÉS SZÉMKERESKEDO VVB I R B D szikízAbp. IUKOTMAHV-UTCA 1» TŰZIFA — SZÉN — FASZÉN Nagy szilárdsága portlandcement. Danakavics, Biber, Sicnrit és falszigetelő Teljes vagon, vagy kicsiben házhoz szállítok. Szükséglete fedezése élőit ssját érdeke kérje ajánlatomat. _________ ____ Sf eaua Magyar Kőolaj Rt benzin és ólai lerakata — Kisgazda kirándulás. Az Aleó- dunántuli Metőgaadaeági Kamara járási előadója a tamási járás területéről folyó hó 1-én kisgasda tanulmányi kirándulást vezetett a felsóiregi uradalomba az ottani mintagazdaság megtekintésére és az ott nyert tapasztaltak hasznosítására. A tulajdonos báró dr Kornfeld Móric engedélyével az uradalom tisztikara Ri- biánszky József tiszttartóval és dr Nagy Lóránt intézővel az élén bemutatta a megjelent 45 kisgazdának az uradalmi műhelyeket, az istállókat, a tejfeldolgozótelepet, az állatállományt, a trágyatelepeket és a minta baromfitelepet. Á gazdatisztek minden látnivalóról szaksserü magyarázatot adtak. A kirándulás végén báró dr Kornfeld ebéddel vendégelte meg a kisgazdákat. — Eljegyzés. Kopetsnik Mária és Tóth Lássló selyemtenyésztési felügyelő jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) — Előléptetés. A vallás* és kös- oktatásügyi miniszter Vángi Gábor dunaföldvári rém. kát. segédtanítót mostani állomáshelyén rendeB tanítóvá léptette elé. — Magyar dalosOnnep Sárszent- lőrincen. Szép ünnepéllyel áldozott pünkösd hétfőjén a magyar dalnak a Sárssentlőrioci Dalárda, mely alkalommal Sárssentlőrinc lakossága nagy számban gyűlt egybe. Régi magyar dalokkal nyitották meg a dalosok az ünnepélyt, majd Fá*bián Imre ág. h. ev. lelkész üdvözlé a közönséget és dr Halmos Andor tanfelügyelőt, ki engedve a kérésnek, eljött, hogy a magyar dalról szóljon a sárszent- lőrinciekhez. Majd elsz&valták Halmos : „Dal a dalról“ című költeményét és Gyula diák nótásversét, köz ben a dalárda régi magyar népdalokat és műdalokat adott elő nagy precizitással és szép hangszineséBsel vitéz Nagy István ág. ev. tanító vezetése, mellett. Dr Halmos Andor szólott ezután a megjelentekhez, költe- ményszertt beszédében párhuzamot vont a magyar nóta és a modern nóta, a régi magyar tánc és modern tánc, a magyar muzsika és a modern muzsika kösött és lelkes szavakkal buzdította a megjelenteket a magyar nóta, tánc és aene művelésére. A lelkesedéssel fogadott beszéd után Halmos nótákat adott elő a dalárda, majd Fábián Imre lelkipásztor köszönte meg a tanfelügyelő lelkes költői szárnyalásu beszédét, berekesztve a szép magyar ünnepet. Az ünnepély a Magyar Hiszekegy éneklésével ért ▼éget. — A pécsi női lelkigyakorlatos otthonban a háromnapos zárt lelkigyakorlatok sorrendje: junius 7., 16. (foglalt), junius 22., julius 6., 20., augusztus 3., 16., 26. (hatnapos). A lelkigyakorlatok a jelzett nap délutánján kezdődnek. Részvételi díj bárom napra nyo'c pengő, hat napra tizenhat pengő. Érdeklődni, jelentkezni lehet: Pécs, Mátyás Flórián- utca 46. — Helyettes tanítónőül alkalmazás. A majsapusztai róm. kát. iskola fenntartója Vaszari Anna oki. tanítónőt a tanév hátralevő tartamára helyettes tanitónőül alkalmazta. — A Dunaföldvári IskolánkivDIi Népművelési Bizottság pünkösd hétfőjén tartotta az Egyenlőség! Kör zsúfolásig megtelt disstermében évzáró ünnepélyét, melyen megjelent beéri Balogh Ferenc községi főjegyző a község elöljáróságával és Népművelési Bisottság tagjai közül Ambach Mihály apátplebános, Sipos Ernő kormánytanácsos és az előadótestület számos tagja. A Katolikus Legény Egylet vegyesksra bevezetésül elénekelte Koadela Gyula vezetése mellett a Hiszekegyet, mely után dr Bujdos János ügyvezető igazgató tartotta meg beszámoló beszédét rámutatva az íb- kolánkivüli népművelés gondolatának kialakulására, a népművelés és az iskola kapcsolatára ős a helybelileg elért népművelési eredményekre és a további fejlődhetés feltételeire. Gyula diák „Magyar Miatyánk“-ját Piegl Julia, a Leány Club tagja szavalta el nagy hatást keltve. A Katolikus Legény Egylet „Balatoni dalok“ c. egyvelegének szép eléneklése után a földműves lányok Kis Ssent Teréz Leány Egyletének 12 tagú csoportja énekelve és zenekisérettel mutatta be az „Arató tánc“-ot. A búzavirág- koszorús, magyarruhás lánykáknak finom temperamentummal lejtett, változatos táncát hatalmas tapsvihar jutalmazta. A Törekvés Ifjúsági Egylet férfikara Gyaraky Irén vezetésével a Rikóosi-indulót énekelte el nagy precizitással, majd a Kis Ssent Teréz Leány Egylet műkedvelői ragadták derűs kacagásra a kösönsé- get Csite Károly „Ez a kis lány megy a kútra“ cimü vígjátékénak ügyes előadásával. Vidács Mariska szép szavalata után a közönség a Törekvés Ifjúsági Egylet dalárdájával együtt énekelte el a Himnuszt. — Siesta Sanatorium Budapest. I , Ráth György-u. 5. a főváros egyik legideálisabban fekvő és orvosilag legtökéletesebben felsaerelt gyógy- intéiete. Beb és ideggyógyászat, sebészet, szülészet, nőgyógyászat, urológia stb. Röntgen. Kémiai és mikroskopiai laboratórium. Elektro- cardiograph (ssivvizsgáló). Krogh- féle alapanyagcsere vizsgáló készülék. Enterocleaner (bélfürdő). Modern vizgyógyintézet: Orvosilag vezetett villanyüzemü konyha I Elsőrendű ellátás 1 9700 négyszögöles parki Olcsó áraki — A közigazgatási bíróság megsemmisítette a tamási tisztulitás egy részét. Felebbezés folytán most foglalkozott a m. kir. közigazgatási bíróság a legutóbbi tamási tisztujitással, mert Ambrus Pálnak bíróvá és Kovács Ferencnek pénztárossá való vá lasztása ellen panaszt adtak be. A közigazgatási bíróság Ambrus Pál bíróvá választását megerősítette, Kovács Ferenc pénztárosságát azonban megsemmisítette, mert kettőjük közt sógorBági vissony, tehát törvényes összefórbetetlen8ég áll fenn. — Iskolatársi találkozó. A szekszárdi iparostanonciskola 4. osztályát 1926. évben végzett növendékei május hó 31-én 10 éves találkozót tartottak. Ünnepi ebéd után a hálás tanítványok megkoszorúzták volt igazgatójuknak, Mikula Dezsőnek az újvárosi temetőben levő sírját.-- Modern csatornamű a Bonyhádi Diákotthonban. A bonyhádi evangélikus reálgimnázium diákotthona most létesült korsserü helyiségének szennyét az egészségügyi elgondolások mai állása sserint vezeti el ás evégből szenny viidaritő telepet létesít. A telep engedélyezésének a hely. ssini tárgyalása a múlt héten volt as alispán képviseletében megjelent dr Korniss István tb. vm. másodfőjegyső vezetésével. A bizottságban résstvet* tek azonkívül a székesfehérvári kultúrmérnöki hivatal részéről Mantuano József kir. mérnök, a szekszárdi m. kir. államépitészeti hivataltól Kőrösv Károly mérnök és a diákotthon részéről Hajas Béla reálgimn. igazgató. A deritőtelep vizét boltozott csatornán keresztül vezetik a malompatakba. Junius 4. TRIANON Nem! Nemi Soha! — Adomány. A Szekszárdi Takarékpénztár Részvénytársaság a jeles előmeneteld tanulók évvégi jutalmazására ebben az évben is 20 pengőt utalt át a szekszárdi m. kir. állami Bezerédj István fiú felső kereskedelmi iskola részére. A Levente Egyesület részére szintén 20 pengőt adományozott a nevezett takarékpénztár. — Ne utazzon addig külföldre, amíg meg nem győződött, hogy a Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetségének utazási irodája, a Mefhosz Travel tanulmányutazásokat, társaB- és luxus- utazásokat legolcsóbban eszközöl. — Különböző időben lehet utazni Angliába, kombinált utazások az Olim- piászra és Londonba, majd Párisba. Egy útban meg lehet látni Páriát, Londont és Berlint, amely örök emlék marad az utazók részére. A tengeri utón Skócia és Norvégia csodás tengeri tájai szórakoztatnak, mig délen Várna, Istanbul és Olaszország (Velence, Firenze, Róma, Nápoly) költői szépségei ragadják magukkal a nyaraló közönséget. — Ezenkívül azonban hajó indul Amerikába (New York és még 25 különböző utazás a Földközi tengeren. Részletes felvilágosítást ad Szakály Ferenc Szék- szárd, Béri Balogh Ádám u. 13. Muráti Lili, Jávor Pál, Törzs Jenő, Kabos, Gőzön, Gombaszögi Pethes a főszereplők az Elnök-kisasszony zenés filmvigjátékban — A Tolnai Római Katolikus Es- pere8kerűlet Tanítói Köre junius hó 10 én délelőtt 9 órai kezdettel Kaj- dacaon a római katolikus iskolaépületben tartja tavaszi közgyűlését as alábbi tárgysorozattal: 9 órakor szentmise. Elnöki megnyitó. Múlt kös- gyülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Gyakorlati énektanítás a IV—VI. osztályban. Egység: „Legyen úgy, mint régen volt“ kei- dettt népdal két szólamra, tanítja Kovács József kajdacsi kántortanitó. „A helytelen kifejezések kiirtása az elemi iskolában“ cim alatt értekezést tart Gisztl Edit kajdacsi tanítónő. Pénztári jelentés. Indítványok. Elnöki zárszó. — Kútba ugrott egy asszony. Dormer Györgyné 57 éves felsőnánai asszony május hó 28-án reggel, ami• kor férje eltávozott hazulról, beleng* I rótt a kútba. A szomszédok csak I órák múlva találták meg a kutban, I de már nem volt benne élet. Tettét I valószínűleg gyógyíthatatlan beteg* | sége miatt követte el.