Tolnamegyei Ujság, 1936 (18. évfolyam, 1-102. szám)
1936-01-01 / 1. szám
XV III. évfolyam. Szekszárdi 1936 január 1. (Szerda.) 1. szám. TOLNAMEGYEI HETENKÉNT KÉTSZER MEGJELENŐ KERESZTÉNY POLITIKAÍ ÉS TÁRSADALMI LAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám: 85 és 102 Előfizetési di|i grész évre _ 12 pengő || Félévre___ _ 6 pengő Felelős szerkesztő: BLÁZSIK FERENC Főszerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS A lap megjelenik minden szerdán és szombaton. Előfizetés! dl)ak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét Illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árait A legkisebb hirdetés dl|a 1*50 pengő. — A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon milllmélersoronként 10 fillér. MÜástkeresőknek 50 százalék kedvezmény, j A hírrovatban elhelyezett reklám-, eliegyzésl, családi hír, valamint a nyllttér soronként 60 fillérbe kerül. Pártpolitika és gazdaságpolitika A körhiány birtokpolitikai törvénytervezetét még senki sem ismerhette, mert senki sem tanulmányozhatta át tüzetesen, amikor már megjelentek az ellenzéki újságokban a cikkek, amelyek látatlanban lekicsinyelték a tervezetet. — Megszólaltatták az ellenzéki lapok a különböző pártállást és különböző érdekeltségekhez tartozó aktiv és kiérdemesült politikusokat. Ezek egyike kevesli, a másika soknak tartja azt, amit a tervezet elérni akar és — mily furcsa játéka a pártpolitikai elfogultságnak — a radikális sajtó harsogva tapsol a túlzó konzervatív kritikának, a túlzó konzervatív sajtó pedig tőkét kovácsol abból, hogy a radikálisoknak nem kell a tervezet. A radikálisok és maradiak egy táborban I A pártatlan szakember, aki a tervezet gondos áttanulmányozása előtt óvakodik attól, hogy bírálatot gyakoroljon, csodálkozva látja a különböző politikai hangnemeknek azt a közös melódiába igyekvését. Sajnos, hogy a pártpolitika ismét a leghangosabb a kritikusok zenekarában A pártpolitikai hangszerek igyekeznek tulharsogni minden komoly kritikát, mintha az volna a cél, hogy az egész birtokpolitikát befullasszák a napi politika posványába. Ha mégis kiragadjuk ennek a párt- politikai hangzavarnak tömkelegéből a kézzelfogható ellenvetéseket, azok közt két szélsőséget találhatunk, amelyekkel komolyan lehet foglalkozni. Az egyik szélsőséget azok képviselik, akik azt mondják, hogy nincs szükség semmiféle birtokpolitikai törvényre, mert eladó föld van elég az országban, módjában áll tehát mindenkinek földet vásárolni, akinek erre elegendő anyagi eszköz áll rendelkezésére. A. másik szélsőség kevesli a tervezetet, radikális reformot akar, gyorsütemü földosztást, amely lehetőleg egy-két év alatt megváltoztatja az ország birtokelosztási helyzet képét. Az előbbi szélsőség képviselőinek kritikájával hamarosan végezhetünk. Ezek az urak, a csökönyös maradiak, a minden reform elvi ellenzői. Azoknak egyenes utódai, akik annak idején nem akartak vasutat, gőzmótorokat és gőzhajókat, mert nekik jó volt a szekér, a vízimalom és a dereglye is. Nekik ma is azt felelhetjük, amit őseik kaptak feleletül: nem lehet az idő kerekébe belekapaszkodni I Nem lehet a reformok szekerét megállítani, nem lehet az arra érdemesek földhöz- juttatását megakadályozni. Viszont azok, akik a tervezet tempójával nincsenek megelégedve és keveslik azt, amit a kormány, a készülő törvény segítségével el akar érni, világnézeti és pártpolitikai elfogultságukban megfeledkeznek a legfontosabbról. Megfeledkeznek arról, hogy a tervezet nem határidőhöz kötött birtokreform, nem egyszeri földakciót hirdet, amelynek letelte után ismét nem lesz földszerzési alkalom. — Ez a tervezet állandó földbirtokpolitikai műveletek megkezdését jelenti. Intézményesen megnyitja a népnek az utat a földhöz. Ennek a tervezetnek alapján nemcsak holnap, vagy holnapután, hanem tiz-husz-harminc esztendő múlva is alakulhatnak és fognak is alakulni olyan mezőgazdasági kis- birtokok, amelyek egy“ földmives család megélhetését biztosítják. Ez a tervezet a birtokpolitikának, tehát a telepítésen kívül más rendszer szerinti földszerzésnek olyan állandó keretet szab meg, amelyet a mindenkori gazdasági és pénzügyi helyzet vagy szűkít, vagy tágít. Ha a konjunktúra kedvező lesz, ha a íöldmivelőnek több lesz a pénze és biztosabb a bevétele, akkor huszonöt év alatt nem harmincötezer, hanem 70—80 ezer, sőt több. uj kisbirtokos porta épülhet. Éz ez adja ennek a tervezetnek a legnagyobb nemzeti politikai jelentőséget. Ez az, ami abszolút értékűvé teszi. Ezért nem szabad és nem lehet a háború utáni birtokrefórm törvénnyel ösz- szehasonlitani és ezért nem lehet a háború előtti régi telepítésekkel összehasonlítani. A birtokpolitikai törvénytervezet a természetes evolúciónak utjából hárít el minden akadályt és megteremti a jogi lehetőséget a birtokszerző földmivelők számára. A gazdasági lehetőségektől függ, hogy ezt a jogi lehetőséget milyen mértékben lehet majd időszakonként kihasználni. Jó esztendőkben több, rossz esztendőkben kevesebb uj gazdaporta fog épülni. És fog épülni! Ez a döntő szempont tervezett törvény elbírálásánál, mert minden egyéb csak politikai és pedig párt- politikai, tehát harmadrendű szempont. Az alispán bonyhádi diszpolgársága Előző számunkban megírtuk,hogy Bonyhád képviselőtestülete díszpolgárává választotta dr Perczel Béla alispánt, akihez a szeretet és hála sok-sok szála fűzi Bonyhádot. Dr Perczel alispán az erről szóló hir vétele után tudatta az elöljárósággal, hogy bármily kitüntetőnek tartja is a község képviselőtestületének az elhatározását, mégis sajnálattal kell közölni, hogy a választás eredményének elfogadását elvi természetű okok nem teszik lehetővé, mert az a meggyőződése, hogy mint a községek felügyeleti hatóságának ilyen természetű megtiszteltetések elől ki kell térnie. Bonyhádon a legnagyobb sajnálkozással vették tudomásul az elhatározást, amelyre vonatkozóan dr Perczel Béla alispán nekünk a következőket mondotta: — Nem tagadhatom, hogy engem Bonyhádhoz. erősebb és szeretet- teljesebb szálak fűznek, mint az ország bármely más helyéhez, hiszen ott töltöttem életertflegnagyobb részét, ott van az ősi házam, ahová annak idején visszavonulni szándékozom, ismerem az egész község minden lakosát, azonban mindezek a körülmények sem teszik lehetővé, • hogy elvi álláspontomon válloztat- I hassak és Bonyháddal ebben a | tekintetben kivételt tehessek. I — Fali egység - nemzeti egység »... Látszik, hogy akar, de közben busán lekönyököl, nyög, sir ez az én fajtám: a magyar « Ennek a szép szomorú magyar fajtának nagy föllángolásait és elcsüggedő lekö- nyököléseit sokat magyarázták, a sirvavigadás tényét sokat analizálták — eredmény nélkül. Mit is kezdhetnénk velük ? Adottság, mely- lyel számolnunk kell, hibák amelyeket javítanunk kell. Hogy miként alakult ki ez a vérzés, ez a lelki alkat, ez a faji tulajdon... Ki tudja ? Ki lát bele az átalakulás ezer variációin keresztül mentfajnak,bonyolult lelki komplexumaiba ? Senki más, csak az, aki Európa roppant nagy zöld asztalán a faji átalakulások és összeolvadások titokzatos hazárdjátékait évezredek óta keveri, vezeti. Mi csak azt tudjuk, hogy ebben a játékban mindig voltak nyertesek, vesztesek és végleg elesettek, akik örökre letűntek a nagy asztal tarkaságából. Azonban ez a játék nem pénzre megy, hanem lélekre. És ez a lelkiség akkor is érték marad, ha azt örökre elvesztettük. Él tovább a többi játékosokban, föl-fölbukkan egy-egy tekintetben, egy- egy tettben akkor is, ha rég elfelejtettük, hogy ki bukott el vele a nagy hazárdjátékban. A szereplő fajok tehát végleg eltűnhetnek, de lelkiségük egy-egy villanása, testiségük egy- egy karakterisztikus vonala örökre itt marad, hogy a faj testi és lelki konstituciójában aktive részt vegyen és azt ezerarcúvá variálja. Ha ennék a nagy, komoly játéknak belső erőit nem is isnfbrjük, ezer ága-bogát ki nem fürkészhetjük, mert azokat ma még a szaiszi fátyol sürü leple takarja; de eredményei itt állanak előttünk. Vannak tehát pozitívumok, amelyek mellett meg kell állanunk, lehető I ségeit föl kell mérnünk és fönnmaradásunk szolgálatába kell állítanunk. A mi szép magyar fajtánk pogányságának és zárt fajiságának falanxa itt porlódott szét a Kárpátok medencéjében, a latinság, germánság, kereszténység szilárd, összefüggő gránittömbjei előtt. Amikor mi idejöttünk, épp az a nagy hazárdjáték tartott akkor, melyből nagy, elprédálhatatlan nyereségekkel a germán, a latin és a szláv népek bontakoztak ki a nagy zöld asztal káoszából, a nyerők fölényes és biztos öntudatával. Csak 200 év — és örökre elveszett pogányságunk, örökre összezilálva fajiságunk, kezdve Géza keleti pogány és István nyugati keresztény házasságától az utolsó ősmagyar kunyhóig* amely tényben Ajtón és Koppány látott csak katasztrófát, mig a szentistváni bölcsesség fölfrissülést, energiagyarapodást, minthogy ez is volt a kor uralkodó gondolkodás módja. Fajilag nem tartozunk egyikhez sem; sem a germánsághoz, sem a latin népekhez, sem a szlávsághoz és mégis mind a három faj, százszor is elkeverte az ősi magyar vérünk s talán egyedül a latin népek voltak azok, akik nem döntő szereppel vettek részt a mai magyar fajtánk kialakulásában. Ezeken a csendes észrevétlen faji keveredéseken kívül, nagy katasztrófákat is meg kellett érnünk. Az első ilyen volt az 1241. évi tatárveszedelem és a még utána következő számos tatár invázió, amelyeknek nyomai testiségünkön ma is lépten-nyomon fölbukkannak előttünk, egy-egy közismert jellegzetességben. A tatárjárást követő kisebb arányú telepítések után jött a második nagy katasztrófa, a 150 éves török uralom szörnyű átka. Akik a végvárvonalon kívül voltak, azok a legváltozatosabb fajták keveredésén estek át, akik pedig belül kényszerültek, azok szláv és török keveredésen. Ezt a pusztulást még ki sem heverhettük s már is ránkzudult a Rá- kóczi-harcok nagyarányú véráldozata. Ezek a harcok azután odajuttatták nemzetünket, hogy ezeknek a dicsőséges harcoknak szomorú fegyverletéte után mindössze kettő millió lakosa maradt Magyarországnak, amelyből talán a fele sem volt magyar. Éz a két millió emelkedett azután olyan rohamosan, hogy az természetes szaporodás semmiképpen sem lehetett. A Rákóczi-harcok után történő nagyarányú telepítések gyors iramban fokozták föl a magyarság számát, de ha még itt- ott csörgedezett is magyar vér a magyar erekben, ezek a telepítések végleg elkeverték azt. Hiszen tudjuk, hogy Elzász-Lotharingiából, Bajor-, Porosz-, Olaszországból, Svájcból jöttek nagyszámú telepesek és ekkorra már av másik invázió is befejeződéshez közeledett, a délről jövő román és szerb beözön- lés, amely honfoglalás már akkor Egyes szám ára 20 fillér.
