Tolnamegyei Ujság, 1935 (17. évfolyam, 1-104. szám)
1935-12-24 / 104. szám
8 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1935 december 24 iskolai tanár a budai főreáliskolából a VI. kerületi állami főreliskolába helyeztetik át büntetésképpen. Váradi Antal a füléhez kapott, mintha nem jól hallotta volna és meglepetten rebegte: — De kegyelmes uram . .. — Nincs appelláta, — mondta mosolyogva a miniszter. — Ez az intézet ugyanis elég közel van a Ke repesi úthoz és Pesten van, ahol a szerkesztőségek, a kiadók és a színházak is vannak ... — Örök hálára kötelez, kegyel* mes uram, ezzel a jótéteménnyel. A miniszter tiltakozólag emelte fel a kezét. — Semmi jótétemény. Ez bünte tés, érti? És kérem, hogy pontosan járjon az előadásokra és főleg, nehogy megsértse valamelyik Írásával a pestieket is, mert akkor kénytelen leszek vidékre helyezni.. . — Privigyére, — jött meg egyszerre Váradi Antal jókedve. — Miért Privigyére ? — nézett na- gyott a miniszter. — Mi, tanárok, azt tartjuk, hogy ez a legrosszabb hely egész Magyar- országon. — Úgy ? — nevetett a miniszter. — Látja, én is tanultam valamit. De ön, csak másodsorban tanár. Először iró. írjon minél több szép és jó dolgot, mert úgy is csak az marad meg utánunk, amit alkotunk. Kezét nyújtotta. Váradi Antal mélyen meghajolt s csak ennyit tudott mondani: — Köszönöm. Mikor az előszobán keresztülrobo gott táncos lépésekkel, a titkár fej csóválva nézett utána. Bizonyára arra gondolt, hogy a miniszteri büntetés elvette a fiatal tanár eszét. . . A kalitkában. Irta: Radványlné Ruttkay Emma. Még homályos volt a reggel, amikor hasairól elindalt, hogy idóben elfoglalhassa uj, kenyérkereső helyét, amit magában már előre is taposómalomnak titalált. Még nem íallasstotta a megszo- kottság, a megismerés, osak sejtette, kogy nagyon-nagyöu minden, mint eddig volt. Simogató fájdafor>*maj gondolt a Haltra. Mintha valami irgalmatlan kés markolta és kiejtette volna as ablakon. Azon as ablakon, amelyen kelül «— most érái igasán — csapa szépség, ősapa nemes előkelőség lakott és csapa ssiv. így volt, mert ő nem engedett be más érséseket, más indalatokat e négy falon belül. ▲ki hivatalába lépett, as menten megváltozott. Kivül hagyta as élet porát, salakját és hosiáidomalt, hoz- sásimalt ehhez a talpig Emberhez. Ás otthona is rendkívüli volt. A kiváló barátok meghitt templomozásra jártak hozzájuk, a tucat emberek ká- bultan álltak meg már az ajtóban s gondolatban tisztelegniük kellett, bár nem tudták azonnal, hogy miért. Valahogy — más volt itt minden. — A fene tadja hogyan csináljátok, mondta a halványzöld tónusban tartott szalonban egyszer a pocakos •ellalóze gyáros, miköaben szivarja kamuját beleverte a velencei kristály kamutartóba s a szeme idegenül siklott végig a művészi kötéBÜ Nietzsche könyvön, a íöléje boruló sárgarózsa •sokroD, amelynek elrendezésén ott volt az asszony keze, az asszonyé, akit farcsállottak, leszóltak, vagy istenítettek ebben a környezetben, aszerint, hogy ki hogyan méltányolta egy asszony kötelességeit. A fene tadja — ismételte meg szokott darabosságával a gyáros, de hát, nekem már csak van pénzem, sokkal több, mint neked és mégsem tndok olyan ar lenni, mint te, mint ti. És ő akkor, — világosan emlékszik, — nem felelt, vagy kitért a felelet elől, de a saeme hálás szeretettel siklott végig a könyvein, a zongorán, aztán elnézett messze, az ablakok előtt illatozó fenyőkön tál, a Kriván felé, aztán egy szempillantás alatt ott termett az emlékezet a gyerekkori otthonban, az édesanyja kezén, azon a simogató, halvány, virágsairom kézen, amelyhez fogható csak egy termett azóta, —■ a felesége keze. Csodálatos lágysággal tudnak ezek a kezek simogatni. És ahogy elsuhannak a billentyűk, a hurok felett és ahogyan felzilálják a kézimunka tarka selymeit . . . Nem, az ilyen kezek nem arra va'ók, hogy darva munkában hervadjanak és haldokoljanak. Mindez és sok más az eszébe jutott Bánátynak, amint leszegett fővel ballagott a pesti utcán. Egy földszintes lakás függönye meglibbent és mintha rezedaillatot hintett volna eléje. Felpillantott az ablakra. Csakugyan, rezeda 1 Mint az ő volt hivatalának asztalán. Ella, a felesége mindig gondoskodott róla, hogy nyíló rezeda legyen a dolgozóasztalán. A nagy bokor halványzöld illatosság agy hossáillett a sötétzöld bőrkarosszékhez, a hatalmas réztintatartóhoz, melyet úgy, de úgy megtudott cirógatni a napsugár, té len a kályhából kiáradó fény, talán azért, mert annyi becsület, annyi igazság, annyi szeretet áradt ebből a tintatartóból. Az aszfalt lassan fogyott a lábai alatt. Nem ült villamosra, nem tellett rá, hónap vége volt. Igaz, hogy amúgy sem jutott volna „kocsikázásra0 a parányi nyugdíjból, amit olyan nagyon korán nyakába ros- kasztott a világégésben elszaporodott sátánok hada. A villamosok egymásután robogtak el mellette, meg az autóbuszok, fényes magánautók. Hát igen — igen, akármelyikkel előbb odaért volna a kalitkáig, az üvegkalitkáig, mely ezután második otthona kell, hogy legyen. TTi » h oj robotjának első napján nem is akart elsőnek beérkezni az „erté- büróba“, ahogy nagyzási hóbortjukban nevezték az alkalmazottak ezt a — ketrecet, ezt az alázatos gör- nyedők tömegszállását. A főnök már ott volt. Valami ismeretlen teksztil- rakományt vizsgáltatott a sunyi könyvelő úrral, kinek gerince a sok hajlongástól kosárnyi púpban éktelenkedett a hátán. Olyan saivvel lélekkel alkalmazkodott sza vakkal, mozgással a mindenható főnök véleményéhez, hogy az már nem is kenyérkérdés volt, inkább valami atavisztikus természetes folyamat: — osak ez az élet, semmi más, ez, az Uzletisten. — Á, jó reggelt doktor ur, ez lesz az asztala doktor ur, — s a főnök rámutatott a ketrec közepén álló asztalra, amely mindig a legújabb alkalmazott pellengére volt. A célpont, hanggal és modorral. Arrafelé röpködtek a „védett0 asztalokról az olcsó viccek buta nyilai. Hogy a többi asztal más, azt nyomban érezte Bánáty. Itt a közé pen egy fal, egy papirkoBár, egy polc, egy ablakmélyedés jótékony védelme nincB sehol, csak a „kollégák0 kutatva parázsló szeme táncol végig az uj delikvens cipője talpától a homlokáig. A nyugdíjas koldusélet még nem volt régi. Az úri külsőt még megadták a múltból átmentett ruhák. V Igaz, a cipője nem volt uj, de megállta a helyét. A talpalás két hetes, a gummisarok szintén. Tehát egyik sem ordit le az emberről. Az elegáns sötétszürke nadrág éle vasalt, nyakkendő, gallér kifogástalan s az egyet len ékesség, a karikagyűrű szépen rásimul az ujjára, szinte azt mondja : — pszt 1 A főnök ur nem vett magának fáradságot arra, hogy személyesen vezesse be uj igavonóját a teendőkbe. Majd Barna ur. Barna ur fontoskodó buzgalommal magyarásta a kartotékok rendkívüli fontosságát az üzleti életben. No meg a levelek helyesírásának felülvizsgálása is a doktor ur reszortjába fog tartozni, ezzel néminemű „szakmunka0 fog rá hárulni s nyilván emelkedik a Cég renoméja is, mert bizony a főnök ur nem ér rá helyesírást vizsgálni, neki a kereseti lé nyeg fontos az aláírás előtt. Bánáthy udvariasan figyelt. Semmit sem kellett újra magyarásni. Egyszerűen tudomásul vette a tennivalót és ment a „munka0 azonnal, mint a karikacsapás. Hogy közben mik fordultak meg az agyában, azt persze nem tudta, nem sejtette senki. Abból, hogy a főnök minden ötpercben berobogott, izgult, hogy a doktor ur zökkenés nélküli munkájában gyönyörködjék, azt is következtette, hogy a főnök legszívesebben körülvezetné pórázon az összes helyiségekben: — ime, ilyenek az idők, ma eleven doktor Urakat kapok a bürómba. Hát, ne hogy muccanni, mukkanni merjen valamelyikőtök | A falka megjuhá szodott, az uj kuli első fellépése határozott sikerrel járt. Bánáthy hazagondolt. Lehetett. Ez a munka gépies volt, szinte lealázó, de hát a felesége évek óta tartó kényszer rabsága nem az ? Az a sokoldalú, alantos elfoglaltság, melyen csak az intelligencia képes győzedelmeskedni. Most, szegényke, való- szinüleg a vzcsoraedényt mosogatja. Mert az mindig másnapra maradt, nehogy a délután rendbehozott kezeket be kelljen piszkitani. Meg jó is volt az üde, illatos kéz a kézimunkához. — Dóktól* ur, kérem megnézni, hogy a szegedi Fox és Társa cég kartotékja a helyén van e ? — rendelkezett egy élesen kellemetlen női hang az ablak mellől. — A főnök lánya, súgta pártfogóén Barna ur, az asztal mellett elmenőben és nézte a hatást a Bánáthy arcán. De nem látott fajta semmit. Ez a fölényes nyugalom, ez az utánozhatatlan úri készség, ez határozottan imponál, ezt valahogyan el kellene sajátítani. Mindenesetre megpróbálja. Odaát a főnök szobájában, Bánáthy asztalával szemben «állt a Wertheim szekrény. Bánáthy ■— úgy magában — rátámadt erre a fenevadra: — Lám, hát Ott a Bálvány, a nagy Pán 1 Ennek lohol a világ. Ennek alázkodik meg érték, tehetség, szorgalom. Ez a cél, a jutalom. A pénz, — igen, a pénz minden szárnynál magasabbra visz 1 — Odaát az a szekrény egy emberé és mi, nyomorultak hányán görnyedünk, hogy annak az egynek szekrénye tele legyen. Úgy érezte, hogy ostor pattog a háta mögött keményen és minden suhintás vastagabbra hizlalja azt az fenevadat. Mikor kinyílt a szekrény, látott benne vastag pénzkötegeket, később azt is látta, hogy jönnek mennek a pénzcsomók, bankszolgák érkeznek benfentes szóval, vaskos borítékokkal, postások, sürgöny hordók, a pénztáros elszámol, ügynökök, üzle tesek, magánosok hoazák, hordják; a pénzt. Kinek, minek ? — Egy embernek, egy emberéit Bánáthy elálmodoaott a kartotékók és helyesírások között: — Mennyi, jót lehetne tenni ezzel a pénzzel, fra az övé volna I Mit is tenne előqför, legelőször ? Menekülne innen és kimentené az asszonyát a mostani apró- cella'akásból, ez csak természetes, A többi magától jönne. — Hej. hiába mondjuk, hogy a tudás hatalom, ha mégis mindig a pénz kormányozza a világot! Aztán megint belezökkent az ostoba, lélek nélküli robotba. Abba &» radt bele, hogy — ime, — órák múlnak és semmi, de semmi nem jön,, ami az agyat élesítené, ami előbbre vinné egy nagy közösség életét, ami jót cselekedne, szóval, ami lelkét hozna ebbe a sivár üvegkalitkába, A Bazilika harangja megkondult. A kollégák szó, betű és mozdulat közepén lerázták a kényszert smost jöttek bemutatkozni az uj tisztviselőnek. ók jöttek. Eddig nem Iehetett. Munkaidő alatt a főnöké, a tulajdonosé minden alkalmazott. Fiókok sípoltak, nyikorogtak, papirosok sörrentek, felvágott és sonka, meg kolbászok szaga áradt szét u ketrecben. Bánáthy nem is vette elő a csomagját. Dolgozott tovább. Hanem aztán, nehogy strébernek minősítsék, lekapta a fogasról botját, kalapját éa sétálni men*. Hasa nem mehetett 4 sem. Ez az egy óra kevés arra, hogy pontos időre visszaérkezzék. Éhe« nem volt, inkább a levegő, a mos*- gás kellett. Meg nem is volt még hossássokva, hogy csomagból ebé? deljen. Lélekben ott járt a csinosan, megtérített asztalnál, elsiklott a szőnie a !üa asztalfutón, vagy a fehéren, meg az ergonacsokron, nárciszon, mert a futó és a virág mindig egyezett az asztalon és ami a legfőbb, ott áll a posta, újságok, könyvek, levelek, árjegyzékek .. . Milyen kedves volna elturkálni ebben a balomban. Mert ha hoztak is néha bosszúságot, mégis több volt bennük az öröm, az újság ingere. A régi hivatalában, ott a Krivány alatt, vagy azelőtt a Szamos parton ilyenkor a leglelkesebb munka folyt. Hej, uramisten, mit tettél velem I —- sóhajtott fel önkéntelenül. Aztán újra. belekapaszkodott ól emlékbe, — Ott, a rezedaillatu saját főnöki szobában ilyenkor gyülekeztek a déli vonattal érkezett felek. Tervekkel, panaszokkal, tanácakéréssel. É» 4 ilyenkor elemében volt. Pedagógusnak, orvosnak, pszichiáternek egyszerre kellett lennie s munkatársnak mindenek fölött. Soha nem kapta, magát rajta véletlenül sem, hogy pöffeszkedő főnök. Úgy nevelte hivatala tisztviselőkarát, hogy mindig kéz a kézbe t segíteni, előbbre menni, alkotni. Szavak röpködtek előtte, aminek nyomán tett, akarás, cél, lelkesedés száguldott. Gyönyörködtető, megnyugtató perspektívák. Államosítás, iskolaszervezés, tanerőszaporitás. Pályázatokat kell kiírni, kenyeret kap megint egy pár ember. Iskolák épülnek s az első tégla lerakásától családok élnek belőle és ha felépül az iskola, lelkek épülnek benne. Megnézte az óráját. Lám, hogy' eltelik az idő. Már vissza kell menni, villanyt kell gyújtani, mert az üvegkalitka közepére nem jön be a nappali fény. Az üveges oldal, a főnök szobája felé egészen sötét. Az ablak előtti asztal polcos, magas, elfogja a világosságot. Tenni nem lehet ellene. Ami közös, az nem az enyém. Az é gyönyörű hivatali szobájában legutóbb három ablakon áradt az Isten világossága ahogy akart s a sok.
