Tolnamegyei Ujság, 1935 (17. évfolyam, 1-104. szám)

1935-10-19 / 85. szám

TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1935 október 19. Szőlőoltványok sima és gyökeres alanyvesszék, hazai és OthellA gyökeresek. Lugas« gyűjtemények ét gySmölcsfAk megbízható beszerzési forrása: ■" Államilag ellenőrzött telepünk. — — ­Badacsony vidéki Szfilfitelep kezelfisése. Tapolca (a Balaton mellett) községekben autonóm szerveket nyer­nek. Önmaguk fogják saját érdekei­ket saolgálni. A bortörvény viszont piacok teremtésével tesii 1 ebetóvó ezeknek ai érdekeknek a hely es szol­gálatát. A javaslatok jól vannak fel­építve, az a kívánatos, hogy mielóbb törvényerőre emelkedjenek. Tifuszvédelem a vármegyében Többször megemlékeztünk már róla, hogy Tengelic-szőlőhegyen tifuszmeg- betegedósek fordultak elő és hogy a hatóságok mindent elkövettek a fer­tőző gócok felkutatására és elszige­telésére. A statisztika Bzerint Pakson íb több tifuszeset volt, amelynek száma egy ideig emelkedett is, mert az 1932. évben az előző évi 3 ról 26 ra ugrott, 1933 ban 58 ra, mig az 1934, évben csak 20 esetet kon­statáltak. Az ott ebben az évben megállapí­tott tifuszmegbetegedósek jórészt szór­ványosak voltak ugyan, azonban 9 fertőzés úgy keletkezett, hogy Feil bírónak Magyari szállásán julius hó folyamán dolgozó munkások olyan kutból ittak, amely csak 4*5 méter' nyíre van a magasabban fekvő trá­gyadombtól, amelynek a szennye megfertőzte a kút vizét. A hatóság a kutat lezáratta és mintát küldött a vízből az Országos Közegészség­ügyi Intézet bajai kirendeltségének, amely a tífuszt okozó coli baoiilu sok jelenlétét megállapította. A belügyminisztérium közegészség­ügyi osztálya úgy Pakson, mint Ten- gelio szőlőhegyen szemlét tartott és felülvizsgálta a helyi hatóság intéz­kedéseit. A belügyminisztérium vízb gálata dicsérettel emlékezett meg dr Fördős Dezső járási tiszti orvos, tb. Eladunk 30 darab s/t érés príma mangalica TEHVÉSZGÖBÉT BERZENCEI kanokkal bebúgatva. 741 Keretünk azonnali belépésre, motorok­hoz és minden gazdasági gép kezelésé­hez és szereléséhez tökéletesen értő gépészkovácsot Blkádl Gazdaság u. p. Keszőhidegkut. vm. főorvos által Tengelicen végre­hajtott izoláló eljárásról, amely ere­detiségénél, olcsóságánál és a leg­egyszerűbb emberek által is elkészít­hető voltánál fogva különösen alkal más arra, hogy sikeresen kapcsolód­jék bele a tifuszellenes küzdelembe. A hatóságok egyébként most a tifusat terjesztő úgynevezett bacillus- gazdákat kutatják, mert remélhető, hogy azok beoltásával elpusztíthat­ják a bennük termelődő óriási bacil- íustömeget, amely állandó veszedel­met jelent a környezetre. A paksi baoillushordozót egyébként már sikerült is a folyamatba tett tu­dományos vizsgálat során felkutatni. IHIREK Csonka Magyarország néni ország, Egész Magyarország — mennyország I Időjelzés. A szekszárdi meteorológiai állomás 1935. évi október 10—16 i feljegy­zéseiből : Hőmérséklet: maximum : 29 0 C° október 10 én. minimum: 9*7 C° október 14-én. Csapadék nem volt. Október 16-án a levegő nyomása lassan növekedett. — Este 9 órakor a barometer 20'4 C- mellett 7612 mm-t mutatott Azon­túl tovább emelkedett. — A.szekszárdi filléres gyorsvonat. A Budapestről SzekBzárdra bevezetett filléres gyorsvonat vasárnap reggel 9 óra 7 perckor érkezik ide és vissza­felé 20 óra 8 perckor indul Szek- szárdról. Értesülésünk szerint a fiiló rés vonat jegyeit Budapesten már hétfőn és kedden elkapkodták és nincs kizárva, hogy elegendő érdek­lődés mellett az elsőt követően má­sodikat is indítanak. — A györeí hősök emlékművének leleplezése. Győré község vasárnap, e hó 20-án leplezi le a világháború­ban elhalt hős fiai dicsőségének meg­örökítésére emelt emlékművet. Az ünnepélyen az avató beszédet dr Pé­kár Gyula, a kerület országgyűlési képviselője fogja mondani. — Főúri esküvő. Galántai herceg Esterházy Antal ozorai nagybirtokos a budapesti királyi várpalota Szén ; Jobbról nevezett kápolnájában folyó hő 22 ón délelőtt vezeti oltárhoz nagy apponyi gróf Apponyi Gabriellát nagyapponyi gróf Apponyi Károly osászár ős királyi kamarás, a volt főrendiház örökös ős a m. kir. felső ház tagja, nyugalmazott állományú vezérkari alezredes, pálfai nagybir tokos és neje született herceg Win• disch-Graetz Aglae csillagkeresztes hölgy leányát.-— A királyi főügyész Szekszárdim Dr Szapár József pécsi kir. táblai főügyész Saekszárdra érkezett, hogy a szokásos időszaki hivatalvizsgálatot megtartsa. —Kinevezés. Dr vitéz Thuránszky László főispán dr Pongrácz Sándor toebéss szakorvost kinevezte a szek­szárdi vármegyei Horthy Miklós köz- kórházhoz újabb három év tartamára kórházi alorvossá. — Állatorvosi tiszti vizsga. Dr Barabás István sióagárdi állatorvos, a megyei főállatorvos fia, a m. kir. állatorvosi szolgálatra képesitő állat orvosi tiszti vizsgát sikeresen letette. — A multheti cserkészhadijáték utóhangjai. Vettük a következő soro­kat : „ Kakasd és Belac községek la­kossága ez utón is köszönetét kíván mondani a Tolnavármegyei Cserkész- titkárság által rendezett cserkész- hadijáték és regölésért. A községek apraja nagyja nagy lelkesedéssel, meg­elégedéssel és örömmel emlékezik vissza e napra. A templomba való fölvonulástól kesdve szinte lázban volt a nép. Reméljük, hogy a tanul­ságos munka népünk lelkében jó ha­tást hagyott és hozzájárul ahhoz, hogy a jóindulatú nép egy lépéssel megint közelebb jutott a szükséges együttműködés szép gondolatához. Kakasd, 1935 okt. 14, Kemény Fe­renc plébános.ö — Postamesteri megbízások. A pécsi m. kir. posta- és távirdaigaz- gatóság a pincehelyi postahivatal ve­zetésével megbízta Gálffy Dazső felső- rajki postamestert, a tengelici posta hivatal vezetésével pádig h. posta- mesteri minőségben Kecsey Kálmán postahivatali kisegítőt. I I — Tűzoltónap Bonyhádon. Az Ön­kéntes Tüsoltó Egylet folyó hó 13 án mutatta be zárógyakorlatát nagy kö­zönség jelenlétében a Horthy Miklós- téren. Ezen alkalommal nyújtotta át dr Schreck Adám elnök és Knábel Vilmos parancsnok öt negyven év óta szolgáló tüsoltónak az igen ritka XL. éves szolgálati érmet, másoknak az V., X., XV., XX és XXV. éves érmeket. Az ünnepélyen megjelent Bonyhádvarasd, Kakasd, Majos és Zomba tüsoltóság* is, akik szintén mu­tattak be igen sikerült gyakorlatokat. Déli 1 órakor a kitüntetettek tisztele­tére közebéd volt a Katolikus Kör­ben, melyen körülbelül 150-en jelen­tek meg. Este ugyanott táncvigalom volt. — Esküvő. Mártonjai Márton harci főjegyző Erzsiké leányát oltárhoz ve­zette Sudár Géza, néhai Sudár Jó­zsef szekszárdi adóügyi nyilvántartó fia. Az esketési szertartást a vőle­gény fivére, Sudár Dázső szigetvári káplán végezte. — Névváltoztatások. A m. kir. bel­ügyminiszter engedélyével vezeték­nevüket megváltoztatták: Hafner 3 b- nos ladományi igazgatótanitó „Faze­kasára, — Riedlinger Éva és Ka­talin apari lakosok „Kaszás“-ra. — A világháború legkisebb kato­nája, a világhírű erdélyi halállégió többszörösen kitüntetett tagja pár nap óta Ssekszárdon mutatja be csodála­tos céllövő képességét. A nagy ér­deklődésre való tekintettel hétfőig meghosszabbította szekszárdi tartóz­kodását és pénteken, szombaton este fél 9 órakor a Saekszárd Szálló ud­varán mutatja be egyedül álló pro­dukcióit, amelyekre felhívjuk a város érdeklődő közönségének figyelmét. — Helyettes tanítónőül alkalmazás. A bátaszéki községi elemi leányisko­lához Hollősi Erzsébet oki. tanítónő, bátaszéki lakos, helyettes tanítónőül alkalmaztatott, — TŰZ Kővesd pusztán. Rövidesen már a második tűz pusztít Bátaszék határában. Szerdán Kövesd pusztán egy ház gyulladt ki, de azt az önkéntes tüaoltók lelkes csapata rövidesen el­oltotta és igy nagyobb kár nem lett. Eladó ház Tolnáit' Béri Balogli-utca 1. szám alatt, az országút és vásártér felett 500 O-öí (100 méteres kőfallal bekerített) területen levő 5 szoba, 2 konyha és mellékhelyi­ségekből álló ház, pincével és kiittal, el­utazás miatt sürgősen eladó. Méhészek­nek igen alkalmas, — Értekezni lehet: Tolnán, Béri Balogh-utca 1. szám alatt. HOZI Igazgató: KBENNER JÓZSEF Pénteken, október hó 18-án Szombaton, október 19-én este x/i7 és l/»9 órakor Vasárnap, október hó 20-án délután 3, 5, este 7 és 9 órakor Budapesttel egyidőben a legújabb magyar film: fl cm ma Unt Vadnay László vigjátéka Főszereplők: Murát! Lili, iávor Pál, Kabot, Gózon, Gombaszegi és Rátkay Márton Magyar világhiradó! Minden előadáson számozott helyek ren­des helyárakkal, csak a bérletszelvények érvényesek

Next

/
Thumbnails
Contents