Tolnamegyei Ujság, 1935 (17. évfolyam, 1-104. szám)

1935-08-28 / 70. szám

1935 augusztus 28. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 3 Frontharcosok táborozása Decsen. A bajtársi összetartásnak agy mére­teiben, mint belső értékében impo­záns tanujelét adták a decsiak.E hó 34-ód, szombaton este fáklyás, Iám- pionos takarodó volt az ottani hősök szobránál. Vasárnap, folyó hó 25 ón zenés ébresztő. Délután a vaautállo máson fegyelmezett, zárt alakulat fo­gadta báró Fiáth Tibort, a körzeti főcsoport etnö két és a vele érkezőket, köztük a szekszárdiak formaruhás szakaszát. B j vonalás katonás rendben, tiszteletadás a hősi halott bajtáraak emlékműve előtt, amely kegyeleti koszoraval és a szö­vetségi nagy pajzzsal volt dissitve. Körzeti gytilés a községháza tanács­termében volt. Ezen Sárköz és a környéke mintegy 200 hadviseltje és a frontharcos eszme barátai nagy számban jelentek meg. Báró Fiáth Tibor elnöki megnyitójában buzdí­totta az egybegyűlteket, hogy szoro­san összetartva teljesítsék tovább is hazafias, bajtársi kötelességüket. — Pornyi Pál bajtárs, úgyis mint má- eodbiró üdvözölte a közszeretetben álló elnököt és a többi vendéget. Dr Haiszer János vezetőtiszt ismertette az alapszabályokat. Dr Áldor György lelkes beszédében visszapillant a vér- zivataros időkre s azok következmé nyeire. Okulásra, megértésre, a tö­mörülés szükségére hiv fel minden­kit, hogy kitartással, termelő mun­kával és a béke fegyvereivel vissza­szerezzük Nagymagyarországot. M-jd aktuális kérdéseket vitattak meg. Elnöki zárszó után a vándorgyűlés a Himnusszal végződött. A decsi kulturháaban 100 terítékes estebéd volt. A frontharcosok nejei és leányai íőzték az Ízletes vacsorát és festői viseletűkben szolgálták fel. A régi hadfiak fesztelenül beszélgetve, jó decsi borok mellett elevenítették fel inrctéri emlékeiket, a fiatalság táncra perdült, frontharcos cigány húzta a talpalávaiót. A bajtársi találkozó tel­jes sikerrel járt, amelyben az érdem az agilis decsi rendezőségé, melynek élén Fleischer Káro'y v, honvédfőhad­nagy állt. Úgy halljuk, hogy ilyen vándorgyűlés tervbe van véve a többi sárközi községekben és körzetbeli falvakban is. az eszményi asszony Somerset Maugham exotikus regényében Paitnerei: Herbert Marshall és George Brent — Népművelési rádióadományozés. A vallás- és közoktatásügyi minisz­ter a bedegi Róm. Kát. Gazdakörnek és a felsőireg-muthpusztai áll. iskolá­nak 1—1 népművelési rádiót ado­mányozott. — Bartók—Kodály Háry Jánosa Szekszárdon. A szekszárdi Iparos Otthon műkedvelő gárdája vasárnap, f. hó 25 én a székház udvarán fel­állított színpadán előadta Háry Iá- nos kalandozásait. Az udvart zsúfo­lásig megtöltött közönség jól mulatott Hepp József, Steiner Böske, Mihály- ffy Lajos, Tóth Eadre, Tőrök József, Steig István, Horváth Györgyné, Fejes Böske, Ellmauer Panni, Szép Irénke, Albert Nándor főszereplők ügyes játékán, de Vesztergombi Já­nos, Tokay György, Zimbó László, Onody József, Fenyvesy Gyula, Már­kus József, Egyed Ferenc, Fejes István, Véghelyi József, Erdélyi Fe­renc, Szőnyi Sándor, Tamás József, ^Somogyi Ferenc és Szász Sándor is jót nyújtottak kisebb szerepükben. Az énekszámokat zongorán Gaskó Vilma, továbbá Ifja János zenekari­val kisérte. Előadás után kedélyes ^táncmulatság volt. — Halálozás. Bürgner Jakab uy. gazd. intéző, életének 83. évében el­hunyt. Földi maradványait e hó 28 án a szekszárdi izr. temetőben helyezik örök nyugalomra. Gyászolják: özv. Bürgner Jakabné szül, Krausz Mária felesége, dr R«dó Arthur budapesti és dr Radó Gyula szekszárdi ügy­védek, gyermekei. Dr Radó Arthurné szül. Barta Klára és dr Radó Gjaláné szül. Illy Amália, menyei. Szerdán és csütörtökön Shirley Temple, az 5 éves kis sztár főszerep­lésében : Ez a kislány eladó a Világ-moziban — A Gyöngyösbokréta váraljai cso­portjának nagy sikere a budapesti Szent István ünnepségek alatt. A vi­lághírű Gyöngyösbokréta a ssent- istváni ünnepség fénypontja volt. Ptulini Bíla kivá!ó vezetése alatt ez a népies bemutató egyre hatalmasabb sikert könyvelhet el. A mostani be­mutató alkalmával különösen nagy s koré volt a tolnamegyei Váralja község csoportjának. Újhelyi Jánosná remekül állította össze a női tagok ősi ruháit. A csodaszép, igazán ma­gyaros szinözön nemcsak a járókelő­ket bűvölte el, hanem a fővárosban sürü rajokban autózó idegenek, új­ságírók valósággal magostromolták a fegyelmezett rendben sétáló cső portot fényképfelvételek miatt. A szín- pádon psrcakig nem kezdhette a cso­port szerepéi a tapsvihar miatt. Az öreg Dömötör Sándor furulyás a világ legjobbja, — mondták a szakértők. Ä váraljai fonó hívogató és meleg. A fővárosban tartózkodó lengyelek, hollandok, valamint angolok és fran­ciák, a csoport tagjaival táncra per­dültek az ebéd helyén és nemcsak a csárdást tanulták meg, hanem Ma­gyarországot is megszerették és él­tették. A csoport szeptember végére tervezi a váraljai helyi bokrétanapot a hetényi és a szeremlei csoportok részvételével. Ez a nap fogja igazolni a váraljai csoport nagy értékét, ame­lyen minden ruhadarab, a zörgői pspucstól kezdve a fajét ékesítő gyöa- gyösbokrétáig ősi és szinmagyar. Va­lamint ősi és szinmagyar a tánc és dal is. A 18 tagból álló csoportnak vezetője Jánosi György ref. lelkész. — Bezárul a szekszárdi strand­fürdő szezonja. A Szekszárdi Strand­fürdőt az igazgatóság a várható idő­járás kedvezőtlenségére való tekin­tettel folyó hó 31-ével bezáratja. A fdrdőző közönség ebben az idényben nem támogatta annyira ezt a köz­egészségügyi intézményt, mint annak fontossága megkívánta volna és a látogatottság akkor is csekély volt, amikor a viz ellen semmi kifogást nem lehetett emelni. — Felakasztotta magát. Kemperle Ferenc 58 éves tolnai gazdasági cse­léd munkaadója raktárában felakasz­totta magát. Mire rátaláltak már ha­lott volt. öngyilkosságának oka is­meretlen. — Beszakadt menyezet majdnem agyonütötte egy szekszárdi tanár csa­ládját. Könnyen végzetessé válható baleset volt a napokban Vargha Ig­nác szekszárdi reálgimnáziumi tanár­nak a Rákóczi-ut 26. szám alatti la­kásán. Aa égés« család ebédnél ült, amikor aa ebédlő fölött recsegni kei- dett a menyezet. Mivel nemrégiben a lakás folyosójának a plafonja ha­sonló recsegés kőiben beszakadt, a család ijedten hagyta ott a terített asitalt. Ai aggodalom és elővigyá- aatosság nem is volt felesleges, mert pár pillanat múlva óriási robajjal om­lott össze a menyezet egy résié, mely­nek hárommétermázsás darabja éppen az asatalfőre esett, a padlóba mélyen belenyomva a széklábakat és össze­törve az ebédlő bútorzatát. Vargha tanár aa eBetet nyomban bejelentette aa államrendőrségnek hatósági enge­délyt kérve, hogy az Emődi Benő tulajdonát képező házból, amelynek bérletéhez még szerződés köti, nyom­ban kiköltözködhessék. — Üres tanítói állások. I. rém. kát. kántortanitéi állás: Harc, Dóbrököz, Bonyhád, Mözs; II. községi tanítói állások: öcsény—Szőlőhegy, Paks— Felsőcsámpspuizta, Bit asz ák—Deli- napuszta; III. ág. ev. tanítói állás : Györköny. színes fátyol Rendező: Richard Boleslawsky, a »Fekete- szárú cseresznye« alkotója — Kinevezés. A m. kir. belügy­miniszter Varga Lajos uj domb óvári lakost a budapsst-lipStmezei m. kir. állami elme- ós idaggyógyintózethsz II. oszt. altisztté kinevezte. — Visszavont vád. Zacker Sándor szekszárdi rőföskereskedő üzletében már évek óta folytatott 4000 P ér­tékű áru'opás ügyében érdekes for­dalat állott be. A kereskedő kiegye­zett a tettesekkel, visszavonta pana­szát és így az őrizatbevetteket nyom­ban szabadlábra helyezték. Az or­gazdák ellen azoaban, akiknek száma 20, de még egyre szaporodik, az eljárás folyik, minthogy bűncselek­ményük hivatalból ü'dözendő. A rendőrség erélyes nyomozása Borán az elsikkasztott áruk uagyrésze, mint­egy 3000 P értékben, megkerült. A nyomozás folyik. — Most messQk az őszibarackfá* kát I Est az uj eljárást ismerteti a Növényvédelem és Kertészet legú­jabb száma. Cikkeket közöl az idei gyümölcshullásról, a folyékony gyü­mölcsről, a vértetűről, a gyümölcsfák nyári oltásáról, a házi aszaló készítő* séről, a boroshordók faltöltéséről, a szőlő szelekciójáról, a szőlőből nyer­hető állati póttakarmányokról, s az idei szárazsággal kapcsolatos tenni­valókról. A dúsan illusztrált két szaklapból, egy alkalommal e lapra való hivatkozással a Növényvédelem kiadóhivatala (Budapest, V., Kossuth : Lajos-tér 11., FőldmivelésÜgyi Mi- I nisstérium) díjtalanul kü'd mutat- | ványszámot. ISKOLASZEREK füzetek, iró- és rajzszerek, festékek, ecsetek és^ mindennemű iskolai szükségleti cikkek dús és leg jutányosabb beszerzési forrása o NOLHÁR-féle RT. könyv- és pnplrkereskedése Telefon: 37 Szekszárd, Kaszinó-bazár Telefon: 37 Iskola- és egyéb könyvek kötését jutányos áron készítjük Blhorhere adja a legkorábbi tavaszi zöldtakarmányt. Augusztus—szeptember hónapokban vetve áprilisban már kaszálható és kaszálás után a föld mégegyszer elvethető. Vető­magszükséglet 1000 ölenként 10—12 kg. — A mag beszerezhető a Szekszárdi Népbank Szövetkezeinél a leg­olcsóbb napi áron. 611 — Agyonlőtt egy embert a halőr. Rejtélyes gyilkosság történt folyó hó 25 én délelőtt a leperdpusntai gazda­ság halastava partján. Zombori Jó­zsef 50 éves németladi születésű fel­esketett halőr szolgálati fegyverével. agyonlőtte Bán Jónsef 24 éves gaz­dasági oselédet. A csendőrség az eset­ről értesítette a szekszárdi kir. ügyész­séget, mire dr Gaal Dezső vezető kir. ügyész, a vizsgálóbíró és a tör­vényszáki orvos kiszállt Leperdpusz- tára, hogy a helyszíni vizsgálatot éa a boncolást lefolytassák. Mindenek­előtt megssemlélték Bán József holt­testét. A szerencsétlen ember aroát a lövedék teljesen a felis mérhetet­lenségig összeronosolta. Ezután a ve­zető kir. Ügyész Zomborit hallgatta ki, aki elmondta, hogy ő fiával ladi­kon végezte ezo'gálatát, amikor egy, a parihoz láncolt ladikon egy isme­retlen embert látott, akit igazolásra szólított, hogy mit keres ott, mire az gorombán válaszolt. — Amikor partra szálltak, a parttól 10 lépésre Bán József megtámadta őt késével és vállát keresztülszurta. Erre heves du'akodás támadt közte és Bin kö­zött, miközben fegyverttartó kezével még egy második szúrást akart el­hárítani, a fegyver véletlenül elsült és a lövedék halálra sebezte a tá­madó Bán Józsefet. A tüzetes vizs­gálat során megállapítást nyert, hogy a holttest a parttól 50 lépésre feküdt, amit Zombori azzal igyekszik kima- gyarázci, hogy már nem emlékszik tisztán a parttól való távolságra. Aa az állítása sem felelt meg a valóság­nak, hogy az áldozattal dulakodott, mert Bán teteme körül a dulakodás­nak semmi nyoma sem volt. Észlel­tek ugyan néhány lábnyomot, de azok a kiszállt hatósági közegektől ered­nek. Az elhunyt 19 éves fdlesége el­mondta a vezető kir. Ugyésinek, bogy 7 hónapos házasok, férje haláláról csak délután értesült. Férje azzal tá­vozott el hazulról, hogy a szomszéd községbe megy, hogy megtakarított kis pénzükön egy borjút vegyen, délre várta vissza. Minthogy az eset­nek szemtanúja a halőr 15 éves tiiu kívül nem volt és az sem vallott apjával egyőntetüea, a nyomozás to­vább folyik. Zomborit őrizetbe vet­ték és másnap a szekszárdi kir. tör­vényszéki fogházba kísérték. Az eset nagy izgalomban tartja a Leperd- paszta és környéke népét, mert Bán Józsefet nagyon szorgalmas, jóravaló embernek ismerték, mig a halőrről nem valami kedvezően nyilatkoznak. — Elveszett ékszerek. Egy szek­szárdi órás és ékszerész folyó hó 4 éa Danaszentgyörgy és Szekszárd közti országutszakaszou egy dobozban cio- magolva elvesztett egy nagy araoy pecsétgyűrűt, egy arany karórát, egy arany nyakláncot és egy férfi zseb­órát. A beó.ületea megtaláló 50 P jutalom ellenében bármely csendőrőr- sön leadhatja. — Tolvaj Cigány. Baráth Lajos 41 éves dombóvári kosárfonó cigány Ba­ráth Rozáliától egy pirosselyem vi­I rágOB ruhát, fehérneműt éa egy bőr­kötéses imakönyvet ellopott és isme- ■ rétién helyre szökött. Körözik.

Next

/
Thumbnails
Contents