Tolnamegyei Ujság, 1935 (17. évfolyam, 1-104. szám)

1935-01-01 / 1. szám

4

TOLNAMEGYEI ÚJSÁG

1935 január 1.

dombóvári helyiérdekű vasútnak vármegyénket átsieló résiéit illetóleg. Ei i vonal Nagymagyarorsiágnak is egyik leghosszabb vicinális vasútja ▼olt, fontossága most még inkább emelkedett, elsórangusitását nyomós közérdek követeli.

Vármegyénk alispánja tii évre ki* terjedőAutépitési tervesetet dolgoiott ki. Es a nagyszabású munka ha el- kéeitll, Tolna vármegyét is abba a helyietbe fogja juttatni, hogy nem lesi egyetlen köiBége sem, amelynek köves útja ne lenne. A terv méltó a Peroiel névbei, mely vármegyénk történetében el nem múló emlékkel örökítette meg eddig is a nevét.

Tolna vármegye nagy ssttlöttje: Gömbös Gyula minisiterelnök még mint honvédelmi államtitkár felismerte annak a fontos Összekötő ut nak jelentőségét, amely hivatva lenne Csonkaorsiágunk ésiakkeleti határát Siabolcs vármegyétől kiindulva, a Duna—Tisia közén, a Solt—Danaföldvári uj Dunahidon — vármegyénkén — áthaladva, délnyugati határát Barcsnál a Drávát összekötni. Ennek a nagyszabású átfogó mfiutnak nagy- réssé már elkészült — csak egy két siakasza, mint pl. a Pincehely— Tamási 12 km útvonal még kiépítetlen, bár ai alépítmény és a műtárgyak itt is elkészültek — kívánatos lenne, hogy ez a nagy mfi is mihamarabb teljesen készen álljon. Ai elmúlt komoly idők eseményei, amikor „a háborút könyökünkkel súroltuk", különösen követelik a teljesen befejezett kéBZ munkát.

Aiok az idők, amikor pl. a tamási gaida aiért félt a vasúttól, mert elveszti a fuvart Siófokra, ha el is múltak, úgy látszik, mintha a siekér- > fuvaroiás megélénkülésével ismét vsszatérnének. Bárhogy is dőljön el a vasútnak, autónak és a szekérnek ai harca, mindéi többé nem gátol- h atja meg annak a közlekedési politikának az érvényesülését, mely minden községet kövesuttal kiván összekötni. Raméljük, hogy a jövő esz tendő karácsonya ehez a végcélhoi is közelebb hoz majd bennünket. —

Nagyrabecsült mozildtogatőinak boldog uj évet kíván

KRENNER JÓZSEF

a Vildgmozl igazgatója

Lombffirész.

Az esti álmok, láthatatlan árnyak Már kibújtak a sötét faodukból S most titkos, lila fényruhában járnak.

Lidérces útjuk parázslik a csendben, Kezükben bűvös lombffirész világit És fürdenek az esti énekekben.

Csillagmintákat faragnak az égen,

Az éj sötétkék mahagónifáján S egy felhőt, mely a holdsugárban ég el.

A kerítésen kis cica dorombol,

Alszik. Körötte csendmintát faragnak S rózsás ködöt a füstből és koromból.

Csókolóznak a folyóparti náddal,

Apró hangokból mintázzák a csendet, Madárdalokkal, esti szerenáddal.

A temetőben egy korhadt keresztet Könnyes mintákkal díszítenek titkon;

A csendben csak a holtak lelke reszket.

Az ős-rosszaké, kik visszaosonnak S az estimák áhitatfonalából Pokolba futó kábeleket fonnak.

De tündér jő a holdsugárban égre S mint átokcsipkék újra rátapadnak A halál ősi, hideg függönyére.

Ifj. vitéz Zerinváry Szilárd.

A hátai apátság Szentvér temploma.

Kanyargó Danaágak, susogó nádasok fölött, erdőkoszoruzta fennsíkon állt sieot László királyi monostora, a szent Mihályról nevezett bátai bencésapátság. Történetének három első századából csak a monostor változatos, nyugtalan külső élete tükröződik a megmaradt kevés oklevélben. Határperek, erőszakosságok száraz krónikájába egyszerre uj hangot ád Turócii híradása. Azt írja, hogy Gara János, a délvidék hatalmas ura, spalatói fogságában viselt roppant nehéz rabláncait fogadalomból a bátai apátság templomába vitte Megváltó Urunk drága szent vérének dicsőségére.

Miért füiődik e szent vér tisztelete éppen a bátai templomhoz ? Érre a kérdésre IV. Jenő pápa 1434 ben kiadott levele ád választ. A pápa búcsút engedélyez azoknak, kik Űrnapján gyónnak és áldoznak a bencésrend bátai templomában, hol e napon tiszteletre van kitéve „Krisztusnak a szentostyából kifolyt csodás vérett. A csodás szentség hire szétfut az országban. Királyok, főurak, egyszerű emberek hozzák betegeiket, küldik-hozzák drága ajándékaikat. Rauzani, a nápolyi király követe Mátyás udvarában az ország nevezetes helyei közt említi Bátát, melynek nagy a hire a nyilvánvaló csoda révén, hegy templomában „látható a szentostyában Krisztus vére testének részecskéjével együtt, amint ezt állítják számtalan sokan, akik látták". A nagybeteg Klára asszony fogadalomból kocsin hozatja magát Pécsről Bétára, hogy meggyógyuljon „Krisztus vérző teste" előtt. A bucsushely virágzásának ideje a Hunyadiak kora.

A garamszentbenedeki levéltárban

megmaradt a bátai templom drágaságainak jegyzéke 1526 ból. E kincseket a török elől mentették meg a szerzetesek, köztük a Szentvért is. A leltár írója megjegyzi, hogy a sok drágaságnak csak Isten tudja számát és értékét. Ez a jegyzék megőrizte az adományozók nevét is. Innét tudjuk, kik voltak különös kegyelettel a Szentvér iránt. A legtöbb miseruha a Hunyadiaktól való. Hunyadi János, László és Mátyás, Szilágyi Erzsébet és Korvin János aranyos, gyöngyös, selyem- és biborbársony ruhákat adtak. Ssivünkbe markol és feltűnően jellemzi a Hunyadi család mélységes ragaszkodását a bátai szent- helyhez Hanyadi László ajándéka. A jegyzék szavai szerint halála idején, utolsó óráiban feketebársony, arany- nyal díszített, értékes miseruhát küldött Bétára. Mátyás király 1463 májusában hosszabb időt is töltött a monostorban. A Hunyadiakon kivül áldozatos tisztelettel viseltettek a bucsushely iránt a Perényiek, ITörök Imre, Garay Jób, Ráskay Balázs, Geréb Péter, Kinizsy Pál és Korvin JánoB özvegye. II. Ulászló is betér Bátára Pécsről jövet.

A Perényiek irigy szemmel nézik a bátai temp'om kincsét, a csodás szentostyát. Minden áron meg akarják szerezni, még rablás utján is. Perényi Péter el is viszi siklósi várába és esik királyi parancsra adja vissza. Kanizsay Dorottya, a szép- emléktt nagyasszony azzal engeszteli fia bűnét, hogy ezüst koronát, drága szép takarót készíttet a Szentvér tartójára.

A török ellen induló naszádosok kapitánya, Báthory András kiszáll Bétán, hogy búcsút nyerjen. II. Lajos

Örömet okor szerezni nz uj évűén családjának ?

életbjztositást

a Fonciére Biztositó Intézet szekszárdi főügynökségénél

a Szekszárdi Népbanknál

| kétszer is itt várja késlekedő ser«

gét. Egyik oklevelét a Krisztus Testa

I és szent Mihály bátai apátságából | keltezi. A mohácsi csata előtt három napot tölt itt. Vele vannak az őrsit» főemberei. A visszavonás és durva irigység elhallgat a halál sejtelmé ben. Törökverő ősök nyomdokán hősi akarásra gyullad a lelkűk * könnyelmű vérük. Térdre hull a’ki. rály, gyónik, áldozik. A nagy téma! tőbe a Szentvér oltárától indul vértanú sereg.

A mohácsi vereség hire még az nap .Bátára ér. Menekül mindenki A monostor szerzetesei mentik a templom kincseit. Amint Erdélybs is eljut a csatavesztés hire, a magyar szenteket és a bátai Szentvért szidja a vajdahunyadi várnagy: hol van a bátai Ssentvér ? miért engedte meg, hogy főiégessék, elpusztítsák a helyét és Magyarországot ? Tudnak hát róla Erdélyben is és hogy mások nagyra becsülik ott, mutatja az eset megíró- jának megjegyzése: bocsássa meg az Isten, hogy ezt a káromkodást le mertem írni.

A török sereg kivonulása után visszatérnek kolostorukba a bátai bencések. Visszakerül templomába a Szentvér is. 1539-ben újabb pusztulás következik. Julius 26 án szomorú újságot hall a bécsi pápai követ: a török 10 000 embert hányt kardra, prédára Bátán, „hol nagy hire volt Krisztus csodás vérének". Ez volt az utolsó, véres búcsúja a templomnak. Nem tudjuk, mi történt a Szentvérrel ? Várady érsek azt mondta a pápai követnek, hogy állítólag Perényi Péter vitte el valamelyik várába. Talán megint Siklósra, vagy talán Sárospatakra . .. Arról van adatunk, hogy ősidőben ő kerítette hatalmába a bátai apátságot. . . Ezután már csak szomorú visszhangja hallik a régi dicsőségnek. Csufolódik egy gúnyvers : akinek nincs pénze búcsút járni Rómába, Kölnbe, Aachenbe, Compostellába, az menjen csak Bátára, vagy Kassára. A XVI. század második felében még tudja Oláh Miklós, Verancsics, hogy Báta hires volt a Szentvérről, de aztán hire sincs már. Ezer más gond és keserűség borult a magyar lélekre . ..

II.

Említettük, hogy az apátság kincseinek java a Hunyadi család ajándéka volt. — A nagy hadvezértől kezdve Korvin Jánosig, mind lerótták kegyeletük adóját. Ez a feltűnő nagy ragaszkodás megfelelő okot tételez fel. A Hunyadiaknak nem voltak birtokaik Báta vidékén. A monostor kegyura az ellenséges Gara család volt ez időben. Magánéletük, történelmi szerepük is másfelé terelte figyelmüket. A Ssentvér csodás nagy hire egymagában nem magyarázza mag viselkedésüket, mikor a környék urai: a Bátmonostoriak, Töttö- sök, Herczegek nevét nem olvassuk az ajándékozók közt, a Darákét is csak egyszer . . . Valami mély gyökeret vert személyes élmény kellett ahhoz, hogy apáról-fiura, unokára szálljon ez a ragaszkodás és ennek az átélésnek a családfő szivéből kellett tovább hatnia.

Járt egyszer errefelé (Hunyadi János, 1440 nyarán. Nem volt még az ország első embere, hanem csak a második sorban, mint Fraknói mondja. Künn a török döngette az ország kapuját. Benn makacs polgárháború dúlt a két király, Ulászló és László hive között. Hunyadi a lengyel segít- ’ séget ígérő Ulászlónak esküdött hűséget. László főembere, Gara dél felől vonult a Buda várában tartózkodó Ulászló ellen. Hunyadi dolga