Tolnamegyei Ujság, 1935 (17. évfolyam, 1-104. szám)

1935-05-29 / 44. szám

2

tatódott a mise. Bit követte azután a 926 egyén bérmálása! amely aktái köiel délig tartott! úgyhogy Virág püspöknek, aki pedig ueretett volna a hősök emlékünnepén ie megjelenni, erre már nem maradt ideje.

A belvároai templom három órai i litániáját maga a főpásztor tartotta, |

A várva várt május áldásai helyett fagyával lepett meg bennünket a kegyetlen ridegaéggel semmisitett meg sok reménységet. Csak a mesógasda tudja, mi a fagy: rideg, kegyetlen as, mint a halál.

Mi less, ha megismétlődik, ha a korán jelentkesó jéggel társai, ha as egéas orsságra kiteljed, honnan less a kenyér, as adó, a fizetés?

óvja a magyarok Istene további csapástól hasánkat.

Időszerűnek tartom felidézni a bibliai kort, az egyiptomi csapások idejét, amikor Jákob fiai testvérükhöz mentek, hogy az Ínséges időkre tartalékolt gabonából élelmet kapjanak. Hogyan lehet, tessem fel a kérdést, hogy a mi müveit országunkban a rádió korszakában nem tartottak szükségesnek, hogy ilyen élelem tartalékolására gondoljunk, vagy erőforrást, alapot létesítsünk, amelyből egy katasztrofális fagy, jégkár, vagy más elemi kár rettenetes csapásait kivéd- heBsttk, kibírhassak?

Ha ilyen csapás érne most bennünket, ugyan hova is mennénk mi testvértelen, ezer sebből vérző magyarok ?

Nincs kétségem asiránt, hogy a kormányhoz fordulnánk. De vájjon a kormánynak, bárki legyen is annak élén, módjában áll-e a segítés? Lehet-e, szabad e minden bajunkban a kormány segítségét várnunk összetett kezekkel, amely nem a kérésnek, hanem fatalizmusunknak lenne kifejezője. Nem kell-e minden egyes embernek, községnek, megyének magának is felkészülni a bajok elhárítására?

Megkísérlem felhívni e lap utján is a figyelmet arra, hogy mi, csonka országú magyarok a bőségesen s gazdagon terített asztal mellett Bokszor éhesünk s nélkülözünk. £s a mi csonka országunk ugyanis annyi értékkel, annyi drága kincosel bir, amelynek okos felhasználásával pótolni lehet az elvett vasat, rezet stb.

Az olvasó bizonyára uj bányákra gondol, melyeket most fedeztünk fel. Ha a kincseket nem a föld alatt keressük, hanem fent, a napsugaras mezőkön, kalászt rengető földeken, már meg is találtuk azt a kincset, amelyet félredobtunk, lebecsültünk, megmosolyogtunk.

Egyik ilyen drága kincs a magyar akácfa. Csemetéjének darabja 2 fillér drtékü, ebből 20 év múlva 16 P értékű haszonfa less, vagyis az évi vagyon gyarapodás 80 fillér. Amikor a magyar országgyűlés az uj erdőtörvényt e télen megszavazta, a Hás minden oldalát áthatotta a felemelő tudat, hogy a magyar jövő egyik alapja lesz ez a törvény, az Alföldnek akáccal való betelepítése.

Amidőn azonban e törvény végrehajtása előtt állunk, le kell szegeznem azt a reánk örvendetes tényt, hogy az akáo igazi értéke nem úgy, mint csideig véltük, ahogy as országgyűlés ■vélte, annak fájában, hanem nektárjában van.

Mi eddig az akáoot mint hasionfát néztük, de nem láttuk meg annak j nektárhozamát. As Alföld homokjában I az akácfa nektárhosama a fentemli- |

majd harangsúgás közben a közönség esreinek sorfala között hagyta el Szekszárdot, hogy bérmakörutján felkeresse öcsényt, ahova Szongott Edvin főszolgabíró kisérte.

Hétfőn öcsényben bérmált a püspök, kedden pedig Decsen.

tett 20 év alatt — & évet számítva a felnövekedésére, 3 jó, 6 közép, 3 gyenge, 3 méztelen, összesen 21 évet számítva — 3X8 = 24 kg, 6 X 3 5 = 21 kg, -f- 3 X 1 — 3 kg, összesen 48 kg akácméz, vagyis háromszor nagyobb, mint fahosama, évi átlagban tehát 3 20 kg.

Ez pedig azt jelenti, hogyha a példát Tolna vármegye egyik községéből, Tengelicből veszem, ahol a fásítás kielégítő módon megtörtént, ahol kevés számú gyümölcsfát kivéve, mindenütt csak akáo van s ha esen akácfák számát 40,000 darabra becsülöm, úgy e községben évente 1280 mázsa, 115,200 P értékű akácmézet hordhatnak a szorgalmas méhecskék össze, tehát akkora értéket, mint Tengelic összes mindennemű állami, megyei, községi adója.

íme itt a terített asztal, eldorádó s Tengelioen mindössze 140 méhcsalád van, amelyek a jelentések szerint 1934-ben csekély 42 q mézet gyűjtöttek össze, a többi 1238 q megsemmisült.

Elveszett tehát Tengelicen e drága kincsből évről-évre 111,420 P értékű. Szinte fáj tudni, hogy a nemzet- vagyonból mily óriási érték vész el ebben az egy községben, hát még a többiben, ahol hasonló a helyzet, el- vész pedig azért, mert nincs kellő méhészet a községekben.

Vármegyénk községeiben az élénk szarvasmarhatenyésztés következtében intenziven foglalkoznak pillangós takarmánynövények és magvak termesztésével.

Bár a fák, a növények mézelési készsége különböző s függ a talaj- s időjárási viszonyoktól, tény, hogy némely takarmánynövényben, — igy különösen baltacinban, biborherében többértékü nektár van és virágpor, mint amily értéket a gazda magából a növényből bevesz.

S ha a Tengelicen termesztett becslésem szerint 200 hold baltacin s biborhere nektártömegeinek értékét holdanként 60 pengőre értékeljük: 12.000 P, összegezem az ottani elapadó akácnektár értékével, úgy e községek nektárvesztesége: 126.200 pengő.

Ha mi összeszámítanánk a ki nem használt mézelőfákon kívül a vármegye területén termesztett repce, baltacin, biborhere, lucerna, lóbab, retek, borsó, s a többi ezer és ezer holdon termesztett pillangós növények elvesztett, be nem gyűjtött, tehát évről-évre megsemmisülő, milliókat kitevő nektárveszteséget, a tarlóvirág miíliárdjaiban fekvőről nem szólva, bizonyára felébred bennünk a lelki ismeretfurdaláB, hogy is tűrhetjük ezt el ? Elvész ez a kincs, mert nincs méh, amely azt összegyűjtse.

S miért képződik a virágban a nektár, azért e, hogy némely méhész azt élvezze?

Nem I A méhet a Mindenható azért teremtette, hogy a megtermékenyítés munkáját elvégezze.

Az állati életben a legutolsó gazda is tudatában van annak, hogy haszonállatainál a szaporítás csak úgy le hetséges, ha a párosítás, a fedeztetés megtörtént b ha ez el lett mulasztva,

mindenki tisztába van azzal, hogy ott szaporulat nem lehet.

Most felteszem a kérdést, hogy as a. falusi gazda tudja-e, hogy a növényi életben ez a pároztatás, a termékenyítés itt éppúgy szükséges, mint az állati életben ? Mert bár vannak növények, amelyek öntermé- kenyitők, ahol a szál, a levegő végzi el a termékenyítést, de vannak olyanok, amelyek arra szorulnak, hogy a himvirág porát a nővirágra valamely rovar vigye át, igy a gyümölcsfák, a különféle pillangós takarmány- növények stb. E növényeknél és fáknál tehát, ha est a termékenyítést a méhek el nem végzik, úgy a mag, a gyümölcstermés elmarad, vagy esetleg ki nem elégítő.

Igen Bokszor hallottam azt a kijelentést, hogy az idén ném termett gyümölcs, vagy nem sikerült a balta cin-, lucerna-, bükkönymagtermesz- tés, valószínűleg elfagyott, vagy elvitte a köd, vagy más, de azt még sohasem hallottam, hogy abban a dűlőben b határrészben, ahol a magot termeszteni szándékoztam, nincsen méhészet, vagy hogy e dülőrész a legközelebbi méhészettől oly távolságra van, hogy a méhek ide nem juthatnak el és igy a termékenyítés elmaradt.

Aki gyümölcsöst létesít, gondoskodik gyümölcsfáról, a fák védelméről, trágyáról, permetanyágról stb., de a megtermékenyítés lehetőségének biztosítására senki sem gondol.

Néha egy tenyészapaállat hiánya miatt a gazdák felzudulnak, köve telik a másik beállítását, de még sohasem hallottam azt a kijelentést, hogy gondoskodjék a község arról, hogy ezen vagy más határrészre méhek eljussanak a fák és növények megtermékenyítése végett; még nem hallottam földbirtokosról Tolnában, aki méhészetet vitt volna baltacin táblájára akkor, amikor millió s millió virág kínálta mézédes ajkát s mégis meddőn lehullott a földre. S igy Tengelicen, ahol 12.000 kát. holdon mind össze 140 méhcsalád van, ezek az akáccal egyidőben virágzó biborhere, baltacin növények virágmilliárdjait képtelenek megtermékenyíteni, e veszteséget 3000 pengőre becsülve, e község vesztesége eddig évi 129.000 pengő.

S mind ez a kincs megmenthető lesz, ha a méhészkedést felvirágoztatjuk, a méhállományt megsokszo rositjuk.

Pusztuló kincsekről szólok, nézzük, keressük azokat tovább.

Az utóbbi években mindnagyobb és nagyobbarányu a gyttmölcsösléte- sitési láz. Minden községben százával, ezrével ültetik a fákat. Nézzünk azonban ki a falusi gazda gyümölcsösébe, mennyi hullik le abból férgesen, sokszor különösen az almafélékből 100%.

Eredményes gyümölcstermelés CBak úgy lehetséges, ha a fákat szakszerűen permetezzük. Igen, de a permetezőgépek oly drágák, hogy kisebb gazda azokat beszerezni nem tudja s igy a permetezés elmarad.

S ha a Tengelicen igy lehullott gyümölcs értékét évi 1000 pengőre becsülöm, úgy a nemzetvagyon vesz tősége e községben már 130.200 P.

Gondoskodni kellene tehát községi permetezőgépek beszerzéséről.

Vagy nézzünk körül az állattenyésztés terén. A sertésvész szörnyű pusztítása ötlik azonnal szemünkbe. Tudott dolog, hogy a kellő időben végzett védőojtáB biztos eredménnyel jár e a kisgazda még sem ojtat, vagy akkor ojtat, amikor már rendszerint késő, igy nem is hisz az ojtóanyag hatásában, de ha hisz is,

MeasemmlsDlfi kincsek Tolnában.

flrta: Jákob Koarád községi jegyző.

TOLNAMEGYEI ÚJSÁG í

1935 május 29.

nincs rá pénz, hogy a drága ojtó. anyagot megvegye s inkább pusztulni hagyja sertésállományát, bár ebből akarta kamatait rendezni, adóját fizetni, ruházatát beszerezni. Ha ezen pusztuló nemzetvagyonnak Ten. geliere eBŐ részét évi 40 darab sertésre és igy 2000 P-re becsülöm, úgy e községben a nemzetvagyon veszteség már évi 132.200 pengőre emelkedik.

Ha lenne a községekben alap, amelyből ezen ojtóanyag árát besze. rezni lehetne és csak akkor fizettetnék vissza a gazdával az ojtóanyag árát, ha annak állata meggyógyul, bizonyára még csirájában elfojtatnék a járvány és a közt csak kevés kiadás terhelné.

Nem értékelem a baromfivéss pusztításait, noha ez a vész is sokszor teljesen kipusstitja egy egy község baromfiállományát.

Van a falu népének a gazdálkodásában egy kiáltó hiba, a trágya- képzés. Nézzünk csak be az udvarokba, nemhogy trágyatelep, hanem még gödör sincs, olyan is a trágya. Kiégett szalma az, amely a friss szalmának tápértékével sem bir. Mit ér a szarvasmarhaállomány, ha a trágyában rejlő érték megsemmisül,-ha a megsemmisült értéket annak terményben mutatkozó veszteségét a példának vett Tengelicen évi kát. holdanként 1 q búza értékre teszem, úgy az a kisgazdák kezén levő 8000 kát. holdnál 112.000 pengőt tesz ki, tehát a nemzet kincseinek pusztulása már évi 244 200 pengő.

Ha e veszteséggel szemben Tengelic község mezőgazdasági termésének jelenlegi tiszta hasznát 12.000 hold után, holdankint l1/» q búza = 180.000 pengőre teszem, azt látom, hogy vármegyénk minden községében a mezőgazdaság jövedelmezőségét megkétszerezhetjük. Utalok a falu népének, a falu gazdáinak az elmúlt pártharcokban feldalt lelki- állapotára, arra az ellentétre, mely a falu népe és a falu vezetői között fennállott, s ha gondolataink elszállnak oda is, ahol magyar testvéreinket üldözik, irtják, javaikból kiforgatják, felteszem a kérdést: Szabad-e tétlenül néznünk e nemzet drága kincseinek ily hihetetlen pusztulását ?

Nincs kétségem az iránt, ha a nehéz gazdasági helyzetben levő gazdaközönségünk előtt azt hirdetjük, ime, ma alapot létesítünk, amelyből akkor, ha fagykár, jégkár s más elemi csapás lészen, a község lakói támogat- tatnak, ha pedig állatvész lép fel, abból úgy adatik ojtóanyag, hogy annak árát csak gyógyulás esetén kell megfizetni, ha abból gyümölcsfapermetezőgépeket szerzünk be, ha abból az önhibájukon kívül bajbajutottakat segélyezzük, támogatjuk azokat, akik trágyatelepet létesítenek, ha a többgyermekeseket segélyezzük stb. stb., akkor ennek az alapnak a létesítését a gazdaközön- ség ki fogja mondani, ha azt látja, hogy mindez nem kerül újabb megadóztatásába, hinni fog abban, hogy a falu vezetői nemcsak részt kérnek az ő soványan terített asztaláról, hanem intézményeket létesítenek, hogy jómódúvá tegyenek egyeseket, fokozzák a nemzeti vagyont és közelebb visznek mindenkit ennek a megvalósításához, hogy a magyarság megcsonkított fája újra terebélyessé nőhessen.

Miből létesül ez az alap ?

Befásitandó a község minden közterülete, útja, utcája, tere, vizárka, kopár területe, kopár legelője^ minden talpalatnyi hely. A facsemete fillérekbe kerül, a faiskolában csekély költséggel felnevelhető.

— i fin

5SS&K