Tolnamegyei Ujság, 1934 (16. évfolyam, 1-101. szám)

1934-11-21 / 91. szám

1934 november 21.

TOLNAMEGYEI ÚJSÁG

3

amelyeket a nemsetkösi események minket érdeklődőén kiválthatnak. Hosszasabban foglalkozott a Saar- vidék problémájával, amelynek megoldása még sok meglepetést és veszedelmes bonyodalmat okozhat és részletesen kihangsúlyozta azt a szerepet, amelyet a velünk majdnem szomszédos klagenfurti medence tült be — mint több ország versengésének a tárgya. Mint távoli jövőnkre is lényegesen kiható kérdést, Németországnak Ausztria bekebelezésére vonatkozó tervét tárgyalta ezután, mint olyant,~amely végzetesen'vészé lyeztetné fennállásunkat.

A nagyvonalú külpolitikai eszmefuttatást báró Villani Lajos dr külügyminiszteri tanácsosnak Dante Alighieri Divina Commediájáról és an nak hazánkat ~is érdeklő ^vonatkozásairól tartott igen érdekes és közvetlen előadása követte. Az előadást különösen az tette aktuálissá, hogy fejtegetései során mindenütt rámutatott a 700 évvel ezelőtt élt nagy költő külpolitikai zsenialitására.

Eöttevényi Olivér udvari'tanácsos, ny. főispán volt a harmadik előadó, aki az utódállamokban élő kisebbségek sorsát ismertette. Négy tetszést keltő pompás beszédéből elég a tárgyra vonatkozóan azt a tényt leszögeznünk, hogy mig a Erassó Szörény megyék területén fekvő 240,000 hol dny i román határőrvidéki vagyont a magyar uralom alatt román bizottság kezelte és jövedelmét kizárólag román célra fordíthatta, addig most a csíki határőrvidéki 70,000 holdnyi székely közbirtokossági javakat a román állam földbirtokreform cimén lefoglalta, holott a krassó Szörényi román vagyonhoz hozzá sem nyúlt.

A nagy tetszéssel fogadott előadások után a MANSz megbízásából és a közönség nevében is Róder Pál

rika, egy esztendő alatt a száz puska, másik alatt a másik száz s harmadik esztendőben meghalt Csuda Máté és meghalt Ortay tekintetes ur. A puskákat fölhordták a padlásra, belefektették a polyvába s ott pihentek addig, mig egyszer az öreg Ortay unokája le nem hozatta őket. Megnézegette, megolajoztatta valameny- nyit, de csak megint visszavitette. Aztán fordult az idő, jött Napóleon, a puskák sietve lekerültek a padlás ról, újra megolajozták őket és mentek vele a franciára.

Eddig hallottam lelkem. A többit már csak a paraszti sorban levő babonás asszony hiszi el, hogy Csuda Mátét látták fehér üngben szaladni végig az utcán, a fábrika felé. Egy szépséges asszonyszemély, meg egy daliás férfi kergette. Az egyik Pom- padúr asszonyság volt, a másik a nivernoázi herceg ur. A Bátki Sándor vénanyja beszéli, hallották az ükjeik tői, hogy a puskát kurentálták rajta, amit elnézett tőlük Trianonból Csuda Máté magyar ember.

Én nem tudom mi lehet igaz, de annyi valóság, hogy minden esztendőben jár erre egy idegen urféle, egy idegen asszonysággal, még most is elmennek a Csuda Máté fábrikájá- hoz s nem látja többet őket a jövő esztendeig senki.

— Úgy, csak az ujjam irányába nézzen lelkem, ott volt éppen, ahol ajecsepült falat látja ...

reálgimnáiiumi igazgató mondott köszönetét as előkelő külpolitikusokuak, akiknek a tiszteletére dr Hagymássy Zoltán főispán és neje adott vacsorát. Vasárnap délelőtt megtekintették a

• Sárközt, tanulmányozták a népmflvé- I sietet és népviseletet, majd ebédre

• dr Peroael Béláék vendégei voltak. Délután megnéaték a muaeumot, majd ezután vissaautaatak Budapestre.

Tolna vármegye községi Minek fellajdulása.

Most két hete temettük Zombán a jegyaői kar egyik dissét, büszkeségét, ai annyi sok siépre és nemesre, jóra és hassnosra teremtett és hivatott kedves jó kartársunkat: Forrai Aladárt. Est sokan tudják, ast azonban — talán CBak kevesen, hogy es a nemesen dobogott saiv: hivatásának lett as áldosata. —- Oly óriási munkateher és oly nagy felelősség sudult reá, hogy ássál as ő erős szervezete sem tudott megbirkózni, a nagy gond és az ezsel járó izgalmak legyűrték, egy pillanat alatt végestek vele, megölték nemes, jó szivét. Elérte a „jegyzősors“, as a rettenetes végset, mely egy idő óta reánk nehezedik.

E sorok Írója vállain — néhány hó hijján — 60 évvel és 41 évi közszolgálattal, megdöbbenve figyeli fiatal, életerős kartársainak lassú sorvadását, fokozatos összeroppanását. Elrémülve látja, az u. n. járási tiszti értekezleteken a 25—30—35—40 éves, sápadt, beesett, kimerült s nem ritkán kétségbeesett arcokat, az ideges, kapkodó fejeket, remegő kezeket. (Istenem I Mi less veletek, ti jobb sorsra érdemeB, oly nemes hivatást betöltő, hazátoknak oly végtelenül fontos szolgálatot teljesítő fiatalemberekkel. Pedig reátok — nemes hivatástokon felül — szerencsétlen drága hazánk mai szorongatott és kétségbeejtő helyzetében — talán már a közeljövőben — ismét fontos feladat várt.)

Nem akarok a községi jegyzői kar magasztos és nemes hivatására és arra az irtózatos, minden emberi képzeletet messze meghaladó, hihetetlen munkateherre, mely a kellő munkaerők hijján is, a rohanó kor mai lázas munkájában reázudul: rámutatni. Többizben feltártam és kifejtettem már szóban és Írásban, hogy a közigazgatás „mindenesei", mindenért felelős egyénei: mi vagyunk, minden szolgálati szabályzat nélkül és hogy az „elöljáróság" szó gyűjtőfogalma alatt a községbe érkező, arra háruló minden néven nevezendő teendőt egyedül és kizárólag mi végzünk, viselvén igy mindennek az ódiumát is.

Ezúttal CBak arrakivánok kitérni, hogy ez a szerencsétlen és boldogtalan hazájával teljesen azonoB sorsban sínylődő tisztviselői kar, milyen lehetetlen helyzetben van és ezen lehetetlen helyzetében minő kálváriát jár.

Azt ma már — fájdalom — a legutolsó ember is látja, hogy a jegyző nem a falu — mindenki által szeretett ózi nagyrabecsült — Atyja többé, (ami régebben volt), hanem a visszás körülmények alkotta szerencsétlen helyzetből kifolyólag — tehát önhibáján kivül — annak rideg „be- amtere", kíméletlen végrehajtója, akit a nép nemcsak, hogy nem szeret, hanem — ki kell ejtenem azt a fájó szót — gyűlöl. Miért, óh, miért van ez igy? Mi ennek az oka? Mi tudjuk 1 Minden olyan ténykedést, ami a nép előtt ellenszenves, BŐt gyűlöletes, nekünk kell teljesíteni. Itt csak egy ilyen kötelességre, az adóbehajtásra kívánok rámutatni.

Hányszor könyörögtünk már azért, hogy ha már az adókivetést, — mely feltétlenül helyi ismereteket igénye), — vállainkra rakták, legalább az adóbehajtást vegyék le rólunk, mert

ez, eltekintve reánk nézve szomorú kihatásaitól, állandóan hihetetlenül visszás helyzetben tart bennünket. Csak egyet említek: például ma elmegyünk végrehajtani, holnap — a legújabb hivatalos műszó szerint — „transferálni", (értsd magyarul: zálogtárgyakat — többnyire csendőri karhatalommal — összehordani), holnapután árverezni, ezek (után pedig megjelenünk ugyanezeknél adománygyűjtés céljából különféle jótékony éB hazafias célok javára. És itt, ha a dolog nem volna olyan szivbemar- kolóan komoly és elszomorító, ka- oagni lehetne, mert hát hogyan nyújtsuk oda balkezünket alamizsnáért annak, akit előbb jobbkezünkkel elke- seritően megfenyítettünk.

Az adóbehajtásnál nincs irgalom, nincs kegyelem. „Személyválogatás nélkül" — szól a parancs — hajtandó be kíméletlenül az adó. Egy-két jóbarátunk volt még a faluban, akik intelligenciájukkal, nemes érzéssel méltányolták helyzetünket, megértettek bennünket, barátaink voltak és ezek; papjaink és tanítóink. Am már ezek a tiszteletre- és szeretetreméltó úriemberek is kezdenek kerülni bennünket nemcsak azért, mert parancsra velük szemben is kíméletlenül kell eljárnunk, (ha t. i. kijön egy adó- tiszt, elsőnek azt nézi, befizette- e a jegyzőn kivül a pap és a tanító adóját. És ez helyes is igy, mert intelligens emberek lévén, kell, hogy jó példával járjanak elől és kellő adómorált mutassanak. Igen ám, csakhogy sokszor a szó-szoros értelmében szegény papjaink és tanítóink, velünk együtt, anyagilag rosszabb helyzetben vannak az utolsó kishá- zasnál is, mert nekik, velünk együtt, úri emberekhez illő módon élni és reprezentálni is kell), hanem azért is, mert bizonyos emberi gyengeség az, hogy az ember nem szivesen társalog azzal, kit a tömeg — enyhén szólva — „nem szeret".

Hiába mondjuk, hogy könnyű az adótisztnek, mint kiküldött állami közegnek „transferálni", mert ha befejezte szomorú ténykedését, sarkon- fordul és hazamegy és talán többé sohasem látja azt a falut, amelyben ezúttal megfordult. De mi ittmaradunk a forrongó, zajongó, átkozódó, fenyegető diő emberek között, kik sokszor magukból kikelve rontanak ba irodánkba ób itt reprodukálhatatlan szavakkal adnak kifejezést elkeseredésüknek. És mi, értelmi erőnkkel, öntudatunkkal türtőztetve magunkat, csillapító szavakkal kérleljük őket, ami ritkán használ. Illetlen, sértő viselkedésért feljelenteni őket? Nem és nemi Ezt nem tehetjük, hisz tudjuk és megértjük mi, hogy abból az egyszerű földmives emberből az „ősember" le nem küldhető indulata tör elő, többnyire nem ek nélkül. (Pl. hoBszu időn át a legrettenetesebb sertéspestis dúl a faluban, a szegény népnek épp azt a jövedelmi forrását teszi tönkre, melyből az adópénzét merítette, megmaradt sertéseit sem tudja értékesíteni, mert zárlat van és a zárlat súlyos következményei egy éven át éreztetik hatásukat.)

Mi férfias bátorsággal, eskünkhöz hiven nézünk szembe sorsunkkal és el vagyunk készülve a legrosszabbra. „Jöjjön, aminek jönnie kell", mond303 REFLEX-SUPER

juk magunkban, úgy, ahogy azt; ha- , zánk halhatatlan nagy fia: Tisza István mondotta akkor, amikor a gyilkosok golyói leteritették. De csa-' ládunk állandóan remeg és rettegj mert a cselédek és kisbirók utján hallja a kifakadásokat és fenyegetéseket.

És ezen rettenetes helyzetünk közepette lesújt most — hallomás szerint — a szekszárdi m. kir. pénz- Ugyigazgatóság parancsára, a m. kir. adóhivatal 25 pengős rendbírsággal azért, mert nem hajtottuk be az u. n. „Idegen adók"-at oly mérvben, mint ahogy az megkivántatott. A bírságolás indokolása: hanyagság megtorlása I Hát elképzelheti e valaki, hogy pl. tamási járásban, ahol egy szigorúságáról és pedantériájáról ismert főszolgabíró figyeli és ellenőrzi a jegyzői kart, hogy itt valaki egyáltalában hanyag lehet. (Mellesleg jegyzem meg, hogy a helybeli adónak eddig már több, mint 82 százalékát hajtottam be.)

Nem gondolnak az illetékes pénzügyi körök arra, hogy itt a jegyzői karon kivül álló oknak kell lennie, mely a behajtást hátráltatja vagy lehetetlenné teszi ? (Hogy kedves olvasóm tudja: mi az az „idegenadó", megmondom, hogy ez olyan közteher, amelyet helybenlakó egyének más községben kötelesek fizetni, ott levő birtokuk után.) Már most ezt az „idegen-adót", — amely rendesen 90 °/o-ban földhözragadt szegényembereket terhel, — az az idegen község a lakhelyközségnek mutatja ki behajtásra. Kinek vagy kiknek van többnyire idegen községben adójuk: a földhözjuttatottaknak s kik ezek a földhözjuttatottak: nincstelen emberek és ez a „nincstelen" szó mindent megmagyaráz.

De legalább kérdeztek volna meg bennünket: miért folyik be gyengén az idegenadó. (A bírságolásnál úgyis hiba történt, mert rendbirságolás előtt felvilágosító, illetve igazoló jelentéstételre kell az illetőt felhívni 1) Hogy a fenti okokon kivül még mi lehet az oka annak, álljon itt bizonyságul ime az én esetem; Kimutattak nekem — a többi között — két ideköltözött, azelőtt jómódú, most vagyonbukott, szegényember terhére kb. 1000 P-t, ami itt teljesen behajthatatlan, mert itt semmijük sincsen. Azt mondják erre: vegyek fel nemleges sálogolisi jegyzőkönyvet, készítsek hozzá sze-