Tolnamegyei Ujság, 1934 (16. évfolyam, 1-101. szám)
1934-06-23 / 48. szám
XVI. évfolyam. Szekszárdi 1934 junius 23. 48. szám. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG HETENKÉNT KÉTSZER MEGJELENŐ KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP Felelős szerkesztő: BLÁZS1K FERENC Szerkesztőség és kiadóhivatal: I Főszerkesztő: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám: 85 és 1021 SCHNEIDER JÁNOS A lap megjelenik minden szerdán és szombaton. I Előfizetési dllak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét Illető o pengő I közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Előfizetési difi Egész évre _ 12 pengő || Félévre____ Hi rdetések árait A legkisebb hirdetés dija 1*60 pengő. — A hirdetés egy 60 mIDIméter széles hasábon mllltmélersoronként 10 fillér. Állástkeresőknek 50 százalék kedvezmény. A hírrovatban elhelyezett reklám-, elfegyzésl, családi hír, valamint m nyllttér soronként 60 fillérbe kertit. A becstelen béke 0*0 revíziója. A bukaresti kisantant- konferencia nem újdonság számunkra, hiszen esek a konferenciák az egész világkösvé- leményt meggyőzhetik arról, hogy a kisantant nem egyéb, mint véd- és dacszövetség. Bár a kisantant államainak gazdasági érdekei egymástól nagyon eltérők, külpolitikai kérdésekben való egységes fellépésre csak a közös zsákmány féltéséből van szükség és es az ellen a Csonka* magyarország ellen irányai, amelynek elszakított területei és idegen járom alá hajtott lakosai tették a kisantantot európai tényezővé. A bukaresti konferencián Románia külügyminisztere kijelentette, bogy inkább jöjjön a háborn, mint a becstelen béke. Mi, magyarok most véletlenül teljes helyesléssel fogadjuk Titulescu kijelentését. Nem a háború kérdését illetően, mert mi háborút nem akarunk — erről tanúskodnak Gömbös Gyula miniszterelnök egymásután megismételt kijelentései Magyarország békeszeretetéről — hanem a becstelen békére vonatkozólag. £1 sem tudjuk képzelni, miként merészel Románia becstelen békéről beszélni, hiszen a központi hatalmak hadseregei előtt meghédolt. Románia a nagyantant győzelme következtében olyan óriási területekhez jutott, amelyekről még álmodni sem mert. NincB tehát joga becstelen békét emlegetni. A becstelen békét mi magyarok emlegethetjük, akiket Trianon porba tiport, akiktől elvette országunk kétharmadrészét és 12 millió honfitársunkat. A trianoni béke tehát a mi szempontunkból igenis becstelen béke volt. A világkösvélemény lassan-lassan kezd rájönni, hogy a becstelen békék okozói éppen a kisantantnak még ma is vezető politikusai és a kisantantnak nagyon fáj, hogy mi a velünk szemben elkövetett szörnyű jogtalanságot a világ közvéleménye elé merjük vinni és hangoztatjuk a revízióra való jogunkat. Bármit beszélnek is a bukaresti konferencián, egy bizonyos: bogy a revízióra való jogunkról soha lemondani nem fogunk. Francia, angol, olasz, amerikai politikusok, írók és újságírók tollából jelennek meg könyvek és cikkek, amelyekből kitűnik, hogy a való tények milyen szörnyű nemismerése következtében á hosszadalmas béke- konferenciák során kimerült és a kis antantpolitikusok által félrevezetett államférfiak olyan szerencsétlen béke- mfivet teremtettek, hogy ma közel 15 év után, az egész világ egyébről sem beszél, mint erről a mérhetetlen bo nyodalmakat felidéző béketákolmányról. Az a tény, bogy a békeszerződések még mindig napirenden vannak a világ közvéleménye előtt, döntő bizonyíték arra, hogy Magyarország követelése mennyire jogos s hogy mennyire szükséges a bókereviaió. Es a kisantant tanácskozásai is arra matatnak, hogy itt még elintézendő Aratási gondolatok. Dr Magyarász Ferenc O. Cist. Isten legszebb templomában, a kéklő ég dómjának boltivei alatt megszólal a gyönyörűséges himnusz, amelynek hallatára elhallgat a pittypalatty, elnémul a pacsirta és áhitatos csöndben figyel föl a hasadó hajnal. E himnusz a kasza pengése, s az istentisztelet, amelyet ez a bimnnsz kisér, az aratás. Mert a hivő lélek számára az aratás nem testet őrlő, lelket ölő robot, nem az önzés számvetése a föld javainak, nem a nyereségvágy kielégülése, nem a fizikai fáradságnak eredménye CBnpán, nem is puszta természeti törvényeknek évenként visszatérő automatikus működése, hanem valóságos istentisztelet. Mert a hivő keresztény lélek az aratásban a kenyeret, a kenyérben a megélhetést, a megélhetésben pedig az isteni gondviselésnek legnagyobb földi jótéteményét látja, becsüli és hálálja meg. Alig van életpálya, amely annyira és oly szüntelenül éreztetné az emberrel az Istentől való függését, mint éppen a földművelés és annak legfőbb része ős koronája, az aratás. A földművelésben ugyanis hosszú hónapok választják el a munkát annak eredményétől, amely nemcsak a munkától, nemcsak a munkástól, hanem annyi sokféle jótékony és mostoha természeti erőtől is függ, amelyek együtt és külön-külön viszont függetlenek tőlünk emberektől, kik sem jobbra, sem balra nem kormányozhatjuk azokat. A bosszú idő ős saját elégtelenségének e folytonos érzete önkéntelenül és ösztönszerüleg az Úristenre utalja a földművest; és az, aki nemcsak kéri, de munkálja is a mindennapi kenyeret, tudja legjobban, miért kell azt a jő Istentől kérnie. Ahogy tehát imádkozott akkor, amikor elvetette a magot a földbe, ahogy imádkozott akkor, mikor annak gyönge hajtásai először bújtak ki az anyaföld öléből, ahogy imádkozott akkor, amikor fekete felhők fenyegetődztek az égen, vagy hosscu szárazság aszalta a földbe vetett reménységet: szintúgy imádkozik most is a karja, a kaszája, a verejtékes homloka, a hajladozó dereka, nemcsak a szive meg az ajaka. Bs vele együtt kell, hogy imádkozzék az egész magyar társadalom és hálát adjon nemzetünknek minden fia. Mert a kenyér, amelyet az ez idei aratás ha nem is bőven, de ele- I gendőképpen biztosit számunkra, ősmaiira visszatekintő ipari, kereskedelmi vagy pénzügyi vállalatok máról- holnapra becsukják a boltot és föl- mondanak alkalmazottaiknak, amikor a tisztviselő feje fölött szüntelenül ott lebeg a B-lista Damokles-kardja s az életük delén tál levő emberek » legjobb szándék mellett sem ladnak aj megélhetési formákat teremteni magáknak: azt mondtak volna, hogy ez osak rosBz álom, osak sötét rém. És ime, a valóság rosszabb lett a» álom lidércnyomásánál és akinek még van mankája, minden reggel hálát adhat, mert van módja szántani, vetni,, aratni. Végül még egy tanulsága van az aratásnak. A sok kalász oly szép békességben fér meg egymással, ugyanaz a szellő simogatja, ngyanas a felhő öntösgeti, ugyanaz a napfény érleli mindnyáját, a majdan mind» annyinak ugyanabban a kenyérben kell egyesülnie. Mintha osak az értelmetlen természet akarná oktatni az értelmes embert az egyetértésre,, a lelki közösségre, a békés együtt* munkálkodásra, a rokoni és társadalmi, nemzeti és nemzetiségi, faji éz nyelvi összefogásra. Bár tanulna is- az okos ember az oktalan természettől, az arató az aratástól 1 Aratnak... A kasza peng, a rendek hallanak, a kévék sokasodnak, az osztagok emelkednek, s köztük megelégedéssel jár-kél az ember és örül a munkájának és hálát ad érte az Úristennek, akinek áldása nélkül hasztalan az ember iparkodása. Te pedig, jóságos Istenünk ott fönn a magas mennyekben, ezentúl is áldd meg a munkást, hogy mindig jobban és őszintébben örvendhessen annak is, hogy van munkája, de még inkább, hogy sikere van munkájának 1 És áldd meg ezt az arató országot, ezt a munkás népet is, hogy reményeinek és küzdelmeinek szántását-vetését is igazságos aratás koronázza ! Aktuális gazdakérdések. A Vármegyei Gazdasági Egyesület igazgató választmánya báró Fiáth Tibor elnöklete alatt ülést tartott, melyen megjelent dr Hagymássy Zoltán főispán és dr Perczel Béla alispán is. Az elnök megnyitó beszédében vázolta a gazdasági helyzetet, majd Dőry Frigyes alelnök indítványára elhatározták erélyes lépések tételét arra nézve, hogy az elemi károk megállapítására hivatott bizottság a kár megállapítására ala pót nyújtó rendelkezések szakaszait méltányossan értelmezze és a tónyle ges károknak megfelelően alkalmazza. Gróf Apponyi Rezső a bizottságok munkájának sürgősségét hangoztatta, mig dr Hagymássy Zoltán főispán megnyugtatta az igazgató választ-* mányt azzal, hogy ebben az ügyben a legsürgősebben fog az illetékes helyen közbenjárni. Honig Albert azt javasolta, hogy a pontos adéfisetők számára háromévi részletfizetési kedvezményt adjon az állam. Az ülés elhatározta, hogy megkeresi az Országos Magyar Gazdasági Egyesületet, indítson ebben az ügyben orszá* gos mozgalmat. Felkéri az egyesület az OMGB-t arra is, járjon közbe a kormánynál, bogy a gazdaközönség ne legyen kénytelen basáját aratás ntán olcsó áron piacra dobni, hanem létesittessék olyan felvásárló szerv,, amely most csapán előlegeket adjon, a vételeket pedig április hóban számolja el. A választmány takarmányának esetleg külföldről leendő beszerzéséről tanácskozott, báró Jeszenszky József javaslatára elhatárosta, hogy a növényvédelmi célokat szolgáló nikotinnak a könnyebb beszerzése ér— Egyes szám ára 12 fillér. időktől fogva szimbóluma magának a megélhetésnek és így ez az aratás megint egy győzelmet jelent abban a végeláthatatlan harcban, — amelyet mindnyájunknak meg kell vívnunk létünkért. Ez az aratás íb közelebb hozza tehát lelkünket ahhoz, aki ezt a harcot intézi és annak váltakozó szerencséjét a kezében tartja. De egyébre is tanít az aratás: magának a munkának értékére. Isten munka nélkül is biztosíthatta volna megélhetésünket, szántás-vetés nélkül is adhatott volna aratást; de azt akarta, hogy a teremtés folytatásában, az élet fönntartásában munkatársai legyünk. A munka tehát mind eredetére, mind pedig céljára nézve egyképpen fontos, szükséges és főn- séges. Dolgoznia mindenkinek kell és aki nem akar dolgozni, a saját emberi természetét tagadja meg és azonfölül vétkezik az emberi társadalom ellen is, amelyre lelkiismeret- lenttl áthárítja azt a munkát, amelyet a saját életének fönntartására neki magának kellene végeznie. Az aratás tanítson meg bennünket a munkának megbecsülésére abból a szempontból is, hogy örülnünk kell, ha van munkánk. Qa nekünk őre geknek 40—50 esztendővel ezelőtt azt mondta volna valaki, hogy eljön az idő, amikor az emberek munka nélkül kénytelenek tengeni-lengeni egyik napról a másikra, amikor diplomás emberek rajai havat lapátolnak, amikor sok évtizedes tisztes kérdések vannak. Minket ez a konferencia nem rémitett meg, minthogy nem rémitettek meg az előzők sem. I Mi megyünk tovább a magunk utján, amely előbb-utóbb mégis osak I el fog vezetni Nagymagyarországhoz.
