Tolnamegyei Ujság, 1934 (16. évfolyam, 1-101. szám)
1934-05-05 / 35. szám
2 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1934 május 5. Jóllehet ei a terreset mindazoknak, akik inkább járnak a tudományosság és humanizmus köntösében, szívesebben látják a magyar föld* kérdés megoldását politikailag kama- toztathatóbb akciók révén, mint a szinte paraszti ész egyszerű, de talán leggyakorlatiasabb elgondolása révén megoldani. Egy ilyen gondolat fölöttébb ellenszenves. De nincs kizárva as sem, hogy mindazon ellenvetések dacára, ez a tervezet távolabbi célok elérésére alkalmsabb módszer, ha még ast is figyelembe vesszük, hogy az önálló kisbirtokkal rendelkező magyarság szaporodási képessége csökkent és éppen a földmunkás és cselédnép az, amely minden nehézséggel kttzködve is, nyolc, de kilenc gyermeknek is ad életet. Est az álláspontot egyébként néhány héttel ezelőtt Dollfuss osztrák kancellár is kifejtette s jóllehet, kitUnő szaktudása nem lehet fórum a magyar agrár- politika számára, mégis mementóul szolgálhat a magyar nagybirtokot, tárgyilagos ismeretek hiányában ollóval és véres karddal osztogató egye- deknek, mikor a fentebbi tervezet megvalósitására kitűnő alkalom ki- nálkosik a küszöbön álló „irányított gazdasági rendszeriben is. Gyógyszerészek közgyűlése. A Magyarországi Gyógyszerész Egyesület Tolnamegyei és Bajavidéki Kerülete e hó 3-án Bátaszéken a Kaszinó nagytermében tartotta id. Szeghy Sándor szekszárdi gyógy- Bzerész elnöklésével évi rendes közgyűlését. A rendkívül gazdag Programm letárgyalására a kerület gyógyszerészei közül igen nagy siámban jelentek meg, ezzel is dokumentálván a megvitatásra kerülő tárgyak fontosságát. A mindvégig emelkedett hangú gyűlés behatóan foglalkozott a gyógyszerészi vonatkozású gazdasági, kulturális és szociális ügyekkel. Kari X^JColórlaszén-^stűzifetelep^J^ Sxaknird, a Muzeum mellett. — Telefon 1 %!• Legolcsóbb iflzelfinnwtt - megrendelőhely 1 problémákkal és a taksarevisió kérdésével. Elénk eszmecserét váltott ki s nagy elkeseredéssel tárgyalták a túlzott mértékű gyógyszertár szaporítást, mely ha ebben a tempóban halad előre, a már meglevő gyógyszertárak százainak tönkretételét vonja maga után. A droguista és specialitás kérdésében az egészségügyi törvények idevágó rendelkezéseinek legszigorúbb végrehajtását kívánják. Kívánják a gyógyszerészi kamara felállítását s általában a gyógyszerészi érdekvédelmi szervek erősebb kiépítését, a sajtó rendszeres tárgyilagos informálását. A gyűlés végén megválasztották a kerület uj tisztikarát. Id. Szeghy Sándort minden ellenkezése dacára nagy ovációval újból elnökké, elnök- helyettessé pedig Pongrácz Lajos bátaszéki gyógyszerészt választották meg. A továbbiak során megválasztották társelnöknek dr Makray László bajai és dr Vajditsch György bonyhádi, titkárnak B. Fodor Sándor decsi, jegyzőnek ifj. Szeghy Sándor szekszárdi, pénztárosnak dr Geiringer János bajai gyógyszerészeket, mig választmányi tagokul dr Herczog Elemér tolnai, Kerbplt Dániel bonyhádi, Koritsánszky Dénes kölesdi, Praefort József bácsalmási, Schmidt Béla felsőiregi és Ulrik József szekszárdi gyógyszerészeket. A budapesti központi választmányba id. Szeghy Sándor szekszárdi gyógyszerészen kívül dr Makray László bajai ób Pongrácz Lajos bátaszéki gyógyszerészeket. Pongrácz Lajos meleg szavakkal méltatja id. Szeghy Sándor kiváló érdemeit, melyeket a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület újjászervezése óta, tehát 14 éven keresztül a kerület gyógyszerészeinek érdekében kifejtett. Javaslatára elhatározza a közgyűlés, hogy id. Szeghy Sándor nevére 1000 pengős alapítványt tesz, melynek kamatait évenként egy szegény sorsú érdemes gyógyszerész gyakornoknak ítéli oda. Az odaítélés jogát élete végéig id. Szeghy Sándor gyógyszerésznek, a kerület elnökének hatáskörébe utalja. A közgyűlés után a község vezetősége és a helybeli orvosok részvételével ugyancsak a Kaszinó nagytermében társas ebéd volt, amelyen felköszöntőt mondtak Spehár Adorján, Bátaazék nagyközség főjegyzője, Pongrácz Lajos, Szeghy Sándor és dr vitéz Szentlőrinczy Géza. A pécsi székesegyházi énekkar szekszárdi hangversenye. Szekszárd és környéke zenekedvelő és zeneértő közönségének maradandó, kedves élménye az a nagysikerű, gyönyörű hangverseny, amelyet a szekszárd-belvároBÍ templomban e hó 3 án, csütörtökön este rendezett a pécsi székesegyháznak országosan ismert kiváló énekkara. Ez a pompás vezetés alatt álló hirneves kórus, amelynek tagjai legnagyobb részben a regensburgi világhírű intézet mintájára berendezett pécsi székesegyházi énekiskola növendékei közül kerülnek ki, ez alkalommal először volt a vidéken, hogy magas nívójú művészetével bemutassa az egyházi zene és énekirodalom remekeit és gyönyörködtesse Szekszárd és környékének ez alkalomból a templomban összegyűlt zenekedvelő közönségét. Ez a szereplés egyúttal jótékonykodás is volt, mert az anyagilag is jól sikerült hangverseny tiszta jövedelmét a Szociális Misszió Társulat szegényeinek a segélyezésére fordítják. A külsőségeiben is elismerésre méltó gondossággal rendezett koncerten bemutatták az orgonamüvészet klasszikusainak, valamint az utolsó négy évszázad legkiválóbb egyházi énekköltőinek a szerzeményeiből azokat a jellemző darabokat, amelyek mindenha örök kincsei és büszkeségei a katolikus egyházi zenének. J. S Bach kis prelúdiumával és fugájával kezdődött a műsor. Vadas János orgonaművész játszotta minden idők legnagyobb klasszikus zeneköltőjének ezt a rövid, de gyönyörű fantáziáját, amelyet Wagner János pécsi papnöveldéi lelkiigazgató, volt szekszárdi hittanárnak az egyházi énekről szóló költői és filozófiai szépségekkel telt előadása követett.! Ezután hangzott fel először az énekkar, a capella adván elő I. a Croce, P. Palestrina és F. Soriano egy-egy 4 szólama darabját. Ismét orgonaszám következett ezután. Enrico Bossinak, a pár évvel ezelőtt elhunyt világhíres orgonaművésznek a variációi harsantak fel a szekszárdi templom pompás orgonáján. Ezt kö vetően pedig Mitterer, Haller és Schtttky 4 és 8 szólamu darabjait énekelték. Jgen hatásos volt Guil- mantnak, a francia szerzőnek gyász- indulója és szerafikus éneke, amellyel Vadas Gábor orgonaművész — különösen a hárfaszerü résznél — valósággal remekelt. Majd Witt Gries- bacher és Goller kórusait adták elő az énekesek. A múlt század nagy klasszikusainak c szerzeményeiben már a modern zene is érvényre jutott. ASPIRIN TABLETTÁK A valódiságért és jóságért a Bayer kereszt szavatol, mely minden csomagoláson és tablettán látható. * Gyógyszertárban kapható. A husvét ragyogó, örömteli hangulatát festette az orgona Dubois Allelnjájával, amelynek dallamait a szerző mesteri módon kontrapunk- tikusan variálja. A zárószám Paladilhe francia szerző négyszólamú, orgonakiséretes vegyeskara volt, amely méltó módon koronázta meg a gyönyörű műsort, amelyben a bariton szólót Schneider János énekelte. Csak a legnagyobb elragadtatás hangján emlékezhetünk meg e hangversenyről, amelyért a közönség háláját ezúton is kifejezzük Lajos Gyula pápai káplánnak, a pécsi székesegyház karnagyának, valamint azoknak, akiknek részük van a szekszárdi hangverseny megrendezésében. Az énekkart kisérő pécsi urak a hangverseny után a Katolikus Körben vacsorán voltak együtt a helyi katolikus társadalom vezetőivel. Vacsora közben üdvözlő beszédeket mondottak : Kiss Lajos apátplebános, felsőházi tag, Lajos Gyula pápai káplán, Gábor Pál kórházi lelkész. Molnár József kereskedelmi iskolai tanár és mások. Az énekkar és a kísérők a szekszárdi nagy siker örömteli érzésével pénteken reggel autóbuszon utaztak vissza Pécsre. A rehabilitált hátai főjegyző ünneplése Abból az alkalomból, hogy.Szon- gott Edvin főszolgabíró visszahelyezte állásába az igaztalanul meghurcolt Markovics Márton főjegyzőt, a község népe megható módon adott kifejezést vezetője iránt való tiszteletének és ragaszkodásának. Vasárnap, a mise után sokan ösz- szegyültek a községháza udvarában, ahol hatalmas éljenzéssel fogadták a megjelentek a küldöttség által meghívott Markovics Mártont, akit Báta népe nevében Braunhoffner Béla r. k. kántortanitó szép beszédben üdvözölt, kérve, hogy töretlen energiával támogassa tovább is az összpol- gárság ügyes-bajos dolgait. Dobi József a kishaszonbérlők nevében mondott hatásoB üdvözlő beszédet, további ragaszkodásáról biztosítva a kisemberek ügyeinek önzetlen gondozóját, az ismét körükben levő főjegyzőt. Árajánlatok díjmentesen Saját telepei Hntschenhacher Ödön ös Fia ■|| A IYIELOCCO R.-T. aszbesztpadló osztályának kizárólagos képviselete || Kedveid részletfizetésre is cégi nat ecfaeabacher Jenó kéfaragő, mfikó- cementárugyáros sirkőnagyraktára, tüzelő- és építési anyagkereskedése. Sselcsk/Ard, Horthy Miklós-ut 14—16—18. szám és Gróf Tisza István-nt 12. szám. Fiók sirkóraktárf: Tolna, Gróf Széchenyi-utca 88. szám, Kófaragó munkák vállalása s készítése rajz szerinti kivitelben is. — Nagy raktár fekete svéd, szicíliai gránit sírkövekben, továbbá fehér éB szürke márvány- és mfikOsirkövek, azonkívül fedlapok és siiszegéSaját raktárai lyekben és virágvázáján is. Temető munkák vidéken is, u. m. vésés, aranyozás, áttisztítás Jutányos árban. Cementjük készítése és nagy raktára, u. m. kutgyürftk, betonhidcsövek és előfejek kíméletben, etetO- és itató vályúk, jászolok, épitó bloccok, kutfedO, kutrovás. víztartályok, vasbetétes karit/« és kapuoszlopok, cementcserép, járda cementlapok többféle színben és nagysában stb. — Ih-wha... kapható friss portiandcement, minden színben és szemesézetben mükOzuzalék,* csiszoló- és fényezO anyagok, cementfesték, danakavics, dunahomok, bányahomok, vakolati kőpor sárra- fehér- és rózsaszínben. Scbamottégla és liszt, bOrlemez, szigetelő- és kátránypapir raktáron. — Terii, vámtételben és ölenként és íelapritva minden minőségben, továbbá külföldi és hazai szenek állandóan raktáron.