Tolnamegyei Ujság, 1933 (15. évfolyam, 1-104. szám)

1933-03-01 / 17. szám

2 tolnamegyei újság 1933 március L ASPIRIN TABLET T Á K ! való 50—50 kg tengeri vetőmagot Lukácsi Pál I., Arigyő Péter és Borda István. Döry Frigyes és Eordögh Zoltán ajándékából köny­veket kaptak Mihály András és Döme János. Azonkívül Knefélu Ödön aján­dékából minded növendék kapott bá­rom1'három darab gyümölcsfát. A közönség ezután átment a köz ségházára, ahol ki voltak állitva a tanfolyam hallgatóinak igen ügyes háziipari tárgyai, kefék, seprők, láb­törlők, kosarak, melyek Pignicsky Ferenc igazgató vezetése mellett ké­szültek, hozzásegítvén a gazdaifjakat ahhoz, hogy ebbeli szükségletüket maguk tudják előállítani. Közebédre gyü't ezután össze a közönség, amely teljesen megtöltötte a polgári olvasókör hatalmas termét. Vitéz Szijj János mondotta az első felkössöntőt a kormányzóra, majd Arany Dines decBi lelkész értékelve azt az ajándékot, amelyet a tanfolya­mon szerzett tudás jelent, éltette a kormány képviselőit, köszöntötte a sikeres tanfolyam vezetőit, a buzgó tanári kart. a megjelenteket: kttlö nősen dr örffy Imrét, Kiss Lajost és Döry Frigyest. Dr Örffy I mre hosszabb felszóla­lásában örömének adott kifejezést, hogy ezen az ünnepélyen falekezet, társadalmi osztály, foglalkozás és párt- politikai különbség nélkül együtt lát mindenkit, aki a gazda jobb jövőjé­ért dolgozik. Ebben a tekintetben egyébként — úgymond a képviselő — magyar és magyar ember közt különbségek nem lehetnek, mert ha az egyéneket komoly ellentétek el­választják is, ebben a kérdésben váll vetve kell egymást támogatnunk. Ez az igazi nemzeti politika, amelynek üdvére ürítette poharát. Ezután Lu­kácsi Pál II. Hayt Ferenc ny. sző lészeti és borászati felügyelőnek kö szönte meg, hogy hajlott kora da­cára is résztvett a tanító munkában. Schneider János vezérigazgató, la­punk főszerkesztője azt fejtegette, hogy a nemzetet a gazdasági bajok­ból csak a társadalmi összefogás ve­zetheti ki és a Sárköz fiatalsága van hivatva arra, hogy ismét boldoggá tegye ezt a régi Eldorádót, amely most a szomorúság, nyomor és el­keseredés világa. Üdvözli a fiatalo­kát, akik megértve a kor szavát* a feltámadáshoz vezetik az országot. Egyúttal például állította eléjük Döry Frigyest, aki megmutatta, hogy a nemzet boldogulásához nem a politi­kái válaszfalak emelése, hanem a nagy tudással párosult gazdálkodási munka vezet. Azt kívánta, adjon az Isten az országnak sok olyan gazdát, mint Döry Frigyes. Döry Frigyes örömmel konsta­tálta, hogy a tanfolyam ffclkéltétte a fiatalságban a továbbtanulás ösztöfaét, amely keresi mi a célszerű és mit miért kell csinálni. Ennek a munká­nak a megindítóit, a gazdasági szak­előadókat köszöntötte. Kiss Lajos apátplebános, felsőházi tag Mozolüi János nagyszerű szava­latától elragadtatva örvendve látta, hogy mennyi ideálizmus van a daCái ’fiatalságban, amely belátja, hogy nein elég az anyagi tudás, lelkierő is kell, hogy az ember a mai viszo­nyok közt meg tudj * állani a helyét. Mért az a lélek, amély nem az er­Dr isgwn Adárn tüzffatefepe, Szekszárdi Telefon: 21 IlézelyBli ut< ____________ Telefoa: 21 El sőrendű, száraz UHUK, gyertyán, szil, ngűr. Husim és Honul} tűzifa 1^* Aprított gyertyán és szil! Villanyerőre berendezett fűrészelő- és faapritó-telep 787 Megrendelések a telepen, valamint a telep vezetőjénél, Fekete Géza lakásán, Szent László utca* 14". szám és Weiß Andor ujságüzletében eszközölhetől. Tatai to|ás- és darabos szén kaphatót kölcsi erők forrása, össseroppan. D 3C8 ideális fiatalságára és az er- kölcsi erők iránt fogékony Djcb fej­lődésére ürítette poharát. Kommandinger Kálmán ny. decsi főjegyző azt kívánta, hogy a decsi fiatal generáció vezesse ki az ő szor­galmával és tanulságával a környé­ket abból a bajból, amelybe a múlt hibájából és a gazdasági válság kö vetkeatében jutott. A Tolnamegyei Hirlap „Kezdődik a nagytakarítás“ címen jónak látta igen lekicsioylőleg beszélni az ipar testület volt vezetőségéről. Úgy lát­ásik, a „szemlélődő“ nem a legtisz tább szemüvegét tette fel, amikor az iparosság mu't vezetőit a hatóságok és a kormány slepphordozóinak ki vánja feltüntetni és amikor az ipa­rosság mai nyomorúságát ennek a vezetőségnek és a városi politikának a terhére írja. Nem célunk politikai vitát folytatni a Tolnatnegyei Hír­lappal, de ki kell emelnünk azt, hogy azok, akiket az ellenzék fényes dia dala kisöpört a vezetőségből, egytől- egyig mind olyan emberek voltak, akik nemcsak iparuk vitelében, de a közügyek szolgálatában is minden­kor a legbecsületesebben helytálltak, az ipartestület ügyeit a legnehezebb időkbén teljes odaadással szo'gálták, a tagsággal járó fizetési kötelezett­ségeiknek a legpontosabban tettek eleget és higgadt, erős munkájuknak köszönhető, hogy éppen a mostani vezetőség egyes tagjai által annyira forszírozott „IpirosszékháZ“ megépí­tésének terhei alatt az egyesület eddig össze nem omlott. Ezek az emberek tehát, ha már elismerést nem kaptak is a cikkírótól, de egy oly szem­lélőtől, akit nein teljesen a politikai elfogultság irányit írásaiban, ily sértő és lekicsinylő kritikára semmi esátre sem szolgáltak reá. A szekszárdi amatŐrfényképészek vasárnap tartották rendes évi köz­gyűlésüket az Iparosszékbázban. — Wallacher László ügyvezető elnök nyitotta meg a nagy érdeklődést ta­núsító közgyűlést. A megnyitás után felolvasta az egyesület elnökének, Schneider János vezérigazgatónak hozzáintézett léveiét, amelyben nagy, másirátoyu elfoglaltsága miatt, sajnos, nem áll módjában az egyesület elnöki tisztségét betölteni és ezért ezen tiszt ségéfóT lemond. Wallacher László keresetlen szavakkal méltatta az egye­sület első elnökének érdemeit, ame­lyeket zz egyesülőt legnehezebb ide­jében szerzett. A közgyűlés egyhan­gúlag Schneider Jánösnak jegyző­könyvi köszönetét mondott. Ezután Wallacher László az elmúlt évről számolt be amelyben különösen kiemelte Wächter Klára buzgó, nagy- tudásu működését, amely kétségtele­nül igen sok sikerhez juttatta az egyesületet. Külön köszönetét mond Kiss Sándor végül a pompás ebé­det készitő szakáé mőket, a felszol­gáló csinos menyecskéket és leányo­kat éltette, akik a tanfo'yam hall­gatók családj iból valók voltak. D <3cs lakossága a vendégekkel a legjobb hangulatban maradt együtt a kultnrházban, örvendezve azoknak az értékeknek, amelyeket ez a nap Decs életében jelent. ' A győzelem, vagy a vélt győzelem sokszor mámorossá tesz egyeseket és tömegeket. Majd ha ennek a győzelmi mámornak kábultsága eloazlik, gon­dolkozni fog a szekszárdi iparosság is, hogy vájjon ez a ki söprés tény­leges ipari, avagy azon kivüleső, po litikai érdekeket szolgált-3 ? A mai időkben elhangzanak nagy ígéretek nemcaak ezen ipartestületi választás­nál, de mindenhol és ahol a felkavart szenvedélyek mindenkor a kormány­zás vezetőit okozzák — legyenek azok akár az állami gépezet, avagy egy kis vidéki ipartestüiet kerekénél — minden nyomorúságukért és nél­külözésükért Az ígéretek után azon ban cselekvéseket és könnyítéseket is várnak azok, akik uj embereket állítottak hajójuk irányításához. Mi, akik szintén szemlélői vagyunk a közéleti eseményeknek, elismeréssel fogunk adózni az ipartestület uj ve­zetőségének, ha ezen érdemes testület ügyeit legalább oly eredménnyel fog­ják vezetni, mint azt tiszteletreméltó elődeik tették és akkor, ha hajójuk­ból kidobják asokat a kölöncöket, amelyekkel útnak indultak és tevé­kenységük nem politikai szervezke désben merül ki, hanem a segítésre tényleg igen erősen rászorult iparos- társadalom összes tagjai ügyeinek a jobb jövőbe való irányitásában dóm J borodik ki. Szabó Gyű1 a főtitkárnak azért az agilitásért, amivel egész esztendőn át, fáradságot nem ismerve, vitte az egyesület ügyeit. Megemlékezett azok­ról a sikerekről, amelyeket az egye­sület az elmúlt évben aratott. Eszerint az egyesület a különböző vidéki ki­állításokról tömegesen hozta el a szebbnél-szebb dijakat és az elismerd okleveleket. Szabó Gyula főtitkár beszámolójá­ban az egyesület belső életét ismer­tette. Az egyesületnek 74 aktív tagja van. Kösaönetet mondott a főtitkári beszámoló a lapoknak az egyesület támogatásáért. Beszámolójából kitű­nik, hogy az egyesületi élet, bár még csak egy éve hogy megalakultak, oly élénk, amilyen kevés van a vi­déken. A felszerelés is. említésre ér­demes. Egy teljesen felszerelt sötét­kamara áll rendelkezésre és igy a legtetemesebb kiadásoktól a tagok mentesülnek. A pénztári jelentés oly jelenséget tüntet fel, ami ma talán Bérelnék Tolna megyében circa 1500 hold, jó mi­nőségű földbirtokot megfelelő lakó- és gazdasági épű’etekkel. Ajánlatokat kérem a Tolnamegyei Újság kiadóhivatalához cnagybérlő» címre f. évi március hó 15-ig ______________eljuttatni. 156 Magyarországon pírját ritkítja, ne­vezetesen az, hogy. az egész évi tag­dijak mind befo'ynak. A költség- vetés letárgyalási után a tisztikar választása következett. Elnök lett dr örffy Gyula, ügyvezető elnök RócLer Pál, titkár Szabó Gyula, pénztáros Wallacher László, ellenőr Debulay Imre, jegyző Kemény Tibor, szám- vizsgálók Aszalay József és Stocker Géza, "háznagy Horváth Lajos, könyv­táros Sápszky Andor, ezenkívül vá­lasztottak 12 választmányi tagot. A választás után örffy Gyula kö­szönte meg a megválasztottak nevé­ben a bizalmat, fokozottabb munkára hívta fel a tagok figyelmét, majd Róder Pál köszönő szavai, Szabó válássá és örffy Gyula zárÓBzavai után a közgyűlés véget ért. HÍREK. Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — mennyország I Hamvasó szerdán. Pirosló vágyak rózsabokra Örömvirágot immár nem terem. Nincs már vigasság, dal, tánc, szerelem. Elmélyedésre intő csendben Gondolj a láthatatlanokra, Esendő, gyarló, bús porember. Elröppent álmok holt világa Mély bánatával sírva rádborul.,. Ne szállj te szembe véle botorul. Jaj annak, kit rabbá tesz itten Múlandó élvek földi vágya És meg nem újul égi hitben. Szent, földöntúli áhítattal Tekintsen lelked a nagy ég felé! Bűnbánót hintsen új reményt belé, Csitítva forró földi vágyat — ■S áldás száll rád, mely megvigasztal: Üdvöt sugárzó bünbocsánat. Babay Géza, Városi közgyűlés. Szék szárd megyei város képviselő­testülete március 1-én délután 4 óra­kor a városháza nagytermében rend­kívüli közgyűlést tart. A tárgysoro­zaton többek közt az alábbi ügyek szerepelnek: Horváth József Vár- konyi féle Vörösmarty-utcai hás meg­vétele tárgyában érkezett belügy­miniszteri leirat bsjelentése. Tolna­vármegye alispánjának leirata kocsi­fecskendő beszerzése iránt. Dr Biró Kálmán pénzügyi fogalmazó bejelen­tése az adóügyi tanácsnoki állást ille • tőén. Javaslat az adóügyi tanácsnoki állásnak adóügyi főszámvevői állásra való átszervezésére. Pallós László oki. jegyző kérelme az adóhivatali főnöki állásba való behelyettesítése iránt. Javaslat a városi adóhivatali nyilván­tartói állásnak II. oszt. aljegyzői ál­lásra való átszervezésére. Javaslat egy kösigasgatási gyakornoki állás- nak szervezésére. A városi építési szabályrendelet módosítása. Szálka község elöljáróságának kérelme a lé­tesítendő szálka—-ebes — szekszárdi útvonal burkolása tárgyában. A szek­szárdi önálló gazdasági népiskola igaz­gatóságának elszámolása. Az iparos- tanonciskola 1926—29. tanévi költ­ségvetése. Kérelem a Mikes-utca út­testének jókarba helyezése iránt. Ké­relem a Bocakay és Bsthlen Gábor­ijában téglajárda létesítése iránt. Több tárgyilagosságot! A MAOSz szekszárdi csoportjának közgyűlése.

Next

/
Thumbnails
Contents