Tolnamegyei Ujság, 1933 (15. évfolyam, 1-104. szám)

1933-02-25 / 16. szám

4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1933 február 24. — Halálozás. Dr Kramolin Emi! a berlini magyar követséghez beosz­tott magyar konzul bosszú és kino3 szenvedés után kedden délelőtt éle­tének 60 ik évében Berlinben meg halt. Az elhunyt szekszárdi születésű diplomata, fia volt néhai dr Kramolin Emil szekszárdi ügyvédnek és hatna rosan követte a halaiba bátyját, dr Kramolin Gyulát, vármegyénk tiszti főorvosát. Dr Kramolin Emil főiskolri tann'mányainak végeztével a diplo­máciai pályára lépett és előbb a bécsi közös külügyminisztériumban, majd különböző államokban székelő osztrák magyar követségeknél teljesített szol­gálatot. Az 1913. évben beosztották az akkori berlini osztrák magyar fő* konzulátushoz és ott, valamint ké sőbb a magyar követségen húsz esz tendeig működött. Halála úgy Bér lin diplomáciai köreiben, mint a berlini magyar kolónia tagjai közt, továbbá a magyar külügyminisztériumban és szülővárosában, Szekszárdon nagy részvétet keltett. Ács Vendel nyugalmazott posta és távirdafőfelügyelő, a szekszárdi posta, távírda és távbeszélő hivatalnak évek hosszú során volt főnöke életének 86. évében Székesfehérvárott meghalt és ugyanott helyezték örök nyugalomra. A megboldogultnak nagy érdemei voltak Szekszárdnak a távbeszélő- hálózatba való bekapcsolása körül. Jagasits Sándor tamási kir. köz­jegyző, Tolna vármegye törvényható sági bizottságának tagja, aki már régóta betegeskedett, a budapesti Vörös Kereszt kórházban meghalt. Földi maradványait a budai farkas réti temetőben helyezték örök nyu­galomra. Majtáng József cukrász, Tolna vármegye törvényhatósági bizottságé* nak tagja, folyó hó 21-én életének 59. évében a haldoklók szentségeinek ájtatos felvétele után vakbélgyulla­dás és influenzás tüdőgyulladás kö­vetkeztében Szekszárdon meghalt. Hült tetemét e hó 23-án nagy rész­vét mellett helyezték örök nyuga­lomra a szekszárdi alsóváros! sirkert ben levő családi sirbolta. Az elhuny tat özvegyén kivül veje, Ganzer Adám előkelő szekszárdi kereskedő és csa ládja gyászolja. Hotváth József tekintélyes őcsényi gazda, községének hosszú időn ke­resztül volt bírója 83 éves korában meghalt és nagy részvét mellett he lyezték örök nyugalomra. Az elhunyt­ban Horváth József járási m. kir. gazdasági felügyelő nagyatyját gyá­szolja. Borcsici Borsiczky Dezső gödöllői bírósági végrehajtó, tart. főhadnagy a háborúban szerzett betegsége kö vetkeztében meghalt. Az elhunytat a Tamásiban lakó Borsiczky család gyászolja. Kiss János dombóvári sertéskeres­kedő Dombóvárott életének 57. évé­ben hosszas szenvedés után elhunyt. A megboldogultnak valamikor jónevü, virágzó üzlete volt és közbecsülés- nek örvendett. Nagy részvét mellett helyeztek örök nyugatomra. A duQítföldvári és környékbeli mé hészek folyó hó 19 ón délelőtt Dana földváron a községháza tanácstermé­ben mintegy hatvanan gyűlésre jöttek össze, hogy meghallgassák Gál Itnró nek, a gödöllói állami méhgazdaság igazgatójának előadását. A gyUlést Sugár Gyula danaföldvári rk. tanító hívta össze és nyitotta meg. — Gál Imre állami méhgaidasági igazgató a gazdasági bajok enyhitését kereső mély magyar érzéssel s minden kér- dóst felölelő nagy szaktudással hívta fel a méhészek figyelmét kétórás elő­adásában a célravezető teendőkre. Ismertette a Magyar Méztermelők Országos Szövetkezetének mnltévi megalakulását, melynek célja, hogy a méhészek munkásságát belföldi, de különösen külföldi piac megszórva zése, a termelés minőségi szabályo­— Népművelési előadás Simon- majorban. Folyó hó 5-én délután dr Halmos Andor kir. tanfelügyelő Si monmajor község előadótermében a revízióról tartott előadást. A hazafias lelkesedéssel elmondott és sok adattal alátámasztott előadást, amelyen ott volt Simonmajor község elöljárósága Szabácsy Dezső főjegyző vezetésével és a kajmádi uradalom tisztikara Iilés Imre tulajdonossal, a hatóság nagy tetszéssel fogadta és lelkesen meg­éljenezte. Németh Béla tanító táro­gató-száma és Major Imre igazgató vetitettképes előadása zárták be mű­sort. — Színielőadás Dombóvárott. A dombóvári szt. Orsolyarendi zárda tanitóképzőintézeti növendékei a le­folyt napokban három alkalommal szinültig telt házak mellett adta elő Gaál József örökké kedves bohózatát, a Peleskei nótáriust. A sikerült elő­adás jóformán az összes növendékeket foglalkoztatta, igy tehát csupán a főszereplők sikeres játékát emeljük ki, igy: C8ukly Mária (nótárius), Winekker Jolán (Baczur Gazsi), Ta­kács Marianna (Sándor), Wagner Bózsi (Tóti Dorka), Herkner Irén (Hopfen), Csuthy Ilona (Fanni). Kü­lön dicséretet érdemelnek a csinos díszletek és az ízléses jelmezek. — A Szekszárdi Római Katolikus Olvasókör műkedvelői Gábor Károly belvárosi káplánnak, a kör fáradha­tatlan ügyvezető elnökének a rende­zésében folyó hó 19 én a termet zsú­folásig megtöltött közönség előtt elő adták Illyésné Ferenczy E. „Betyár Bandi“ cimű népszínművét. A sze­replők : Prantner Erzsi, Takács Roei, Fuksz Juliska, Pranter Bözsike, Há­romházi Annus, Németh János, Fi­zása, a méhbetegségek elleni véde­kezéssel hasznothajtóvá tegye. A Szövetkezet Belgium, Dánia, Svájc piacán már eddig is jelentős eredményeket ért el. Végül felemlí­tette, hogy a szövetkezet első tagja maga Horthy Miklós őfőméltósága. Az előadó nagy érdeklődést és hatást keltő előadását Sugár Gyula köszönte meg és több tag azonnali belépése mellett megalakították a Magyar Méz termelők Szövetkezetének Danaföld vári Járási Tagozatát, melyet való­színűleg követni fog a vármegyei ta gozat megalakítása ie. A szövetkezet alapszabályainak és a „Méhtenyész- tésu cimü folyóirat példányainak ki­osztása után a gyűlés véget ért. — Délután a méhészek Gál Imre veze­tésével megtekintették Sagár Gyula | rk. tanitó törzskönyvezett méhészetét. hér Lajos, Szegedi János, Szabó Fe­renc, Marton Ferenc, Lengyel János, Háromházi Sándor, Till János, Budai József, Búzás István és Bóváry Jó­zsef kitűnő játéka a közönség hálás tapsokkal nyilvánított megelégedését érdemelte ki. — Egy biztos tip. Fejfájás ellen hatásos szer az Aspirin 1 De tudja e, hogy igen jó hatású más esetekben is ? Erősiti a szervezetet a meghűlé­ses megbetegedés elleni védekezés­ben és megszünteti a rheumatikus fájdalmakat. Hogy azonban csalódás ne érje, kérje mindig az eredeti cső magolást a Bayer kereszttel. — Népművelés Dombóvárott. A Dombóvári Iskolánkivüli Népműve­lési Bizottság előadássorozatában múlt vasárnap elsősorban elhunyt nagy államférfiunk, gróf Apponyi Albert emlékének áldozott, akinek hervad­hatatlan érdemeit Csonka Imre reál- gimn. tanár szép beszédben méltatta. Sikerült előadást tartott még Cséry Lajos ág. h. ev. lelkész az ember- szeretettől, dr Piukovich Sándor reát- gimn. tanár pedig vetített képek ki séretében Erdélyről, miközben a ve titőgépet Bauer Henrik állami elemi iskolai tanitó kezelte. Kedvesen sza­valt Schlotthauer Valéria és az elemi iskolai énekkar özv. Balássyné Tókos Margit vezetésével szépen énekelte a Himnuszt és Szózatot. — Balesetek. Benedecki József 22 éves földespusztai fö'dmives folyó hó 21-én a lóról leesett és a jobb lába eltörött. — Angyal Ferenc 14 éves paradicsom pusztai napszámos folyó hó 21-ón a trágyás szekér te tejéről leesett és a balválla kificamo­dott. A sérülteket a szekszárdi köz­kórházban ápolják. HgtÖDJTVáliyOR Ét SZfitfiBEHZÖK eperpalánta,dinnyemag, fajtisztán legolcsóbban Agrárla SzolőfelepitS RT-nöl n Budapest, VI., Király-utca 26.-Kérjen ajánlatot — Szombat és vasárnap a moziban. Szivek királynője a cime Alpár Gitta legújabb fiimopere'.tjének,amely nagy tetszést aratott a budapesti be­mutatón. Szekszárd közönségének is alkalma lesz ezen csodás hangú ma­gyar énekesnő kivételes tehetségét látni és hallani március 1-én és 2 án a moziban. Schneider Magda, közönségünk kedvenc sztárjának legújabb filmje a Kék szoba március 4. és 5-én kerül műsorra. Schneider Magda te­hetségéről a mozikedvelő közönség már meggyőződést szerezhetett. Part­nere Georg Alexander, aki ízléses finom humorával mieden filmjében tökéletes. — Önbetörésért feljelentett keres* kedő. Egyik múlt szamunkban kö­zöltük, hogy Ujdombóvár községhez tartozó Nosztánypusztán február 10 re virradó éjjel ismeretlen tettesek a te­tőn keresztül hehatoltak Deutsch Imréné szatócsüzletébe és onnan 828 pengő értékben dohány- és rövidárut loptak. A csendőri nyomozás meg­állapítása szerint a betörésről sző sem lehet, mert a tulajdonos az ellopott tárgyakról a csendőrségre bemutatott lisztáján felsorolt áruk nem is voltak az üzletben, különben is semmiféle erőszaknak, valamint a tetőrés irá­nyában a padláson a behatolásnak egyáltalán nyoma nincs. Ezen meg­állapítás alapján a Trieszti Álta­lános Biztosító Társaság, amelynél Deutschné 1931 december 5 én be­törés ellen és rá hat napra tűzkár ellen 7000—7000 pengőre biztosította üzletét, biztosítási csalás miatt fel­jelentést tett. Az ügy a szekszárdi kir. ügyészségen van. Minden Köhögésnek BloHmnlt n vége! ItMWBM—w—y — A Dombóvári Önkéntes Tűzoltó Testület évi rendes közgyűlését vasár­nap, február 26-án délelőtt 11 óra kor tartja a községháza tanácster­mében. — Szivszéihüdés érte a Kapos partján és holtan begurult a vízbe. Bikácsi Ágoston 76 éves pincehelyi lakos folyó hó 19 én lakásáról el­távozott azzal, hogy sétálni megy. Minthogy Bikácsi még másnap délig sem tért vissza, hozzátartozói keresni kezdték és egyúttal értesítették az eltűnésről a csendőrséget is. Este felé megtalálták Bikácsi hu'láját a Kapósban. A holttestet kihúzták a vizből és az orvos a hullaszemle al­kalmával megállapította, hogy a par­ton menve szivszéihüdés érte és ahogy összeesett, holtan begurult a Kapósba. — Baleset szántás közben. Bá n Sándor 43 éves pusztafácánkerti gaz dasági cseléd folyó hó 17 ón szántott. Munka közben az eke vasa a baráz­j dából kiugrott és a munkás ballába I szárát su'yosan bevágta. A sérültet I beszállították a szekszárdi Horthy I Miklós közkórházba. TibtH .nfKMW iMM WigMMflM—laMfea II Méhészdyülés Dunaföldváron.

Next

/
Thumbnails
Contents