Tolnamegyei Ujság, 1933 (15. évfolyam, 1-104. szám)
1933-10-30 / 86. szám
4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1933 október 30. — Csaló kubikus. Molnár Mihály 33 éves kubikus e hó 15-ón Páli* községben Tóth Sándortól 77 pengő készpénzt csalt ki, azonkívül társai- tói rnhát és fehérneműt lopott és megszökött. Kézrekeritésére országos körözést vezettek be. — Félholtra verték a barátjukat. Szender Pál és Varga Ferenc gynlaji föld mívesek szeptember 8 án éjjel a kocsmából hazafelé menve összeverekedtek Németh Gyula nevű barátjukkal és karóval ngy megverték, hogy eszméletlenül terült ez az úttesten. Beszállították a pécsi sebészeti klinikára, ahol megállapították, hogy négyszeres koponyaalapi törése van. Csak e hó 17 én lehetett kihallgatni. Nem is tudta, hogy mi történt vele, ősapán a bátyja és még más tanuk vallomása utján találták meg a tette seket, akik ellen súlyos testi sértés miatt eljárás indult. — Robbanástól megsérült a kőbányában. Müller János 33 éves hidasi kőbányász f. hó 28-án egy nagy sziklatömb robbantásához di- namilpatront helyezett el és azt meg* gyújtotta. A patron nem robbant fel idejében, mire a bányász gondolva, hogy nem jó, másikat akart odatenni. Alig hogy odaért, óriási robbanás történt és egy hatalmas kő a szerencsétlen bányász fejére esett. Eszméletlen állapotban szállították a szekszárdi közkórházba. — Állapota súlyos. LEVENTE ÉS SPORT TSE-DVAC 3 :1. Bajnoki. Bixó: Rosenfeld. A TSE sulyoB vereséget mért a bajnokjelölt és eddig veretlen DVAC csapatára. A mérkőzés mindvégig izgalmas volt, a DVAC helyenként fölényben volt ugyan, de csatárai szerencsére sokat fölé lőttek. A TSE nek minden megmozdulása komoly veszélyt jelentett a pécsi kapura. — TSE támadásokkal indul a játék. Az 6. percben eredménytelen sarok rúgás, majd Zoli szökteti hosszan Feketét, akinek lövését a pécsi kapus majdnem a hálóba ejti. Változatos és erős az iram még mindkét részről, itt is, ott is adódik sok szép helyzet. A 17. percben Dobolyi lövését Loósz a 16 son belül kézzel üti le. ll*es. Fekete élesen a jobb sarokba küldi. 1 : 0. A DVAC ezután némi fölénybe kerül éB Folcbnak alkalma nyílik egynéhány bravúros védéBt bemutatni. A 45. percben Paukovics szabadrúgása mellé megy. Szünet után is a DVAC támad többet, de csak eredménytelen Bzögletrugások jelzik fÖ ényét. A 14. percben egy szép TSE támadás leBállás miatt akad el. A 23 percben Gálit fejberugják, be kötözés után tovább játszik. A 33. peicben újból följön a TSE, úgyhogy a DVAC kapus kétszer íb kifutással ment. K pús kirúgásból a 35 percben a DVrfC támad, Folch kijön a 16-osig, de Führer előbb éri a labdát és az ütésén hagyott ka púba száll a labda. 1 : 1. A DVAC most ntgyoo belefekszik, de csak egy szögletrugáshoz jut, azután jön a TSE bravúrja. A 38 percben máris veszély van a pécsi kapu előtt, de a kapus kifutássá! ment. A 42 p rebec Dobolyinál a labda, aki ke resztbe adja Jokkahoz, ő áttolja Gyi* mó lhoz, Gyimóti kapásból Dora elé teszi és Dora éles lövésé máris a hálóban táncol. 2:1 A 43 percben 0 stögietrugás a DVAC ellen. Majd a 44 p* rcben Dobo y i bedobását Gáli stoppoja, majd átvágja a másik oldalra, Loóss átlépi, a kapus is elébe •tartól, veti magái, de már késő, I mert Fekete előbb éri és védhetet- lenül a hálóba vágja. 3:1. A kö- I zönség tómból örömében, mindenki | boldog. A TSE minden játékosa szívvel játszott, különösen jól játszott a hármas védelem, Kovács III., Gáli, Dora és Fekete. A DVAC*ból Loósz, Krivész, Kajtor, Führer és Sértő. NSE—MTE 0 : 0. (Bajnoki. Biró : Stnrm.) A mányokiak meglepetésszerűen pontot vesztettek otthonukban a tabellán utolsó helyen álló mohácsiakkal szemben. A mérkőzés legnagyobb részén fölényben volt az NSE, de eredményt nem tudott elérni. Egy ll-est is kihagyott az NSÉ. BSE—BTC 4: 1. (Bajnoki, Biró: Firáuyi.) A bátaszékiek gyenge mérkőzés során njből súlyos vereséget szenvedtek. Góllövők : Nagy 2, Man- dics, Matics (1 l-esbői), illetve vitéz Lencsés. Dombóvári VOGE — Szigetvári AK 1 : 0. (Bajnoki. Biró: Horváth.) A közönség mintha megérezte volna az elkövetkezendő gyönge játékot, gyér számban kereste fel a szigeterdői VOGE pályát. A játék két gyenge formában lévő csapat vérszegény küz delme volt. A jobbik a két rossz közül a VOGE volt, de csatárai borzasztó ób bosszantó tehetetlen játéka miatt csak egy góllal győzött. A mérkőzésnek ezen egyetlen és mécs- döntő gólját az első félidő 37. percében Berta I. szerezte meg a D. VOGE nak. — DAC—ŐSE 2:1. Az újonnan alakult De esi Atlétikai Club fotball- csapata az OcBéuyi Sport Egylet csapatéval játszott. Az eredmény 2:1a decsiek javára. — A TSE két válogatott játékost ad a délnyugati kerületi válogatott csapatba és pedig Feketét és Kovács Zoltánt. PBTC—SSE 1:1. PVSiC—PSC 5: 2. PAC-DPAC 3: 0. PEAC-KSE 3:0. — Értesítés. A TSE nov. 12-én Pécsre megy autóbusszal. Kísérők már most jelentkezhetnek 4 P vitel- díj lefizetése ellenében. — Propaganda ökölvívó mérkőzés Bony hadon. A TSE ökölvívói f. évi Dovember 5 ón délután Vs5 órakor Bonyhádon, a Protestáns Kör nagytermében bemutató propaganda mér késést rendesnek, amely mérkőzés egyúttal a szakosztály válogató versenye lesz. Célja ennek a mérkőzésnek ezen sportág megyénkben való terjesztése, a klubközi barátság ápolása, kimélyitése és a sportszellem fokozása. Utána társasvacsora lesz, amelyen a rendezőség a sportbarátokat is szívesen látja vendégül. A versenyzőket külön autóbusz viszi Bonyhadra. Kísérőket — 12 szemá- lyig — is visznek magukkal. Jelentkezni lehet a Schlósinger-nyomdában. Az előkészületek folynak. — Ökölvívás. Zsúfolt teremben, 600 főoyi közöuség előtt zajlott le a Budapesti Vasutas SE és a Dombóvári VOGE vasutas bajnoki ökölvívó versenye, mely 10:6 arányban a budapesti csapat győzelmével végződött. Bandi B. Vasutas győz Füstös VOGE ellen. Gera I. B. Vasutas győz Faicsi VOGE ellen. Olasz VOGE győz Sallai B Vasutas elleo. Mandl VOGE győz Frigyes B. Vasutas ellen. A két kitűnő dombóvári boxoló tehát két magyar bajnokot vert meg. Bagdi B Vasutas győz Bődé VOGE ellen. Váoyi B. Vasutas győz Kósa VOGE ellen. Kötő VOGE győz Kólói* B Vasutas ellen. Vágó B. Vasutas győz Lovási VOGE ellen. A Bagdi—Bödő mérkőzés eredménye miatt percekig tartó óriási tüntetés volt a biró ellen. Bödő hatalmas fölénnyel verte Bagdit és ennek ellenére vesstesnek hozták ki a pontozásnál. MOZI Igazgató: KRENNER JÓZSEF Halottak napja miatt az előadások kivételesen megváltoztatva, kérjük arra figyelni I Kedden, október hó 31-én este V» 7 és */* 9 órakor Szerdán, november hó 1-én 7 és 9 órakor Az amerikai filmgyártás örökbecsű gyöngye, Páris, Berlin, London és Budapest szenzációja, Fanny Hurst, a női lélek legnagyobb ismerőjének alkotása Mellékucca. Főszereplők: Iréné Dunne és John Boles Iréné Dunne 27 toalettben jelenik meg a filmen Paramount híradó Szombaton, november 4-én este */i7 és %9 órakor Vasárnap, november 5-én 3, 5, 7 és 9 órakor 3 órakor a helyár 40, 60 és 70 fillér I A södöllöi vlláfidzsemborl helyszíni hangos felvétele és ílue hozzátok őket haza nagyszerű dzsungelfilm Az 500-ik jubileumi Magyar világ- híradó a bevezetője a fenti kiemelkedő műsornak A terem kellemesen fűivel Nyílttér. E rovat alatt közlőitekért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. Nyilatkozat. Dr Klein Autal képviselő abban a kitüntető megtiszteltetésben részesített, hogy a bonyhádi kisgazda szervezkedő népgyülés előtt szellemes kedései közben egy kalap alá vett Bethlen István gróffal és Gömbös miaisztereloök úrral, egyben üzent nekem, a papnak, ő, a férfi, a men telmi jog védbástyája mögül, zsebében Meskóhoz és a Kisgazdapárthoz irt leveleimmel. Az üzenet átadója szerint Klein Antal engem gyávának és zöldségek írójának minősített. Engedje meg Klein Antal, ha az üzenet hitelessége iránti felelősség nélkül, a magam bátorságának bizo* nyitására megemlítem, hogy bár ellenkezőjét tehettem volna, önként vonultam be. Három testvérem és négy sógorom volt a fronton. Égy elesett. A többi mind rokkantán jött haza és én siógyelve azt, hogy engem a palást ugyanolyan veBiély alól kiment, addig kérvényeztem, mig be nem hívtak. Ettől eltekintve azonban bárkit, akit személyesen nem ismerünk, gyávának minősíteni még a mentelmi jog védelme alatt sem szabad. Mennyivel inkább nem, ha az illető pap, tehát sehol semmiféle formában tettleges elégtételt magának nem vehet. Ami a zöldségek Írója minősítést illeti, jó, elfogadom egy magát „bonyhádi sváb fiunaktt vallótól, asaal a fenntartással, hogy írtam a szegények érdekében, a rokkantak érdekében a revízió érdekében, minden elfogadható igazság és eszme, de mindenkor nemzetem, hazám, magyar fajtám érdekében. Jelölje meg Klein ur, ma- lyik volt ezek közül a zöldség ? Tisztelettel Jánosi György. Kiadó a »Tolnainegyei Újság« Hírlapkiadó Rt. Pilisig 7 2 kemencével, üzlethelyiséggel 2X2 szobás lakással 1934 március hó 1-re kiadó. Bővebbet B o n c z Imre hentesmesternél, Pécs, Ferenc József ut 46/2. Vh. 389-1931. szám. m Árverési hirdetmény, Dr Kartsoke Alajos budapesti ügyvéd által képviselt Eternit Művek (Hatschek Lajos) javára hátr, 142 P 96 1 tőke és több követelés járulékai erejéig a budapesti központi királyi járásbíróság 1930. évi 1,132.208. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1931. évi augusztus hó 8-án lefoglalt 1400 pengőre becsűit ingóságokra a tamási királyi járás- bíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908, évi XLI. te. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a fog'a- lási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltató^ javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, Felsőnyék községben leendő megtartására határidőül 1933. évi november 7. napjának délutáni 1 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, csikó, borjú, sertések, takarmány s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban csak a végrehajtást szenvedő beleegyezésével, el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5610—1931. M E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Tamási, 1933. évi október 6. Szabó Andor, 716 kir. bír. végrehajtók. A szekszárdi kiállítás ezüstérmével kitüntetett mangalica tenyészkanok a Janyal Gazdaságban (u. p. Z o m b a) nagy 718 választékban kaphatók. 577—1930. végr. szám. Árverési hirdetmény» Dr Fenyő Vilmos ügyvéd által képviselt Szőnyeg és Butorszövetgyárak Rt. végrehajtató javára, — végrehajtást szenvedő ellen 523 pengő 43 fillér tőke, f929.tévi január hó 1-től 10°|o kamat, 60 P eddig és ezúttal már biróilag megállapított költségek és a még felmerülő költségek iránti ügyében a paksi királyi járásbíróság 3497—1929. számú végzésével a lefoglalt és 1100 pengőre becsült ingókra 'az árverés elrendeltetvén, az az 1908. évi LXI. te. 20. §-a alapján az összes foglaltatik javára meg lesz tartva, hacsak ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs. Az árverésnek Gyapa-pusztán leendő megtartására 1933. évi november hó 8. napjának délután 2 órája tűzetik ki, amikor is a lefoglalt 10 öl kemény hasábfa, 2 darab ló, stb. stb a legtöbbet ígérőnek, készpénz- fizetés ellenében el fognak adatni azzal a megjegyzéssel, hogy az 5610—1931. száma I. M. rendelet alapján a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem lehet eladni. . .... Elsőbbségi bejelentést tenni akarók felhivatnak, hogy elsőbbségi bejelentésüket a* árverés megkezdéséig alulírott kir. bírósági végrehájtónál szóval vagy írásban tegyék meg» Paks, 1933. évi október hó 19. Feórdeős, 719 kir. bir. végrehajtó*. Molnár féle nyomdai múintéiet 6a ssab. iróalsatgyár rt. nyomása, Ssekssárd.