Tolnamegyei Ujság, 1933 (15. évfolyam, 1-104. szám)
1933-10-30 / 86. szám
2 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG nak, amelyek nemcsak a ma képét fogják markánsan vetíteni az orsaág és a külföld elé, hanem ismeretterjesztő és fejlesztő hatásukkal irányvonalat rajzolnak a jövőre. Ennek a hatalmas demonstrativ és propagativ erejű Nemzeti Munkahét nek keretében megrendezi a TESz a Magyar Nóta ünnepét is, de az egész ünnepség legkimagaslóbb fénypontja lesz a Nemzeti MunkaparaDcs kiadása, amelyet a TESz vezérelnöke, Gömbös Gyula miniszterelnök fog a TESz erkélyéről a Kossuth Lajos téren összegyűlt fővárosi és vidéki küldöttségek előtt elmondani. A kereskedelmi kormány — átérés vén a Nemzeti Munkahét mérhetetlen jelentőségét — a Nemzeti Munkahétre felutazó egyéneknek féláru menelj egy kedvezményt engedélyezett. Ezzel a rendelettel lehetővé tette, hogy az ünnepségekre nagy tömegek utazzanak Budapestre és résztvehessenek az ünnepségeken, egyben pedig a fővárosban ÜgyesX Kalória szén- és tüzifatelep X Pécsi tojásbrikett Pécsi dióbrikett Pesti gázgyári koksz Nagyményokl darabos szén Dorogi darabos szén Tetei darabos szén Cser, akác, tölgy, gyertyán, kőris, szil tűzifa | iIBT Pontos mérlegelés I 'Síi j Megrendeléseket aznap házhoz szállítjuk és a szenet, aprított fát kamrába, pincébe berakjuk. Telepünkön a szén fedett és zárt helyen tárol, tehát nedvesség- és szennyezésnélküli szenet adunk. Szekszárd, a Muzeum mellett ♦ Telefon 117 | 672 bajos dolgaikat is elintézzék. Kívánatos, hogy a Nemzeti Munkahét ünnepségeire a helyi küldöttségek vármegyénkben is megalakittassanak s impozánsak legyenek, azokban minden foglalkozási ág képviseltessék s résztvegyen a Nemzeti Munkahét felvonulásaiban s látványosságain. Minden érdeklődésre a Nemzeti Munkahét rendezősége (Budapest, V., Fáik Miksa-utca 1) a legnagyobb | készséggel válaszol. Őrffy Imre beszámolói. lelkén átvonuló képeknek a búcsúzáéra megjelentek lelkében való visszatükröződése. Alakja a vonatjelzés után még egyszer megjelent a vonat ablakában és ott állott megilletődött lélekkel, kendőlobogtatással ... és indult uj otthonába, életének uj állomáshelyére — hittel és bizakodó reménységgel. Hisz aki megjárta a csúcsokat, az minden utón biztonsággal tud lépni. Uj életében más lesz az élet ritbmusa. A fényes külsőségek zaját a családi otthon pihenő szélcsendje és a hitvesi kegyelet ál dozatos, halk szava fogja felváltani. Vasárnap Alsónyéken és Bátaszé* ken tartotta dr őrffy Imre országgyűlési képviselő beszámolóját. Mindkét helyen nagy volt az érdeklődők tömege, amely a legnagyobb tisztelettel hallgatta óiffy fejtegetéseit. Igen Bzámosan voltak, akik kérelmekkel keresték fel, vagy megköszönték eredményes támogatását és közbenjárását. Alsónyéken Papp János községi bíró mondott üdvözlő beszédet, amelyet a hatásos beszámoló követett. A képviselő politikai felvilágosításai még az ellenzéki érzelmű polgárságot is őszinte tetszésnyilvánításokra ragadtatták. Bátaszéken akkora volt az érdeklődés, hogy a mozi helyiségéből, amely a népgyülós színhelye volt, igen sokan kimaradtak. Pongrác! Lajos pártelnök megnyitója után Michéli Mihály mondott igen nagyhatású beszédet, meggyőzően hirdetve Gömbös miniszterelnök politikájának egyedüli helyességét, annak a szükségességét, hogy minden magyar embernek a nemzeti egység gondolata szerint egy táborban kell tömörülni. A pompás beszéd után Liebhauser Klári, egy bájos leányka verses üdvözlet kisé rétében szép csokrot nyújtott át a képviselőnek. Dr őrffy Imre meleghangú beszédében a közte és választókerülete közt fennálló közvetlen kapcsolatokra mutatott rá és nagy helyesléssel fo gadott megállapításai után részletesen ismertette a kormánynak a gazdaközönség megsegítésére vonatkozó rendeletét. Bejelentette, hogy a Laj- vér patak rendezésére 30 000 pengő kormánysegélyt sikerült kieszközölnie. Végül több más helyi vonatkozású ügy elintézéséről tájékoztatta' választóit. A beszámoló végeztével Pong- rácz Lajos mondott köszönetét dr őrffynek a község és lakói érdekében kifejtett eredményes munkásságáért. Mint különösen érdekes körülményt kell megemlítenünk, hogy a beszámoló beszéd igen nagy hatással volt az ott megjelent ellenkező felfogású polgárokra is. Dr őrffy Imre vasárnap este részt- vett az alsónyéki r. k. olvasókör szüreti bálján, ahonnaD az éjféli vonattal utazott vissza Budapestre. Özvegy szentandrásl Szévald Oszkárné bucsuzása és elutazása. Vasárnap délelőtt költözött el Szek- Bzárdról a vármegye volt első tiszt Viselőjének özvegye. Egy hét előtt vettek tőle hivatalosan búcsút a város társadalma és az egyesületek szervezetei. A neki otthonos ősi székház dísztermében — annyi ünnep és Un nepeltetés tanúja számára, férje elhunyta óta először jelent meg a nyilvánosság előtt özv. Száváid Oszkárné. Felejthetetlen élmény volt búcsúszó- sata. Ritka asszonyi lelki nagyság és szépség és szellemi emelkedettség megnyilvánulása volt ez. Befelé síró szent fájdalomnak Istenbe vetett mélységes hittel, emberi méltósággal való öntudatos viselése. Távozása mérhetetlen veszteség, bármily nagyok is sikereinek, alkotásainak eredményei, melyeket gaz dag örökségül hagy vissza. Egy vezér- ág törik le ismét a megyeszékhely társadalmi és kulturális életének fájáról, amelyen szomorít egymásután ban követték egymást előzőén két év alatt a végzet pusztításai és a veszteséglistán a legnagyobb társadalmi és kültúrérfékét képviselő ezek a nevek ragyognak máris: dr Kramolin Gyula, Szévald Oszkár, Kovácsáé Nagy Lujza. Badapesti, illetve danafö'dvári úri lakházába költözik át tőlünk az öz vegy alispánná. A szüreti ősz szelíd fénnyel tündöklő napsugára és a hozzá közelállók serege színes virágokkal kezükben s a szeretet virágaival szivükben köszöntötték őt a pályaudvaron. Az ilyen elutazás pillanatában mindenkinek a lelkében viliámgyor san pereg le eddigi életének filmje. Mikor a napsugárban fürdő város panorámájára a vonatról még egyszer visszatekintett, ott látta felragyogni a törvényszék és a vármegye kimagasló palotáit. A törvényszéki elnöki otthonból indult ki az életbe az erkölcsi ideálok, hit, tudás, műveltség, emberi igazságosság és emberbaráti szeretet kincsesházát vívón magával házasságába, melynek révén a nemes vármegye reprezentatív asszonya lett a boldog emlékű Szévald Oszkárnak, a kiváló alispánnak oldalán, kivel együtt meglátták és megérezték, hol és hogyan lehet embereken segítenijj és minél több jót cselekedni. { Megható és lenyűgöző volt az ő t Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — mennyország I Halottak napján. Üszkös az ég lángok sok pírján, a kegyelet virágain. A föld millió apraja nagyja, jója, gonosza, veszendője ócska, vagy módos gyászt cipel a zsongóvá lett temetőbe . .. Nálam is gyűl egy gyertyaláng faládika röge fölött, kit onnan hoztam szülém sírjáról megöklözött tizenöt éve, Tr ánonkor. E mellett térdel a család s kéri az Istent egy borzadalmas indulásra! Amikor a száműzött sírok millió lelke felsokasul északra-délre: lengyel mocsár és Szibéria, Doberdó és az Argonneok hősi halotti s ezer esztendő sok bitófása, dacos és büszke vértanúink, martirszentek és sírva áldottak, árva Túrán hömgölygő árja, Hadúr kedvére tort ülni gyűlő, törvényt zuhogó bősz áradat. Ó adjad Isten e szörnyűséget, rendre dőlt magyar halottak esdik tőlünk, kevés élve maradttól I Ó adj fenyőt és kárpáti pompát s ne lánccsörgést és korbácsok jussát, hogy áhitatunk szurony ne lássa s könnyeinket pribék ne Írja, hogy halottak napján ne kelljen önmagunkat temetve hinni s saját fejfánkon gyújtani lángot 1 Ki gyújt világot szanaszét néktek elhagyott sírok békés lakói: Erdély. Bácska, Rákóczi földjén, Rokitnón és Szibériában, a nagy világ minden darabján, ahol magyar vér áradozott ? 1 Mint a szántásban hibázott vétek, úgy vagytok ti szent magyar sírok: terméketlen és megvetetten! Be jó, hogy vagytok szanaszét 1 Be jó, hogy el nem érhetünk I A vágy igy tán majd megriaszt s keserű évek sok felgyűlt könnyét egyszer majd odaárasztjuk babérkoszorus sírotokra 1 Hogy ne hagyjuk el soha többé! Dr vitéz Gereöffy Géza. — Kitüntetések, Az Országos Testnevelési Tanács a leventeintézmény felvirágoztatása körül tanúsított tigy- buzgóság és önzetlen munkásság elismeréséül Csaukó Imre pénzügyi számellenőrnek ezüst érmet adományozott, vitéz Makray L*joa tolnai plébános pápai kamarást, Stocker Gáza szekszárdi áll^mpénztári, tanácsost és Egri Béla dombóvári levente-, oktatót pedig diosárő oklevéllel tüntette ki. 1933 október 30. I-- - _ — A reformáció emlékünnepe. Vármegyénk területén — mint minden évben — ez alkalommal is minden protestáns egyházközség hitéhez ragaszkodó buzgósággal üli meg a reformáció emlékünnepét. Az ünnepélyek nagy része a templomokban és iskolákban folyik le. A decsi református egyházközség a templomi áhítaton túleső ünnepélyét a Polgári Olvasókör nagytermében rendezi. — A vármegye útépítési Programm- jának tárgyalása a kereskedelmi minisztériumban. Dr Hagymasiy Zoltán főispán és dr Peresei Béla alispán november hó 2 án Budapestre utaznak, hogy a kereskedelmi mi. nisztériumban résztvegyenek a vármegye 1933—34 évi útépítési és in- ségmunka programmját megállapító tárgyaláson. Úgy tudjuk, hogy ez a programm úgy a vármegye ínségeseinek, mint a vállalkozásnak is jelentékeny munkaalkalmakat jelent és nagyban hozzájárul közúti közieke désünk megjavításához. — Tolnamegyei zarándokok Rómában A kalocsai érsekség római zarándoklatán vármegyénkből résztvet- tek: Horváth Jánosné, Orbán Istvánná, Szántó István, Szántó Istvánná, özv. Adler Jánosné, Vig Bá- láné, Schneider Gáborné, özv. Hai- dekker Károlyné Szekszárdról, Nagy István Decsről, Schwáb Jánosné, Liebelt Margit Szakosról, Hack M. Amarants Németkérről, Csek Jenő, Csek Janőné, dr Isgum Adámné és Isgum Edit Tolnáról. Itt említjük meg, hogy vármegyénk szülötte és lapunk munkatársa, Magyarász Ferenc dr ciszt. r. bakoaykoppányi plébános mondta október hó 8-án a S. Sebastiano bazilikában, a Sz. Sebestyén katakomba fölött a misét és magyar szentbeszédati Ugyanő búcsúzott el a zarándokok nevében gróf Zichy Gyula kalocsai érsektől a Termini főpályaudvaron. — A Szociális Misszió vándorzász- la] a. A Szociális Misszió duoafőldvári szervezetében működő Szent Terézke Leány Egylet f. hó 29-én, vasárnap délután 5 órakor tartotta évnyitó gyűlését, amelynek kiemelkedő eseménye volt az országos misszió vándorzászló Ünnepélyes átadása, melyet — megalapítása után legelsőnek — a nyár folyamán Budapesten tartott országos Szociális Missziós kongresz- szuson a duoafőldvári Szent Terézke Leány Egylet nyert el. A lélekemelő ünnepély, amelyen Budapestről és a környékről nagy számban megjelentek a missziós munka iránt érdeklődők, Veni Sancte-val és közös imával kezdődött s a közgyűlés pro- grammja alkalmat adott arra, hogy a tagok vallásos és magyar lelke egyházi énekekben s szebbnél-szebb népdalokban megnyilvánulhasson. A megnyitóbeszédet Nagy Katica ifj. elnök tartotta, majd Püspök Ferenc r. k. káplán, egyházi tanácsadó intézett beszédet a Leány Egylet tagjaihoz. A budapesti leányklubistákat Vidács Éva köszöntötte, majd Vecsek- lőy Blanka, a budapesti missziós központ kiküldötte adta át magasszárnya- íásu beszéd kíséretében a vándorzászlót. Az egyleti tagok Kis Szent Teréz éneke után az egylet nagyra- hivatott vezetője, Lucia nővér jelölte meg az egylet ez évi célkitűzéseit. A közgyűlés után az egybegyűltek az Ízlésesen megtérített ozsonnás asztaloknál vidám hangulatban sokáig együttmaradtak. — Vörheny miatt bezárt iskolák, Dr Peresei Bála alispán a Hőgyéai községben járványszertten fellepett vörheny miatt elrendelte az ottani polgári és elemi iskolák, valamint az óvoda bezáratását.