Tolnamegyei Ujság, 1933 (15. évfolyam, 1-104. szám)

1933-10-07 / 79. szám

* TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1*933 október 7, ,,KALÓRIA“ szén- és tlizifatelep, SZEKSZÁRD a Muzeum mellett • Telefon 117 Közel négyezer ember érkezik a vasár­napi filléres vonatokkal Szekszárdra. MMyításokat bármily régi képről is, mflvésil ki- vllelbén, O lés óit készítek I t Amatörmunkák M 24 órán belül elkészülnek FdAéoikkelc kaphatók! Bor aula fotúmflterme Szekszárd Vidékre (bárhova) rendelésre kiutazom. kozott annak rendezésére, mert tuda tában van annak nagy horderejével. Tolna vármegye közönsége nágy megértést és jóindulatot tanúsított az eszme iránt és amidőn e helyről ezért hálás köszönetét mondunk, csak azt kívánjuk, hogy munkánk eredmé­nyekben minél gazdagabb legyen. Wieser Béla fl Faluszövetség titkári. örvendetes az az érdeklődés, amely lyel úgy a főváros, mint a vidék viseltetik a szekszárdi kiállítás és a vele kapcsolatos ünnepségek iránt. Budapestről két filléres vonaton 2280, Pécsről és Kaposvárról Dombóváron Bátaszéken át 770, Székesfehérvárról 600 egyén jelentette be jövetelét. Az első budapesti filléres vonat 9 óra 07 perckor, a második 9 óra 47 perckor érkezik Szekszárdra. A két vonat mindegyike 17 Pullmann ko csit hoz. A pécsi—kaposvári vonat érkezési ideje 9 óra 50 perc. Ez 11 Pullmann kocsiból áll. Utolsónak, vagyis 10 óra 32 perckor a 12 ko­csiból álló székesfehérvári filléres fut be. A vonatok visszaindulásának idő­pontja a következő: Az első számú budapesti fiilléres indul este 19 óra 40 perckor, a pécsi filléres 20 óra 05 perckor, a második számú buda­pesti, filléres 20 óra 25 perckor, a székesfehérvári 20 óra 49 perckor. Biztosan hisszük, hogy Szekszárd örömmel látott vendégeinek mind­egyike egy gyönyörű nap kedves emlékeivel tér majd vissza ottkonába. Időjelzés. A szekszárdi meteorológiai állomás 1933. évi szeptember 28—október 4 i feljegyzéseiből ; Hőmérséklet: maximum: 26 0 C° szeptember 30-án. minimum : 6‘2 C° október 4-én. Csapadék: eső 0*1 mm október 3-án. A levegő ttyomása október 4 én lassan csökkent. Este 9 órakor a barometer 17*8 C° mellett 757‘7mm-t mutatott. Azontúl tovább süllyedt. Tűzoltó közgyűlés. A Dunaföldvári önk. Ttízoltóegye- ZUtet e bő 1-én tartotta közgyűlését dr Rátkay László elnöklésével. A tes­tűiét érdemes, régi tagjai: Nieferga’l Imre fÓ-, Bodor István alparancmok, Berki Ignác titkár, Kiístár Imre szivattyú-, Bejczi Imre mászóosztály- parancsnokok állásúkról leköszöntek, hogy helyükét ifjabb érőknek enged­jék át. í)r Rátkay László a testület néfébön mély meghatottságot keltő bfilkődbéú búcsúztatta a távozókat és meghajtotta előttük á baj társak nevében az elismerés zászlóját. Duna földvár lakossága nevében S pós Ernő takBfékpébzt&ri vezérigazgató, kor- máüytftüácsos tolmácsolta igeb szép beszédben azt á hálát és elismerést, amellyel az egész község viseltetik a távozók iránt, akik sokszor egészsé­gük kockáztatásával is, évtizedeken keresztül óvták-védték polgártársaik vagyonát. A távozók valamennyien mégbatottan mondtak köszönetét az irántuk megnyilatkozó sZeretetért és elismerésért. — Az uj tisztikar nagy­része azokból került ki, akik nem­régiben a Szekszárdon tartott tűzoltó tanfolyamon szerezték meg az elméleti és gyakorlati tudásukat. Főpar&ncB nők lett Gábor Pál, alp&ratcsbók Sugár Gyula, mászóparaccsnok még a régibb gárdából maradt Albert Károly, szakaszparancsnok id. Kere kos János, mászóosztályparancsnok Szinkó Sáhdór, szivattyú osztály­parancsnok ifj. Kerekes János, sza kaszparancsnok PefSfcCzky Ferenc és A halálra Ítélt madocsai csendőrgyilkos a fogház cellájában felvágta az ereit. Előző számunkban már jeleztük, hogy a szekszárdi törvényszék ked­den reggel kezdte meg Márkus Szabó János 23 éves madocsai kovács­legény gyilkossági bünperét. Mint ismeretes, a terheltet a dunaföldvári járásbíróság ez év junius 18 án 3 havi fogházra ítélte, mért édes­anyját súlyosan bántalmazta. Mikor a tárgyalásról hazamenőben volt, szüleit azzal fenyegette meg, hogy hazaérkezésük után végezni 'fog ve lük. Emiatt uj eljárás indult ellene és nyomban le is tartóztatták. Har­madnap megszökött a fogházból és útját a madocsai szőlők felé vette. Bár legnagyobbrészt a határban búj> dosott, be be nézett Földesi István nevű barátjához is, akitől megtudta, hogy az ügyészség nyomozó levelet bocsátott ki ellene és a csendőrök keresik. Földesi és családtagjai azt a tanácsot adták neki, menjen be a szekszárdi királyi ügyészségre, jelent­kezzék büntetése letöltésére, mert ha a csendőrök elfogják, agyonlövik. Márkus Szabó azonban nem haj lőtt a jó tanácsra, hanem kilenc lövetű revolvert szerzett magának azzal az elhatározással, hogy ha neki meg kell halnia, haljon meg az őt üldöző csendőr is. Sömjén György madocsai kocsmájában és vitéz Zsig- mond József madocsai kovácsmester* nél is akként nyilatkozott, hogy nem adja meg magát és ha elfogják, ak­kor egypár csendőrt megöl. Julius 25 én este Csapó Ferenc madocsai lakos házánál aratási ün­nepi vacsora volt és azon megjelent többek közt Márkus Szabó is. A bölcskei csendőrség megtudva, hogy a szökött rab Csapóéknál tartózko dik, négytagú járőrt küldött ki le­tartóztatására. Mikor a járőr be­hatolt a házba, M. Szabó leverte az égő lámpát és lövöldözni kezdett a csendőrökre, akik közül Musztács Ferenc őrmestert agyonlőtte. A járőr több lövést adott le, melyek egyike az aratási lakoma vendégei közül Földesi Istvánt halálosan megsebezte. Az így támadt zűrzavarban a szöke­vénynek a sötétség leple alatt sike­rült elmenekülni és csak Öt nap múlva került a hatóság kezére. A főtárgyalást dr Wandl Rudolf törvényszéki tanácselnök vezette, mig a szavazóbirák dr Bolgár Kálmán és dr Szirmay Lajos voltak. Dr Gaál Dezső vezető királyi ügyész egy rend beli gyilkosság büntette, három rend beli gyilkosság bűntettének kísérlete, hatósági közeg elleni erőszak bün­tette miatt vádolta meg M. Szabó Jánost. A vádirat azt is elmondta, hogy M. Szabó János 1929. évi no vember 3 án Madocsán Zsidó Istvánt megölte. A törvényszék azonban megállapította a jogos önvédelmet, a terheltet felmentette. Az 1931. évben szándékos emberölés kísérlete miatt indult ellene eljárás, de a törvény szék ebben az esetben csak lopás és magánlaksértés vétségei miatt Ítélte őt 3 havi fogházra. Ugyanebben az évben orgazdaság Miatt 14 napra, 1932 benk pedig súlyos testi sértés miatt két esetben 2—2 hónapi fog házra ítélték. A tárgyalás során a vádlott azzal védekezett, hogy ő nem akarta üldö zőit agyonlőni, csupán riasztó lövése- seket adott le, hogy megmenekül hessen. A kihallgatott tanuk közül azonban többen hallották azt a ki­jelentéseit, hogy az őt elfogni szán dékozó csendőröket megöli. A bizonyítási eljárás befejezése után dr Gaal Dezső királyi ügyész mondotta el vádbeszédét, kiemelve azt az ismert tényt, hogy a törvény szék figyelmét mindig fel szokta hívni azokra a körülményekre, amelyek a vádlottak javára szolgálhatnak. Ebben az esetben azonban nem tud olyas mit felhozni, amivel M. Szabó sorsán enyhíteni lehetne. A súlyosan meg­nyomtatványok és irodaszerek jutányos beszerzési forrása ' a HOLHÁR-féle RT. könyv- és papirkereskedése Szekszárd, Kaszinó-bazár titkát* Vitt febfüél. | sértett jogrend — úgymond az ügyész —• elégtételt követel, de elégtételt követel a csendőrség is, amelynek hősiessége tiszteletet parancsol és elégtételt követel az áldozatul esett hős csendőr halála is. Bebizonyitott- nak vette az előre megfontoltságot és ezért a vádlottra a büntető tör vény könyv 278. § a alapján halált kért. A védőbeszéd után a törvényszék alig negyedóráig tanácskozott csupán • és dr Wandl Rudolf elnök negyed hét órakor kihirdette az ítéletet, amely az ügyész által emelt vádpontokban bűnösnek mondta ki M. Szabó Jánost és halálra ítélte. Az indokolás telje sen magáévá tette a vád álláspontját. Az ítélet hallatára M. Szabónak a tárgyaláson jelen volt édesanyja fel sikoltott és ájultan rogyott össze. Orvosnak kellett őt magához térí­tenie. Az elitéit fellebbezést jelentett be, egyúttal kegyelmet is kért. Ezután a törvényszék átalakult kegyelmi tanáccsá. Mint ilyennek a határozata azonban titkos és nyilvá­nosságra nem hozható. Egyébként M. Szabó az ítéletet egykedvűen fogadta, a tárgyalás után jól megvacsorált és nyugodtan aludt. Mikor dr Gaal Dezső kir. ügyész az éj folyamán tartott fogházvizsgálat során benyitott a cellájába, jóizüen horkolt Atyja és anyja szerdán reggel meglátogatta a halálra ítélt csendőr gyilkost, aki ezeket mondotta az anyjának: — Édes anyám, maga az oka, hogy ide kerültem. Ha maga nem jelent fel engem a bíróságnál, akkor nem keveredtem volna bele ebbe a bajba. A mélyen lesújtott szülők rövid beszélgetés után zokogva hagyták el a fogházat. A törvényszék az ügy iratait és ítéletet a fellebbezés letárgyalása vé­gett a jövő hét végéig valószínűleg már megküldi a pécsi királyi ítélő­táblának. A halálra ítélt rabnak súlyos lelki ismeretfurdalásai vannak és egy óvat lan pillanatban fejét úgy beverte a falba, hogy agyrázkódást kapott, majd felvágta az ereit. Bár sok vért vesz tett, állapota nem életveszedelmes, mert vérátömlesztést végeztek rajta a kórházban. HÍREK. — A földmivelésUgyi miniszter Szekszárdon. Dr Kállay Miklós föld- mivelésügyi miniszter a kiállítás meg­szemlélésére vasárnap dél felé autón Szekszárdra érkezik. Egyéb buda­pesti elfoglaltsága miatt a megnyitó ünnepélyen nem vehet részt, de a vasárnap délutánt városunkban tölti. A miniszter dr Hagymássy Zoltán főispán vendége lesz. — Virág Ferenc megyéspflspök návünnepét folyó hó 4-én Ünnepelték. Az egyházmegye templomaiban hála­adó isteni tiszteletek voltak, mig az egyházmegye területén lévő rŐm. kát. elemi népiskolákban e napon a taní­tás szünetelt. A közszeretetben álló Főpásztort névünnepén igen sokan keresték föl üdvözléseikkel zz orazág különböző részeiből és vármegyénk­ből is tisztelői. — A Gyöngyös Bokréta és a kiál­lítás jegyei elővételben a polgármes­teri hivatalban kaphatók. Ajánljak a közönségnek, hogy a jegyeket min­denki előre váltsa meg, nehogy tor­lódás legyen a pénztáraknál.

Next

/
Thumbnails
Contents