Tolnamegyei Ujság, 1933 (15. évfolyam, 1-104. szám)

1933-09-06 / 70. szám

1933 -szeptember 6. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG & — Halálozás. Gaal Pál ny. állami iskolai igazgató, aki a kolozsmegyei Váralmás köss égben 43 évig mint áltatni iskolai igazgató működött, éle­tének 76 ik, boldog háaasságának 54 ik évében hosszas szenvedés után Ssekszárdon elhunyt. Temetése 7 én délután 3 órakor lesz a Horthy Miklós közkórbáz halottasházából.. A meg­boldogultat, aki , édesatyja volt dr •Gaal Dessó szekszárdi vezető kir. Ügyésznek, özvegyén kívül többi gyer­mekei : Zoltán, Gyula, Ilonka férje sett Keresztes Sándorné is gyászolják. — Diját nyert négyesfogat. Az uj ügetőpályának múlt csütörtökön tör­tént ünnepélyes megnyitásán, amelyen ÍÖ.ÓÓÖ ember vett részt, a négyes- fogatok versenyében dr S z a k á c h Ernő bölcskei nagybirtokos is részt- vett négy szép, sajátnevelésü sárga lovával és ott oly feltűnést keltett, hogy mindenki biztosra vette ennek a fogatnak győzelmét. A zsűri dön­tése következtében azonban dr Sza- kách fogadta csak második lett. Ez is mindenesetre oly siker, amelyet lapunk hasábjain felemliteni érdemes­nek tartunk. Dr Szakách Ernő kor­mányfőtanácsos kiváló gazda, de ed- dig még nem hallottunk róla, hogy versenyeken saját nevelésű állataival , rásstvett volna. Annál nagyobb öröm­mel említjük fal tehát ezen sikerét, amellyel méltóképpen sorakozott azok közé, akik az állattenyésztés terén dicsőséget szereztek Tolna várme­gyének. — A péksütemény ára Pécsett. A íPécsett megjelenő „Dunámul" napi­lap. írja, hogy a . pécsi pékek a búza és a liszt árának megfelelően a pék sütemények fogyasztói árát 4 fillér­>hen állapították meg. Mint ismera tea, a pécsi péksütemény igen kiváló minőségű. Az, aki fát, szenet STEIGER-nél már most vesz, . Egész télen annak semmi gondja sent lesz. Szekszárdon letartóztattak és éudape8tre kísértek egy engedély- nélküli gyűjtőt. A múlt hétén Ősek- szárdon és környékén a hatóságok« hát és előkeTŐbb társadalmi álíáéu egyéneknél aláírásokat és egy 80 pen­gős albumra 40 pengős előfizetéseket gyűjtött egy magát Holtai Pál nyug. századosnak és igazgatónak nevező egyén, akiről a Nemzeti Újság he­tekkel ezelőtt megirts, hÖgy semmi •AVíIL jM'it- ix • “ so ' •- ■ - A megbízatása sincs azoktól, akikre hi­vatkozva végzi pumpolásait. Ugyan­akkor azt is megírta a Nemzeti Új­ság, hogy az illetőt azonnal át kell 1L * V ’ < >1 i HJR* J U^O Of ii L í-'iViS \.i adni a. rendőrségnek., A budapesti főkapitányságnak tudomására jutván) hogy Heltai Szakszárdot és vidékét portyázás, megkereste a szekszárdi rendőrkapitányságot, hogy Holtait vegye őrizetbe és kísértesse Buda­[JX J'a U i JL-. ;í i pestre. A.monoklis urat, aki felesé- gével együtt a Szekszárd Szállóban lakott, elő is állították a szekszárdi kápitányságrá, ahonnan Klein Vilmos-ül i ifin mtKACí no Jiii fa jú éi detektív kísérte & fővárosba, átadva őt a főkapitányság bűnügyi osztályá­nak. Az esetről a budapesi , állam- rendőrség az alábbi htvaíaloB jelen­téit adta ki rendőrség a beérke­zett ^feljelentések alapján letartóztatta Heltai Pál fogialkozásnélküli egyént, aki gyűjtési engedély nélkül emlék- I album kiadásának céljaira különböző személyektől pénzt gyűjtött. — Palásthy detektív egyik gyilkosa leszúrt egy embert. Szeptember hó 2 án este borozó társaság gyűlt ösz- sze egy szekszárdi vendéglőben. Ami­kor már magas volt a hangulat, elő­került az elmaradhatatlan „snapssli- kártya" is. Egy darabig csendesen ment a játék, később asonban nézet­eltérések, majd ÖSBzeszólalkozások kö­vetkeztek. Éj fél után 2 óra körül Bá­lint József és Németh Mátyás István szekszárdi lakosok a fiaetésnél 50 fillér miatt úgy összekülönböztek, hogy a vitából durva veszekedés ke letkezett, amelynek során Németh Mátyás István előrántotta bicskáját és mellbe ssurta Bálintot, majd a hátába mártotta kését. Á szerencsét­len ember asonnal összeesett és a menték életveszélyes sérüléseivel a közkórbásba szállították. Némethet a rendőrség őrizetbe vette és a kapi­tányságra kisérte. A tettes nem is­meretlen a büntető hatóságok elótt. A múlt évtized közepén az utcán tár­saival leszúrta Palásthy detektívet, akit többször megfenyegetett. Ezért 6 évi fegyhézra ítélték és csak nem­rég került haza feltételes ssabad ságra. — Megöli a villanyáram egy részeg embert. Lukácsi Jézsef 26 eves bognármester De csen f. hó 3-ára vir radó reggel 2 órakor a kocsmából hazatérőben, boros fővel nagy jóked­vében felmászott a villanypŐanára és megfogta az áramvezetéket. A magas feszültségű áram azonnal megbéní­totta és társai csak ngy tudták meg­szabadítani a dróton függő helyzeté' bői, hogy előbb kikapcsolták az ára mot. Akkorra azonban olyan súlyos égési sebeket ős idegrendszerbeli sé­rüléseket szenvedett, bogy elvesztette eszméletét. Azonnal beszállították a szekszárdi közkórházba, ahol két óra múlva meghalt, anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna. Ezen hir kiegészítésére azon értesítést kap­tuk Deciről, hogy a 12 méter magas oszlopra Lukácsi József állítólag azért mászott fel, mert 5 liter borba foga* dott mulató társaival, hogy a legmaga­sabb villanyoszlopra felmászik. Más verzió szerint öngyilkosság esete forog fenn, .mert Lukácsi nősülni akart, de hozzátartozói ellenezték, hogy elvegye szerelmesét. A megindított nyomozás fog erre a tragikus esetre világossá­got deríteni, főként abban a kérdés­ben, hogy terhej-e valakit felelősség Lukácsi József bognár báláláéft, A szerencsétlen véget ért, .bognármestert, aki a. vidék, legkeresettebb iparosa volt, óriási részvét mellett temették el f. hő 5 én dátélŐlV. — Gárdonyi Géza: „Ida regénye" színpadon. A Szekszárdi Iparosotihon műkedvelő gárdája előadássorozatá­nak második állomása volt vasárnap, mikor is zsúfolt ház előtt adták elő Gárdonyinak, Ernőd Tamás és Törők Resső átdolgozásában, „Ida regénye1 cimü 3 felvonásos víg játékát, föl­des sy Vilmos rendező az előadás előtti beyÄef Őj ékén ismertette Gárdonyi Géza életrajzát, Irodalmi munkássá- gát, majd nóhátoy nevezetesebb mqn- báját. Pontosan 9. órakor gördült fél a függöny 'iák megkezdődött az elő­adás. A nagykőiönség Biokva van a az mükedvelőgárda nagyszerű játéká­hoz, de a vasárnapi siker minden i eddigit felülmúlt. Heveasy Eta nagy- I sserüen alakította Idát, kinek ének- ssámait Kovács Klári kísérte zongo­rán. Zámbó László elsőrangú volt Balogh Gésa szerepében. Falussy La- I jós és Földessy Vilmos a kacagások I sorosatait váltották ki a közönség I bői. Acsády Mancika elsőizben sse- I repelt ebben a gárdában, de nagy- I szerűen megállta a helyét. Bájos volt I a kis Theisz Gyurika. A többi sze- I replő is mind nagyszerűen megállta a helyét. Orbán Klári, Sápszky Terns, I Steig István, Zámbó Manci, Lakos Annus, Földessyné, Nepp Rózsi, Hor- I váth István és a többiek is mind. Az előadással a műkedvelők a nagy­szerű szórakoztatáson kívül elsőrendű népművelési, valóságos kulturmisz- sziót végeztek, nagy érdemei vannak ebben a kiváló tehetségű rendezőnek I Földessy Vilmosnak. Minthogy vasár­nap igen sokan nem kaptak jegyet, az előadást pénteken megismétlik. — A Frontharcosok kérik a baj- társakat, hogy a pénteki ösBzejöve­I telekre minél ssámosabban jelenjenek meg. Egyúttal értesítésére adják aa aj jelentkezőknek, hogy az Iparos- I székházban külön helyiségben tartják I az összejöveteleket, melyeken az ital- I fogyasztás nem kötelező. Örvendetes hogy az érdeklődés remépyt nynjl 1 arra, hogy a helyicsoport rövid idői I belül teljesen megsservezhetó lesz. — Tűz a Tolnanémedi,köz8égházán. i I Tolnanémedi nagyközség Bzékhásának • I melléképülete, melyben a tüzoltősser­tár és a bikaistálló is el volt helyezve, ismeretlen okból kigyulladt és leégett. I A melléképülettel teljesen összeépített i községházát, amely az irodákon kivül a főjegyző lakását is magában fog­* latja, a nagy szél ellenére is BikerÜlt ! megmenteni. A bikaistállóban el- j helyezve volt öt értékes tenyészbika 1 alatt már égett at alom és a meg- ‘ vadült hatalmas állatokat csak a leg- B nagyobb nehézségekkel lehetett ki­terelni. Ä tűzhöz a tolnanémedi tűz­• I F i : fl T Jr í L í . bitókon kívül kivonultak a belecskai, s gyánti, pincehelyi, a simontornyai l bőrgyári és simontornyai önkéntes 0 tűzoltók. j I — Tolvaj sütősegód. Schenli Géza ■ 22 éves nagymarosi születésű stttó­- segéd, a múlt hó 27-én munka adójá­ul I tói, Kocsis Jőzsefné simontornyai ^ I pékmesternétŐl. a kihordott sütemény * I árát, 41 pengőt elsikkasstotta, azon­kívül Simon Imre „Csoda" gyárt­mányú kerékpárját elvitte és 22 P tartozását sem fisette meg. A pék- segéd, bűncselekményei elkövetése után megszökött 1 — Hogyan oszlanak meg az emfae rek vallásfelekezet szériát ? A ka­tolikus (róm. kát. és gör. kát.) val­lást az emberiség 19%-a, Konfucse tanítását 16 4%, Mohamed hitét 13%, Buddha hitét JÓ 8°/«, 'a. hindu val­lást, Í2 í0/« követi, a protestáns val­lások követői 8 9°/o, a görögkeletieké a pogányoké 6 6%, a zsidóké 0 9%, a sintóké 0 9%, 41% vallás­felekezeten kíy^l áll s Ö'2% esik a különféle kisebb vallások követők«, j Szerdán, szeptember hó 6-án este VsV és Vi9 órakor Csak 1 napig I 16 éven felőliek részére I Maurice Leblanc világhírű regénye filmen Arzén Lupin Kedves, mulatságos detektivfilm Főszereplők: John és Llone Barrymore Paráíiitftint híradó Csütörtökön, szeptember 7-én este V»7 és V»9 őrskor Pénteken» szeptember hó 8-án délután 3 és 5 órakor, este 7 és 9 órakor Délután 3 órakor a helyir 40,60, 70 Q|lér 16 éven felüliek részéret Szép asszony kalandja Vígjáték1 Főszereplő: L(l Dagover, a legszebb és legtehetségesebb filmsztárok egyike, akit ,Cfak ritkán láthat a mozikedvelő kö­zönség Paraníount líiradó Szombaton, szeptember 9-én este */,7 és 1lt9 órakor Vasárnap, szeptember hó )0-£n délután 3 és 5 órakor, este 7 és 9 órakor 3 órakor a helyér 40, 00 és 70 fillér! Dolly Haas, Heinrich RShmann és Verebes Érző kacagtató együttese : Szathmáry Jenő vígjátéké Oéczy Barnabás magyar zenekarának közreműködésével. ff Magyar világhíradó S J ♦ ' — Szekszárd és Környéke Strang fürdő Részvénytáraság,igazgatósága értesíti, a tisztelt közönséget» hogy üzemét a hűvös időjárás miatt át­menetileg beszüntette, azonban mi­helyt megenyhül, isinél megnyitja. — Megállapították a kopp ányszántói postabetörő kilátót. Megirtuk, hogy angnsztas hó 18-án éjjel a kopp ány- szántói postahivatalban rablási kísér­let történt ób ugyanakkor meglopták I Tolnai Jóssef koppáoyszántói lakost is. A esendőn nyomosáé megállapí­totta, hogy mindkét bűncselekményt I a szökésben levő Lakatos Imre (Kuty- I kár) és ismeretlen cigány társa kö­vette el. — Egy matróz rémtette. W a i t a Lajos 22 éves bajai hajóslegény e hó' I 1-én meglátogatta Pakson édesapját, aki hajókormányoB. Mikor a hajó I födólzetére lépett, édesapja éppsn he­ves vitában volt egyik metrósával Telkes Jakabbal, aki meg is Ütötte felebbvalóját. Waits szétválasztotta a verekedőket ős súlyosan megsérült I édesapját kezdte ápolni, amikor Tel­kes a háta mögé ment és orvul egy I súlyos fejszecsapást mért a fejére. Waitsot eszméletlen állapotban szállí­tották a szekszárdi kórházba, Tel­kest- -pedig- letartóztatták.

Next

/
Thumbnails
Contents