Tolnamegyei Ujság, 1933 (15. évfolyam, 1-104. szám)
1933-07-26 / 58. szám
XV. évfolyam. Szekszárdi 1933 Julius 26. 58. szám. Kelenként kétszer megjelenő keresztény politikai és társadalmi lap. Szertíesztisófl és kiadóhivatal; Szekszárdi Népbank épületében. Telefonsáéin 85 és 102. Előfizetési díj; Félévre _ _ 6 pengő. | Egész évre — — 12 pengő. Fő uerkeaztő: SCHNEIDER jáN08. Felelős szerkesztő: BLÁZSIK FERENC. A lap megjelenik minden sterdán és ssombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez k&ldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 10 fillér, Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyifttér soronként 60 fillérbe kerül. Szentandrdsi Széuald Oszkár alispán meghalt. Még a pénzintézetek szerető meleg ünnepségének hatása alatt állottánk, amidőn a telefon azt a megdöbbentő hirt hozta, hogy Száváid Oszkár alispán Gleichenbergből való hazautazása közben Szombathelyt váratlanul elhunyt. Mindig nehéz és fájdalmas a helyzete annak, aki hivatásánál fogva nekrológot kel), hogy Írjon azokról, akiket a sorból, a küzdelem színteréről, a munka asztalától elragad a halál. Minden egyes emlék egy- egy sebet vág a nekrológ írójának szivébe. Az emlékezés és fájdalom, tisztelet és szeretet érzései, az elmúlásnak mindenőnk felett ott lebegő bo rongós hangulata vezeti ilyenkor az újságíró tollát. A halál hire mindig megdöbbentő. De sokszorozottan az, amikor váratlanul lepi meg az embert. Jókedvvel, a gyógyulás reménységével utazott el Száváid Oszkár alispán a hónap elején Gleichen* bergbe, hogy régi, de veszélyesnek nem ismert betegségére ha nem is végleges gyógyulást, de enyhülést találjon az ózondus vidéken. Jó hírek érkeztek Tőle még legutóbb is és így annál megdöbbentőbb a váratlanul jött értesítés, hogy hazautaztá- ban Szombathelyt megszűnt dobogni az a szív, amelyben oly lángolóan égett a haza és szülőföld szeretető. Meghalt az a férfi, aki azon őrhelyén, amelyre a sors kegyelme és vármegyéjének egyhangú bizalma állította, leikével mindig viBszaszállt a múlt tradícióihoz, hogy az ő kristálytiszta érzésvilágából merítsen erőt, bátorságot a mostani élet viharainak leküzdésére és aggódó gonddal tekintett a jövőbe, hogy az ezeréves vármegye tradícióit necsak össze tudja egyeztetni a mai kor szegemével, de a szociális szükségletek megértésével úgy tudja alkalmazni a kezébe adott hatalmat, hogy ne könnyeket fakasz- szón, de könnyeket szárítson fel. Közel négy évtizedet meghaladó időn keresztül szolgálta őseitől örökölt puritánsággal, kötelességtudással éB szeretettel szülővármegyéjét. Alig került ki a főiskolából, azonnal e vármegye szolgálatába állott. Az 1895. évi március 29-én tartott közgyűlés aljegyzővé választotta. Ambicióius munkájával és képességével, a szigoráról, de igazságosságáról is ismert tanítómesterének néhai Simontsits Bélának megelégedését és bizalmát már ekkor kiérdemelte. A vármegyei aljegyzőséghől az 1916. évi április 16 án a vármegye egyhangú bizaíma a dombóvári főszolgabírói állásba ültett. Ezen járás ügyeit a háború és a kommun nehéz idején is vezette mindaddig, mig dr Éri Mártonnak az 1922. évi március 14-én alispánná történt megválasztása után a vármegye bizalma egyhangúlag a főjegyzői díszes állásba hívta el. Még most is fülünkbe csengenek főj egy ző vé történt megválasztás it megköszönő szavai, amidőn lendületes beköszöntőjében a következőket mondotta: a Az én huszonnyolc évi szolgálatom ereje ott fakad, ahol a családom tradíciói már több, mint egy évszázada a köznek szentelik tevékenységüket. A szülőföld sze- retete adta nekem közpályámon a bizalmat és az erőt, amelyet a törvényhatósági bizottság támogatása akként hatványozott, hogy semmi akadálytól vissza nem rettenve végezhetem kötelességemet.« Valóban, a főjegyzői tiszt nem könnyű feladatát tiszteletreméltó nagy szorgalommal, egész erejének munkába állításával látta el, pedig nemzeti fejlődésünk ezen korszaka nem kis feladatot rótt a vármegyékre és azok vezető tisztviselőire. De hogy miként teljesítette kötelességét, annak legfényesebb bizonyítéka, hogy amidőn öt év* múlva dr Éri Márton képviselővé történt választása után az alispáni állás megüresedett, a törvényhatóság bizalma az 1927. év március havában egyhangúlag ültette a vármegye alispáni székébe. Jankó Ágoston akkori főispán meleg szeretettel köszöntötte az uj alispánt, aki az üdvözlésre válaszolva, nagyszabású programmot adott. Vallásos lelkülete, mélységes igazságsze- retete sugárzik ki ebből a program inból. Díszes hivatala vezetéséhez — úgymond — a Gondviselés kegyelme bizonyára elegendő erőt és képességet fog adni. Előtte nem lesznek kis és. nagy ügyek, csak igazságos ügyek. A midőn lélekben megrázva állunk koporsója miellett, tanúságot tehetünk arról, hogy programmját hűségesen beváltotta. A meggyőződéssé hit adott neki erőt megrongált egészsége dacára is a vármegye sok-sok nehéz és fontos kérdésének megoldására. Minden idejét a vármegye ügyeinek szentelve végezte terhes munkáját és vallásos lelkülete adott erőt ahhoz is, hogy a megpróbáltatások óráiban se veszítse el kedvét és ennek segítségével tudott megtántorithatatlanul haladni azon az utón, ahol mindig az ügyeknek az igazságát kereste és azt szolgálta. Simontsits Elemér az alispánválasz tás alkalmával elmondott, a vármegyék történetét és jogfejlődését gyönyörűen kidomborító üdvözlő beszédében hivatkozott közös tanítómesterükre, Simontsits Béla alispánra. Most, amikor Szévald Oszkár, aki annyi munkakedvvel vette át az alispáni hatalmat jelentő vármegyei pecsétet, csendesen, mindennel kibé- külten fekszik koporsój íban ott, ahol férfikora legszebb éveit élte le és mi a múlton elmélázva tekintünk a koporsó mellett lobogó gyertyák fényébe, hitet tehetünk arról, hogy Szévald Oszkár mindvégig méltó maradt nagy tanítómesteréhez. Kristálytiszta jellem, igazBágosBág, a szenvedésnek megértése és megérzése, az ország és vármegye ügyeinek hűséges szolgálata vonul végig az ő egész közpályáján és különösen ez jellemzi azt az utolsó öt esztendőt, amelyet a vármegye közszellemének irányításában és a vármegye ügyeinek irányt mutató elintézésében, mint alispán eltöltött. Az ő halála nemcsak azokra veszteség, akik oly szeretettel vették őt mindig körül és akik iránt oly rajongásig menő érzéssel viseltetett, de az ő hirtelenül bekövetkezett halála méltán gyászbaboritja egész Tolna vármegyét is. Amint családja a leggondosabb apát, úgy a tisztviselők a megértő és odaadó hivatalfőnököt vesztették el benne, a vármegye egy lelkiismeretes munkás fiát, e vármegye jogkereső népe pedig minden szociális érdeket és szükségletet meglátó, gondos rendelkezőt. Amint nézzük értékes munkahalyén felállított ravatalát, úgy érezzük, mintha koporsója körül a régi, a nobile 'officium elvén naggyá nőtt tradíciók szelleme ölelkeznék össze a mai kor demokratikus gondolatvilágával. Büszke volt őseire, a múltak tradioióira, de szerény volt, megértő, melegszívű ember, amikor a hatalmat gyakorolta. Családja, barátai, hivatalnoktársai gyászából méltán kérhet részt a vármegye minden lakója» Megérdemli, hogy utolsó útjára a harangok zúgásába belevegyttljön a részvétnek, a vesztesig feletti fájdalomnak szava. Megérdemli, hogy könnyek hulljanak érte, mert szivében sohasem volt gyűlölet, boldog volt, ha könnyeket száríthatott fel, s most íme hirtelen távoztával mégis mennyi őszinte könnyet fakaszt. Megérdemli, hogy sirassuk, mert jó ember volt. 8. * * • Alábbiakban adjuk az otthonától, családjától és vármegyéjétől távol, messze idegenben tragikus körülmények között elhunyt alispánnak részletes életrajzát. Beszámolunk eredményekben oly gazdag tisztviselői pályafutásáról és ismertetjük azokat az alkotásokat, melyek neki köszönhetik életrehivásukat. A szomorú riport végül elmúlása körülményeiről és a halála alkalmával megnyilatkozott részvétről szól. Egyes szám ára 10 fillér.
