Tolnamegyei Ujság, 1933 (15. évfolyam, 1-104. szám)

1933-05-13 / 38. szám

1933 május 1-3. TOLNAMEGYEI ÜJSAG 5 i i — A tolnai polgári iskola bővítése. A háború után Tolnán létesített pol­gári iskola elhelyezése — mint is­meretes — nem minden tekintetben ielel meg as igényeknek és a peda­gógiai követelményeknek. Esért szük­ségesnek mutatkozott az iskola épü­letének a bővítése, illetve átalakítása. Az erre vonatkozó tervek és költség- vetés elkészülvén, az építkezést kö­rülbelül 5000 pengő költséggel leg-, közelebb már végre fogják hajtani. — Az uj vasúti menetrend. A má­jus hó 15-én életbe lépő nyári vas úti menetrend vármegyénket illetően lényegesebb változásokat nem igen tartalmaz. Fontos, hogy az eddig Budapestről 18 óra 35 perckor indult vonat tíz perccel korábban, vagyiB 18 óra 25 perckor indul a keleti pályaudvarról, Szekszárdra azonban a rendes időben, 21 óra 58 perckor érkezik. Viszont az este visszatérők to­pább maradhatnak a fővárosban, mert az eddig 21 óra 15 perckor indult személyvonat, amelynek a 7 óra 25 perckor Szekszárdra érkező vonat­hoz van csatlakozása, május 15 tői kezdve 22 óra 30 perckor fut ki Budapestről. Szokásos menetrendün­ket valamely következő lapszámunk­ban fogjuk leadni. — Uj járványkórház. Majsamiklós- vár község elhatározta, hogy az egész- ségügyi törvény rendelkezéseinek megfelelő jár vány kórházat építtet. Az erre vonatkozó terv és költségmüve- let már el is készült. — Mozi. Vicki Baum, e kivételes szerencséjü német Írónő regényei és színdarabjai után elérte, hogy nevét -a müveit világ megismerte. Egy-egy témáját kétféleképpen: könyvben és színpadon adta a közönség elé. Most pedig a film segítségével, egy har­madik módon is feltálalta a legismer­tebbet, a Grand Hotel-1. Ebben egy világvárosi nagy szálloda életén ke­resztül egész sereg érdekes egyén étetét mutatja meg. E modern leve­gőjű történetben a legjobb sztárok vonulnak fel, élükön Greta Garbo, Lionel Barrymore, Wallace Berry, Joan Crawford. Ezt a hatalmas fil­met mutatja be a Világ-mozi szom­baton (13 án) és vasárnap (14-én). Mivel a műsor hoBszu, az előadások kezdete kivételesen szombaton 4, Va7 és 9 őrsikor, vasárnap 3, 6 és 9 órakor. • : — Egy vadászbérlet sorsa a köz* igazgatási bíróság előtt. A gyulaji volt, úrbéresek 408 holdnyi terjedelmű erdőjüknek ós legelőjüknek osztatlan és összefüggő terület vadászati jogát versenytárgyalás utján bérbeadták.-A bérbeadás ellen két szomszédos bir­tokos felebbezett az alispáni hivatal­hoz. Az egyik azt vitatta, hogy a szóbanforgó terület vadászati jogának bérbeadása nem illeti meg a volt úrbéreseket, mig a másik az árlejtés megsemmisítését kivánta, mórt a ver­senytárgyalás nem volt szabályosan meghirdetve. Száváid Oszkár alispán -4 felebbe zések ügyében akként ha­Dl Walter Szeminárium legolcsóbban és biztos sikerrel készit elő középiskolai összevont magánvizsgákra és érettségire. Vidékieknek levelező oktatás. — Kimerítő prospektus. (Válaszbélyeg) Budapest, József-körut 2. (Rákóczi-ut sarok.) 351 A cserkészet és a jamboree. A cserkészet elsősorban életren­dezés a serdülő fiú számára, lelki ügy, ezért a jamboree középpontjá­ban is a fiú áll. Minden, amit mi vezetők dolgoztunk, azért van, hogy a 14—17 éves fiú szabadon, zavar­talanul élhesse ott a maga életét. A közönség számára is az jelenti az ér­téket, ha az ifjúság hamvát érintet­lenül kapja és a felnőtt vezető nem lép előtérbe, nem takarja el a fiút. A cserkészet ma elsőrendű koreszme, fejlődése a kor lélektani fejlődését je­lenti. Ezért a magyar közönség szá­mára a jamboree jelentősége abban áll, hogy meg fogja látni, mennyire felületes ismerése, sőt nemismerése a cserkészetnek az, ha az újságok a sportrovatban számolnak be róla. A külföldi lapok már régen felismerték azt a tényt, hogy a cserkészet a csa­ládban nagyhatalom, eszméjének friss ereje ellenállhatatlan lendülettel nyo­mul be a családok életébe és amit a fiú a cserkészettől kap, az nemcsak sokoldalú sportkészség, hanem világ­nézet s az erkölcsi öntudat és az ön­vezetés művészete. A jamboreetól a fiú számára azt várom, hogy mint élménytőke egész élete végéig kimeríthetetlen szellemi kincsesbánya lesz lelki és kedélyi tározott, hogy megállapította az ur- | béres erdő- és legelőterület önálló vadászterület voltát, viszont uj ver­senytárgyalás megtartását rendelte el. Az ügy felebbezés folytán a köz- igazgatási bírósághoz került, mely ítéletében kimondta, hogy az alispán helyesen járt el és indokainál fogva helybenhagyta az alispán határozatát. — A Szociális Misszió Társulat tamási szervezetének segélyezése cél­jából a tamási képviselőtestület olyan értelmű határozatot hozott, hogy a társulat szegénygondozási és egyéb emberbaráti munkájának a megköny- nyitásét kétszáz pengőnyi adománnyal fogja elősegíteni. — Baleset a paprikamalomban. Ka­tona Julianna 9 éves nagydorogi kis­lány folyó hó 5-én a paprikamalom­ban jobbkezét véletlenül a fogaskere­kek közé tette. A kerekek a kis­lány ujjait összezúzták. A szekszárdi közkórházban ápolják. — Elitéit magzatelhejtók. A szek­szárdi kir. törvényszék Wandl tanácsa folyó hó 11-én megtartott főtárgya­lásán 2 rendbeli magzatelhajtás bűn- tette miatt 8 havi börtönre ítélte Nyárai Andrásné 33 éves szekszárdi földmi vesnőt. Bűntársát, Böcz József né nagydorogi asszonyt ugyanilyen bűn­cselekmény vétségében mondta ki i bűnösnek a bíróság és 3 havi fog­: házra büntette. Az ítéletek jogerősek. — Felbujtásért 8 hónap. A szek­szárdi kir. törvényszék egyes bíró­sága folyó hó 12 én 8 havi börtönnel sújtotta Cseh István kistengelici föld- miveBt, aki a múlt év november 21-én rábírta egy barátját, hogy Geiger Dániel ugyanottani lakoBt lökje fel. Geiger az eséstől lábtörést szenvedett. Cseh az ítélet ellen felebbezett. élete részére. A magyar közönség Bzivébe pedig ércnél maradandóbban fogja beírni — a látni tudó saját Bzemén keresztül — azt a diadalmas meggyőződést, hogy a világszerte panaszolt lelkiválságból a kivezető ut a cserkészet. Ez találta meg az is­kolai, a társadalmi, a nemzeti ne­velés megreformálásának vezérlő el­veit : a magyar közönség meg fogja látni, hogy amint most a jelsió „az egész ország jamboree", úgy utána a nemzet szellemi újrarendezésében kell elismerni, hogy a „nemzeti élet útja a cserkészet". Aki figyelni, látni és hallani fog, aki nem sajnálja a fárad­ságot, hogy a oserkészirodalmat át­nézze, az meg fogja érteni, hogy mi ezt a felismerést nem sürgetjük, csak akkor mondjuk ki, ha felhívnak a nyilatkozásra. Mi megvárjuk élre- kerülését, mert ez nem emberek, ha­nem eszmék harca. Az ebben hinni nem tudó kiégett lélek számára vigasztalásul és kár­pótlásul : a jamboreenak olyan idegen- forgalma lesz, amelynek jelentékeny anyagi eredménye az egész ország — elsősorban a főváros — javára szolgál. Temesy Győző Tolna, Somogy, Baranya cserké­szeinek (VI. altábor) parancsnoka. — A Szekszárdi Katolikus Legény­egylet műkedvelő gárdája vasárnap este 8 órai kezdettel az IparosBzék- ház színháztermében előadja Zágon István Szegény leányt nem lehet el­venni eimtt vigjátékát. — Postai autóbusz] áratok poggyász- viteldijszabásának mérséklése. A m. kir. poBtavezérigazgatóság folyó évi május hó 15-től, vagyis a nyári me­netrendváltozás életbelépésétől kezdő- dőleg a poggyászviteldijat a követ­kezőkép szabályozta : 1—10 km-ig terjedő útnál 30, 10—50 km-ig ter­jedő útnál 60 és 50—100 km-ig ter­jedő útnál 120 fillér. Továbbra is érvényben marad az a rendelkezés, hogy a 20 kg-nál súlyosabb, de 40 k-g-ot meg nem haladó poggyászok után a viteldij kétszerese fizetendő. — Térzenék a szekszárdi Hősök 8Z0bra mellett. A polgármester meg­engedte, hogy Jónás Laci szekszárdi cigányprímás zenekarával junius, jú­lius és augusztus hónapokban a séta­kertben lavő Hősök szobra előtt min­den szerdán éB szombaton délután 5 és 7 óra között hangversenyt rendez­hessen. Ezeknek a térzenéknek a rend­szeresítésével Szekszárd ismét egy lé­pést tesz a városiasodás utján és re­méljük, hogy a közönség áldozat- készsége illően fogja kárpótolni a magyarság szivéhez nőtt zenészeket, akik most a jazz és egyéb muzsi­kusok konkurenciája következtében nagyon érzik az élet nyomasztó gondjait. —* Baleset. Feiertag Adám 30 éves tolnai lakos folyó hó 11-én az or­szágúton haladt. A kőtörők mellett elmen ve egy kőszilánk balszemébe l ugrott. Súlyos sérülésével a szek­szárdi közkőrházba ápolják« He dobié ki pénzét silány, rossz fényképnagyitásokra. He ttljfin fel a mézes szavú ügynököknek. Győződjön meg, hogy elsőrendű fényképnagyitások művészi kivitel (régi képekről is) BORGULA műtermében készülnek. Mindennemű fényképcikk kapható. Amatör munkák sürgősen készülnek el. Telefon : Szekszárd 17. Vidékre hívásra jövök I Számos kitüntetés és elismerő oklevél I — Strohschneider magyar utánzója szerencsés balesete Becsen. Szalai Istvánt, Strohschneider magyar után­zóját, aki a múlt héten Ssekszárdon mutatta be bámulatos ügyességét sze­rencsés baleset érte. A decsi Főutcán a villany drótja felett kifeszitett drót­kötél, amint Szalai tánclépésekben a közepére ért, meglazult és annyira meghajolt, hogy a villanyvezetéket érintette és ott rövid zárt okozott. A nagyszámban összegyűlt és sötét­ségben maradi közönség megrémülve nézte a pár pillanat alatt lefolyt ese­ményt és attól tartottak, hogy az áram Szálait megölte. Szalai azonban nem vesztette el lélekjelenlétét, a drót­kötélről leugrott és a rögzítő kötelet elkapván, szerencsésen földre ért. A világítási zavar gyorsan megszüntet- tetvén, Szalai a nézők lelkes tetszés­nyilvánítása mellett fejezte be bra­vúros mutatványait. — Meglopták a méhest. Folyó hó 7 én éjjel a Nagy dörög községhez tartozó Földespusztai uradalom újé- hestelepéről ismeretlen tettes egy 40X25 cm-es aluminium mttléppréBt és 40 db 40X^5 cm es nagyságú mülépet ellopott. Az uradalom kára 100 pengő. A tettest körözik. — Meghalt a rácegresi feleség- gyilkos. Nagy Istvánul éves felső- rácegresi kegy díjas gazdasági cseléd­ről annakidején közöltük, hogy fele­ségét szül. Várni Erzsébetet több fejszecsapásBal és kéB8zurással meg­gyilkolta, majd a saját hasát is fel- hasította és a pyakát borotvával el­vágta. Nagy István folyó hó 12 én reggel a szekszárdi közkórházban meghalt. MOZI Igazgató: KRENNER JÓZSEF Szombaton, május 13-án d. u. 4, este Vj7 és 9 órakor Vasárnap, május hó 14-én délután 3 órakor, — este 6 és 9 órakor (3 órakor a helyár 40, 60 és 70 fillér) Vioki Baum világhírű regénye nyomán a filmgyártás eseménye Grand Hotel Példa nélkül álló sztáregyfittes: Greta Garbo, John Barrymore, Joan Crawford, Wallace Beery, Lionel Barrymore, Lewis Stone, Jean Hersholt S MAGYAR VILÁGHIRADÓI ► Kérjük a kezdési időre figyelni 1

Next

/
Thumbnails
Contents