Tolnamegyei Ujság, 1933 (15. évfolyam, 1-104. szám)
1933-03-29 / 25. szám
1933 március 29. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 3 Pedagógiai szemináriumok. F. hó 27 én reggel 9 órai kezdettel tartották meg a paksi körzet tanítósága számára a pedagógiai szemináriumot, melyet Jung Miklós kir. s. tanfelügyelő nyitott meg, üdvözölvén a nagy számban megjelent tanítóságot s á környék papjait s Paks intelligenciája köréból megjelent vendégeket. Az uj népiskolai tantervi utasítást Pákoiicz Mihály paksi közs. isk. igazgató ismertette, rámutatva azokra a pedagógiai kincsekre, melyek az utasításban lefektetve vannak, mig a hozzászólók az utasítás módszeres Útmutatásait s Pákoiicz előadását dicsérték. Durnyi György paks-he- gyespuaztai közs. tanitó Drozdy Gyula A beszéd- és értelemgyakorlatok a III. osztályban c. vezérkönyvét ismertette, majd gyakorlati tanítás keretében mutatta be a vezérkönyvnek értékeit. Az énékoktatásról Koudela Gyula dunaföldvári rk. elemi iskolai igazgató tartott ügyes előadást, majd szépen sikerült gyakorlati tanítást, mig Geyer József paksi rk. el. isk. igazgató Wessbly Ödön: Bevezetés a neveléstudományba c. müvét ismertette nagy szaktudással. Vitéz -Székely Sándor paksi cserkészparancs nők, áll. polgári fiúiskolái tanár a gödöllői világ- cserkészjamboreet ismertette, rámutatva a cserkészet nevelő munkájára, a cserkészpsdagógia kincseire b a világjamboreenek Gödöllőn tartásából eredő nagy nemzeti -és gazdasági értékeire. A mindvégig tetszéssel fogadott előadás elhangzása után elnöklő segédtan felügyelő a szemináriumi előadásokat berekesztette. A tamási körzetben a legközelebbi pedagógiai szemináriumi előadásokat 1933. évi április hó 4 én reggel 9 órai kezdettel , tartják peg a tamási r. k. elemi népiskolában. Az előadások sorrendje: 1. Megnyitó. 2. Az uj tantervi utasítást ismerteti Barabás András pári r. k. el. isk. igazgató, 3. Quint—Drozdy „ A beszéd- és értelemgyakorlatok a második osztályban11 cimü müvének ismertetés) és ugyanezen tantárgykörből gyakorlati tanítás bemutatása; előadó Szembrá- tovics Miklós tamási (henyevölgyi) községi tanitó. 4. Fodor „A magyar elemi népiskolai földrajzi oktatás“ c. müvet ismerteti és a földrajzból gyakorlati. tanítást mutat be vitéz Táncos ^Oyula tamási r. k. tanitó. 5. Horn „Közgazdaságtan“ cimü müvét ismerteti Mester József tamási r. k. isk. igazgató. 6. A cserkész világtábor ismertetése. Előadó Lovas M. János tamási áll, polg. fiuisk. tanár, cser- kéBzparancsnok. 7. Megbeszélések. 8. Zárószó. HÍREK. — Politikusok szalonkavadászata a Qomenci erdőbon. Gróf Zichy Gyula kalocsai érsek géménci vadászkastélyának három napig voltak vendégei szalonkavadászaton dr Pesthy Pál nyug. igazságügyminiszter, dr Sztra- nyavssky Sándor nyug. államtitkár, a Nemzeti Egység Pártjának elnöke, dr Brandt Vilmos és Neugebauer Károly országgyűlési képviselők, akik Knefély Ödön tolnaszigeti föld- birtokos társaságában 45 szalonkát lőttek. Dr Pesthy Pál vasárnap, dr - Sztranyavszky Sándor pedig hétfőn utazott vissza Szekszárdon keresztül Budapestre. ÜgyvédgyÜlŐS. Az Országos Ügyvédszövetség tolnamegyei osztálya a f- hó 26-ikára kitűzött határozatképtelen közgyűlését április hó 7 én d. u. 3 órakor tartja meg. — A Szekszárdi Zeneegyesület ! hangversenye. A Szekszárdi Zene- I egyesület elhatározta, hogy legköze- I lebbi hangversenyét husvét másod napján fogja tartani a vármegyeháza nagytermében. — Gróf Apponyi Károly gazdaságának sikere a mezőgazdasági kiállításon. Lapunk múlt számában a budapesti újságokkal egy időben megjelent az Országos Mezőgazdasági Kiállításon dijat nyert tolnamegyei gazdák névsora. Ez a kimutatás azonban nem volt teljes, mert gróf Apponyi Károllyal kapcsolatban budapesti tu dósitónk elnézése folytán nem irtuk meg, hogy yorkshire kanjaival az I/b dijat is megnyerte. Eat az örömteljes hirt most pótlóan közöljük. — Kommunista röplratok Szekszárdon. Nagy izgalmat keltett Szekszárdon az a kommunista megmozdulás, amely a múlt héten röpiratok nak utcákon és házak udvarában ▼aló elsaórásával jelentkezett. A szekszárdi rendőrség minden erejével megkezdte ebben az ügyben a nyomozást, de CBak annyit tudott megállapítani, hogy a röpiratterjesztők autón jöttek Budapestről és munkájuk végeztével oda vissza is tértek. A budapesti rendőrség feladata, hogy a tettesek után tovább nyomozzon. — Passiójáték Hőgyészen. A hő- gyészi Kát. Olvasókör április 9-én, virágvasárnapon, április 10 én, április 15 én, nagyszombaton este 8 órai kezdettel és husvét vasárnap délután 3 órai kezdettel Krisztus szenvedés- történetét korhű ruházattal és díszletekkel fogja előadni. A ritka szépnek és nagyarányúnak ígérkező előadás iránt már messze vidékről is nagy érdeklődést mutatnak. — Köszállitás a megyebeli utakra. A tolnamegyei állami utak fenntartására szükséges fedanyag szállítására éB fuvarozására kiadott versenytárgyalásra beérkezett ajánlatok nyilvános felbontása f. hó 27-én történt a vármegyeháza kistermében. A felbontásnál jelen volt az alispán kép viseletében Morvay László tb. fő jegyző, az Allamépitészeti Hivatal részéről László Aladár műszaki tanácsos, a hivatal vezetője és az ajánlattevők nagyrésze. Beérkezett összesen 37 ajánlat, amelyek közül 15 a szállításra és 22 a ki fuvarozásra vonatkozott. Az ajánlattevők részben az egész vármegye területére, részben járásonkinti szállításra pályáztak. Az eredményt a legközelebbi kisgyülésen fogják kihirdetni. Reméljük, hogy ez alkalommal a vármegyében fekvő kő bányák jutnak megrendeléshez és munkaalkalomhoz az a sok száz megyebeli munkáscsalád, amelynek tagjai az utóbbi időkben oly sok nélkülö zésnek voltak kitéve, azért, mert az itteni kőbányák szünetelni voltak kénytelenek. — Missziós hét Tamásiban. Március 12—19 ig rendezte meg Papp István plébános, dr. Piliván Mihály pécsi szemináriumi vicerektor és Sp9rai János bicsérdi plébános közreműködésével a hivek lelki épülésére a missziós lelkigyakorlatot. A község lakói beosztott sorrendben végezték el a húsvéti gyónást és szent áldozást. Naponta három szentbeszéd volt, amelyen annyian vettek részt, hogy alig volt hely a temp'omban. Körülbelül 2500-ra tehető azok száma, akik a mai kétséges világban uj erőt merítettek az örök Igazság, a végtelen Szeretet mélységéből. Impozáns volt a csütörtök esti gyertyás körmenet az 0 táriszentség tiszteletére, melyen a község apraja-nagyja résztvett. — Hála és köszönet a főtisztelendő papságnak a fárasztó munkáért. — A Szekszárdi Dalárda kőzgyQ- i lése. A Szekszárdi * Dalárda szokatlanul nagy érdeklődés mellett tartotta meg rendes évi (tisztújító közgyűlését dr Ziigmond Ferenc elnöklete alatt. Az elnöki megnyitóban dr Zsigmond Ferenc az összetartásra hívta fel a tagok figyelmét és kitartó muokára buzdította a dalosokat. A dalárda alapszabályait a mai viszonyoknak megfelelően módosította. A titkári jelentés szerint megállapíthatjuk, hogy a dalárda az elmúlt esztendőben igen szép munkát fejtett ki. A tisztujitás Borán elnöknek ismét dr Zsigmond Ferencet választották meg. Alelnökök lettek Molnár Sándor és Szabó János, karnagy Né meth Gyu'a, titkár Fischer József, jegyző Mester Kálmán, Ügyész dr Kunczer Jenő, pénztáros Dóra Zsigmond, kottatáros ifj. Farkas Ferenc, azonkívül megválasztották a számvizsgáló bizottságot és a választmányt. Nem hallgathatjuk el azt a szomorú jelenséget, hogy a 80 éves múlttal, tradíciókkal bíró, a városban értéket képviselő testületet hetek óta előkészített aknamunkával szét akarták robbantani. A közgyűlésen pattant ki ez a terv, amelyet azonban idejében észrevették és a nagy többség meg tudta akadályozni a megbecsülésre érdemes testület válságát. Nem kutatjuk a háttérben levő okokat, csak sajnálattal kell leszögeznünk, hogy egy mindenki részére nyitva álló testületbe bomlasztó kérdéseket visznek bele, éppen akkor, amikor minden magyarnak összefogva kellene dolgozni a kultúráért. — Szeresd felebarátnőidet I Ei a címe annak a kacagtató jelenetekben gazdag filmnek, amely f, hó 29-én és 30 án lesz a mozi műsorán. Buster Keaton, a humor nagymestere játssza a főszerepet, partnere Anita Page. 16 éven felüliek részére. Április 1-éa és 2 án Zágon István világhírű vígjáték* Szegény leányt nem lehet elvenni kerül műsorra. Ez az a film, amely mindenkinek megnyeri tetszését, mert Renata Müller kedves és bájos alakításával fényesen megcáfolja a darab címét és bebizonyítja, hogy Bzegény leányt is el lehet venni. Leányok és nőtlen férfiak 1 Ezt a filmet feltétlenül meg kell nézni, hogy lássák milyennek is kell lenni egy szegény leánynak, ha azt akarja, hogy elvegyék és milyen legyen az a szegény leány, akit el lehet venni. Az asszonyok nézzék meg és örüljenek, hogy őket már elvették. A férjek pedig nézzék meg és vigasztalódjanak, vagy bánkódjanak, hogy ezt a filmet C3ak most láthatják. Szőke Szakáll mint mindig, most is elsőrendűt produkál kedvelt humorával. — Ismeretterjesztő előadás Hőgyé- Szen. A Hőgyészi Róm Kát. Olvasókör felkérésére Fricker Ede tanitó szombaton vetített képekkel kisért előadást tartott az okszerű állattenyésztésről. — Az ujdombóvári tűzoltók u] pa rancsnoka. Kiss Ferenc MÁV. főellenőr, az ujdombóvári Önkéntes Tűzoltó Testület parancsnoka Buda pestre áthelyeztetvén, az egyesületi közgyűlés egyhangúlag Schmeilás Gyula tanítót választotta meg parancsnokul. — A tolnai katonai analfabéta tanfolyam záróvizsgája. Folyó hó 24-én tartották meg a tolnai katonai analfabéta tanfolyam záróvizsgálatát Pit- teäszer Antal s. lelkész elnöklete mellett. Megjelent azon a tisztikar küldöttsége Zyzda Zoltán őrnagy vezetésével, mig a vármegyei iskolán- kivüli népművelési bizottságot Reitzi Péter népművelési titkár képviselte, a vizsgálat végeztével lelkes beszédet intézve a hallgatókhoz. Az állomás- piranesnokság nevében Zyzda őrnagy megköszönte Káro'yi Károly, Reiter Antal és Mandács József előadók fáradozását és a beszédre Károlyi Károly áll. isk. igazgató, tanfolyam- vezető válaszolt. Sikeres vizsgát tett 16 katona. A vizsga Pittesszer Antal zárószsvaival végződött. — Kongregáció diszQnnepóly Hó- gyÓSZen. A hőgyészi leányok Mtria- kongregációja Gyümö'cioltó Boldog- asszony ünnepin a zárda dísztermében szép énekszámokból, élőképekből és bájos színmüvekből összeállított dissüonepélyt rendezett. — Vásár. Deos nagyközségben az országos allat és kirakodóvásár folyó évi április 3-án leez. A vásárra vész- mentes helyről mindenféle állat felhajtható. Minden dsrab állatról és sertésről külön jártat hozandó. — A faddi háziipari tanfolyam berekesztése. A faddi iskolán kívüli népművelési bizottság által az 1932/33. munkaévben rendezett női háziipari kézimunka tanfolyam berekesztése Ünnepélyes keretek között folyt le f. hó 25 én. A tanfolyamon résztvett leányok és asszonyok munkáiból készített kiállítás tanúbizonyságot tett a tanfolyam eredményes munkájáról. A berekesztő ünnepélyen dr Halmos Andor kir. tanfdügyelő, a várai, nép- müv. biz. ügyvezető elaöke köszönetét mondott Dréber Arnold plébános, biz. elnöknek a tanfolyam megszervezéséért s Lestyán Mai via tanítónő és dr Németi Ziltánné polg. isk. igazgatónőnek, nemkülönben a tanfolyam oktatójának buzgó fáradozásukért, mig Dréher Arnold dr Halmos Andornak köszönte meg a megjelenést s a felnőttek oktatása érdekében mindenkor tapasztalt jóindulatát s Útmutatásait. — Ebzárlat Bonyhádiul. Az alispán Bonyhádra 90 uapoB ebzárlatot rendelt el, mert az állatorvosi főiskola megállapította, hogy egy ott lebun- kózott kutya, amely az utcán több kutyát megmart, veszett volt. MOZI Igazgató: KRENNER JÓZSEF Szerda—csütörtök (Március 29-30) este Vs7 és l/»9 órakor Zőnahelyárak: 40, 60 és 70 fillér I Szeresdfelebarátnödet Vígjáték 10 felvonásban Főszereplők: Buster Keaton és Anita Page Fox hangos hiradó Szombaton, április hó 1-én este l/*7 és */»9 órakor Vasé m a p, április hé 2-án délután 3, 5 órakor, este 7 és 9 órakor (3 órakor a helyár 40, 60 és 70 fillér) Zágon István európai sikerű vigjátéka Szegény leányt nem lehet elvenni Nagy probléma, de meg fogjuk látni, hogy mégis lehet, mert Renata Müller kedves, bájos alakításával ezt bebizonyítja Főszereplők: Renata Müller, Hermann Thiemig és Szőke Szakáll Magyar világhiradó Gróf Apponyi Albert temetéséről