Tolnamegyei Ujság, 1933 (15. évfolyam, 1-104. szám)
1933-03-29 / 25. szám
2 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1933 március 29. öntudatra ébrednek és belátják, hogy az 1919 ik év botlásaival és igazságtalanságaival nem' lehet fenntartani á világrendet. Ások a nagy nemzetek, amelyek bennünket magyarokat kény- Merítettek a trianoni szerződés elismerésére és aláírására, amelyek ez redéves országnnkat és a kultúráért, a szabadságért annyit vérzett nemzetünket könnyeimben szétosztották leselkedő szomszédaink között, maguk hirdetik immár, hogy a Duna medencéjében nem lesz béke, nem lesz nyugalom, mig a legázolásból ismét nem virul ki a szabadságnak és jo goknak fája. Nyiltan, hatalmas szóval követelik és sürgetik egymásután a revíziónak felvételét. Az igazságtalan békekötések éjszakájába a hajnal- hasadás fénye vágódik be diadalmas nagyszerűségével. Pirkad I Uj érzések, uj meglátások és uj cselekvések lesznek uralkodóvá a lelkeken. Es a meglátások nyomán uj reménységek élednek fel ott, ahol eddig a zsarnokság bakancsai rúgtak bele a legázoltak testébe és a nép* jogok megcsufolt jelszavának érvé nyesitése alatt a legádázabb zsarnokság ült tivornyát. Látjuk már a diadalmas napnak első sugarait és a keleti népek rajongó hitével borulunk le a földre, áhitatos lélekkel és alázatos fővel várjuk a világot kormányzó Mindenható Isten bölcs intézkedéseit. De az örök tagadás szelleme még viaskodik lelkűnkben. Még nem bírja a sötétségtől meggyengült szemünk a közeledő fényt. Még tombolnak az egymást ellenségeinknél is jobban gyűlölő érzések, de a világmegvál- | tásnak kétezer éves misztériuma mind jobban elnyomja szivünkben az em beriesség gyarlóságát és a keresztre feszített Istenembernek alakja mind erősebben kezd életre kelni szivünk ben. Mint ahogy az ókor népei a maguk öntudatlanságában várták és lesték az emberiség megváltásának fenséges pillanatát, úgy rendíthetetlen hittel várjuk mi is, hogy a magyar elnyomatásból a magyar megváltás nagy eseménye is be fog következni Hiszünk egy Istenben, hiszünk egy hazában, hiszünk Magyarország feltámadásában I A hangulatos jelentést a közgyűlés élénk tetszéssel fogadta. Bodnár 1st ván elnök indítványozta, hogy a lap szellemi és anyagi ügyeinek lelkes vezetéséért és a költői lendületű jelentésért Schneider Jánosnak és a szerkesztés nehéz munkájáért Blázsik Ferencnek jegyzőkönyvi köszönet szavaztassék. A kösgyülés az elnök javaslatához egyhangúlag hozzájárult. Dicenty László felügyelőbizottsági tag által felolvasott felügyelőbizottsági jelentés meghallgatása után a lap 1932. évi zárszámadását a közgyűlés elfogadta és úgy az igazgatóságnak, mint a felügyelőbizottságnak a felmentést megadta. Schneider János a szerkesztőség nevében megköszönte az elnök elismerő szavait és ígérte, hogy munkatársaival együtt továbbra is lelkesen fog küzdeni azokért a célokért, amelyeket az alapítók 1919-ben maguk elé tűztek. Köszönetét mondott még az elnöknek a közgyűlés vezetéséért és ezzel a közgyűlés befejezést nyert. TAGYOSI CSAPÓ VILMOS- 1840-1933. A régi nemes-úri világ tiszteletre- méltó alakjainak egyik illusitris képviselője hunyta le vasárnap délután három órakor fáradt szemeit a csapó- tengelici antik berendezésű, műkincsekben gazdag, szépen renovált ősi kastélyban. Csapó Vilmos királyi kamarás hagyta itt ezt a szomorú, nekikényszeredett világot, amely már meg sem igen értette az ő, mondjuk, egy kiosit talán feszes, inkább arisz tokratikus vágású, egyébként min denkivel szemben nyájas, udvarias egyéniségét, amely kérdőjelként, vagy inkább magányosan álló jegenyefa* ként meredezett még itt köztünk, ebben a szürke, ál-demokrata világban. Igazi „grand-seigneur" volt Csapó Vilmos, vagyis tetőtől talpig ur. Bégi tradíciók, családi hagyományok, az elsülyedt szép magyarvilág ma már álomlovagja. De ha volt is benne némi szertartásos kimértség, büszkeség, azt még ama, őt szülő kor iránt való gyermeki szeretető plántálta belé. Büszke volt őseire, magyar voltára s ma, amikor százan és százan tagadták és tagadják meg ama mégis csak dicsőséges múltat, ő bámuló, szerelmes lovagja tudott és akart maradni. Abban, annak élt, anélkül, hqgy elvesztette volna lelki fogékony- ságát az uj dolgok iránt is. Nem ismertem még embert, aki igy tu dott volna haladói a korral 1 — A fiatal éveiben sokat utazott, világot járó, nagyúri társaságokban forgolódó, szép közéleti pályát megfutott férfiú csendes pusztai magányában sem maradt le az élet, a fejlődés, haladás robogó vonatáról, ö, ott, ma is első osztályon utazott. Az ablaknál ült, hogy lásson. Minden érdekelte. Sokat nem helyeselt e ferdére csúszott világban, de tudni akart és tudott is mindenről. Nem volt vérbeli politikus, de ismerte a politika szövevényes útvesztőit, összekuszált apró gordiusi csomóit, a közélet kicsinyes torzsalkodó intrikáit, anélkül, bogy maga is részt kivánt volna venni bennük. Csendes szemlélő volt. S figyelmét nem kerülték el az irodalmi legújabb események sem. A mérgesebb toliharcok, művészi csetepaték, ó nézte mindezt éles kritikai szemmel, de mint külön lelki életet élő ember nem sokat törődött mindezekkel. Magának szűrte le legfeljebb a véleményt. Élt könyveinek, ritka szép gyűjteményeinek, virágainak, a régi szép tradiciók tiszteletének. Élte a nagymüveltségü, európai látókörű, bölcs ember harmonikusan berendezett szép életét. Csapó Vilmos 1840 május 9 én született Tengelicen. Atyja Csapó Vilmos, a hires 1848 as népfelkelő ezredes, Jellasich csúfos vereségének, az ozorai fegyverletétel kierőszakolásának egyik főtényezője volt. A mostani szép tengelici birtokot Csapó Dániel, Tolnavármegye nagynevű alispánjának leányától, Nemeskéri Kiss Pál fiumei gubernátor feleségétől örökölte atyja, Csapó Vilmos s utána ő. Nem csoda tehát, ha egész életének ambíciója volt, hogy ezt a kis földi paradicsomot, amelyet a „legelső nemzetgazda Csapó Dániel, az Országos Gazdasági Egyesület“ egyik alapitója, majd alelnöke a sivár íutóhomokból varázsolt elő, még a legnagyobb gazdasági bajok közt is nemcsak a régi magas nívón tartsa, hanem tovább fejlessze, gyarapítsa. Le tudott ezért mondani fia- talabbkori nagyúri passzióiról, külföldi utazásairól, közéleti és társadalmi szerepléséről. Lett befelé élő, csendes szemlélődő ember, de aki azért tiszteletben tartja régi, saját családi isteneit, az irodalom, művé* szét szeretetét. Csapó Vilmos fiatal éveiben, de még pár éve is, kedvvel s nem kis sikerrel forgatta az irói tollat. írogatott hajdan Arany János lapjába s „Vilmos néhány költeménye" s „Rövid élet" címmel önálló kötetei is jelentek meg. ő volt, ki Garay János életrajzára 40.darab arany pályadijat tűzött ki s annak nyomdai megjelenését is elősegítette. S nemcsak családi kegyelet ösztönözte, hanem a történetírás iránt való érzéke is, amikor nagynénjének, az udvar kegyeltjének, tagyosi Csapó Idának, nemeskéri Kiss Pál fiumei gubernátor ritka nagymüveltségü nejének naplójegyzeteit, kézirat gyanánt kiadta. Legfőbb érdeme azonban a pár évvel ezelőtt megjelent első magyar Liszt kötet, amelyben a világhírű mesternek Augusz Antal báróval való levelezését tette nemcsak nemzeti, hanem elmondhatni, az egész világ kincsévé. A kötethez irt jegyzetei széleskörű tárgy- és ember- ismeretének, sokoldalú tudásának kétségtelen bizonyitékai. ó volt a Szekszárdi Kaszinó Liszt-emléktáblája eszméjének megpenditője is. Mindezen kívül az ujabbkori történetírás is rengeteget köszönhet az ő gazdag kézirat gyűjteményének s ritka rendben tartott levéltárát példának vehetnék a csak örökölni szerető, de az elődeikkel 8 általában a régi porette magyar írásokkal semmit nem törődő nagy uraink. Alig van régi s mai közéleti jelesünk, akinek kezevonása legalább egy-egy kéziratban ott ne volna Csapó Vilmos gyűjteményében. De sokszor százszám is kínálják az ő kézirat szekrényei a becsesebbnél beosesebb adatokat az irodalmi kutatónak. Gazdag névjegy- gyűjteménye pedig egyenesen páratlan. Ha avatott kezekbe kerül, sok eddig ismeretlen intim történeti adatot tárhat fel majd Csapó Vilmos 30—40 kötetet kitevő Naplója is, amelyet a nagy emberekkel való érintkezéséről s az érdekesebb napi eseményekről vezetett hosszú évtizedeken. Csapó Vilmos vasszervezete hosszú évek során nem ismerte a betegséget. 1930 augusztus 10 én még fürge elevenséggel s teljes szellemi frisseségben ülte meg szép tengelici birtokán, 60 éves házassági jubileumát nejével, Karlovszky Irmával. S mintha felvillanyozta volna az a szép ünne- peltetés, amelyben fennállásának századik évében 1930 junius 18 án az Országos Magyar Gazdasági Egyest!- let részeltette Csapó Vilmos mindenkor példányképttl tartott nagybátyját, Csapó Dánielt, akinek arcképe még ma is ott díszíti a Köztelek dísztermét. Ekkor ajánlta fel a mi Csapónk az OMGE nak sok más becses irattal együtt az Egyesület alapításáról szóló, Csapó Dániel által kidolgozott első alapszabály - tervezetet. 1927-ben a Nemzeti Kaszinó őt is ünnepelte, mint azidőszerint legöregebb tagját, akit még 1863-ban választottak tagul, Lichtenstein János uralkodó herceggel egyidejűleg. A most elhunytat nemrégiben influenza lepte meg. Da egyik legutolsó levelében még azzal dicsekedett, hogy már teljesen legyűrte a veszedelmes bajt. Úgy látszik azonban, korai volt a bizakodás. Most vasárnap délután végzett vele a gyilkos betegség. Elment tehát ez a kétségtelenül érdekes, értékes és nagy emberünk is. Csapó Vilmos halála mindenképpen nagy közéleti veszteség. Az inkuná- bulumjainak élt lelkes Apponyi Sándor gróf után oda van már másik szenvedélyes műgyűjtőnk is. Az lenne a legszebb, ha találkoznának a —< Nemzeti Múzeumban I B I. * A gyászbaborult család a haláleset alkalmából az alábbi gyászjelentést adta ki: özv. tagyosi Csapó Vilmosné szül. karlovai Karlovszky Irma a saját nevében, valamint fia tagyosi Csapó Dániel, menye tagyosi Csapó Dánielné szül. sztankováni Sztankovánszky Mária Valéria, unokái György és Ilona és az összes rokonság nevében, mély fájdalommal jelenti szeretett férje, felejthetetlen atyja, apósa, nagyatyjuk, ill. rokonuk tagyosi Csapó Vilmos cs. és kir. kamarás, Tolnavármegye Törvényhatósági Bizottságának örökös tagja élete 93 ik, boldog házasságának 63 ik évében, hosszas szenvedés és a haldoklók szentségeinek ájtatos felvétele után bekövetkezett csendes elhunytét. A megboldogult hűlt tetemeit f. hó 28- án, kedden délután 3 órakor fogják a tengelici házikápolnában, a róm. kát. egyház szertartása szerint beszentelni és a tengelici családi sírboltban örök nyugalomra helyezni. Az engesztelő szentmiseáldozat f. hó 29- én délelőtt 11 órakor fog a tengelici házikápolnában az Egek Urának bemutattatni. A kisipar és a koniárkérdés. A kisiparoBkivánságok érdekében összehívott ankétről lapunk előző számában megjelent cikkre főszerkesztőnk az alábbi levelet kapta: Budapest, 1933 márc 26. Kedves Barátom! A Tolnamegyei Újságnak a kisipar helyzetét előmozdítani hivatott országos miniszteri értekezletről szóló legutóbbi tudósításában van egy rész, amely félreértésre ad okot, miért is azt helyre kell igazítanom. A kisipar egyik legfájóbb kérdéséről, a kontárok garázdálkodásá ról szólva, a miniszter ur figyelmét éppen arra hívtam fel, hogy a tettestársakra vonatkozó általános büntetőjogi szabályt a kihágási büntetőtörvény könyv kifejezett rendelkezése folytán a kihágásoknál is alkalmazni ■ sell, ami azt jelenti, hogy tudVS kontárokkal dolgoztatok felelősségre vonásának anyagi jogi akadálya nincs. Nincs tehát másra szükség, mint egy megfelelő végrehajtási rendelet kiadására. A baj az, hogy olyanok is, akik a kisiparnak egyáltalán nem ellenségei, aggodalmas- kodnak egy ily rendelet kiadása tekintetében. így a miniszter ur saját házi jogászainak is az a véleménye, hogy ily rendelkezés a legkisebb iparokra a közönség félelme folytán veszedelemmel járna. Ez az álláspont azonban nézetem szerint alaptalan, mert hiszen a kivánt rendelkezés kiadása esetén is csak azokat lehetne büntetni, akik tudva (sőt nem egyszer kérkedve I) dolgoztatnak kontárokkal, ami azt jelenti, hogy csak azokat lehet büntetni, akikre rá lehet bizonyítani, hogy tudták a munkavállaló kontárságát, azt tehát, aki jóhiszeműen tévedett, nem. Szívélyes üdvözlettel igaz hived Dr Órffy Imre.
