Tolnamegyei Ujság, 1933 (15. évfolyam, 1-104. szám)

1933-03-22 / 23. szám

4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1933 március 22. — Baleset kukoricahordás közben. Konkoly Károly 9 éves harci fin ap- iával kocsin kukoricát azállitott. Köz­ben a lovak meg vadultak, megrán­tották a szekeret és mindketten le­estek. A fiúnak jobblába kificamo­dott, az apának csak könnyebb zu- zédáeai történtek. A gyermeket a szekszárdi közkótházban ápolják. MOZI. — Pénteken és szombaton Liane Haid és Georg Alexander főszerep lésével őnaggsága nem akar gye reket című zenés vigjáték kerttl mű­sorra. Liane Haid a szépségéről és kitűnő játékáról ismert színésznő egy fiatal modern asszonyt alakit, akinek a sport előbbre való, mint az asszonyi kötelesség. Georg Alexander a csaló­dott férj, aki minden körülmények között gyereket akar. A végén mégis minden jóra fordul, mert Unagysága belátja, hogy nem a sport hozza meg a családi boldogságot. Vasárnap csak egy napig tartja műsoron a „Világ" mosi a Repülő arany cimű teljesen magyarul be szélő filmet. Gaston Leronx bűnügyi regénye nyomán Mihály István mun­kája. Aranyrablók lövik le a leve­gőben a Páriából induló repülőgépet és kalandos ütjük Budapestig vezet, ahol egy Ügyes riporter szegődik a gangster-bad nyomába, hogy felku taasa az arany rejtekhelyét. Változa­tos elevenséggel sodródik az élet­veszélyes kalandok egymásutánjába a nyomozó riporter. Szereplők: Ka bős Gyula, Gyergyai István, Góth Sándor, Kertész Gábor, Vass Éva és Valéry Blanka. LEVENTE ÉS SPORT — PSC—TSE 3: 2. (Pécs. Baj­noki. Biró : Lang.) A nagy számú közönség és a szövetségi kapitány nézte végig ezt a siralmas mérkő­zést. A TSE támadásaival indul a játék és már az 5. percben Kovács III. eredményes. A 8. percben sza­badrúgás a PSE ellen, Dora lövés helyett áttolja a labdát Teszelszky- hez, akinek hatalmas lövése a háló­ban köt ki. 0: 2. Ezután a TSE visszaesik, egyik-másik játékoson je­lentkeznek a * fáradtság* nyomai és a PSC Csala révén gólt is ér el. 1 : 2. Fordulás után már a 2. perc­ben Salamon megfut a jobbszélen és a messziről megeresztett lövése gól ban van. 2:2. A PSC támadásai mindsUrttbbek, majd a 20. percben Salamon átadásából Nagy II. beállítja a végeredményt. A PSC még két 11-est íb kihagyott. A TSE veresé­gének főoka a fegyelem teljes hiánya, a játékosok nem tudják átérezni, hogy mivel tartoznak a vezetőségnek és Szekszárd sportközönségének. Jók voltak Kalmár, Wales, Uhreprung és Salamon PSC, illetve Szekeres és Dora. — KTSE—SBTC 3: 2. (Kaposvár. Bajnoki. Biró: Fürst) A bőrgyá­riak is rossz napot fogtak ki, ők is az első negyedórában 2 : 0 ra vezet­tek Csepregi és Róják góljával. Ez­után a Turul feljön és egyenrangú ellenfele lesz az SBTC nek. A 39. percben következett a mérkőzés sor­sát megpecsételő esemény, amikor Kozma SBTC arccsonttörést szenved. Szünet után a Turul állandó fölény­ben van és a 9. percben Velez ered­ményes, majd a 22. percben súlyos védelmi hibából Murát egyenlít. A 41. percben 11-es révén Velez rúgja a győztes gólt. — A szekszárdi középiskolai vá'o gatott foo'ballcsapat vasárnap a TSE komplett csapatával játszik olcsó — 50, 30, 20 filléres — helyárak mellett. — NSE — 8SE 2:2. (Bajnoki. Biró: Sós) A nagymányokiak erős küzdelem után elhozták az egyik pon­tot Siklósról. — Dombóvári VOGE — Kaposvári PÁC 3 : 0. (Bajnoki. Biró: Harness) A vasárnapi mérkőzések egyik nagy meglepetése a Dombóvári VOGE fö­lényes győaelme. Dacára a honi pá lyának, a mérkőzés előtt a favorit a KPAC volt, ki a tabella élén járt, mig a VOGE az őszi fordulóban na­gyon hátul végzett. A KPAC ot Ka­posvárról mintegy 50 iönyi apró piros­fehér zász'ócskával felszerelt szur­koló kisérte, kik egy nagy „Hajrá KPAC" feliratú zászlóval is fel vol­tak szerelve. A szurkoló gárda a szi geterdői pálya egyik magasabb pont ján egy tömegben helyezkedett e1, hangjukat azonban csak a mérkőzés megkezdésekor lehetett hallani, mert később ez a hang mind inkább hal­kult, úgyhogy az első félidő 22-ik percében, mikor Hopp gólja elsőnek vágódott a KPAC hálójába, már észre sem lehetett venni, hogy KPAC szurkoló is létezik a szigeterdőben és a mérkőzés kezdetekor magasan lengő zászló is mintha eltűnt volna egy­szeribe. — A felálláskor a szerencse a VOGE nek kedvezett, mert széltől segítve indulhatott a htreba. A 22. percben Hopp és a 34. percben Berta góljaival a felidőben a VOGE 2 :0 ra vezet. Szünet után a K PÁC ot segíti a szél, a várt ellengólok helyett azon­ban változó játék alakult ki és a jól működő VOGE védelem, élén Frey kapussal, mindent mentett, BŐt a mér­kőzés utolsó percében a támadó kedvű VOGE Berta II. révén háromra sza­porítja a gólok számát. — Nagy az öröm a vasárnapi nagy győzelem után a Dombóvári VOGE footballszakosztályában. Úgy a nagy I., mint az ifjúsági csapat sorozatos győzelme, bizakodóvá tették újra a CBŰggedőket s hiszik és remélik, hogy a dombóvári közönséget is, melyet az ökölvívás már-már teljesen elhó­dított, vissza tudják szerezni a foot halinak. — Bár az első csapatnak bajnoki sánszai már nincsenek, az ifjúsági csapat azonban Kaposvár baj­nokságában öt pont előnnyel vezet. — PVSK-DVAC 2:1.’ — PÁC—KSE 1: t. Kiadó a »Tolnainegyei Újság* Hírlapkiadó Rt. Vh. 301—1932. szám. Árverési hirdetmény. Dr Frühvirlh Jenő és dr Tarján József tamási ügyvédek által képviselt Gábriel József és özv. Kálozdi Ferencné javára 1500 pengő tőke és több követelés járulékai erejéig a tamási királyi járásbíróság 1932. évi P 1479. számú végzésével elrendelt kielégítési végre­hajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1932. évi szeptember 13-án lefoglalt 1500 pengőre becsült ingóságokra a tamási kir. járásbíró­ság fenti számú végzésével az árverés el­rendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. te. 20. §-a alapján a fent megnevezett és a fogla­lási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más fog­laltaik javára is az árverés megtartását elren­delem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, vég­rehajtást szenvedő lakásán, Nagykónyi (Alsó- inokai malomban) leendő megtartására határ­időül 1933. évi március hó 28. napjának dél­utáni órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt tehenek, borjuk, sertések, takarmány, cséplőgarnitura eszményi felerésze és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénz- fizetés mellett, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5610—1931. M E. számú ren­delet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánat­pénzül leteszik. Tamási, 1933. évi március 6. 234 Szabó Andor, kir. bir. végrehajtó. Vk. 2955-1931. Pk. 13.137/19?2. m » Árverési hirdetmény. Dr Gombos Ede pécsi ügvvéd által kép­viselt Lavitz József engedm. Első Pécsi Bőr­gyár rt. végrehajtató javára közbenjárással 1000 P tőkekövetelés és járulékai erejéig a szekszárdi királyi járásbíróság 2776—1931. számú végzésével elrendelt kielégítési végre­hajtás folytán 1931. évi december hó 12. napján lefoglalt és 1520 pengőre becsült in­góságokat, közöltük jószág, kocsi, szerszám, bútorok, bor, hordó a fenti Pk. számú vég­zés és a Vht. 102. §-a alapján Tolna köz­ségben, végrehajtást szenvedő házánál, Ár­pád utca 16. szám alatt, 1933. évi március hó 30. napjára délután 2 órára most kitű­zött bírói árverésen a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg a becsár kétharmad részéért is el fogom adni. Szekszárd, 1933 március 7. 239 Várkonyi, kir. jbir. végrehajtó. A szekszárdi királyi járásbíróság, mint telek­könyvi Hatóságtól. 12.635—1932. tkv. szám. Árverési hlrdetmémr-klvonoL Szekszárdi Népbank szövetkezet, mint az OKH tagja végrehajtatnak, Kaufmann Edéné szül. Beck Friderika, illetve kiskorú Kauf­mann Éva végrehajtást szenvedő ellen in­dított végrehajtási ügyében 4 telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. évi LX. te. 144-, 146. és 147. S-ai értelmében elrendeli a végrehatási árverési 1000 pengő tőkekövetelés, ennek 1932. évi február hó 2. napjától járó 11% kama>, 127 P 80 f eddig megállapított per- és vég­rehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 24 P költség, valamint á csat- lakozottnak kimondott Hazai^Likői5,! Rum és Szeszárugyár rt 33 P 75 f tőkekövetelése és járulékai behajtása végett, a szekszárdi kir. járásbíróság területén levő, Decs községben fekvő, s a decsi 1143. számú tkvi betétben A f 1* sorsz. 264. hrsz. ház 269. öisz. alatti udvarral a bel telekben 189 Qöl 4000 pengő kikiáltási áron, de legfeljebb annak fele árán, amennyiben végrehajtató az árverés megtar­tását nem kívánja, úgy a csatlakozó kérelme esetén 24.900 P kikiáltási áron lesz elár­verezhető, megjegyezve, hogy ebben az eset­ben a kikiáltási ámál alacsonyabb áron el nem árverezhető. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Decs községházánál megtartására 1933. évi április hó 19. napjának délelőtt 9 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881. évi LX. te. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg. Az árverelni szándékozók kötelesek bánat­pénzül a kikiáltási ár 10°/c-át készpénzben, vagy az 1881: LX. te. 42. §-ában meghatá­rozott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helye­zéséről kiállított letéti elismervényt a kikül­döttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 :LX. te. 147., 150., 170. §§.; 1908 : LX. te. 21. §). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908: XLI. 25. §). Szekszárd, 1932. évi november 18. 238 Dr Péter, kir. járásbiró. Meghívó. A Szekszárd és Környéke Strandfürdői Rt. folyó évi mérc’us hó 31 én dél. után 4 órakor, Ssekssárd megyei város közgyűlési termében tartja tol rendes közgyűlését, amelyre a részvényeseket az alap., szabályok 9. § a értelmében tiszteletteK meghívja. Szekszárd, 1933 március hó 21 én. Vitéz Vendel Istvánt elnök. Tárgysorozat: . * 1. Az igazgatóság jelentése. 2. A közgyűlési jegyzőkönyv hitelesítésére: két részvényes kijelölése. 3. A mérleg- és eredmény számla meg- állapítása. 4. A felügyelőbizottság jelentése. 5. Az igazgatóságnak és felügyelőbizott­ságnak a felmentvény megadása. 6. Két igazgatósági tag m. gválasztása. 7. Az alapszabályok 1., 3., 9., 15., 19, és 23. § ainak módosítása, az igazgatósági tagok.* helyes megjelölése, a hirdetmények közzé­tételére szolgáló lap megjelölése, a rendes- és rendkívüli közgyűlés helyének tüzetes kői ülirása, a közgyűlés határozatképtelensége esetén újabb meghívó kibocsátása, a köz­gyűlés hatáskörének megfelelő szabályozása és az igazgatósági ülések összehívása tár­gyában. Az alapszabályok 12. §-a értelmében jogait az a részvényes gyakorolhatja, aki az ideig­lenes részvényjegyzési eíismervényeket a köz­gyűlés megkezdéséig a Szekszárdi Népbank Szövetkezetnél letétbe helyezte. 240 Használt 235 Fordson-iroklor alkatrészeket és egy kCIvasu Olluér-ekét; olcsón kiárusítok. Dóbulajf Imre, Szekszárd. A dunaföldvári kir. járásbíróság, mint telek­könyvi hatóság, 3602—1932. tkv. sz. inertst hirdetmény-kivonat. Dunaföldvári Hitelszövetkezet,mint az OKffU tagja végrehajtatnak Baglyas István és nejé Bógó Rozália, előbb férjezett Skuta jánosné' végrehajtást szenvedők ellen indított végre­hajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 2400 pengő, valamint * a dunaföldvári 13.897. számú tjkvi A f 1. sorszám alatt 1375. hrsz. ingatlan tekinteté­ben csatlakozódnak kimondott Baumgarten Antal 28 pengő tőkekövetelés és járulékai' behajtása végett, a dunaföldvári kir. járás- bíróság területén levő, Dunaföldvár község­ben fekvő és egészben Baglyas István és-r. neje Bógó Rozália nevén áljó dunaföldvári r 13.897- számú telekjegyzőkönyvi A f 1. sor­szám alatti 1375, hrsz. ingatlanra (ház 894. szám alatt) 1100 pengő kikiáltási ár mellett £ és a Skuta Jánosné szül. Bógó Rozália ne-> vén egészben álló u, o. 7206. számú tjkvi A f 4. sorszám alatti 14.355'c hrsz. ingat­lanra 237 pengő kikiáltási ár mellett elren­delte. Az árverést 1933. évi április hó 25. napját * délelőtt 9 órákor a telekkönyvi hatóság hi­vatalos helyiségében fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok közül a ■ dunaföldvári 13,897. számú tjkvi 1375. hrsz. ingatlant a kikiáltási ár felénél, az u, o. 7206. számú tjkvi 14.355/c. hrsz. ingatlant a ki­kiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron _ eladni nem lehet. Az árverelni szándékozók kötelesek bánat- * pénzül a kikiáltási ár 10 %-át készpénzben, vagy az 1881 :LX. t.-c. 42. §-ában megha­tározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helye­zéséről kiállított letéti elismervényt a kikül- - döttnek átadni és az árverési feltételeket alá­írni (1881 :LX. t.-c. 147., 150., 170. §§. 1908 :LX. t.-c. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál' magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki - sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig ki­egészíteni. (1908.* évi XLI. te, 25. §), Dunaföldvár, 1932. évi november 26. [Dr Z8igmond 233 királyi járábi. ósági elnök* Hirdetmény* A Magyar Nemzeti Bank üzletvezetősége 1933 március hó 17-én kelt Ho 784/I./1933. számú elhatározása folytán, 1933 április l-től kezdődő hatállyal, a Szekszárdi Takarékpénztár Paksi Fiékjá-t, a Magyar Nemzeti Bank paksi mellék­helye teendőinek ellátásával megbizta. 237 Molnár-féle nyomdai mfiintéset és ssab. kóalzatgyár rt. nyomása, Ssekssárd.

Next

/
Thumbnails
Contents