Tolnamegyei Ujság, 1932 (14. évfolyam, 1-102. szám)
1932-07-23 / 57. szám
1932 julius 23. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 3 Goldberger - Bemberg gyártmányú Eddig Host :MoutteljnAmourette^ P P legújabb mintázatokban B*00 «nn PIRNITZER JÓZSEF és FIAI áruházában J JI szekszArdon — A kisgazda távlovaglás anyagi és erkölcsi alkaré. Kedves emléke vármegyénk közönségének a Rád* nyánszky Ferenc m. kir. honvédhu- azárőrnagy által megazerveiett és év ről-évre megismétlődé dunántúli levente és kisgazda távlovaglás, amelynek vezetője vitéz Horthy István tmszártábornok. Ehhez a távlovagláshoz, mint ismeretes, minden évben csatlakoztak külföldi és belföldi urlovasok és idegen államok lovas- tisztjei is. — Vármegyénk területén Eordögh Zoltán m. kir. gazdasági felügyelő kalauzolta a csapatot és midőn Rudnyánszky őrnagy neki szi vés támogatásáért most köszönetét mond, egyúttal arról is értesíti, hogy a távlovaglás anyagi része is kezd kiépülni. A hollandok ugyanis 21 lovat vásároltak itt azzal a céllal, tiogy azokat a Hollandiában létesítendő magyar mintaistállóba állítsák be. A lovak már kint is vannak és igen tetszenek. Ezen kívül vettek próbára 30 waggon rozsot és saját használatukra, meg propaganda célokra néhány ezer liter bort. — Előléptetések. A m. kir. pénzügyminiszter God a Gyula faddi dohánybeváltó hivatali főtiszt3t kinevezte a Vili. fizetési osztályba dohánybeváltó felügyelővé, Kiss József nagy dorogi dohánybeváltó tisztet pádig jelenlegi minőségben előléptette a X. fizetési osztályba. Száraz, vágott kományfa lukhoz szállítva, STEIGER-nél ciak *3 P 50- — Telefon 46.,, — A tolnanémedi Sióhid szerkezetén olyan hiányok mutatkoztak, hogy az alispán kénytelen volt lezáratni és a rajta való közlekedést biztonsági •okokból megszüntetni. Az alispán egyúttal elrendelte, hogy a hid ki javítási munkáit azonnal kezdjék meg. — A Csörgető eladását nem hagyta iává a megye. Megírtuk, hogy Ganzer Adám szekszárdi kereskedő ajánlatot tett özekszárd megyei városnak -a Csörgető megvételére, kötelezvén magát, hogy ott üdülőtelepet létesít. A város az ajánlatot elfogadta, azonban a vármegye az ügyletet nem hagyta jóvá. — Egy óvónő églyos balesete. Scholt Anna gyulaji óvónő folyó hó Ü0 án az udvarban megcsúszott és oly szerencsétlenül esett el, hogy a jobblába bokában eltörött. Beszállították a szekszárdi köakórházba. Felhívás! A Váraljai Villanyvilágitási Rt. felszámolás alatt, a kereskedelmi törvény 249. §-ára való hivatkozással felhívja esetleges hitelezőit, hogy követeléseiket ezen hirdetmény harmadszori közzétételétől számítóit 6 hónapon belül annál is inkább jelentsék be, mert későbben támasztott követelések nem fognak kielégítést nyerni. A Váraljai Villanyvilágitási Rt síp felszámolói. — Makacs székrekedés, vastag bál* katarns, gyomorbaj, puffadás, vértorlódás, sárgaság, aranyeres csomók, csipőfajás eseteiben a természetes „Ferenc József“ keserüvis, reggel és eBte egy egy kÍBpohárral bevéve, rendkívül becses háaiszer. Klinikai megfigyelések tanúsága sserint a Ferenc József viz még ingerlékeny belü betegeknél is fájdalom nélkül hat. A Ferenc József keserű víz gyógy- szertárakban, drogériákban és füsser- Usletekben kaphttó. — Boros tánciskolájában a Ssek- szárd-Szálló nagytermében vasárnap este vendégest lesz. Tango — Slow - fox — Rumba. — Bérleti dij leszállítás- Cikó köz Bég a súlyos gazdasági helysetre és a terményárak csökkenésére való te kintettel 25 százalékkal leszállította a községi földek bérét. — Nagystílű csalót hoztak a szekszárdi fogházba. A nagymágocsi őrs a napokban elfogta és a szekszárdi államrendőrségre kísérte Busás József 23 éves szekszárdi illetőségű urasági inast, akit okirathamisitás és csalás bűncselekménye miatt már régóta köröznek. Búzás megát Bu zássy Ernőnek adta ki, ilyen névre magának hamiB okiratokat késsitett, a hivatalok vezetőinek nevét aláhami- Bitotta, sőt hivatali pecséteket is ké szitett, hogy ilyen okmányokkal fel- sserelve magának állást sserezzsn. Búzást a rendőrség átadta a kir. ügyészségnek, ahol előzetes letartóztatásba helyezték és az eljárást megindították ellene. — Halálos 0808. Glaser János hsrcegíalvi lakos f. hó 17 én este 9 óra tájban a kocsijáról Németkéren oly sserencsétlenüi esett le, hogy koponya alapi törést sienvedett és nyomban meghalt. — Egy öreg ember bilesete. Sütő János 69 éves szedresi lakos folyó hó 16 án Sióagárdon volt a rokonai nál látogatóban. Amikor a lovaknak szénát akart ledobni a padlásról, megcsúszott és leauhant. Súlyos belső sérüléssel a szekszárdi köakórházba szállították. — Tolvaj bojtár. Tengő Ernő 20 éves csordásbojtár, Felsőnyéken munkaadójától Vargha Lajostól ruhát és fehérneműt lopott, majd megszökött. Országosan körözik. — Halálos szerencsétlenség az ujdombóvári vasútállomáson. Ujdomb- óvárról táviratilag jelentették a szekszárdi kir. ügyészségnek, hogy folyó hó 19 én Vall óra körül a vasúti állomáson tolatás kőiben egy melhdyettest, akin a kerekek is keresi tülmentek. A szerenosétlen vasutas pár perc múlva meghalt. A rögtön megejtett hatósági és ssakértői vizsgálat során megállapitást nyert, hogy a szerencsétlen saját vigyásatlansá- gának lett áldozata. — Dunából kifogott női hulla. Duoaföldváron folyó hó 17 ón a közalapítványi uradalmi saigsterdő nyugati oldalán egy 22 éves nó hulláját fogták ki a Dunából. Szegényesen volt öltösve, nyakán eaüst láno volt, amelyen egy pókot és pókhálót ábrázoló amulett és egy aluminium érem lógott. MOZI. — Szom bitón és vasárnap a Házassági r. t. cimü 10 falvonásos nagy zenés operettet mutatja be filmen a Világ-moai. Az ötletes, szellemes és igen mulattató darabnak, amelynek slágereit már a rádióból jól ismerjük, meséje vidám, tele lenével és dallal. Egyetlen célja, amit el is ér, bogy Z mozilálogatóknak két szellemes, gondüző órát szeressen. A kiváló főszereplők a közönség kedvencei: Charlotte Susa, Georg Alexinder, Hans Moser, Paul Morgan. Több gyönyörű velencei felvétel is van ezen a bűbájos filmen. LEVENTE ÉS SPORT 01 bajnoki beosztás Délnyugaton. Mint már jeleztük, a DNyaLSa még múlt év decemberében kimondotta, hogy aa 1932/33. évi bajnokságot három alosatályban bonyolítják le. A nevezések beérkezése után az intéző bizottság a benevezett 30 csapatot az alábbi beosztás szerint kívánja beosztani és eat a javaslatot terjeszti a tanács elé: Pécsi alosztály: PVSK, PEAC, PÁC, PSC, DVAC, DPAC, TSE, Komlói SE, Siklósi SE, Mohácsi TE. Kaposvári alosztály: SBTC, D. VOGE, KRSC, KTSE, KPAC, NTE, NZTE, SzAK, Nagyatád TSE, Barcsi 10FC. Bajai alosztály; BTC, BTSE, Bácska, BMTE, BSE, BSC, János- halmi TE, KiBbuohalasi AC, KisA tanács a javaslatot valósainüau, magáévá teszi, mert a mai viszonyok mellett ez minden tekintetben a legmegfelelőbb. Ez a beosztás valószínű osak egy évre szól, mert több egyesület azzal a javaslattal fog előállni, hogy a jövő ősire a picii és kaposvári első öt helyeaettje alkosson egy első osztályt, mig a többi másodig ozatályt. Ez a javaslat is nagy nép- sserUségnek örvend, mert hissen a fejlődéi első és legfőbb feltétele aa osztályokra való tagolódás, amelynek során az előrejuthatásért a legnemesebb versengés utján történik majd a fotballjáték tökéletesedése. — Paksi Sport Egylet—Katolikui Legényegylet 6:0. A Paksi Sport Egylet és a Katolikus Legényegylet futballcsapata aa elmúlt vasárnap délután fél hat órakor rekord közönség előtt mérkőzött. Eredmény 6:0. A két régi rivális találkozása a P. S. E. fölényes győselmével végződött. A szokatlan gólarány nem felelt meg teljesen az erőviszonyoknak, mert a Legényegylet válogatott osapata, különösen az első félidőben több vessó* lyes támadást indított, de a csatárai nem ismerik a góllövés tudományát. A játék az első félidőben legalább is egyenlő erők küzdelmét mutatta, a második félidőben azonban felnyomult a P. S* E csatársora és aainte egymás után helyezte el aa amatőröknél valóban ritkán látható Biebbnél- szebb védhetetlen gólokat, amelyek mindegyike egy hivatásos játékospak is dicsőségére válhatna. Meg kell azonban állapítani, hogy a Legény* egylet gyakran teremtett forró hely- aetet a aöldingesek kapuja előtt, de résiint a kitűnő hátvődpir, másrészt a fiatal kezdőnek számító Filep kapus közbelépése mindenkor meg tudta akadályozni a L^gényegyletiek gólra- törését. A játék képe ait mutatja, hogy a P. S. E. eredményesebb, a Legényegylet a szebb fotballt játszotta. A játékosok kőiül a P. S. Művészi fényképek a» és fénykép-naivitások B0RGULA fotómű termében készülnek Szekszárdon, Széchenyi ncca 12. sz. Ugyanott miadennemü fényképcikk kapható Amalőrmunkák a legrövidebb időn belül, a legszolidabb ár mellett készQlnek. Vidéki rendeléseket vállalok! Meghívásra bárhova kiutazom! lékvágányra kilökött vasúti kocsi elütötte Csak József kocsirendező | körösi Petőfi TE, Kalocsai FC. Hasáb, dorong és aprított TŰZIFÁT kőszenet, faszenet,meszet, cementet, léglát, fehér homokot (saját bányából), dunakavicsot, mindenfajta szigetelő- és tetőlemezeket a legmegbizhatóbban és legolcsóbban — csak STEIGER fa- és szénkereskcdőnél szerezzen ke Alkotmány-álca 1. szám. - Telefon 46. Szekszárd