Tolnamegyei Ujság, 1932 (14. évfolyam, 1-102. szám)
1932-03-12 / 21. szám
TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 8 1932 március" 12. IMI tavaszi ruha* és kosztüm* Férfi öltönyős feföltG* ■un tavaszt legdivatosabb Ml Olcsó 1P1RHIT1ER1 szövetek kelmék kabátok árak 1 József és Fial áruháza meglepő nagy választékban beérkeztek k i | Szekszárdon >Rég veri már a magyart a teremts. Art se* tudja, milyen lesz a jövendő ? Lesz-é neki még valaha j6 dolga ? Örüljön é, busuljoa-é — nem tudja.« Jártak már felettünk zordabb idők is. Nyomtalanul ugyan nem, de mégis elmúltak felőlünk s a magyar nemzeti élet szent oltára viharok tomboló erejében sem aludt ki. Végtelen szenvedéseink izzó kohójában hitünk, bizalmunk, lelkünk arannyá vált. Hőssé a nemzetet az a türelem tette, amelyet a mostoha idők ólom- súlya alatt tanúsított. Türelem 1 Bármint gúnyolódnak is: türelem nélkül már régen felőrölődött volna ez az ország. Filozófiára hajló, szerencsés természetünk nagyon sok badarságtól megóvott bennünket és a türelem erénye mély szakadékokból segített partra. Ám van egy határ, amelyen túl a türelem hirdetése az egyén Isten előtti felelősségének elhárítására szolgál, tehát egy o’yan közömbös kényelmi állapot biztosítására, amely a lelketlenséggel azonos. Gondolt-é valaki arra, hogy ez a hosszú tél, ez a márciusi hó nemcsak a jövő gazdasági év kilátásait csappantotta meg, nemcsak a termés- eredményt befolyásolhatja károsan, hanem az ínségesek helyzetét is súlyosbította. Az őszi kormányintézke dés nem láthatta előre ezt a márciusi időjárást. A természet rendje az, hogy március hivatalosan és valóban a tavasz kezdete, amikor tavaszi busa-, árpa-, zabvetés, szőlőmunkák adnak mindennapi kenyeret azoknak, akik egész télen alig jutnak egy két fillérhez. Ez mindezidáig elmaradt és a szegény nép nyomora nagyobb, mint akkor volt, amikor az u. n. inségakciő megindult. Ma már a test ellenállása is csökkent. A fii tetten szoba páramelegétől fakó és duzzadt arc esdeklő nézése kiséri az ember mozdulatait, mintha azt kérdezné: hát miránk ki gon dől?... Dombóvár úri társadalma március 15-étugy ünnepli, — amint hallom — hogy meleg ételhez juttatja az insé gesek egy részét. Szekszárd pedig a közvacaora költségeit az Ínségesek segélyezésére adja. Amily megható és lélekemelő ez, épp ezekben a su lyos órákban, éppoly kérdőjel gya nánt bámul rá a vármegyére, az egész országra, hogy feleletet nyerjen a nincstelenek hangtalan könyörgése attól a keresztényi érzülettől, amely tudja, hogy ki éB miért mondotta tanítványainak az égi Atya nevében: „Mikor pedig esteledett, bozzámentek az ő tanítványai, mondván: Puszta hely ez és az idő már elmúlt; bo 1 csásd el a sokaságot, hogy menjenek el a falvakba és vegyenek magoknak eleséget. Jézus pedig mondá nekik: Nem szükség elmenniök, adjatok nekik ti enniök.u Az éhség e világ legerősebb nagyhatalma az Isten Udvintézménye: az egyház ellen. Az éhség minden politikai gonoszság boszorkánykonyhája, belőle sohasem származott az emberiség Bzámára jó. Eget-földet megmozgat és a világ nem lehet addig nyugodt, amig szociális, vagy mond juk igy : a gondos szeretet intézményei fel nem ölelik a nincstelenek sorsát. Éhezőnek a jog sem azért kell, mert jog, hanem azért, mert reméli, hogy a jog megszerzése által kenyérhez jut. A nemzet nagy megpróbáltatása I úgy a felelős hatalom, mint a vágyó j nos osztály számára a legszebb al- | kálóm arra nézve, hogy a nemzet- | mentés isteni eszközévé váljanak. Az éhezők várnak, kérnek. Sok didergő gondja fokozódott és az ünnepek felé leszárnyazott lélekkel indul. Ezer kérdés kusza vonása kóvályog fejében, amelynek refrainja ismét és ismét ugyanaz: Mi lesz belőlem ? Mi Iobz családomból ? Istenem I Valakiknek nem lehet erre más felelete, mint egy újabb, gyors nyo- morenyhitő munka Istennek kedves qneginditása, hogy ne zúgolódjék az, akinek most még mindég és mindaddig, amig a tájra rábornl a márciusi hó, ez a neve: éhező. Pedagógiai szemináriumok. A tamási körzetben a legközelebbi pedagógiai szemináriumi előadások március 16 án reggel 9 órai kezdettel a tamási rk. elemi népiskolában tartatnak meg az alábbi program mal: 1. Megnyitó. 2. Az iskolai munka gyakorlati iránya, előadás, tartja Barabás András pári rk. isk. igazgató. 3. Gyakorlati tanítás az egészségtan köréből, tartja Szembra- tovics Miklós tamisi-henyevölgyi rk. közs. el. isk. tanító. 4 A kézimunka tanításának módszere cimrn előadást tart és ugyanezen tárgykörből gyakorlati tanítást mutat be Paulen Ferenc rk. tanító. 5. A kézimunka testi, szellemi, erkölcsi és szociális előnyeiről a Ferriére nyomán előadást tart Barabás András pári rk. iskolai igazgató. 6. Megbeszélések. 7. Zárószó. A paksi körzetben a legközelebbi szemináriumi előadások március 17 én reggel 9 órai kezdettel a rk. kisdedóvó • intézet (zárda) nagytermében leBznek a következő programmal: 1. Megnyitó. 2. Gyakorlati irányok a tanításban, előadás, tartja Geyer Jó zsef paksi rk. elemi népiskolai igaz gató tanító. 3. Gyakorlati tanítás a mennyiségtan köréből, tartja Jantner József paksi rk. tanító. 4. Gyakorlati tanítás a természettan köréből, tartja Durnyi György paksi-hegyes- pusztai köss. el. isk. tanító. 6. A gyermek és felnőtt, előadás, tartja dr Polgár Bála paksi orvos. 6. A helyesírás és nyelvi magyarázatok módszere cimü tárgykörből előadást tart és ugyanezen tárgykörből gyakorlati tanítást mutat be Weigerding Vendel paksi rk. tanító. 7. Megbeszélések. 8. Zárószó. A teveli körzetben a legközelebbi pedagógiai szemináriumi előadásokat 1932. évi március hó 19«én reggel 9 órai kezdettel tartják meg a teveli róm. kát. elemi népiskolában. Az előadások sorrendje: 1. Megnyitó. 2. Az iskolák gyakorlati irányú munkája, előadás, tartja Eberhardt János mucsi rk. iskolai igazgató. 3. „Levelet írunk0 gyakorlati tanítás, tartja Eberhardt János mucsi rk. igazgató. 4. Gyakorlati tanítás a természettan köréből, tartja Probszt Mátyás teveli rk. iskolai igazgatótanitó. 5. Mikor és mennyiben jut szerepe a irodalomnak az elemi népiskola V—VI. osztályában ? gyakorlati taoitás, tartja Kuncz Julia hőgyészi rk. tanítónő, 6. Gyakorlati tanítás az egészségtan köréből, tartja Eerschbaummayer Károly dőrypatlani közs. isk, igazgató. 7. Megbeszélések. 8. Zárószó. „Kalória“ szén- és tüzifatelep Szekszárdi Mészáros Lázár-u. 8. — Telefon 117 (Evangélikus templom mögött, Trebitscher-telep) O'csó beszerzési hely: pécsi szenekre (póto’ja a porosz szenet) tatai szenekre prima kemény tűzifára ölben és aprítva Minden megrendelést < aznap házhoz szállítunk HÍREK. Márciusi dal. Szeretnélek új dallal üdvözölni, Te legszebb nap, egy ezredéven át, Ki beragyogod sok szomorú század Magyar pusztáit, magyar bánatát. Szeretném néked a szivem kitárni, Hogy ibolyával szórja be a szél És megölelni minden sfró embert, Ki e földgömbön magyarul beszél. 0, mert még soha vértelen tusában Nem dobogott meg. annyi tiszta szív; Mily szép egy nemzet hajnalhasadásán Felállni talpra, mert a haza hlvl 0, milyen szép az, újszülött szabadság, Szabad szél szárnyán, ibolyák között; 0, milyen szép a szent világszabadság, Ha egy nemzet leikébe költözött 1 Szeretném, hogyha óriássá nőnék És szavam lenne csengőbb, hangosabb És beragyogna minden mámorával Petőfi napja, ez a mai nap I Hogy vissza tudnám sugározni én is, Csüggedt szivekbe, mit az ég adott: Hitem, bizalmam, szebb magyar jövőben, A márciusi drága, szent napolt Hogy {ellobogjunk, mint Petőfi Sándor És hősök legyünk, mint Vasvári Pál. Figyeljetek I A Múzeum tövében És lépcsőzetén ma egy nemzet áll I Figyeljetek 1 A nyomda műhelyében Ma egy uj világ szive zakatol És Írja már az uj Talpra Magyart is Milliók ujjongása valahol I Vallom: Szép lesz az uj magyar jövendő, Letörli mind a magyar könnyeket És innen indul szabad szél zúgásán ' A világszabadság is, úgy lehet. Mert minden népnek szent a joga élni, Ki Istent, munkát és hazát szeret... Légy üdvözölve, ibolyás szabadság, Magyar pusztákon, magyar kikelet 1 Miklós Vitéz. Időjelzés. A sseksiárdi meteorológiai állomás 1932. évi március 3—9-i fel jegy léseiből : Hőmérséklet: maximum: 5'3 C° március 9-én. minimum: —11'3 C° március 3-án. Csapadék: hó O'l mm március 4-én. hó 6*8 mm március 6-án. hó 4 8 mm március 7-én. hó 3'5 mm március 9-én. összesen: 15*2 mm. A levegő nyomása március 9-én növekvőben volt. Este 9 órakor a barométer 5*0 C° mellett 746*0 mm t mutatott. Azontúl tovább emelkedett. — A főispán Budapesten. Dr Peresei Béla főispán hivatalos ügyek intézésére pénteken délután Budapestre utazott. — Dr ŐrflTy Imre Szekszárdon. A márciusi nemzeti ünnepre dr Órffy Imre képviselő Szekszárdra érkezik és lakásán március hó 14 én délután 3—5 óra között ügyes-bajos választói rendelkezésére áll.