Tolnamegyei Ujság, 1931 (13. évfolyam, 1-102. szám)
1931-02-21 / 15. szám
Mai lapszámunkban bentfoglaltatik a „Tolnamegyei Gazda“ Hetenként kétszer megjelenő keresztény politikai és társadalmi lap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Előfizetési dij: Félévre _______6 pengő. | Egész évre______12 pengő. Ffisz orkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. Felelős szerkesztő: BLAZSIK FERENC. A lap megjelenik minden sserdAn ée ezombnton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija I pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon milümétersoronként 10 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. A Kormány és az agrárhitel. Gaál Gaszton a vigadóbeli gyülé- Ben ismertette az aj „Független Kis gazdapárt“ gazdasági programúját és ennek során azt sérelmezte, hogy a mezőgazdasági hitelválságot a kormánynak enyhítenie nem sikerült. Szerinte nem elegendő az, hogy a gazdák a vidéki pénzintézetektől méregdrága rövidlejárata kölcsönt kapnak, hanem a kormánynak kötelessége a gazdák részére a bankoknál hosszúlejáratú kölcsönöket kieszközölni, — mint ő mondotta — a bankokat ilyen hitelnyújtásra az állam- hatalom erejével reákényszeriteni. Gaál Gasztonnak száz százalékig igaza van abban, hogy a mezőgazda ság hitelválságát csakis hosszúlejáratú, törlesztéses kölcsön nyújtásával lehet megoldani. Ez azonban nem az ő Baját külön igazsága, hanem konyhabölcsesség, amelyben minden értelmes ember megegyezik. A magyar kormány valamennyi tagja ennek tuda- tában van és már évek óta hirdeti ezt az elemi igazságot. Csakhogy az igazság hirdetésétől annak megvalósításáig nagyon hosszú az ut és Gaál Gaszton abban a kényelmes helyzetben van, hogy a kritikus szemüvegén keresetül szemlélheti, hogyan járja végig a kormány ezt az utat és mennyire nem képes a célt elérni. Nem pedig eddig azért, mert ennek leküzdhetetlen akadályai vannak. Hosszúlejáratú hitel számbavehetö mennyiségben és ősz szegben idehaza a belföldön nem teremthető. Egyszerűen, mert kevés a töke és a tőkeképződés igen csekély és lassú. Ha erre azt mondja Gaál Gaszton, hogy a kormány kényszerítse rá a bankokat ilyen hosszúlejáratú hitelezésre, úgy ezzel a kényszerrel a kormány egy csapással agyonütné a takarékbetétek képződésének lehetőségét. Mert egyetlenegy betevő nem lesz, aki a bankra bízza megtakarított pénzét, ha ki van téve annak a lehetőségnek, hogy a bank ezt a pénzt 25—35 esztendőre, vagyis hosszulejáratra kihitelezni kényszerül. Hogy mennyire keli vigyázni az ilyen kényszerintézkedésekre, azt világosan megmutatta a múlt év októberében beállott igen nagy betételvonás, az a bizonyos „tőkemenekülés“, amely legalább százmillió pengőt vont ki a bankokból és taka rékpénztárakból arra a kósza hírre, mintha a kormány építkezések céljából igénybe akarná venni a betétek bizonyos csekély százalékát. Megindult a tőkemenekülés és ha bankjaink nem lettek volna oly erősen felvértezve, úgy ez a ntgy betételvonás komoly pénzügyi fennakadásokra, esetleg összeomlásra is vezethetett volna. Arról tehát szó sem lehet, hogy a bankokat reákénysze- ritsük rövidlejáratu betéteik és hiteleik évtizedes hosszúlejáratú kihelyezésére. Egyéb tőkeforrás pedig Magyar- országon nincsen. Maradna tehát a külföldi kölcsönszerzés. Igen ám, csakhogy ma a világ valamennyi tőkepiaca elzárkózik a záloglevelek vásárlásától és igy magyar zálogleveleket sem lehet a külföldi piacokon eladni, hiába bo- csátanák ki azokat a magyar bankok. Hogy a hosszúlejáratú agrárhitel e bedugulása világszerte súlyos baj, amelyet még a leggazdagabb országokban sem tudtak orvosolni, azt igazolja a nagy államok kormányainak az a törekvése, hogy az agrárhitelt nemzetközi összefogás utján valamiképen meg lehessen oldani és evégből már tárgyalások folynak egy nemzetközi agrárhitelintézet alapítására. Ha tehát a hatalmas, nagy és gazdag államok sem tudták eddig leküzdeni a hosszúlejáratú agrárhitel problémájának nehézségeit, úgy igazságtalanság, — sőt talán könnyelmű szemrehányás hibáztatni a magyar kormányt azért, hogy a mi kiB szegény országunkban ezt a súlyos világ- problémát a magunk csekély erejéből nem tudta dűlőre vinni. Persze a nép* gyűlések lobbanékony légkörében, amikor a panaszok-panaszra halmozód nak és az emberek higgadt tisztánlátását az elkeseredés elhomályosítja, ilyen higgadt megfontolásra és mérlegelésre nem kerül a sor. Annál inkább lett volna kötelessége a tanult vezérnek, Gaál Gasztonnak reámutatni arra, hogy a kormánynak esztendők óta legbuzgóbb törekvése az agrárhitel körül mutatkozó bajo- I kát, amennyire lehet, enyhíteni és | minden igényb*vehető és elérhető eszközökkel átmenetileg pótolni a hosszúlejáratú hitel világszerte jelentkező hiányát. Hiszen azok a különféle hitelakciók, amelyek miatt a kormányt a városi polgárság, az ipar, kereskedelem és szabad foglalkozású lakosság oly éles támadásban részesítette és részesíti még ma is, valamennyien azt a célt szolgálták, hogy a mezőgazdaság részére emberséges hitelt juttassanak. Ebben a szellemben született meg a többizben ismételt fxporthitel (77s0/o o§, újabban 7°/o os), est a célt szolgálta a földreform finanszírozása végett lekötött svéd gyufakölcsön és a sok speciális mezőgazdasági hitel. Eltekintve az aránylag csekélyebb összegű kisipari hiteltől, valamennyi egyéb hitelművelet, amelyet a kormány, vagy az állam számlájára közvetlenül, vagy pedig közvetve a bankok és külföldi pénzcsoportok utján kezdeményezett és bonyolított le, kizárólag épen a mezőgazdaság céljait szolgálták és a gazdaközönség javára váltak. A mezőgazdasági érdekeltségen kívül álló valamennyi egyéb termelési és foglalkozási ág mily gyakran vádolja ezért egyoldalú agrárizmuesal a magyar kormányt, amelynek bűnéül rójják fel, hogy a közpénzekből származott feleslegeket csaknem teljesen a mezőgazdasági hitel céljaira fordította és ezzel megszegte azt a szabályt, hogy hosszaiéj árai u beruházásokat és hiteleket csak külföldi I kö'csöcpénzből szabad végezni. De | a kormány mégis vállalta ezt az Egy szép életről. — Emlékezés báró Schell Józsefre. — Irta: Bodnár István. Képül, száll az Idő, mint a leggyorsabb szárnyú sas. Minden esztendő egy-egy kihullott pehely szárnya tollából. De egy másik, valamivel lassúbb madár íb száll nyomába. Fel- kapkodja utána az elhullatott apró pelyheket és puha fészket csinál azokból magának. Az emlékezet, a visszaemlékezés ez a második madár... Lelkemnek e puha fészkéből beszélek ma ki, mert a kegyelet lágy, halkan felcsengő harangszavát hallom kétfelől is. Rekviemre hív a kisharang a közeli Katalin-pusztán. Vékony, szoprán hangjára mély basszusával felel vissza a messze távolból, valamelyik hatalmas bécsi dóm öblös harangszava. A kis pusztán az egyszerű falusi nép emlékezik elköltözött, szelidlelkü urára. A nagy világvárosba pedig kálváriát járni ment a visszamaradt hű hitves, hogy csendes fohásszá tördelje lelkét, felkeresve a „Cottage Sanatorium“ ugyanazt a szobáját, amely éveken át a „Jó reménység foka“, vagy inkább kis szigete volt a férje sorsáért aggódó, szubtilisan finom asszonyi-lelkének, az egész család odaösszpontosult sze- retetének, de amely kényelmes, otthonias szoba végezetre is repülő állomása lett a földi élet szűk kalitkájából kimenekült s felszállott nemes férfi- léleknek, akinek lelkiüdvéért kegyelettel megszólal és hatalmas ércszavá- val talán épen most zörget az ég kapuján, a szintén rekviemre hivó bécsi nagyharang is... Holnap lesz évfordulója báró Schell- Bausehlott József, volt kir. kamarás, katalinpusztai földbirtokos halálának. Ne csodálja senki, ha egy percre megállók az ő korai sírjánál. Ha csak futó találkozásra is, gyakran hozott össze vele az életsors és ilyenkor, disztingvált úri egyénisége, nagy műveltsége, a közügyek iránt való elvitázhatatlan nagy szeretető mindig nagy hatással volt reám ... Nem kell hozzá perzselő nap, a kis kandalló barátságos, szelíd tűsénél is sokan melegedhetnek... Báró Schell József messze vidékről került mihozzánk. Az abaujtorname- gyei Nagyidán született, atyjának báró Schell József, kir. kamarásnak ób édesanyjának, gróf Pálffy Ernesz- tinának ottani birtokán. Ebből, az Arany János verse által is megörökített kis faluból, a nyolc gyerekkel dicsekedhető bárói kastélyból, az elemi iskola végzése után Kassára került a premontrei kanonokrend királyi gimnáziumába. Ott tette le az érettségit. Büszkesége volt tanárainak, akik közül egy köztiszteletben álló premontrei, értesülve korai haláláról, úgy emlékszik meg róla, a családjához intézett meleghangú részvétlevelében, Egyes szám hogy „hosszú prakszisában kedve sebb, derűsebb és jobb tanítványa nem akadt. S mindég nevetői1, szép kék szemei lelkének igaz tükre voltak, csupa megértés, nemesség sugárzott belőlük“. A jogot Budapesten végezte. S ön- kéntesi évének leszolgálása után előbb Eötvös Lóránd báró, majd W lassies Gyula minisztersége alatt, a vallás és közoktatásügyi minisztériumban lépett hivatalba és lett fogalmazóvá. De nem sokáig maradt ott. Egy évre rá, hogy Ivánkovits rozsnyói püspök 1898 szeptember 11 én, a budapesti egyetemi kápolnában megáldotta mindvégig legboldogabb házasságát szive választottjával, gróf Sigray Klárával, az akkoriban még nem nagyon osztogatott „legfelsőbb elismeréssel“ megvált a legszebb jövővel kecsegtető állásától éB ide jött le mihozzánk Tolnába, ahova felesége révén, aki néhai báró Augusz Antal unokája, családi tradíciók vonzották. —■ Báji Patay Andrástól megvették a szép Katalin-pusztát és miután ott kastélyuk elkészült, meleg családi otthonná rendezték azt be maguknak. Becéző szeretettel csinositgatták uj fészküket, amely egymás iránt való mély vonzalmuknál fogva, a mennyei boldog ság közmondásos földi tanyája lett. Itt hallgatták már kis első szülöttjüknek, Mária Lujzának gügyögő szavait. És repeső örömmel fogadták az 1900 ban született, fiatalabb József ára 30 fillér* bárónak megérkeztét, hogy aztán kis Klári leányuknak 1904-ben történt elhunytával, ők is érezzék az isteni bölcs akaratnak, talán épen az eddigi túláradó örömujjongásuk halkitására és letompitására lelkűkre tett szor- dinóját, a szülei fájdalom keserűségét is... Itt éltek aztán csendben, zajtalanul, megszerezve a környékbeli úri családok rokonszenvét, elismerő sze- retetét. Soha nem vittek azonban nagy házat, inkább maguknak, kis családjuknak éltek. Mindketten szerették a könyvet, a falvak, a puszták felvidító, elbeszélgető legjobb barátját. A báró különösen solcat olvasott. S emellett gondos türelmességgel rendezgette könyvtárát, amely az Augusz Antal és Augusz Imre bárók könyveivel is gyarspodva, a vármegye egyik legnagyobb könyvtára. Ezelőtt valami busz esztendővel nekem is megküldötte Garag Jánosnak a rendezéskor előkerült két kézirat-füzetét, amelyek a költőnek fiatalkori zsengéit s a Csapó Dánielen, Bezérédj Istvánon kívül az idősebb Augusz Antalnak is ajánlott „Csatár“ cimü hősköltt ményét tartalmazzák. Az ismeretlen, még meg nem jelent versek közül többet közöltem az akkor szerkesztésemmel megjelent „Közérdekben s más fővárosi lapokban is. S báró Schellnek köszönheti elsősorban a magyar irodalom a halhatatlan I Liszt Ferenc, Augusz Antal báró-