Tolnamegyei Ujság, 1931 (13. évfolyam, 1-102. szám)

1931-01-28 / 8. szám

Nehezen bírja ki é hosszú telet, aki Stelgertól nem vesz fát és szenet. — A bataszeki szlnpórtoló egyesület közgyűlést tartott Spehár Adorján fdjegysö, ssinpártoló egyesületi elnök vezetésével. Ás elnök arról számolt be, bogy as egyesület 64 tagja ré­siéről havi 3 pengő járulék rendesen befolyt • így 1200 pengő gyűlt egybe a várja a ssintársalatot. Bejelentette as elnök ast is, hogy sikerült ki- esskösölnie, miszerint Solti Ernő tár­sulata jöjjön Bitassékre, kinek ko­rábbi működése szép emlékeket ha­gyott vissza. A magyar színészet mai válságos helyzetében szinte jól esik tadni, hogy van egy, a színjátszásért lelkesedő község, hol a vidéket járó kisebb társulat számára az anyagi siker eleve biztosítván van. — OMKE-vacsora Dun afold váron. Az OMKE dunaföldvári kerülete folyó hó 24-én, szombaton este tartotta meg a Simon-fóle nagyvendéglőben szokásos halvaceoráját. Banmgarten István kerületi elnök üdvözölte a megjelenteket. Szívből adott örömé­nek kifejezést, hogy a társadalom minden rétege o y számben jelent meg. Az elnök megragadta az alkalmat, hogy az OMKE kebelében ez alka­lommal elsőizben üdvözölhette Forrzy Aladár főjegyzőt, akinek úgy kar- társai, valamint saját nevében el­ismerését fejezte ki, hogy a duna­földvári községházán újabban meg* értéssel hajtják végre a törvény rendelkezéseit és észreveszik az ügyek mögött a rettenetesen küzdő adó­zót. Elnök továbbá arra kérte a főjegyzőt, bogy a közs^gházi hivata­lokban továbbra is odatörekedjenek, hogy szakítsanak a régi bürokratikus felfogással. Ha a községházán ilyen szellemben fognak munkálkodni, ak kor a községháza nem a gyűlölet­nek, hanem a szeretetnek a háza fog lenni. Majd Gál György alelnök szó­lalt fel, ki nagyhatású beszédében ecsetelte a mai lehetetlen gazdasági viszonyokat és arra kérte kartársait, hogy ne csüggedjenek el, hanem él­jenek úgy, mint az amerikai élet művészek, dolgozzanak és mosolyog­janak. Vacsora után tánc követke­zett, amely igen jó hangulatban a kora reggeli órákban ért véget. Fábián BÁDió dindig iói — Egyházközségi tisztujitás. Á hőgyészi róm. kát. egyházközség mi­nap tartotta képviselőtestületi alakuló gyűlését, amelyen világi elnökké Grélinger József, községi főjegyzőt, jegyzővé, Báter Károly káplánt, pénz tárossá és gondnokká Hopp Vince bírót, a számvizsgáló bizottságba Borsos Gyula hercegi uradalmi jó­szágigazgatót és ár Baumgartner Jó­zsef ügyvédet választották meg egy­hangúlag, A megválasztottakat Eber­hard József egyházi elnök melegen Üdvözölte és örömének adott kifeje­zést, hogy a po itikai és egyházköz­ség megértő együttműködését eme választás is igazolja és biztosítja. —• Rossz szokás. A belvárosi róm. kát. templomban egyidőben, különö- sen télen igen rossz szokás észlel­hető. A templomba menők egy része mindjárt a bejáratnál áll meg, míg a templom hajójában igen sok álló &ely van üresen. Eanek következté­ben a később jövők a fő aj tón nem tudnak a templomba bejutni és igen sokan a hideg és légvonatos előtér­ben kénytelenek áliani, ami erősen áz ájtatosság rovására megy. Ügyelni kellene, hogy a főbejáratot ne állják el és fiiig a templom egyéb helyéin kellő hely van, ne kelljen a főbejáró közelében szoroDgani, vagy ne legye­itek a templomba jövők arra kóny- szeritve, hogy csak- nagy tolongással tudjanak a templom bajójába bejutni. 1931 január 28. _ TOLNAMEGYEI UÍSAG 3 — Klrcz István temetése. E hó 23 án Tevel községe éB a környék nagy részvételével helyezték örök pihe­nőre K i r o z István nyug. igazgató - tanítót. A temetési szertartást Sebő Pál cikói róm. kai. eeperesplébános végezte el papi segédlettel éB egyúttal a tanítványok nevében is búcsú­zott az elhunyttól, majd Schlenker Mihály, a vármegyei tanítóegyesület elnöke a vármegye tanítósága névé ben méltatta az elhunyt érdemeit. Esután a levente-dalárda énekelt gyászdalt Probst Mátyás teveli róm. kát. iskolai igazgató vezetése mellett, mire a kaszinó tagjai vitték a holt­testet a gyászkocsira. A temetőben a gyássszertartás után Eberhardt Já­nos mucsi róm. kát. iskolai igazgató búcsúztatta el az elhunytat, mint egyházmegyei iskolalátogatót, majd Rsitzi Péter vármegyei népművelési bizottsági titkár a tanfelügyelőség és a vármegyei népművelési bizottság nevében mondott megható gyászbe­szédet. A gyászbeszédek elhangzása után a Teveli Dalárda gyászdalaval búcsúzott volt elnökétől, mire a ko porsót elhelyezték a családi sírbolt- ban. Az elhunytban Teveh község vezető emberét és a vármegye tani tósága egyik diszét vesztette el. — Tisztujitószek Harcon. Hétfőn, 26 án megtartott tisztújító választáson közfelkiáltással községi biró lett Kul János Horváth, II. biró Renczes Ist­ván Simon, községi péuztáruok Fűzi János, községi közgyám Cseh József. A községi tanács tagjai lettek : Ko­vács György, Zambó Mihály, Takács József, Doszpod István és Sági JánoB. — Hadirokkantak fiókegyesOlete Pakson. A Hadirokkantak, Hadiarvák és Hadiözvegyek Országos Szövet­ségének paksi fiókja megalakult. Elnökké: Se h ver ti Nándor paksi kéményseprőmester, járási tüzrendé szeti felügyelőt, titkárrá: Kincses Gyula polg. iskolai tanárt választot­ták meg. Az egyesület megalakulásá nak célja, hogy a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák érdekei kellőképen megvédessenek. A jogi ügyekben járatlan hadirokkantakat tanáccsal látják el és ügyeikben ille­tékes helyen eljárnak. Az egyesület vezetősége minden hó első vasárnap jón délután a községháza kis tanács­termében hivatalos órát tart. Az ala­kuló gyűlésen a megválasztott elnök részletesen ismertette a nagyszám­ban megjelent hadirokkantak, hadi­özvegyek és árvák előtt az egyesület megalakításának fontosságát, kérte, hogy a vezetőségét önzetlen és ember- szeretettől áthatott, hazafias munká­jában támogassák. — TiSZtilJitáS. A Dunaföldvári Ka­szinó az elmúlt vasárnap tartotta évi közgyűlését, melyen a nagy számban megjelent tagok egyhangúlag elnökké Sipos Ernő bankigazgató, kormány- tanacBOSt választották meg, aki azon ban — megköszönvén a Kaszinó tag­jainak lelkes bizalmát — nagy el­foglaltságára való tekintettel e tiszt­séget egyelőre elhárította magától. Alelnökié választatott Ory Géza pol­gári iskolai igazgató. A tisztikar tag­jainak megválasztása után a Kaszinó fejlődését célzó kérdéseket tárgyaltak. — Csödönkivüli kenyszeregyezsóg. A szekszárdi kir. törvényszék Kürsch­ner Lajosáé miszlai vegyeskereskedő kérelmére a csödönkivüli kényszer- egyezségi eljárást megindította és vagyonfelügyelővé kinevezte ifj. dr Orbán Márton gyönki ügyvédet. — Világító kaktuszok. Sokhelyütt érdekes tünetként tüonek föl a sötét­ben világitó kaktuszok. Ezt úgy érik el, bogy a kaktusz testébe foszfort, vagy más sötétben világító anyagot juttatnak a táplálékkal. —- A szekszárdi külterületekre a posta nem kézbesü Mivel á szek­szárdi királyt postahivatal a kültel kékén lakók címére érkezett postai küldeményeket nem kézbesítheti, in­tézkedés történt ztra nézve, bogy a címzettek leveleiket és a nekik sióid egyéb küldeményeket a vámoknál, a fe<só városrészen lakók pedig a városi őrmesternél Vehessék át. Bár a polgár mesteri hivatal gondoskodott arról, hogy ez a körülmény a legszélesebb körben nyilvánosságra hozassák, mi is szükségesnek tartjuk, hogy erről az érdekeitekre való tekintettel hirt adjunk. FÁBIÁN BÁDlá HINDIS JÓ I — A Paksi Önkéntes Tűzoltó Tea* fület parancsnoksága lapunk f. hó 17-én megjelent számábaD közzétett Szélhámos budapesti hangverseny- rendező titkárok Pakson című hí­rünk részleges helyreigazításaként közli, hogy Bőjtösné R é m y Zaóka „operaénekesed“ lekü dötte ugyan „titkárait“ Paksra, de velük oda nem ment le. Bár a felvett össseg vissza fizetésére részletfizetési kedvezményt kórt és kapott, ajánlatát nem tar­totta be és soha egy fillért sem fizetett vissza a felvett és elvitt pénzekből. — Egy kádár súlyos balesete. Skultéty István 57 éves, szekszárdi kádármester, 23-án délután baktai pincéje lejáratánál egy hordóval fog­lalatoskodott. Közben a hordó a lej­tőn megindult és Skultétyt magával rántva a pincébe zuhant. Az öreg kádár a hordó alá került ób a bal­eset következtében su'yos sérüléseket szenvedett. Négy bordája eltörött, azonkívül a lapockacsontja is meg­repedt. Otthon ápolják, állapota súlyos. — Emberölési kísérlet. Megírtuk, hogy Goldmann Henrik kétyi lakos, egy szőlőhegyi összeszólalkozásból ki folyóan hazaszaladt a lakására a vadászfegyveréért és visszatérve rá­lőtt borozó társaira. Dr Döry István a szekszárdi kir. törvényszék vizsgáló­bírója szándékos emberölési kísérlet bűntettét látván fennforogni, előzetes letartóztatásba helyezte Goldmannt, aki ez ellen felfolyamodást jelentett be. A pécsi kir. ítélő tábla a fel- folyamodást elutasította és Goldmann előzetes letartóztatását fenntartotta. — Megszökött Juhász. Laki Ist­ván dörypatlani juhász, Juhászpusz- tárói ismeretlen helyre szökött. Laki ellen, aki rovottmultu egyén, orszá­gos körözést rendeltek el. — Véresre verte az apását. Bordás János nagy dorogi lakos, az utóbbi időben állandóan részegeskedett és berúgott állapotában feleségét több­ször megverte. A szerencsétlen asz- Bzony férjé durvasága elől a 78 éves apjához, Huszár Józsefhez menekült. Bordás efölötti haragjában folyó hó 18 án berúgott és ittas állapotban beállított az apósához, akire raparan- esolt, hogy feleségét küldje vissza hozzá. Az öreg vonakodására Bordás szitkozódni kezdett és Huszárt úgy megverte, hogy su’yoBan megsérült. A verekedő vő ellen a szekszárdi kir. ügyészségen eljárás indult. — Lófiatalitassal foglalkozó muzsi­kus. Gungel Ferene 29 eves, nap­számos és zenesz, németkéri lakos, özv. Bar sí Mártonná lovát a marha levélen 6 évvel megfiatalította és így egy gazda lovával elcserélte. A gazda a csalásra rájött és feljelentette GuDgelt, akit a szekszárdi kir. tör véayszék Wandt tanácsa e hó 24-én tartott büntető íőtárgyalásáo magán okirathamiaitág és esalás vétsége miatt egy heti fogságra Ítélt. Az ítélet jogerős. Motoré n totál Az 1931. év újdonsága .CSEPEL segédmotorét kerékpár A különlegesen rugózott első villa, vázba beépített 1 */4 lóerős rtlofor, Bosch gyújtás, különleges és igen bőre méretezett kapcsoló (Kupplung), amely megengedi, hogy a motor a kerekpár állohelyzetében is tovább működjön, lánc- hajtás, párnázott nyereg, motorbatlon gummi mind garancia a nyugodt és üzembiztos motorozásra Hengerűrtartalom: 115 cm8 Hengerfurat-löket: 50 X 60 l5°/0-08 emelkedést a motor könnyen vesz. — Sebessége oca 50 km Üzemköltség kilométe­renként cca I fillér Ára P 495.- Bosch-vlldgltdiifll együtt Fizetendő P 75.— előleg a megrende­léskor, a fennmaradó rész negyedévi, vagy 12 havi, avagy 52 heti részletben kamatmentesen Készpénzfizetésnél megfelelő jelentős engedmény! Kapható minden Csepel kerékpár- és varrógéplerakatosnál, 1931. évi március hó 15-tól kezdve WEISS MANFRED ! 82 acél- és fémművé! részvénytársaság Budapest—Csepel. — Árverés a Szekszard-Szalloban. Szekszard varosa Benkő Józsefnek, a szálló bérlőjének tartozásai miatt árverést kért Benkő összes ingó­ságaira. Kedden délelőtt kezdődött a bírói árverés, amelyen először kié tételekben a szálloda fehérneműje került dobra. Szerdán fogják a szál­lodai bútorokat éB a Vendéglő fel­szerelését folytatólag elárverezni. — Borkóstoló. A Szekszárdi Róm. Kat. O vasókör tagjai a kör helyi­ségeiben vasárnap, 25-én társasvacso­rával egybekötött borkóstolót tar­tottak. Az ízletes CBÍrkepörkölt és turóscsussából álló vacsorán 90-en vettek részt. A kóstolón a tagok leg­jobb boraikkal kinálgatták egymást és a legjobb hangulatban reggelig mulattak. — Megmarta a kutya. Sándor And­rás 4 eves decsi fiacskát szomszéd- jak kutyája a bal arcán megharapta. A kisfiút ápolásra behosták a szek­szárdi közkórhásba. — Elmebetegségre gyanús tolvaj. A szekszárdi kir. törvényszék lopás miatt 3 havi fogházra ítélte Kecskés András mezőcsáti lakost, aki Prantner Imre szekszárdi lakostól lőpokrócofc és más használati tárgyakat ellopott és megszökött. Fellebbezés folytán ügye a pécsi kir. táblához került. A tábla elrendelte Kecskés elmeálla­potának megfigyelését. — Egy öregasszony balesete. Kecs­keméti Józstfaé 77 éves, duaaszent- györgyi lakos, 19 én a lépcsőről le­csúszott és jobb karjára esett. A baleset következtében az öregasszony karja eltörött. Egy darabig orvos Délkül otthon ápo ták, de mert a karja egyre dagadt orvost hívtak hozzá. Az orvos a sérültet azonnal beküldte a szekszárdi közkdrházba.

Next

/
Thumbnails
Contents