Tolnamegyei Ujság, 1931 (13. évfolyam, 1-102. szám)

1931-06-10 / 45. szám

TOLNAMEGYEI ÚJSÁG A szekszárdi programmbetzéd. Mint értesülünk, dr őiSy Imre Ssekwárdon vasárnap reggel 9 órakor tartja programmbeasédét a vároibáaa udvarán.' Felkérjük a választókat, hogy a nagyfontoaaágn politikai meg- nyilatkoiáa alkalmával minél a álmo­sabban jelenjenek meg. Tamási. Dr Dénes Ákost, ai Egységes Párt eddigi1 képviselőjét a kerület újból jelölte éa a volt kBvet programm- beszédeit már meg ii kezdette. Tolna. A legnagyobb valóssinttaég szerint ellenjelölt nélkül marad dr Klein An­tal, a tolnai kerület minden kösségé ben egyaránt nagy népsaerüségnek Örvendő volt képviaelóje, akit a párt szerveset nagy lelkesedéssel jelolt. Esen kerület moagalmairól legkö­zelebb fogunk beszámolni. tett. E hangoknál, de különösen amikor a második élőképnél a roham jelet fújták, e sorok Írója hallotta a medáliák csörrenését egyik vitéz mellén I Amikor a „komolyabb elemek0 éjfélfelé nyugalomra tértek, a fiatal­ság még sokáig táncolt a simontornyai banda tüses mussikájára. A mulatság méltó befejezése volt a kitünően si­került ünnepélynek, amely disiére válik a községnek. HÍREK. Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — mennyország t — Or Pesthy Pál Szekszirdon. Dr Pestby Pál ny. igazságügyminiazter, az Egységes Párt országos elnöke, kedden délelőtt Ssekssárdon volt, ahol résztvett Tolna vármegye kös igazgatási bisottsága ülésén. — Dr Pesthy délután tovább utazott a ke­rületébe. — Közigazgatási bizottsági filéa. E hó 9 én tartotta meg Tolna vár­megye közigazgatási bizottsága junius havi rendes ülését Jankó Ágoston főispán elnöklete alatt, amelyen S-zé veid Oszkár alispán ób az előadók, a választottak részéről gróf Apponyi Rozbő, dr Bernáth Béla, Kátai E dre, Kiss Lajos, dr PeBthy Pál, Schneider Gábor és Schneider János bizottsági tagok. Az előadók jelentései tudó másul vétele után a gyámügyi kül­döttség, gazdasági, népoktatásügyi, ut- és kisajátítási albizottság tartott ülést. — Hivatalvizsgálat. Dr Szapár Jó­zsef, a pécsi kir. tábla főügyésze, a szekszárdi kir. ügyészség ób a törvény- Bzéki fogház kétévenkinti felügyeleti megvizsgálása végett Szekszárdra ér­kezett. — Orvosi hir. Dr Novák Miklós, a szekszárdi Horthy Miklós közkór­ház sebészeti főorvosa, egyetemi m. tanár három heti szabadságra utazott. Rendelését julius 3 án fogja ismét megkezdeni. — Az Országos Polgári Iskolai TanáregyesQlet Duna- Drávaközl Köre, amelyhez Tolna , Baranya- és Somogy- megye polgári iskoláinak tanárai tar tonnák, folyó hó 7 én, vasárnap dél­előtt Ssekssárdon tartotta tisztújító évi közgyűlését, amelyen igen sokan jelentek meg. Az elnök akadályoz­tatása miatt dr Theiszen János szek­szárdi polgári leányiskolái igazgató nyitotta meg az ülést és tartalmas tanulmányában mutatott rá a tanár­ság és a polgári iskola aktuális prob­lémáira. Göts Adám szekszárdi tanár, köri titkár számolt be az elmúlt év eseményeiről, majd Kleiszner Gyula tolnai igazgató a pénztári helyzetet ismertette. A jövő évi költségvetés elfogadása és az ellenőr beszámolója után a szavazatszedő bizottság jelen tette, hogy a beérkezett szavazatok szerint elnök lett: Ssentgyörgyi Béla szigetvári p. fiúiskolái igazgató, al- elnökök lettek:. F. Futima Sarolta pécsi p. leányiskolái és Theiszen Já nos szekszárdi p. leányiskolái igaz­gatók, titkár: Götz Adám szekszárdi tanár, pénztáros: Kleiszner Gyula tolnai igazgató, ellenőr: dr Gedeon Mátyás pécsi p. fiúiskolái igazgató és köri képviselő: Hauptmann Pál szigetvári tanár. A közgyűlés után társas ebéd volt a Szekszárd Szállóban. — A, mlni8zterkö2i bizottság nem Jön Szekszárdra. A belügyminiszter értesítette a vármegye alispánját, hogy a községek 1931. évi költségvetésé­nek a letárgyalására a miniszterközi bizottság ebben az évben nem száll ki Szekssárdra. 1931 jdjnitöeiO. —- Kinevezés. A vaHátfeAsiéas. oktatásügyi m. kir. minte|B^0&ift 8 Anna várdombi helyetteV£gHami?ó*ó- nőt, ugyanoda rendes áMaifafrdviőttővé nevezte ki. iisza&a — Polgári iskolák kiállítása Szék­SZárdoil. Pár héttel ezeiőtjPmfegirtuk, hogy a szekszárdi polgárisul' és a leányiskolák tornatermeiben*' folyó hó 6-án éB 7 én kiállítást rendeznek a vármegye területén levő polgári itko • Iák növendékeinek a raj fiai bélés kézügyességi munkáiból; Svfnós, hogy a kiváló érdekességünek ígérkező ki. állításon csak a szekssárdimjr tolésíak és hőgyészisk vettek részkörömmel láttok ezen kiállításon a^kfcekjbzárdi po'gári iskola továbbkéj>zőit*sfblya- mának a pompás anyagát, »«mily valóban bizonyság arra, hogy ez'- a tanfolyam milyen kiválóan ^tbkjesiti hivatását ée hogy a mintájára & többi intézetek mellett is kellene hasonló tanfolyamokat létesíteni. "AAil^obább- képző tanfolyam kiállitásánvMvttl a legnagyobb érdeklődés kísérte ‘ külö­nösen a tolnai iskpla nö vendé íréinek a rajzéit és kézimunkáit.!^áj[sy Jó­zsef, a kitűnő tanár és szinte csodákat müveit a tanítványaival. Úgy a leányiskolái, mini‘a’ fiúiskolái kiállítása olyan volt, amilyeneket csak szakiskolákban iátiuék?.^ Az ő növendékeinek a tervei szérratStefn- féld M.gda tanárnő-1 készíttette7 a szebbnél szebb művészi^kézimunká­kat. Igen magas fokon álhalrMurányi tanár és Waohterné tanárnő-'-növen­dékeinek a rajzai íb. Az előbbinek van néhány olyan tanitváttyKisi akik valóban művészi pályára* hivatottak. — A tolnai polgári iskola sikere. A Szekszárdon megtartót^ vármegyei polgári iskolák rajz- és kézimtinka- kiállításán nagy tetszést'lit osztatlan elismerést, arattak a tolnai áll. polgári fiú és leányiskola rajz éÜ^ázÍEkbi||a- készítményei. A Müllenf Tés’jívífjak vegyészeti gyár rt. áltat^évhhjkétíií és iskolafajonként megrendelt iskolai rajtpályázaton a polgári1 iskolái cso­port első diját Straub M ir i á Ili; 61 t. nyerte, dicséretet kapott^^g'/Öabula János III. o. t., mindketten a tollai áll. polgári iskola nöfeüd&ei* Az iskola kitÜDŐ rajztanárán ak,- Pal lay Józsefnek fáradhatatlan ás1 ambiciózus munkájának, művészi .^éváífitf^ek szép eredménye az országos rajzpályá­zat első dija. — Rajzkiállitás a gimnáziumban. A szekszárdi reálgimnazldm tanuló- ifjusága egész évi munkáfásfifeyered- mónyes befejezését az é^tekiő{iL4 kö zönségnek is bemutatja- és ezért e hó 10 tői 14-ig naponkéntiéiul 4—7 óráig rajzkiállitást tart. Az érdekes rajzkiállitást a közönség figyelmébe ajánljuk. — Az alsónyéki merériyletm bjpó­8ág előtt. Kaproncai József 23. éves alsónyéki lakos márciusi £2»éb este egy kapualjban meghúzódva, a sötót rejtekhelyről rálőtt az^iiriíra^séiáló Mikola József és Salamon Jáposáiitn- tén ottani lakosokra. Bfe^kVcgolyó Mikolának volt szánva, §sbuxion nya kát fúrta keresztül és oly súlyosan megsebesítette, hogy sokájgicéiÉ^halál közt lebegett. A szekszárdi törvény­szék most tárgyalta * bfinüg^ít és Ksproncait szándékos emlihröléfL kí­sérletének büntette miatt:', 3!évi fegy- házra ítélte. A védő a jogé«'védelem meg nem állapítása miatt felebbezett. — Az Iparos Otthon * műkedvelői DeOSSn. Vasárnap ismét nagy iker­rel matatták be az Iparos Otthon műkedvelői : a „Nagymama0 -cimü vígjátékot. Most már biztós ad, bógy a kitűnő műkedvelőgárdl^44-Ón* va­sárnap este 8 órai kezdéÍKel DeSáen ismétli meg az előadást^ ^tmél^jránt nzgy az érdeklődés, -Hief * Lövészzászlószentelés Tolnanémedlben. Junius 7-én szentelték fel z Tolna- némedi polgári lövéssegyesület zászló ját, mint elsőt a vármegyében. Hogy ennek a gyönyörű ünnepélynek a kellő hatást adó hátterét megfessük és jelentóségét kiemeljük, meg kell említenünk, bogy 10 hónappal ezelőtt Lenin születése napján valaki egy kis vörös zászlót tűzött kra tolnanémedi református templom tornyára. A rög­tön megindított nyomozás csupán gyermek csinyá állapított meg, de nem tudta teljesen- eloszlatni azt z gyanút, hogy az akkor még köael száz tag­ból álló ottani Bzooiáldemokrata párt­szervezet állt a dolog mögött. A helybeli; hazafias lakosság rendkívül szégyelte az esetet és. a közvélemény nyomása alatt háromnegyed éven belül megsaünt a ssooiáliata pártcso­port, azonkívül pedig elhatározták, hogy a lövéssegyesület számára zász lót készíttetnek és azt rendkívüli ha­zafias ünnepségek köst avatják fel. Zásslőanyául Reioh Osskárnét, a gyönhi főszolgabíró nejét, fővédnökül pedig a kerület képviselőjét dr Pesthy Pált sikerült megnyerni. Most vasár­nap folyt le az ünnepélyes aktus. A délelőtti eső csak olcsó ntoa- öntösés volt ugyan, mégis ssinte be teggé tette a buzgó rendezőséget az aggály, hogy el fogja mosni a dél­utáni ünnepélyt. De a járásban köz­mondásos szerencse most is kedve­zett ée ragyogó napsütésben érkezett meg 3 órakor autón a- zásslóanya gy ön gyesi nü selyemrubában férjével és nővére Pesthy Gergelyné társasá­gában. Az útvonal már Pincehelytől kezdve seines árbócokon lengő zász­lókkal volt díszítve és a levente­gyakorlótér bejáratánál felállított di­adalkapu alatt a lövéssegyesület elnöke Bobai Saücs Géza intéző fo­gadta a zászlóanyát, miközben a két­oldalt felállított lövész- és levente disiBzakasiok katonásan tisztelegtek. Aos Ida magyar ruhában fehér ró zsákból és búzavirágból kötött csok­rot adott át formás beszéd kíséretében, azután Reioh Osak árné 40 magyarruhás leány sorfala közt «díszsátorba vonult, ahol a testnevelési szervezet részéről Szabó Sándor vezértanáosnok, Titze Oszkár főtanécsnok, továbbá vitéz Tihanyi Szilárd tanácsnok, vitézi Bsék- kapitány és Pap Emil altanáosnok, testnevelési vezető, valamint díszes úri közönség, különösen sok hölgy várták. Vidékről íb sokan jöttek, Gyönkról 6 autón, érkeztek a vendé gek, Pincehelyről jobaházi Dőry Vera alapítványi hölgy jött el, de erősen voltak képviselve Simontornya, Nagy­székely, sőt Dunaföldvár is. A vár megye reprezentánsai a politikai vasárnap miatt, sajnos, nem vehettek részt a hazafias, szép Ünnepélyen. A vendégeket Haypál István, a kerület volt képviselője üdvözölte, majd Eősze Zaigmond ev. esperes ée Rozsa József ref. lelkész szivhezszóló, haza­fias szavakkal megáldották a zászlót, amely zöld selyemből készült és dr Pestby Pál ajándékozta. | Az ünnepély egyházi részének le- I folyása Után vitéz Helmcozy Miklós j a zászlóanya előtt meghajtotta a zászlót, mellette két vitéz állt dies- őrségként. Impozáns képst nyújtott a szálas zászlótartó és a két daliás zászlóőr, mindhármuk széles mellén alig fért el a sok hadi kitüntetés. Reich Oszkárné a nemzetisain szalagját a zászló dárdájára kötötte a reáhimzett jelmondat szavai kísé­retében :• „Ha békét akarsz, készülj a védelmére I0 E percben kürtszó jelezte Pesthy Pál fővédnök érkezését, akit ugyan­csak a lövészek parancsnok«, bobai Saücs Géza fogadott és Haypál Ist­ván Zsuzsika leánya piros rózsából ób búzavirágból készült csokrot nyuj tott át bátor szavak kíséretében. A fővédnök a búzavirággal kapcsolat­ban peétikus és lelkes, ‘ rövid be­stéddel válaszolt, zzntán elfoglalta helyét a zászlóanya mellett, mig a baloldalán Szabó Sándor vezórtanáca- nők, az OTT képviselője helyezke­dett el. Rövid szünet után folytatták a programmot, amelynek kimagasló része dr Pestby Pál nagyszabású ünnepi beszéde volt. Azután követ­kezett a zászlószegek beveráse. Végül a Mestyán Rezső karmester vezetése alatt álló kisszékelyi levente zenekar pattogó indulójára á lövész- egyesület tagjai, az egyenruhás le- ventediszszzkasz és a magyar ruhás leányok diszmenetben vonultak el a zásslóanya ős az előkelőségek előtt, az élen az először szereplő zászlóval. Kedves látvány volt, amikor a menet végén haladó kislányok is keményen rngták a port őa igyekeztek lépést tartani a férfiakkal. A hivatalos aktus befejeztével uzsonna volt Török József főjegyző házánál, kinek magyaros vendég­szeretetét nem győzték dicsérni a közelről ős távolról össsesereglett vendégek. Igen keresett hely volt az úgynevezett macakaasstal, amely azonban szintén beillett bankettáblá nak és ahol minden nagyobb elő­készület nélkül női szépségversenyt lehetett volna rendezni. Állítólag volt is erről szó, de egyrészt sokba került volna annyi dijat beszerezni, másrészt senki sem vállalkozott volna a zsűri szerepére. A ruhák terén a világos­kék szín dominált. 7 órakor ismét az ünnepély helyére ment a közönség, ahol a hírneves dunaföldvári halássmester, Kócsi Imre személyes felügyelete alatt a halász­legények főzték 12 bográoabsn a balpaprikást és pedig stílszerűen a Sió partján. A vacsorázók számára hatalmas sátor volt felállítva, melyben felváltva a leventezenekar, továbbá két cigány banda szórakoztatta a ven dégeket. Vacsora ntán dr Bujdos János danaföldvári tanár rendezésé­ben hazafias élőképeket mutattak be, majd gyönyörű tűzijáték következett a viaben úszó tntajról. Katonás jelleget adott e szép lát- I ványnak, hogy kezdetét a „Tüzelni I0, végét pedig a „Tüzet szüntess!0 J kürtszó jelezte, melyet háromszoros » „Vigyázz I0, majd lefuvás köve- |

Next

/
Thumbnails
Contents