Tolnamegyei Ujság, 1931 (13. évfolyam, 1-102. szám)
1931-05-27 / 41. szám
4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1931 május 27. vendégeknek szép ■■•vak kíséretében, majd Rajnai, a BEAC kapitánya adta át aa egyetemisták aelyemzáaslaját. A tribünt asépaiámti közönség töltötte meg, melyből a hölgyek szio- pompáa tavaszi ruhái diánkén kitűntek. A hölgyeknek eaen nagyobb aaámu mecoalátogatáaa oaak Orvén* detei a ha a jövőben ia ily nagy aiámmal látogatják a mérkőzéseket, ea biztosan kihatással lesi arra, hogy a kaszinók, körök, vendéglők öreg „rókái0 is kivonuljanak főt ball mér kötéseket nézni... A gólra nem sokat kell várni, mikor megindul a játék. Már a 4 ik percben megszerzi a BEAC a vese tést Rajnai szép góljával. A játék ▼áltosatoa. Helyset a TSE nek is szépen akad, de a csatársor tehetetlen. A 14. percben Kovács I. biztos gólhelyzetben van, a labdát osak érinteni kellene, de elvágja. A 19. pero is szép kilátásokkal keosegtet, újra Koyáos J, né| a labda, de az ?:S2ekötŐ tehetetlen. Eddig még a mieink a többet támadók, a 22. percben komért érünk el, ez azonban eredménytelen. A kiegyenlítés még sem késik már soká és Dora a rostásul tömörülő BEAC védők között megtalálja a bálóba vezető lyukat. 1:1. Az egyenlítésnek sem lehet azonban sokáig örülni, mert a 30. peroben Gymessy újra megszerzi a BEAC-nak a vezetést. Most már az egyetemisták támadnak többet, veszélyesek is nagyon. A 37. pereben az erősen foglalkoztatott Till ment szépen, majd a 40. percben korner veszélyestet, a félidő eredménye mégis 2 : 1 marad. Második félidő első 10 percét jobbára a TSE uralja. Az 5. percben újból egyenlíthetnénk, de a bíró füttye Teszelszkyt off-sideon találja, így hát a fáradhat atlan jobbösszekötő hiába vágja hálóba a labdát. A 9. és 10. percben egymásután három kor- nert érünk el, melyből az első kettőt szerelik, mig a harmadik kapu mellé száll. A támadást most erőteljesen veszi át a BEAC, a játék nagyon szép s védelmünk erősen munkában van. Már a 17. peroben a felső kapufa ment osak meg bennünket a góltól, a lepattanó labdát végre Till kaparintja meg. Egy percre rá a külső háló reng Gymessy erős lövésétől, de a vége mégis gól Iobb a nagy támadásnak ób a 20-ik percben Gymessy lövését már osak a hálóból lehet kifogni. 3:1. öt percre a mieink lendülnek támadásba, egy-két lövést a pesti kapuB is véd, a java azon ban a kapu mellé vagy fölé száll. A 26. percben elért korner is mellé megy, a 31. percben azonban Gymessy újra telibe találja a szekszárdi hálót. 4:1. Az egyetemisták erősen felülkerekedtek, fedezet soruk sehol nin- osen a második félidőben. A helyzet vigasztalannak látásik, azonban aa utolsó 3—4 pero a mienk lesz. A 42. peroben Horváth révén Bzépit is a TSE az eredményen, de az utolsó pero nagy kapuelőtti kavarodását már nem tudták csatárjaink kihasználni. Végeredmény tehát 4:2 maradt. Pünkösdhétfő. Budapesti Egyetemi Atlétikai Club—Tolnavármegye Sport Egy• let. 4 .* 0. Mint az előző napon, most is verőfényes tavaszi idő fogadta a pályára lépő csapatokat. A TSE előző napi összeállitásával szemben több helyen eszközölt változtatásokat,. főképpen a fedeaetsor megerősítésére törekedtek, mely csapat- rész az előző napon a leggyengébb volt. A támadásokat ma iz az egyetemisták vezetik s már a 2 ik pere ben jobbszélsőjük lövése a felső kapufát súrolva szalad végig. A 4. percben koráért ér el a BEAC, ez azonban eredménytelen. A 7. peroben az első TSE támadás pereg le, Gyttsaü remek beadását azonban Horváth II. mellélövi. Az első gólt a nagy lövő képességű Gymessy helyezi Szek- ssárd hálójába a 15. percben. Most a TSE is többet támad, mintha a csapat az előző napnál nagyobb kedvvel küzdene. De a BEAC is megtetősi az előző napi játékot, fáradtság egyáltalán nem látszik rajtuk. A 18. perotől a 26. percig a TSE támad erősen, a csatársor azon ban ma is gyengén fungál. Úgyhogy a 38. percben Rajnai révén 2 : 0-ra vezet a BEAC. — Szünet után már az 1. percben Till van foglalkoztatva, az E-betűs csatársor szenzációsan játszik. Fedezetsorunk agyonhajssoija magát, annyit dolgozik, de hiába minden, Gymessy a 16. és 21. perc ben újabb 2 gólt lőve, a 4; 0-as eredményt ^ beállítja. — Az old boyok szereplése a vasárnapi labdarugó mérkőzésen. Ha jól akar mulatni, jöjjön ki vasárnap a sportpályára, ahol a „Tolnavármegye0 Sport Egylet két old boy csapata igen kedves küzdelmet viv egy hordó sörért. Az öreg fiuk nagyon fogad- koznak, hogy olyan footballjátékot mutatnak be, amilyet Ssekszárdon még nem láttak. — Az old boyok egyik csapatának felállítása valósai. nüleg a következő lesz: Posta __pe* re ncs Lajos, Debulay Lajos—Vasa István, dr Nagy István, Mire—TUrj Árpád, Ferkelt József, dr Horváth Árpád, dr Pribay György—Horváth Antal.- A másik csapat összeállítását a következő lapunkban fogjuk kö- zölni. A mérkőzés délután 5 órakor kezdődik a városi sportpályán. A sport iránt érdeklődő közönséget figyelmeztetjük, hogy jegyét siessen előre megváltani, mert valószínű nemcsak a tribünön nem lesz hely, de az egész nézőtér zsúfolva lesz. Az old- boy-ok előtt a Tolnavármegye S. E. első és második csapata játszik 4 órai kezdettel. A völgységi járás főszolgabirájától. 2318—1931. Pályázati hirdetmény. A cifeói körjegyzőségben megttre gedett adóügyi jegyzői állás vissza- szervesése folytán a m. kir. belügyminiszter ur 90.869—1931. V. számú rendeletével szervezett segéd jegy* zöi állásra pályázatot hirdetek. Felhívom mindazokat, akik az állást elnyerni óhajtják, bogy a szabályszerű képesítésüket, politikai és erkölcsi magaviseletüket és az eddigi esetleges szolgálataikat igazoló okmányokkal felszerelt kérvényüket hozzám legkésőbb JuniUÖ hó 10 lg nyújtsák be, mert a később érkezőket figyelembe nem veszem. A német nyelv ismerete feltétlenül szükséges. A járásom területén tényleg szolgálóknak semmi okmányt sem kell csatolni. Az állás javadalma a 62.000/1926. B. M, illetve 9000—1927. M. E. számú rendeletekkel megállapított fizetés és a mindenkori VI. lakáspénz- osztály szerinti lakbér. Bonyhád, 1931 május 23. Dr Kurz István 470 főszolgabíró. Árverési hirdetmény. Nagyszokoly község a tulajdonát képező községi korcsmát, mészárszéket ób a hozzátartozó kerthelyiséget f. évi |unlu8 hó 4 én délelőtt 9 órakor a községházán tartandó nyilvános szóbeli árverésen a legtöbbet Ígérőnek örökáron eladja. Árverési feltételek a jegyzői irodában megtekinthetők, kívánatra díjtalanul megküldetnek. Nagyszokoly, 1931 május 10. 468 Elöljáróság. 1930—555. vght. szám. Árverési hirdetmény. Dr Goitein Sándor ügyvéd állal képviselt Magyar Olaj és Vegyipar rt. javára 23 P 36 I töke és több követelés járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1930. évi 224.621. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás lolytán végrehajtást szenvedőtől 1930. évi augusztus hó 16-án lefoglalt 3200 pengőre becsült ingóságokra a szekszárdi kir. járásbíróság Pk. 12.786— 1930. számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. |évi XLI. te. 20. §-a alapján a következő megnevezett dr Goitein Sándor ügyvéd által képviselt Magyar Olaj és Vegyipar rt. javára 23 P 36 f és járulékai, továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglal tatók javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, — végrehajtást szenvedő lakásán Kistengelyen leendő megtartására határidőül 1931. évi janim hó 15. napjának d. e. II órája tűzetik ki, amikora biróilag lefoglalt bútorok, teherautó és egyéb ing6- ságokat — a legtöbbet Ígérőnek készpénz- fizetés mellett, szükség esetén becsárou alul is el fogom adni. Szekszárd, 1931 május hó 15. Várkooyi István 469 kir. bir. végrehajtó. Állandó hangot ói betz éló filmek 1 oilAg filmszínház MŰSORA r Előadások kezdete: hétköznap fél 7 és 9 órakor. Vasár-éa Ünnepnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Május 11 Csak I nap! Csak 1 napi Zőna-helyárak: 50, 60, 70 fillér. KARENINA ANNA Szerda Tolsztoj Leó gró! világhírű regénye 10 felvonásban. Főszereplő: GRETA GARBO és JOHN GILBERT. A tolnai róm. kát. hitközségtől. 324—1931. szám. Versenytárgyalási hirdetmény. Tolna községben (Tolna megye) létesítendő emeletes iskola- épület építési munkái végrehajtásának biztosítása céljából alulírott hitközség versenytárgyalást hirdet. Ajánlatok akár az összes munkálatok, akár az egyes mnakanemek végrehajtására külön külön is tehetők. Az előirt tervtől eltérő más tervezetekre vonatkozó ajánlatok figyelembe nem vétetnek. A versenyezni óhajtók fdihivatnak, hogy „Ajánlat a tolnai'rém. kát. iskola épület építési munkáira0 felírással ellátott pecsétes lezárt borítékba helyezett ajánlataikat f. évi június 18-án d. e. 10 Óráig alulírott hitközséghez Tolnára közvetlenül, vagy posta utján nyújtsák be. Az ajánlat az előirt ajánlati minta és ajánlati költségvetés felhass- náláBával az érvényes állami feltételeknek figyelembe vételével teendő, az ajánlati költségvetésbe az egységárakat nemcsak számokkal, hanem betűvel is be kell írni. Az ajánlathoz az ajánlati végösszeg 2°/o-át kitevő bánatpénznek letételéről széló nyugta, vagy annak közjegyzőileg hitelesített másolata csatolandó. Ezt a 2°/oos bánatpénzt a nyertes vállalkozó tartozik a szerződés megkötésekor 5 °/# biztosítékra kiegészíteni. Építtető hitközség fenntartja a jogot, hogy a régi iskola bontásából kikerülő tégla és faanyagot vállalkozónak az uj építésnél leendő falhass nálásra átadja, valamint, hogy a nyerstégla homlokzathoz szükséges burkoló téglát esetleg maga házilag szerezze be s ezt a vállalatból kikapcsolja s igy ezen módosításokra a költségvetésben adott szövegezés szerint alternativ ajánlati egységárak, illetve egységármódositás adandó. Azok a pályázók, akik a szóban levő ipari munka teljesítésére törvényes képesítéssel nem bírnak, kötelesek ajánlatukban azt az ipari igazolvánnyal rendelkező iparost (közmű- vagy gyáriparost, természetes, vagy jogisaemélyt) megnevezni, aki az illető munkát tényleg végre fogja hajtani. Az ajánlathoz csatolni kell az illető iparos iparengedélyét eredetben, vagy hiteles másolatban és az illető iparosnak a munka elvállalására vonatkozó sajátkezüleg aláirt nyilatkozatát. Azok az ajánlattevők, akik a szekszárdi államőpitőszeti hivatal felügyelete alatt munkát még nem végeztek ób előtte ismeretlenek, tartoznak az illetékes kereskedelmi és iparkamara bizonylatával megbízhatóságukat igazolni. Az ajánlatok a tolnai hitközség irodájában 1881. évi június hó 18-án d. e. Va II órakor fognak felbontatni, ahol az ajánlattevők, vagy képviselőik jelen lehetnek. Építtető fenntartja magának azt a jogot, hogy a szekszárdi m. kir. államépitészeti hivatallal együttesen az ajánlatok közül szabadon válasz- szón, esetleg1 egyiket se fogadja el. A feltételek s a tervek a tolnai róm, kát. hitközségnél megtekinthetők és ott az esetleges szükséges felvilágosítások is kikérhetők. Ugyanott az ajánlati minta díjtalanul, az ajánlattevő által ártételekkel kitöltendő ajánlati költségvetés ivenként 30 fillérért megszerezhetők. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő vállalat társadalombiztosító tartozásairól szóló kimutatást. Az ajánlattevők ajánlataikkal a versenytárgyalás napjától számítva 30 napig maradnak kötelezettségben. Tolna, 1931 május hó 21 én. 467 A tolnai fám. kot Hitközség. Molnár-fél« nyomdai műintézet és szab. iróalzatgyár rt nyomása, Szekszárd.