Tolnamegyei Ujság, 1931 (13. évfolyam, 1-102. szám)

1931-04-22 / 31. szám

1931 április 22. TOLNAMEGVEI ÚJSÁG 3 Bieretettel, hűséggel és szorgalommal töltött be. Darüs kedélyű, melegen érző szivli ember volt. Német anya* nyelvűnek született, de hűséges ma­gyar érzés sugárzott ki minden sza­vából és tettéből. — Ezt bizonyítja Pécsen, az 6 szerkesztésében meg­jelenő „Kristliche Hausfreund“ vasár naponként megjelenő német vallásos lap is, amelynek alapítója ő volt. A korán elhunyt és az egyházmegye életében még igen fontOB feladatok megoldására hivatott főesperest, akit felesége szül. Eraoher Ilona, két fia és egy leánya siratnak, kedden dél előtt VsH órakor temették el. A te­metési szertartást dr Kapi Béla, a Dunántúli egyházi kerület pűBpöke végezte. HÍREK. ___ Cs onka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — mennyország! Fehér kenyerem. Irta: dobolczi Fekete Ldszlóné. Szép, fehér, egész kenyér volt amit én egyszer régen kaptam. Körülcirógatta százszor a szemem, én soha, soha meg nem éhezem, Hivalkodón, takarat lan hagytam. Adtam belőle gonosznak, jónak, tisztának, bűnbe kárhozónak. Etettem asszonyt, férfit, gyereket, és nem láttam mást, csak kezeket, puhát, kérgeset, kicsit, nagyot... A tele marok mind, mind elhagyott. Hitványul egyszer én is éhezni kezdtem, a jóságot is majdnem elfeledtem. A ringó vetést kenyérnek láttam, húsnak a tarka, nóiás madarat. Virág helyett gyümölcsös ágakat néztem s dalban a nehéz vágyakat. S nekem nem nyújtott senki falatot abból mit Isten mindőnknek adott. Kábultan valami küszöbre ültem, didergő láztól meghevültem, a szivemet tenyerembe vettem apró izekre széjjelszedtem, elszórtam amerre embert láttam. Azóta soha eszembe nem jutott, hogy a kenyerem régen elfogyott, — Pesthy Pál üdvözli Bethlen mi­niszterelnököt az egységespártban. Az egységes párt kedden, április hó 21-én Ülést tart Esterházy .utcai helyi' ségeiben és ezen az ülésen dr Pesthy Pál ny. igazságtigyminiszter, párt­elnök üdvözli a párt nevében Bethlen István gróf miniszterelnököt tízéves kormányelnöki jubileuma alkalmá­ból. A miniszterelnök dr Pesthy Pál üdvözlésére hosszabb beszéddel fog válaszolni. A hét órakor kezdődő értekezletet pártv&c3ora követi. — Küldöttség az alispánnál. Kellner Jenő bogyiszlói plébános vezetésével népes küldöttség járt Szévald Oszkár alispánnál, kérve, hogy a bogyiszlói ut kiépítése ügyében támogassa a község érdekeit szolgálni hivatott ut mielőbbi létesítését. Az alispán váia ezában kijelentette, hogy a bogyiszlói ut építése elsősorban van felvéve a programmba és amint az útépítések megkezdődnek, ő a legjobb indulattal azon lesz, hogy a programm a meg állapított sorrendben meg is valósit- tassék. Egyúttal azt is közölte az alispán a bogyiszlóiakkal, hogy Szék szárd város kérésére a szék szárd— kutyatanya—bogyiszlói utat a tör vényhatóság felvette a vármegye vicinális úthálózatba és a törvény- hatóságnak ezt az intézkedését maga a kereskedelmi minisztérium is jóvá hagyta. Bogyiszlónak tehát nemsokára két irányban is lesz köves útja. — Vitéz Vendel István előadása. Vitéz Vendel István polgármester április hó 24 én délután 6 óra 15 perckor a rádióban előadást fog tar tani Ssekszárd város múltjáról, jele­néről és fejlődéséről. Érdeklődéssel nézünk polgármesterünknek ezen elő­adása elé, reméljük, hogy ezen elő adás szépen fejlődő városunk iránt csonka országunk érdeklődését fel fogja kelteni. Ebből a szempontból hálásan tekintünk polgármesterünk előadása elé, mert ezzel is újabb bizonyíté­kát adta 8nnak a meleg szeretetnek ób minden oly alkalmat megragadó készségének, amellyel vezetése alatt álló városunk ügyeit elősegíteni igyekszik. — Az állami költségvetés tárgya lása. A fővárosi lapok két hét óta ismertetik a képviselőház pénzügyi bizottságának tárgyalásait az állami költségvetésről. Örömmel állapítjuk meg azt a nagyszabású tevékeny­séget, amelyet a szekszárdi kerület képviselője, dr örffy Imre e vitában kifejtett. Előadója volt az igazságügyi tárcának, emellett csaknem minden tárca költségvetése feletti vitában részt vett. Csak példázólag megem­lítjük, hogy fontosabb felszólalásai­nak tárgyai a következők voltak : A hadsereg népiessé tétele és további népszerűsítése, az orosz dumping, a tej vállalatok körzeti központjának létesítése, a borértékesítés, a bor fogyasztási adó, a földteherrendezés és búzaár stabilizálás, a vadkár- ügyek rendezése (amelyről lapunk más helyén szólunk), a községi ház tartási reform és a községi jegyzők tchsrmenteaitéBe, a beruházásoknál a községi népoktatás nagyobb támoga­tása, szemben az egyetemekkel, a kisipar számtalan kérdése, a közigaz­gatás és különösen az adóügyi eljárás reformja, a zaklatások kiküszöbölése stb. stb. A felszólamlások részleteit nem ismertetjük, de lehetetlen meg nem jegyeznünk, hogy örffy ezzel az igazán elismerésre méltó és nagy munkájával számíthat az érdekelt társadalmi osztályok hálájára. — A kultuszminiszter adománya a kajdacsi plébánia mozgó-oltárára. Kleioelsberg Kunó gróf dr m. kir. vallás- és közoktatáBÜgyi miniszter Hortobágyi József kajdacsi esperes- plébános kérelmére és dr Pesthy Pál ny. igazságügyi miniszter közben­járására 400 pengő sagélyt utalt ki a kajdacsi plébániának mozgó oltár (Altäre portabile) boBzerzésére, hogy ezen óriási kiterjedésű plébánián, — ahol maga a plébániatemplom, plébániaház és iskola is romokban hever, — amely 30 km es körzet­ben legalább 4200 kát. hívőt foglal szivébe, mozgó-oltárral végezhessék el a lelkipásztori teendőket. Nagy- dorogon legalább 1200 kát. hivő van templom (kápolna), plébánia, iskola nélkül. Uzdon fele annyi — minden kitől elhagyatva — körülbelül 25 pusztával. De mivel a legolcsóbb tábori oltár 900 pengőbe kerülne, a kajdacsi plébános a minisztertől kapott 400 pengőt a PJcsegyház- megyei Alapítványi Hivatalnál letétbe helyezte és kéri úgy az egyházi fór fiák, takarékpénztárak és tehetősebb világi urak sürgős anyagi támoga­tását, mert úgy a tábori oltár be szerzése, mint a kajdacsi plébáni- templom, plébániaház és iskola sürgős restaurálása, úgy kellene, mint a falat kenyér. A nép vallási, erkölcsi életének emelése a legelső népjóléti feladat. A koldusszegény kajdacsi kát. emberek íb nagyon szégyenük magukat, évek óta düledező templom­tornyuk és plébániájuk miatt. — Államsegély. A Bátasséki Ke­resztény Munkásegylet dr örffy Imre országgyűlési képviselő közbenjáró sára 1500 pengő államsegélyt, továbbá 1500 pengő olosó állami kölosönt kapott. Az egyesület a pénzből Bzék- házát fogja kibővíteni. — Királyi főigazgatót látogatás. Dr Szakáll Zsigmond tud. egyetemi tanár, a felső kereskedelmi iskolák királyi főigazgatója folyó évi április hó 20. és 21. napjain hivatalos látó gatást tett a szekszárdi m. kir. állami Bezerédj István fiú felső kereske delmi iskolában, amely alkalommal meghallgatta a tanítási órákat és behatóan tanulmányozta az iskola belső életét és tanulmányi állapotát. Látogatásának tapasztalatairól érte­kezleten fejezte ki észrevételeit. — A paksi főszolgabírói hivatal átadása. Szévald Oszkár alispán Pol­gár István főszolgabíróval kedden Paksra utazott, hogy átadja neki a főszolgabírói hivatalt. — Lelkigyakorlatok Szekszárdon. Csütörtökön, folyó hó 23-án este érkezik városunkba P. Hemm János budapesti jezsuita atya, hogy három­napos lelkigyakorlatot tartson a közép- iskolás ifjúság számára. Ugyanő mond a belvárosi róm. kát. Olvasó­kör nagytermében pénteken, szóm baton és vasárnap este Va 7 órakor lelkigyakorlatos szentbeszédet az Úri leányok Máriakongregációja tagjai­nak. Ezeken a szentbeszédeken részt- vehetnek részvételi jegy ellenében nem kongreganista felnőtt leányok is. Részvételi jegy díjtalanul kapható a kongreganistáknál és szerdán meg csütörtökön délután 3—4 óráig Wag­ner János hittanárnál a belvárosi plébánián. — Az alispán a vémóndi ut éplté Sónál. Szévald Oszkár alispán László Aladár államépitészoti hivatali főnök, műszaki tanácsos és Morvay László vm. másodfőjegyző kíséretében meg­szemlélte a bátaszék—véméndi ut építését, amelyet a bátaszékiek régi óhajának megfelelően dr örffy Imre hathatós közbenjárására rendelt el a minisztérium. Az építés a programm szerinti tempóban folyik, úgyhogy ez a köves ut még ennek az évnek a folyamán forgalomba helyezhető lesz — Aranylakodalom. Vasárnap dél ben 12 órakor áldotta meg Kiss La jós szekszárdi apátplébános a bel­városi róm. kát. plébánia templom ban D oho ez ki György nyug. tör vényszéki kezelő altiszt és neje szül. Dióssi Rozália frigyét házasságköté sük ötvenedik évfordulója alkalmá ból. Az apátplébános szép beszédet intézett a jubiláns házaspárhoz, Isten bőséges áldását kérve további éle­tükre. Dohoczki György és neje a nevezetes évfordulót testi és szellemi épségük teljében érték meg és tisz telőik ez alkalomból elhalmozták őket jókívánságaikkal. Mi a magunk ré­széről annál inkább is csatlakozunk az üdvözlők seregéhez, mert az arany lakodalmas házaspár lapunknak meg­indulása óta hűséges előfizetője, sőt megalakulását részvényjegyzéssel is elősegítette. — Érettségi miniszteri biztos. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter a szekszárdi felső kereske­delmi iskolához Legányi Dezső felső kereskedelmi iskolai igazgatót küldte ki miniszteri biztosnak. rlBIÁH HADIO niHDIfi IÓ! — A Szekszárdi ZeneegyesQlet közgyűlése. A Szekszárdi Zeneegye sülét május 3 án, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel tartja rendes évi tisztújító közgyűlését a vármegye háza dísztermében. Mindazok az egye sületi tagok, akiknek bárminemű indítványuk van, azt legkésőbb ápr 30 án déli 12 óráig vagy az egyesület elnökének, vagy titkárának adják át, mert ellenkező esetben nem lesz tár­gyalható. — Izraelita kfizsógkerUletl gyűlés Szekszárdon. A X. izraelita község- kerület, amely Tolna és Baranya vár­megyék hitközségeiből áll, folyó hó 19-én, vasárnap tartotta évi közgyű­lését Szekszárdon. A Jánosi Engel József udvari tanáosos elnöklete alatt tartott közgyűlésen ezeket a kon­gresszusi alapon álló neolog hitköz­ségeket a legelőkelőbb kiküldöttek képviselték, köztük számos főrabbi, továbbá dr Pörgess Miksa ny. kúriai bíró, dr Greiner, dr Papp, dr Vida, dr Bernát ügyvédek, dr Deutsch Zsigmond gyáros stb. A közgyűlést a zsinagógában istentisztelet előzte meg, melyen dr Rubinstein Mátyás szekszárdi főrabbi mondott szent- beszédet és imát. A templomból a közönség átment a kereskedelmi ka­szinóba, melynek nagytermében folyt le a közgyűlés. Jánosi Engel József udvari tanácsos mélyen vallásos és hazafias elnöki megnyitójában a zsidó­ság mai helyzetét méltatta, majd át­tértek a tárgysorozatra, amelynek során a hitélet és a középiskolai val­lásoktatás kimélyitésének szükséges­ségéről, a hitközségi alkalmazottak pragmatikájának és nyugdíjintézmé­nyének az állami törvények Bzerint való megalkotásáról, a kormánysegé­lyekről és az iskolák fenntartásáról tárgyaltak. Szenvedélyes hangon és közel egy óra hosszáig szóltak hozzá az iskolák államsegélyének az ügyé­hez és akként határoztak, hogy a legnagyobb áldozatokkal fenntartják elemi iskoláikat abban az esetben is, ha az egyes iskolák államsegélyét a kormány beszüntetné. Egyúttal az is határozatba ment, hogy az állam­segélyek ügyében az összes bitköz­ségek feüratilag fordulnak' a kor­mányhoz. A közgyűlést követő lako­mán dr Gulyás József szekszárdi hit­községi elnök mondott pohárköszön­tőt a kormányzóra, majd az ő be­szédét követte Jánosi Engel József és több vidéki delegátus toaBztja. — Egy tanító házaspár bucsudnns- pólye. Bitter Antal, Szakadát község­nek 27 éven át volt kántor tanítója, nejével együtt április 19 én, vasár­nap búcsúzott a község lakosságától. A falu apraja-nagyja kivétel nélkül ott volt az iskola udvarán, ahol könnyes szemmel vettek részt a köz­ség vezetői által rendezett ünnepélyen. Bräutigam Ferenc plébános meleg szavai után Kremer János községi bíró köszöntötte a távozókat, majd Müller János és Kremer Mária iskolás- gyermekek adták elő a „Távozik a mester“ cimtt alkalmi költeményt és átnyújtottak egy gyönyörű csokrot. A nagy hatással előadott alkalmi bucsuéneket Häfner András hitköz­ségi elnök és községi pénztáros taní­totta be és vezette. Müller János másodbiró a volt tanítványok nevé­ben köszöntötte az ünnepeiteket. A kántortanitó és neje meghatott szívvel mondtak hálát a községnek, volt tanítványaiknak, egész generációnak, amelyre mindig úgy fognak vissza­emlékezni, mint a boldog apa gyer­mekeire. Az ünnepély a Himnusz eléneklésével ért véget. — A Szekszárdi ZeneegyesQlet hangversenye. A Szekszárdi Zene- egyesttlet május 2-án, szombaton este 6 órai kezdettel hangversenyt tart a vármegyeháza nagytermében. A vál­tozatosság kedvéért ez alkalommal nem az eddig megszokott formában állandó zenekari számok szerepelnek, hanem a rendezőség változatos mű­sorról gondoskodik. A részletes mű- I sort kellő időben közölni fogjuk.

Next

/
Thumbnails
Contents